A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 5. szám - Hogy szabályoztassanak a követelések harmadik személyhez való viszonyukban? 1. [r.]

A JOG 39 testvér, az örököstárs. a telekkönyvben bennülő álhitelező, a végrehajtató, a tömeggondnok : minő páncélt kell öltenie a követelésnek, hogy mind e támadásoknak ellentálljon ? Létező jogunk e tekintetben a következetlenség vádja alól nem szabadulhat. Szabályozásának kiinduló pontja kizárólag a szembeötlő volta a követelés absolut irányának. A törvényhozásra nézve ebben nincs szemrehányás, mert látni fogiuk. hogy alig van rendtartási törvényünk, mely a kérdésbe bele nem nyúlna ; de a gyakorlat nem kutatja a részintézkedésekben az elvet. Tudomásul veszi, hogy némely törvény a követelést harmadik személyivel szemben is védi, s néhol a követelés tulajdonának elismerésétől sem retten vissza (Dtár ujf. 35. k. 85. sz. 19. k. 132 sz. stb.) Megengedi, ibi ubi. a zálogjogot és szolgalmat követeléseken, a nélkül, hogy másutt levonja a következményt. Nézzük ezeket a «részintézkedések»-et. (Folytatása következik.) Belföld. A magyar általános polgári törvénykönyv. A magyar általános polgári torvénykönyv tervezetét szerkesztő bizottság folyó évi január 20-án Erdély Sándor igazságügyminister elnöklésével a dologjog köréből a határ-, illetőleg mesgyeigazitás kérdését tárgyalta. Határ-(mesgye-iigazitásának akkor van helye, ha a határ | mesgye) bizonytalan. Ilyenkor a határ megállapítása a szomszédos telektulajdonosok kölcsönös közreműködésének kötelezettségén alapszik. Ebből kiindulva, a bizottság dr. Imling Konrád előadó előterjesztése nyomán abban állapodott meg, hogy a birtok és a tulajdoni kereset anyagi szabályozása nem felel meg egészben a határ megállapításához fűződő érdekeknek; és ezért szükséges, hogy erre a célra különszerü kereset álljon rendelkezésre. A bizottság továbbá abban állapodott meg, hogy ily kereset következtében a kérdés eldöntése — t. i. a határ megállapítása ne ideiglenes, hanem végleges hatálylyal történjék. A mi pedig az eldöntés anyagi zsinórmértéket illeti, első sorban a tulajdon kérdése tisztázandó, ugy, hogy a bizonyítás a feleket kölcsönösen terhelje, és ha ily módon a kérdést lisztázni nem lehet, a határ az utolsó egy évi békés birtoklás és ha ez sem állapitható meg, a vitás területnek méltányos és célszerű megosztása alapján határozandó meg, A bizottság ezután áttért a találás általi tulajdonszerzés kérdésének tárgyalására és ennek körében megállapodott abban, hogy bizonyos, meghatározandó minimális értékű (esetleg 1 1 2 korona dolog találása esetében a találó, ha az elvesztőt nem ismeri, nem tartozik a találásról a hatóságnak jelentési tenni, hanem megszerzi a tulajdont ha egy éven belül az átvételre jogosult nem jelentkezik. Ausztria és külföld. Külföldi judikatura. Osztrák állampolgárok között külföldön létrejött házasság az osztrák polg. trvkv. 64. §. (valláskülönbség) alapján fenforgó akadály miatt semmisnek mondandó ki. Az érvénytelenség itéletileg való kimondása esetén nem mondható ki az Ítéletben, hogy a házasság a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országokban érvénytelen, iBécsi legfőbb ítélőszék 13,354/97.) Korlátlan Írásbeli váltónyilatkozattal szemben szóbeli k,kötések érvénytelenek. (Bécsi legfőbb ítélőszék 13^506/97.) Azon szállítmányozó, a kit az áru vevője jelöl ki, nincs jogosítva az árut a vevő részére átvenni. Az árunak szállítmányozás céljából való átvétele nem egyértelmű az árunak a vevő részére való átadásával. (Bécsi legfőbb ítélőszék 13,193/97.) Zárlat kérhető csődtömeg ellen is. (Bécsi legfőbb ítélőszék 10,966/97.) Szállításra szolgálé hordók a serfőző tartozékai, s mint ilyenek, csak az ingatlannal együtt vonhatók végrehajtás alá, a melyhez tartoznak. (Bécsi legfőbb ítélőszék 10,642/99.) Téglaégető nem tekinthető kereskedelmi üzletnek, mert nem ingókat szerez meg további eladás céljából. (Bécsi legfőbb Ítélőszék 8,966'97.) Közli: Dr. Oláh Dezső, bpesti ügyvéd. Nyilt kérdések és feleletek. Ki tartozik viselni a törlési illetéket és költséget ? <-Ha kölcsönügyekben a bekebelezés alapjául szolgált okmányban a felek között arra nézve, hogy a bekebelezés és illetve a I későbbi törlés költségeit adós vagy hitelező viselje-e, megállapodás nem történt, de a bekebelezés költségeit az adós fizette, kérdés, hogy a törlési költséget, nevezetesen a nyugtabélyeget és a törlési nyilatkozat kiállításának költségeit ki tartozik viselni? Egy adós>. Sérelem. A közjegyzői gyakorlathoz. A «Jog» idei 4. számában ezen rovat alatt közölt vált<<| óvási esetre nézve engedje meg a tisztelt szerkesztőség, hogy i választ adjon egy régi közjegyző, ki váltóóvásokkal is foglalkozik, I néha elég gyakran. Az érintett cikkben többféle hiba van. A eikknek címe ugyanis összeköttetésbe van hozva az «1880. LI. t.-c. 8. §.>-val, holott ezen törvény tudvalevőleg csak a közjegyző díjszabályzatot megállapítja és annak H. £-a is csupán a váltóóvásoknak dijáról szól, mig a «Sérelem» cikk nem dijakról, hanem az óvás felvételének egy — elhibázott — esetét tárgyazza. Ezt ugyan idézeti tévedésnek lehet tekinteni, de miután a cikk szövege is — és pedig a 10-ik kikezdésében — ismét csak az LI. t.-c. 8. §-át felidézi, mint olyant, mely a ^közjegyző vagyoni felelősségéről* intézkednék, ugy szabadjon ezen kétszeres tévedést oda kiigazítanom, hogy nem az «LI. t.-c.» hanem az 1886. évi VII. t.-c. 8. §-a állapítja meg a közjegyző közvetlen felelősségét az általa választott helyettesért. A mi már most ezen «közvetlen» felelősséget megilleti, ugy szerény véleményem szerint meddő dolog felvetni azt a kérdést, vájjon a <közvetlen» szó mást jelenthetne mint azt, a mit tényleg jelent; tudniillik a közjegyzőnek egyenes és őt első sorban terhelő v a g y o n i felelősségét az á 11 a 1 a v á 1 a s z t o 11 helyetj tesének minden hibájáért. Ezen kérdés ugyanis sorrendszerüleg már több esetben eldöntetett és pedig a közjegyzők ellen, a mint az másképpen aligha képzelhető is, mert jogos is és igazságos egyaránt, hogy a káros ügyfél kárának megtéritését egyenesen a közjegyzőn kereshesse, kinek az irodájába elhozta az ügyet, kit ismer, kihez | bizalma van és a kiről tudja, hogy a letett hivatalos óvadéka vagyoni károsodás ellen is a kellő biztosítást nyújtja — nem pedig a helyettesen, kit az ügyfél talán nem is ismer és a ki különben is egyénileg változó személy, óvadékkal nem bir, sem — rendszerint — elégséges vagyonbiztosítást nem nyújt. Én tehát helytelennek és igazságtalannak tartanám azt, hogy a káros ügyfél kárkeresetéhez más alperest kényszerüljön magának keresni, mintsem azon közjegyzői irodának felelős főnökét, a mely irodába ügyének ellátását elhozta. A törvényes és tényleges állapot is csak az, hogy a közjegyzőt a teljes vagyoni felelősség terheli helyettessének épugy mint irodája bármelyik alkalmazottjának hivatalos ténykedéseért és ezen állapotot a közjegyzők mindég el is fogadták — én legalább nem ismerek esetet, hogy egy közjegyző megtagadta volna a helyettesi hibájából származó kárnak megtéritését. — És ez igy helyén is van, mert másképen csakhamar megingattatnék a közönség bizalma a közjegyzői irodák iránt. A mi már most a «Sérelemben»-ben előadott váltóóvási esetből előállott azon következményt megilleti, hogy a perbíróságok mindhárom fóruma felperest a forgatókkal szemben érvényesített keresetével elutasította, ugy ezen következmény csak is az óvási oklevél azon szokatlan és hibás szövegezésének tulajdonitható, mely szerint teljesen illetéktelen «házmesteri kijelentések» vitettek be az óvási oklevélbe a helyett, hogy az azon ténynek constatálására szorítkozott volna: miszerint az óvatoló az intézvényezettek egyikét a váltón irtott fizetési helyen nem találta. Ez esetben ugyanis az 1876:XXVII. t.-c. 102. §. első bekezdésének végmondata értelmében minden további lakáskutatás nemcsak hogy nem szükséges, de kizárva is van, mert az idézett t.-szakasz szerint a bemutás más helyen mint a váltón kitett fizetési helyen nem is teljesíthető az érdekeltek belegyezése nélkül, mely beleegyezés azonban az adott esetben ipso íacto beszerelhető nem volt. Ha tehát a szóban forgó esetben az óvási oklevél ily formában felvétetett volna, a perbíróság sem mondhatta volna azt hibásnak. A «Sérelem» cikkben felvetett többi kérdésekre megadja a teljesen kimerítő és világos feleletet az 1881. I.IX. t.-c. 107. §-ának meghatalmazásából az igazságügyminister által 1881. november 1-én 2,851. I. m. E. szám alatt kibocsátott és igy törvényt pótló szabályrendelet 3. §-ának 4 pontja, mely szerint ugyanis: «az óvatoló személyek (váltótörvény 98. §.) ellen az óvások felvétele körüli szabálytalanságok és mulasztások alapján indítandó kártérítési keresetek* a váltóeljárásra tartoznak, tehát nem fegyelmi uton érvényesitendők, sőt (az adott példát szem előtt tartva) fegyelmi esetet egyáltalán nem is képeznek, miből folyólag sem «kamarai nyomozásnak* sem egyéb fegyelmi előkészítő eljárásnak hatáskör hiányában helye sem lett volna.