A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 5. szám - A biró discretionalis jogköréről

A JOG 35 443 1878. sz. a. kelt bel- és igazságügy ministeri rendelettel kiadott ügyviteli szabályok szerint alkotott községi bíróságokat illeti ezentúl is. A községi bíróságoknak kellene eljárni tehát, legalább is a hatóságuk területén lakó perlekedő feleknek 20 írton aluli összegre irányuló peres ügyeiben, s az ügyet csak az esetben kellene felterjeszteniük az illetékes kir. jbirósághoz. ha azt valamelyik fel — nem lévén megelégedve .» községi bíróság ítéletével — kifejezetten kívánja. E helyett azonban mit tapasztalunk ? Azt. hogy megjelennek a járásbíróságnál az ügyfelek egy papirszelettel kezükben, melyre - legtöbbnyire a községi vagy körjegyző Írásával — fel van I írva. hogy ((fizetési meghagyást kér». Kérdezősködésre aztán előadják, hogy nekik N. N. ugyanazon községbeli lakos 1 vagy 2 írttal, vagy esetleg többel, de még mindig 20 írton aluli összeggel tartozik, ezt akarják hát beperelni, mert a községi elöljáróság, vagy a jegyző panaszukat nem vette fel, hanem ide igazította őket avval a «kis irással». Lesz tehát ily módon eme csekély dologból a járásbíróságnál először egy fizetési meghagyásos ügy, azután pedig, minthogy a fizetési meghagyás kézbesítésénél is gyakorolható ellentmondási jog annyira csábító, hogy ritka adós mulasztia el az azzal élést, már csak azért is, hogy a hitelezőjét megbosszantsa — lesz másodszor egy sommás per. Igaz, hogy az 1893. évi XIX. t.-c. 1. §-a szerint, fizetési meghagyás utján érvényesíthetők az ott meghatározott nemű — oly követelések is, melyek az 1877. évi XXII. t.-c. értelmében a községi bíróság elé vannak utalva, de ebből — szerintem — a gyakorlatban nem az következik, hogy még az egy községbeli lakosok is. minden csekély, s a községi bíróság elé tartozó követeléseik érvényesítése iránt, a fizetési meghagyás jogutját vegyék igénybe, mert akkor a községi birósígok egyszerűen beszüntetendők lennének. Nem tagadom, hogy a községi bíróságokra, de különösen a községi és körjegyzőkre nézve sokkal kényelmesebb a panaszos felet a kir. járásbírósághoz utasítani fizetési meghagyás kieszközlése végett, mint ügyét felvenni, letárgyalni, s a mennyiben egyezséget létre hozni nem sikerül, a peres felek között az ügyet ítélettel ellátni, de az is bizonycs, hogy amaz rljárással a feleknek lényegesen több költség 'és fáradság, a kir. járásbíróságoknak pedig több — másként elkerülhető — munka okoztatik. s így a fizetési meghagyásokról szóló törvény egyik tőcélja: a bíróságok munkaterhén való könyebbités, nem lesz elérve. Ugyanis a községi elöljáróság által fizetési meghagyás kérésére utasított ügyfél megjelenik a bíróságnál: 1. akkor, midőn ebbeli kérelmét előterjeszti, 2. akkor, midőn az ellentmondásról való értesítés után idézést kér, mert ezt a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésekor legtöbbnyire nem teszi és 3. a sommás perré alakult ügy tárgyalásán. Holott, ha a községi bíróság az ügyét ellátná, legfeljebb s esetleg, a községi bíróság Ítéletének valamelyik fél kérelmére a járásbíróság elé vitele folytán kitűzött tárgyaláson kellene megjelennie, megkímélné tehát a többszörös fáradságot s az ezzel járó költséget. A kir. jbíróságnál pedig a helyett, hogy fizetési meghagyásos és egy sommás ügy keletkeznék, lenne esetleg csupán egy sommás per. mely itt végleg befejezést nyerne, miután az 1893. évi XVIII. t.-c. 225. §-ának 4. pontja szerint azokban az ügyekben, melyek az 1877. évi XXII. t.-c. 25. §-a értelmében a községi bíróságtól a járásbíróság elé vitetnek, a járásbíróság ítélete ellen további felebbvitelnek helye nincs Ámbár az igazságszolgáltatás érdekében nem látnám fájó szívvel azt sem. ha az 1877. évi XXII. t.-cikknek a községi bíráskodásra vonatkozó rendelkezései is hatályon kivül helyeztetnének, minthogy azonban a községi bíróság tényleg létezik, a fentebb felhozott indokoknál fogva nem tartanám tárgytalannak, ha azok. még inkább pedig a községi és körjegyzők igazságügyi igazgatási uton, az előlhivatkozott s 443/1878. sz. a. kelt ügyviteli szabályok 7. §-ában megjelölt felügyeleti hatóságok által oda utasíttatnának, hogy az illetőségi körükbe tartozó k sebb polg. peres ügyeket, az 1877. évi XX'.I. t.-cikkben megszabott módon lássák el. s az előttük ily ügyekben panaszt emelő ügyfeleket ne utasítsák mindjárt a kir. járásbíróságokhoz fizetési meghagyás kérése céljából. A biró discretionalis jogköréről. Irta: FÉNYES VINCE, kir. aljárásbiró, Borosjenőn. Általánosan ismert dolog, hogy az igazságszolgáltatásnak vannak olyan területei, a melyeken kimerítő szabályokat alkotni lehetetlen levén, a biró belátására s tisztesség és kötelesség érzetére van bizva az intézkedés ; s ez az a terület, a mit közönségesen a biró discretionalis jogkörének szokás nevezni. E jogkör leginkább a munka beosztása, a' rendbírságok alkalmazása és a költségek megállapítása körül domborodik ki s bárha mindezekre vannak tételes intézkedéseink is, azért mégis lehetetlen e jogkör praecis szabályozása, mert kétségtelen, hogy e téren a rideg formalizmus mind a feleknek, . mind a bírónak helyrehozhatlan sérelmet okozhat. Ez alkalommal e discretionalis jogkörnek csak a munka L beosztására vonatkozó és költség megállapító részéről óhajtok pár szót szólani. Ezek tekintetében vannak ugyan tételes intézkedések pl. az egy héten beérkezett sommás keresetek lehetőleg egy napra leendő kitűzése tekintetében (J. Ü. Sz 92. §.), avagy a biró nap és fuvardijára vonatkozólag (1896. évi 21,224.1. M. R.). ezek az intézkedések azonban oly elasticusak. hogy a biró egyedüli korlátozását a munka mikép való beosztásánál a célszerűségi szempontok s a benne élő kötelességérzet, a költségek megállapításánál pedig a méltányosság és a tisztességérzet képezik; vagyis ezen a téren áll legszorosabb kapcsolat ban a jog az erkölcsiséggel. Ennélfogva lehetetlen a bitót kényszerítem arra, hogy egy napra bizonyos számú tárgyalást okvetlen kitűzzön, avagy hogy a soronkivül elintézendő ügyeket igy és így egyeztesse össze a rendesen elintézendő munkák halmazával, mert ez irányban az intézkedést a fentebb mondott szempontokon felül még a biró egyéni munkaképessége is szabályozza. Szintén nem lehet általános és pontos szabályokat fel állítani ana nézve sem, hogy mikor tárgyaljon a biró a helyszínén avagy a helyszíni tárgyalás vagy eljárás módját s idejét mikép ossza be. E kérdést is az illető jbiró kötelességérzete, munkaképessége, elfoglaltságának mérve s az időjárási és helyi viszonyok szabályozzák, egyedüli alkalmazható szabály e tekintetben csak az lehet, hogy az eljárás a biró munkaidejének kellő felhasználásával s a felek érdekeinek lehető kímélésével s ebből folyólagt minél kevesebb költséggel történjék. A mi különösen a költségek megállapítását illeti, e tekintetben az első bíróság méltányolhatja legjobban a fél, az ügyvéd, vagy szakértő munkáját, mert 8 tudja és látja közvetlenül, hogy az illető fél, ügyvéd vagy szakértő mennyi és minő munkát teljesített, míg az — esetleg pár sornyi — jegyzőkönyv létrejött. Ugyanezért a legfokozottabb elővigyázattal és tapintattal ! kell eljárnia, a felsőbb bíróságnak díjmegállapítását vizsgálja felül s meggyőződésem az, hogy leghelyesebben akkor jár el a felsőbb biióság, ha e díjmegállapításokat csak akkor változtatja meg, ha nyilvánvaló méltánytalanságot, vétséget, gyűlölséget vagy haszonlesést lát fenforogni ; mert ha ezek fenn nem forognak, a költség megállapítással vagy az érdekelteknek okozhat helyrehozhatlan jogsérelmet, vagy a biró reputatióját s ebből folyólag a bírói állás tekintélyét sérti meg érzékenyen. Különösen megtörténhetik ez az utóbbi akkor, midőn az eljáró biró saját dijainak felülbirálatáról van szó s kétszeres elővigyázatot kell itt alkalmazni azért, mert az eljáró bíróban már hivatalánál fogva fel kell tételezni annyi kötelesség érzetet és tisztességet, hogy jogtalan vagy szükségtelen birói dijjakkal a feleket terhelni nem fogja s még, ha ily gyanú forog is fenn, még akkor is jobb az illető bírótól felvilágosítást kivánni, mint e látszólagos gyanú alapján a dijjak leszállításával a haszonleső, sőt esetleg a zsaroló színében tüntetni fel az eljáró birót. Hogy mindezeknek a szempontoknak figyelmen kivül hagyása minő anomáliákra, jogsérelmekre s a bíróságok tekintélyének minő aláásására vezethet, azt szomorúan illusztrálja az alábbi eset. Egy budapesti biióság 1896. ápr. elején megkeresést intézett egy vidéki járásbírósághoz egy 4,700 frtos haszonbérleti perben az irái t, hogy birói szakértői szemle utján állapítsa meg a bíróság, mennyibe került a haszonbérelt birtokon a haszonbérlő által a nyolcvanas évek elején emelt viz elleni védtöltés s egyúttal arról is értesítette a megkeresett bíróságot, hogy a szemle költségeire felperes által 400 írt birói letétbe helyeztetett. Az ügy a megkeresett bíróságnál annak a bírónak osztatott ki, a ki ez időben vizsgáló biró is volt, a ki is a S. u. Sz. 139., illetve az Ü. Sz. 159. §-a értelmében a szemle megejtésére 1896. évi május hó 26. és 27. napjainak d. e. 9 óráját, 28-ikának d. u. 2 óráját és 29-ikének d. e. ^10 óráját tűzte ki, a bérlemény tárgyát képező 2,000 holdas birtokon levő tanyára s egyszersmind felkérte a megkereső bíróságot, hogy 1*