A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 5. szám - Az 1893. évi XIX. t.-c. és a községi biróságok

34 A JOG «Ha már most az állam arra a meggyőződésre jut, hogy a bányászat felvirágoztatását csak ugy mozdithatja elő, valamint hogy a társadalom összeségét csak akkor részesítheti a bányatermékek forgalomba hozatalából várható gazdasági előnyökben, ha a bányaművelést a földtulajdontól önállósítja s ezzel kapcsolatban a bányaművelési jognak megszerzését mindenkire nézve lehetővé teszi s ekként a bányaművelési szabadságot minden irányban megvalósítja : akkor hatalmában áll a kiválóbb közgazdasági fontossággal biró ásványokat a földtulajdonos rendelkezése alól elvonni s ezeknek az ásványoknak kiaknázási jogát a tulajdonjog tartalmából kiválasztani. «Másrészt azonban föltétlenül szükséges, hogyaföldtuiajdonosszabad rendelkezésének korlátai csak addig terjedjenek, a meddig azt a bányaművelési szabadságban megnyilatkozó közgazdasági érdek föltétlenül meg kö vetéli stb.» Kétséget nem szenved, hogy a jogfejlettség mai fokán a bányaművelési szabadság alapját nem lehet másban keresnünk, mint az imént elmondottakban, s nem hihetem, hogy találkoznék jogász, aki az idézetlek megcáfolására, illetőleg manapság a bányaművelési szabadság tekintetében valamely más elmélet felállítására vállalkoznék s azon a téren követőkre is találna. Minthogy tehát a bányaművelési szabadságot csakis azon körülmény határozott fenforgása teheti indokolttá, hogy a bányaművelés felvirágoztatásához a tulajdonnak fensőbb közérdekből való korlátozása múlhatatlanul szükséges: egy oly bányászati ágnál, - mely a földbirtokos tulajdoni jogának minden megszorítás nélkül korlátlan érvényesülésemellett virágzik (értem a mi kőszénbányászatunkat) s évről-évre kétségbe vonhatlan progressivitással fejlődik, a melynek jöven dőjét tehát a szén lekötöttségében nyilvánuló mai jogállapot fentartása. illetőleg célirányos kifejlesztése mellett a legtávolabbról sincs okunk félteni, — a teljes bányaművelési szabadság számára hiába keresnénk elfogadható jogalapot. A tulajdon sérthetetlensége az álladalmi és társadalmi rend alapja és legfőbb biztositéka; a bányaművelési szabadságot nem lehet a tulajdonnal szemben annak indokolatlan sérelmére előtérbe helyeznünk; nem lehet, nem szabad a bányásznak, még kevésbé a jogásznak a bányaművelési szabadság, a bányaművelési jog önállósága védelmére azt hangoztatnia, hogy mivel a bányászatra nézve előny ősebbnek látszik a teljes bányaművelési szabadság, mint a tulajdonból folyó szabad rendelkezési jog korlátlan érvényesülése, ennek következtében a bányaművelési szabadság kell hogy legyen minden körülmények között és minden a bányászkodás tárgyát képező, közgazdaságilag fontos ásvány tekintetében a bányajogrend sarkelve. — Itt nem a bányászat tekintetében fenfogó és voltaképen sohasem egészen határozott, mert végelemzésben csak vélelmezett nagyobb előny, hanem a közérdekből való szükségesség lehet csak a döntő. A kőszénbányászat jogi szabályozásáról irt cikksorozatomban a statisztika bizonyító erejével rámutattam ama a határozott ténykörülményre, hogy kőszénbányászatunk főkép az utolsó évtizedben a szoros értelemben vett Magyarországon a szén lekötöttsége dacára mily nagy arányokban fejlődött, míg ellenben Horvát-Szlavonországban, ahol a szénbányászat fejlődésének egyes szükséges tényezői hiányzanak, vagy nem a kellő mértékben érvényesülhetnek, a nagy széngazdagság s a korlátlan bányaművelési szabadság dacára sincsen számottevő kőszénbányászat, hogy tehát a bányaművelési szabadság egymagában nem képezi, nem helyettesitheti és elő sem teremtheti a bányászat virágzásának föltételeit; kifejtettem továbbá, szintén gyakorlati tapasztalati adatokra támaszkodva, hogy szigorú tárgyilagossággal ítélve meg a helyzetet, a földbirtokos osztályt a kőszénhez való jognak átengedésénél sem makacssággal, indolenciával, sem tulkövetelésekkel nem vádolhatjuk, hogy a köszénjog iránti szerződések kötésénél a bányavállalkozót terhelő ellenszolgáltatás tekintetében ujabban határozottan csökkenő és szénvidékek szerint egyenlősülő irányzattal találkozunk, hogy tehát a posteriori nem osztható az az elvont vélelem, hogy a földbirtokos joga a szénbányászat fölvirágozásának akár direkt,- akár indirekt befolyással útjában állana, s hogy merőben téves annak a föltevése, miszerint a szén felszabadítása esetében a bányavállalkozó mindenkor ingyen jutna a kőszénhez, mert szabad bányászat mellett a bányavállalkozás teréről a spekuláció, a bányaipar-alapítási szédelgés sohasem lesz kiküszöbölhető ; rámutattam végül arra a kőszénkérdés megoldásánál számba veendő ténykörülményre, hogy manapság az eddigi bányászati kutatások eredménye nyomán ismert szénmedencék legnagyobb része a kőszén adásvételi, illetve haszonbérleti szerződések által le van foglalva már s hogy még oly vidékeken is, ahol a szénelőjövetel s annak terjedelme, minősége stb. bányászati kutatás utján meg nincsen is tüzetesen megállapítva, nagyobbmérvü köszénfoglalások történtek már, s a polgári .'telekkönyvekben is kitüntetvék s hogy igy maholnap a szén felszaba ditását célzó minden törekvés végelemzésben tárgytalanná válik. Egyszóval posi'iv statisztikai adatok s kétségbe vonhatlan ténybeli állitások utján igyekeztem bebizonyítani, hogy a kőszén felszabadítása most mát bátran elejthető s el is ejtendő, mert a kőszénybányaművelési szabadság jogalapja, a nyilvánvaló föltétlen közszükséglet ki nem mutatható. Mielőtt Tóth Gáspár ügyvéd urnák az ezen nézet ellenkezőjét, jelesül a kőszén falszabaditásának nem ugyan közgazdasági, de általános jogi tekintetekből föltétlen és mellőzhetlen szükségességét vitató érvelése tüzetes bírálatába bocsátkoznám, a kőszénkérdés közgazdasági, vagyis a tulajdonképeni főrészének tökéletesebb kidomboritása végett szükségesnek tartom még a következőket is előre bocsátani. Tapasztalás mutatja, hogy szabad kőszén mellett tágabb tere van a szédelgésnek ; a tőke bizalmát is megingató s igy következményeiben a komoly vállalkozási törekvéseket is megbénító túlhajtott spekulációnak, mintha a szén a földbirtok tartozéka marad. Nem is hivatkozom a mai elfajult zártkutatmányi rendszeire, mely a szédelgésnek valódi melegágya s melyről még Szoutagh Aladár, a kőszénbányaművelési szabadság egyik lelkes szószólója és a kőszénkérdésnek egyik mindenképen hivatott tárgyalója is azt mondja a könyvébea, hogy ha a kutatási intézmény szervezetének kérdése az uj bányatörvényben nem oldatik meg helyesen, ez esetben álljunk el az ásványszén szabaddá tételétől, s maradjunk annak röghöz kötöttségénél, mert akkor ennek van a szénbányaipar fejlő désére kedvezőbb talaja,*) — ismétlem, nem akarok a ma viszonyokkal foglalkozni, csak azt hangsúlyozom, hogy a dolog természetében rejlik, miszerint bármenynyire sikerülne isamaizárt kutatmány reform ja, iletve bármennyi re beválnék is az ezt helyettesítő valamely más uj bányajogi intézmény : a szédelgő intézkedés s annak kártékony hatása minden körülmények között fokozottabb leszen a kőszén bányászat terén a teljes bányaművelési szabadság uralma alatt, mint a kőszén lekötöttsége mellett. Ez az egyik. Egy másik megjegyzésre pedig az a körülmény késztet, hogy még minduntalan hallani a tapasztalással számolni nem akarók részéről olyatén megjegyzéseket, mintha a lekötöttség szerfölött megdrágítaná a kőszenet, a melyhez való jogot csak drága pénzért lehet a földbirtokostól megszerezni. Az 1893. évi XIX. t.-c. és a községi bíróságok. Irta: Dr. KOZMA ENDRE, pétervásári kir. járásbiró. Hogy a fizetési meghagyásokról intézkedő 1893. évi XIX. t.-c. miként vált be a gyakorlatban általán véve, s miként felelt meg az alkotásánál egyik irányadó szempontul vett, s már a sommás eljárásról szóló 1893. évi XVIII. t.-c. . általános indokolásában is nyíltan kifejezett ama célnak, hogy az által a bíróságok munkaterhén könnyítve legyen, nem tárgya eme soraimnak, csupán a gyakorlatban előforduló ama tényről kívánok némely megjegyzést tenni, hogy a községi bíróságok, helyesebben a községi elöljáróságok, s még helyesebben a községi es körjegyzők, mily eljárást követnek a fizetési meghagyásokról szóló törvény védelme alatt. Tény az ugyanis, hogy az 1893. évi XVIII. t.-c. 225 §-ában akként rendelkezik, hogy az 1877. évi XXII. t.-cikknek a községi bíróságra vonatkozó rendelkezései továbbra is érvényiTxmKradnak' VagyÍS' h°gy az utóbb hivatkozott törvény 14. §-aban meghatározott ügyekben a bíráskodás joga a kisebb polg. peres ügyekről szóló törvény végrehajtása tárgyában *)V. ö : S z on t ag h Aladár : A kőszén, Budapest, 1891. 61-62. lap