A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 5. szám - Hogy szabályoztassanak a követelések harmadik személyhez való viszonyukban? 1. [r.]

38 A JOG gatás vagy szakértői szemle tárgyában megkereső bíróság köteles legyen a megkeresés kapcsán a költségekre netalán letett összegeket is átküldeni, hogy a tanuk és szakértők a megkeresett bíróság által nyomban kielégíttetvén, ne legyenek kénytelenek dijaik kiutalására hetekig — sőt netalán felebbvitelek esetén - évekig várni. Hogy szabályoztassanak a követelések harmadik személyhez való viszonyukban? Irta: Dr. MESSER ARTHUR. Berlin. v. A jogszabályoknak kétféle az összefüggése egymással. Az egyik az, melyet a jogrendszer vesz alapul szabályai megalkotásánál, s a melynél fogva a jogrendszer mint egységes egész jelentkezik ; a másik az. melybe az élet ezernyi változásai és eshetőségei folytán a rendszerben sokszor egymástól legtávolabb eső jelenségek egymásra hatást gyakorolván, mintegy saját molekuláris vonzóerejüknél fogva kerülnek. Ezt az igen tudományosnak látszó bevezetést az elmondandók igazolására kellett előre bocsátanom. A következőkben ugyanis az obligatiók activ oldalát, azaz a «követe(éseket» oly szempontból kivánom bonckés alá venni, a mely szempontot a törvényhozások bár hallgatag nagyrészt figyelembe vettek, nyilt jogszabálylyal azonban nem juttattak érvényre. lévén a magánjogi törvénykönyvek szokásos rendszere olyan, mely ezt a fundamentum divisionis-t nem tartalmazza. Nem tartalmazza azt — a mennyire az eddigi, a kötelmi jog terén n ég csak kevéssé előre haladt munkából kivehetni — a magyar polgári törvénykönyv leendő tervezete sem, anélkül, hogy annak alapos mérlegelése alól szabadulhatna, a mint azt fejtegetésem során kimutathatni remélem. A követelés — mindenki tudja jogor teremt a hitelező és az adós közt Ennek a jognak értéke van, mert a jog érvényesítésére az államhatalom mindenkinek segédkezet nyújt. Annnak a kérdésnek tehát, hogy kié ez a követelés, érdeke van mindenkire nézve, aki azt magáénak tartja. S csakugyan — a mint azt még bőven látni fogjuk — ennek a kérdésnek az eldöntése foglalkoztatja bíróságaink nagy részét s ad alkalmat egész jogiintézmények létesítésére. Ez az érdek csak nő az által, hogy a követelések az activ oldalon is átruházhatók, s hogy igen sok, könnyen átruházható követelésnek a forgalomban valóságos forgalmi értéke, ára támad, magát a követelést áruvá bélyegezvén (értékpapírok stb., sőt igen érdekes példa a Dtár ujf. 36. k. 16. sz. alatt : szövetkezeti üzletrész, mint áru ; egyszersmind meghatározza a döntvény, hogy azzal az árverési vevő mily jogokat szerzett meg ?) Magára az életre nézve az a kérdés: «kié a követelés r» azt az alakot nyeri: «ki élvezheti a követelés nyújtotta előnyöket ?» vagy a mint a rómaiak ezt kifejezvén : cujus in bonis est obligatio? S a kérdés ily formulázása náluk annak már jogi vonatkozását is megjelölte, nem igy a mi jogunk nyelve szerint. Nekünk még annak közelebbi jelentése után is kell kutatnunk, már azért is, minthogy követeléseken tulajdonjogot el nem ismerünk. Előbb azonban lássuk azokat a gyakorlati eseteket, a hol kérdésünk legsűrűbben tárgya a bírói cognit:ónak. Olynemü vagyonátruházások, mint ismeretes, nálunk az életjáradéki szerződéssel kapcsolatban nem éppen ritkák, melyek szerint az apa összes ingó vagyonát a kisebbik fiának adja ki, ingatlanát a nagyobbiknak. Mindkettőben lehetnek követelések (v. ö. osztr. polg. tkv. 298. §.; gyakorlatunk ehhez szokta magát tartani, bár nem mindenben.) Kié egy bizonyos követelés? ugy a testvérek közt, mint eset'eg apa és fiu közt sokszor felmerülő vitakérdés, sőt az ingó minőségre vonatkozó jogszabályok labilis volta miatt valóságos Eris-alma. Örökös társak között, ha a végrendelet az egész vagyonról intézkedett, de valamely követelést egyikre sem hagyta, a kérdés époly «ulylyal lép fel. Valamely ingatlan tulajdonosát visszatérő szolgáltatások illetik más valaki részéről; az ingatlant eladja: ntmházta-e egyszersmind a követelést? A követelések elzálogosítása, mint még látni fogjuk, jogunkban a legeiterjedtebb ügyletek közé tartozik ; ki eszközölheti ezt ? A telekkönyvben valamely követelés zálogjoggal van biztosítva, ezen bejegyzés ellen törlési pert indítanak, azt állítván, hogy a zálogjog hamis okirat alapján jegyeztetett be alperes javára, mert a követelés felperesé. A követelést lefoglalják; az, a kit e foglalás sért, mert a követelést magáénak tartja, igényperrel lép fel. S a legfontosabbat hagyván a végére: a csődeljárásban a kérdések egész raja azon a ponton fordul meg, hogy egy-egy követelés csődvagyont képez-e, a tömeg vagy a kozados követelése-e, a csődbejutott társaság vagy a tarstag kovetelese-e ? stb Nem emiitettem még a bizományi viszonyt (v. ö. egyelőre keresk törv. 374. §. 2. bek.), továbbá mindazt ami a magánjogon kivül fekszik, i-l. hogy ki viseli a követelesert jaro közterheket (adók, illetékek stb). Mit jelent tehát a jogrendszerre nézve, hogy valamely konkrét követelés X.-é,Y.-é? Azt jelenti-e, hogy az adós nek. köteles teljesíteni, vagyis hogy ő a «hitelező»? «A követelés X-é» azt jelenti, hogy X. a követelest mar megszerezte s még el nem vesztette. A követelések szerzésének és elvesztésének szabályai egy jogrendszerben sem hiányoznak; tehát X jogi helyzete ennyiben tiszta. Azonban X. a követelést már megszerezhette anélkül, hogy hitelező legyen, azaz anélkül, hogy az adós neki legyen köteles teljesíteni. Mert íme, az engedmény a követelést á ruházza s *z adós még sem köteles a szerzőnek teljesíteni, legalbáb a denunciatio megtörténte előtt. Egész másként áll a dolog a forgatmány utján való átruházásnál; a papír ily megszerzője egyszersmind eredeti hitelező is. Sőt: X. a követelést engedmény utján szerezvén, mint X. még a denunciatio után sem hitelező, hanem csak «elődje jogán*. Nehéz e kifejezésben a képlegességet első pillantásra fel nem ismerni. Mindaddig, mig az obligatio-nak római fogalma uralkodik, ^ s igen hosszú életet mernék neki jósolni, a hitelezői minőség, mint a személyhez tapadó tulajdonság, átruházhatatlan. Az obligatiót megteremti az, a ki a vinculum juris-t előidézte; az átruházás római jogi formái, még ha oly kései fejlődés virágai is, mint a cessio ez elvtől soha el nem térnek. Az igy kiformált kötelem active már a késő római jogban, passive legalább a «Gemeines Recht» szerint (v. ö. Unger-nek egy kevéssé ismert munkáját: «Schuldübernahme. Fragment aus einem System des österreichischen Obligationenrechts. Wien 1889») átruházható, azaz : hasznaihat másnak is (alteri prodest) mint a hitelezőnek ; de csak ugy és annyiban, amint és amennyiben az a hitelezőnek használt. A jog tehát ugyan nem foáztja meg az engedménye t az ügylet nyújtotta értéktől, s ezért feltételesen di ecte az ő kezéhez juttatja a teljesítést, mint éppen azt a vagyonértéket, a mely tárgya volt a cessio ügyletének ; de az ügylet hatásai, cselekvő és szenvedő jogképesség, a felek szándékának megállapítása, tévedés kényszer, csalás, teljesítési kötelezettség (dolus, culpa, késedelem stb.) tekintetében más személy, mint az eredeti hitelező szerint meg nem ítélhetők. Denunciatio előtt és denunciatio után ennyiben a hitelező mindig az eredeti hitelező, bár «jogosult» lehet ennek jogutódja is. Szóval • szükségkép nem kell ös^zevágniok azoknak a szabályoknak, melyek e követelésből való haszon élvezetére vonatkoznak, azokkal, melyek e követelés megalakulását normirozzák : azaz a követeléseknek van bizonyos viszonyuk, mely az adós és hitelező közti jogi helyzet szabályozásával még szabályozást nem nyert. S ez az a szempont, melyről az imént azt mondtam, hogy a törvénykönyvek mellőzik ugyan külsőleg, de fontosságánál fogva figyelembe kénytelenek venni belsőleg. Meglátjuk, vájjon ez a modus vivendi a mi kódexünknek ajánlható-e vagy nem' Ha a követelések értéket, hasznot képviselnek, akkor ezen haszonnak is biztosítása a jogrend egyik főkötelessége, persze csak oly mértékben, a mennyire annak veszélyeztetése valószínű. A követelés ellopá át tehát fölösleges büntetéssel sújtania, mert követelést nem lehet ellopni. A védelem tehát ke tős irányt veend : az egyik garantirozni fogja ama haszon elérhetését; a másik annak megtartását. A kifejezések nem egészen praecizek. de talán érthetőbbek. Azt akarom jelezni: a jog nemcsak kényszeríteni fogja az adóst, hogy fizessen, hanem kényszeríteni fog mindenkit, a ki ezt az eredményt veszélyezteti (jogosulatlanul) arra, hogy ne veszélyeztesse. Akár csak a tulajdonost oltalmazván, mindenkit visszatart a jogtalan behatástól. A követeléseknek ez az a b s o 1 u t iránya az, melyet itt vizsgálni fogunk, s melynek határait megjelölni,' eszközeit megválogatni, tartalmát megállapítani kívánjuk, a' gyakorlati élet szükségleteihez képest. II. A követelések ezen absolut volta felfogásoknak adott eletet, melyeknek nálunk múltjuk, sőt jelenük van. Strohal egy igen jeles értekezésében (Rechtsübertragung und Causalgeschaft, Jahrbuch für Dogmatik 27. k.) megdönthetlenül bebizonyította, hogy a titulus és modus acquirendi-nek az osztr polg. tkvben és a porosz Landrechtben való szereplése ennek a képzetnek az eredménye, persze beleburkolva a .testetlen do gok» fictiójaba A túlzást elhagyhatjuk, a lényeg megmaradhat: a követeléseket harmadik személyek ellen megvédhetjük, sőt meg kell védenünk, «testetlen dolgok* nélkül is. Láttuk hogy a követelés zavartalan élvezetét veszélyeztetheti az osztályos