A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1899 / 52. szám - A bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvény 19. szakasza
386 A JOG tikát. 1883-ban pótbiróvá nevezték ki a budapesti ítélőtáblához, 18»3—1891. években mint a sátoraljai törvényszék elnöke működött, 1891-ben kúriai biró lett és 1896-ban nevezte ki a király budapesti főügyészszé. Ausztria és külföld. Nemzetközi börtönügyi congressus Brüsselben. Az 1900-ik évben Brüsselben összeülő congressus elé a következő kérdések terjesztetnek megvitatás céljából: Az első osztályban (büntető törvényhozás) mindenek előtt az lesz megvitatandó, hogy miképpen biztositható valamely bűntett áldozatának az őt a tettes részéről megillető kártérítés. Tervbevétetett a büntetési fogság ideje alatti munkakereset egy részének a kiutalása vagy pedig a pénzbüntetéseknek e célra való felhasználása. Azután a belföldieknek a külföld részére leendő kiszolgáltatásának kérdése az ott elkövetett bűntettekért és pedig vonatkozással azon nehézségekre, a melyek az ügyek jelenlegi állása mellett éppen ugy a belföldieknek a tett elkövetési helyétől távol való üldözésére, mint pedig a visszamaradt bűntársak, tettt-s társak vagy a főbünösöknek üldözésére való tekintettel keletkeznek. A tanácskozás további tárgyát képezné a bizonytalan büntetés ismert kérdése, különösen az amerikai tapasztalatok előadása alapján. Továbbá különös figyelemben részesül majd az úgynevezett chantage abban az értelemben, vájjon ez külön büntetéssel sujtassék. A II. osztálynak (tulajdonképpeni börtönügy) az orvosi szolgálat állásával és terjedelmével, az élelmezéshez, ruházáshoz, foglalkozáshoz ésjfogházfegyelemhez való vonatkozásaival kell foglalkoznia. Továbbá meg lesznek beszélendők az amerikai javítóintézeteknek berendezései és eredményei, valamint a m ag ánf o gs á g eredményei, tekintettel a visszaesésre, a testi és lelki épségre. A befejezést képezi azon . kérdés, hogy, és mennyiben ajánlatos-e szigorúbb bánásmód a visszaesőknél, szűkebb, technikai értelemben. A III. osztálynál (elővigyázati intézkedések) az első kérdést képezi ifjú korbelieknek kivándorlása javítóintézetben vagy ehhez hasonló intézetben való elhelyezésük után. A második kérdés az iszákosságnak a bűntett elkövetésére való befolyásával és az iszákosság korlátozásával foglalkozik. Harmadik kérdés a rabsegélyző egyletek viszonya az önkéntes és díjtalan munka- és állásközvetítő egyletekhez. A IV. osztály, a melyhez a gondnokoltak és kiskorúakra vonatkozó kérdések vannak utalva, a visszaesést, a mennyiben az kiskorúaknál jelentkezik, különösen azon irányban fogja vizsgálat alá venni, hogy mennyiben hozhatók az ellenintézkedések a javítási célzattal összhangzatba. A rabsegélyző egyleteknek azon kiskorúakhoz való viszonya, kik feltételesen vagy halasztó hatálylyal ítéltettek el, képezi a második kérdést. Továbbá meg lesz beszélendő, hogy mi módon rendezendő be az ipari oktatás a javítóintézetekben és vájjon kiskorúak számára nem volna-e ajánlatos az intézeti és családi kényszernevelési rendszerek egyesítése. Az anyag tehát elég gazdag tartalmú, habár sok tekintetben olyan kérdéseket is illet, melyek az irodalomban már terjedelmesen ki lettek dolgozva. Közli: Stenger Rezsó' Budapest. Nyilt kérdések és feleletek. Adalék a takarékpénztári betevő jogköréhez. (Kérdés.) Tényállás: A., a ki romániai alattvaló és bukaresti lakos, — s a ki magyar állampolgár és itteni lakos teljeskoru B-nek atyja, fölveszi a bukaresti gyámhatóságtól a B. által adott meghatalmazás alapján B nek anyai örökségét tiz ezer forintot, — ez összeget azonban nem adja át B-nek, hanem egy magyarországi takarék pénztárnál B. nevére kamatozó betétként helyezi el, kikötvén a belföldi pénztárnál, hogy a tőke csak is magának A.-nak vagy igazolt meghatalmazottjának fizethető vissza, a kamat pedig a betéti könyv előmutatójának ; a betéti könyvet A. magánál tartja és nem adja át B-nek. Kérdés. B. mily uton juthat tízezer forintjához, — az az miként helyezteti magát a takarékpénztári könyv birtokába s mily módon eszközölheti ki azt, hogy az A. által eszközölt korlátoló feltétel a takarékpénztárnál törültessék s a tiz ezer forint neki kifizettessék 1. Vájjon a per a betéti könyv kiadása és a korlátoló feltétel törléséhez szükséges okirat kiállítása iránt csak A. ellen inditandó-e avagy alperesithető a takarékpénztár is oly formán, hogy a menyiben A. az okiratot ki nem állítaná és a betéti könyvet ki nem adná, ez esetben- a könyv érvénytelennek nyilvánítása mellett a takarékpénztár köteleztessék a betéti összeget B.-nek kifizetni ? (A takarékpénztártól nem védekezése esetén költség nem igényeltetik) 2. Az esetben, ha a takarékpénztár nem peresittetik, — az A. ellen indítandó per ennek bakaresti személyes bírósága előtt teendő-e folyamatba, s igenlő esetben ennek ítélete különösen az okirat kiállítás nem teljesítése esetén nálunk végrehajthato-e ? Avacry az egyedül A. elleni per — tekintettel, hogy belföldön teljesitendőkötelezettségről van szó, — a takarékpénztár székhelye szerint illetékes bíróságnál is meglenne-e indítható? 3. Ha a per A. és a takarékpénztár ellen indíttatik, ez utóbbinak személyes bírósága előtt, — vájjon ez a kir. törvényszék, — avagy a kir. törvényszék mint kereskedelmi bíróság előtt lenn;-e megindítandó. 4. Ha a per A. és a takarékpénztár ellen indíttatik (1 alatt) formulázható-e a petitum olyformán, hogy az okirat ki nem állítása és a könyv ki nem adása esetén, a könyv érvénytelenné nyilvánítása mellett a takarékpénztár köteleztessék a betéti oszszeget B-nek kifizetni? 5. Vájjon a betéti könyv érvénytelennek kimondhato-e es a takarékpénztár a betéti összeg kifizetésére kötelezhető-e — a meg semmisitési eljárás keresztül vitele nélkül. (Tegyük fel például : hogy A. a takarékpénztár könyvet zálogba tette C.-hez,^ — C. a perről mit sem tud s igy az érvénytelenítés C. jogait sérti, ezzel szemben pedig nem az A. és B. meg a takarékpénztár között fenforgott per, hanem csak a rendes megsemmisítési eljárás lehet i hatályos. Minthogy a fentiek tekintetében eltérő véleményeket hal! lottam, örömmel venném ha t. jogásztársaim e helyen velemé' nyüket nyilvánítanák. dr. K. V. ügyvéd. Sérelem. Egy ügyvéd panasza. B. lapjuk 50. számában ezen cim alatt hozott cikkre vonatkozólag kénytelenittetve érzem magam, miután én bizonyos tekintetben a panaszt illetőleg érdekelt személy vagyok, felszólalni ill. ezen panaszra reflectálni. Egy vidéki collegám panaszkodott hozzám, hogy a pozsonyi tsz ék, mint felebbezési bíróságnál ügyeivel nem tud boldogulni. A járásbíróságnál, a hol perel, rendszerint pernyertes, azonban a tszék ügyfeleinek hátrányára változtatja meg mindannyiszor az Ítéleteket. Egyik-másik ügyben én helyettesitettem — azt elvesztette. Azután megpróbálta maga jönni; a jbgnál ügyfele javára eldőlt pert ismét elvesztette. Majd helyettesittette magát collegákkal — mindig csak pervesztes lett. Az illető collegám most már keservesen panaszkodott hozzám, hogy a tszéknél tán elfogultak ügyei ill. személye iránt és nem-e tulajdonitható ezen körülménynek az ő, a világ és ügyfelei előtt sajnossá vált helyzete ? Erre a következőkben adtam meg neki a választ, mely tán megállhat a jelen panaszra is, és mert e tekintetben már többek előtt állást foglaltam, azért bocsátottam előre, hogy bizonyos tekintetben érdekelt vagyok. Válaszom következő volt: Magyarország állami és közigazgatási hivatalaiban majdnem egyedül a bíróság az, mely a közönség mentő horgonyának mondható. Annak dacára,hogy bennünket szabad, független, alkotmányos, lovagias jogászoknak mondanak, alig van állam, a hol oly kevéssé respectálják a gyönge és kellő erő hiján levő egyének jogát, mint Magyarországon. Csak a bíróság az, mely az ezen állapotok felett elkesergő embernek még vigaszt nyújt, mert itt a törvény, különösen ha rendelkezései világosak, a jogot keresőnek oltalmat nyújt és a hatalmassal szemben is segítségben részesiti. Ha fordulnak is elő a bíróságoknál visszaélések, azok elszigetelt jelenségek és miután a biró is csak ember, botlásokból ő sem ment. Én tehát azon hitben vagyok, hogy az én collegám ügyei irányzatos, rosszakaratú, ellenséges megítélés és megbirálás alá nem jutottak, hogy az számos ügynél már azért is ki van zárva, mert kell, hogy annyi közül legalább is egyikben oly ok szerepeljen, mely fegyelmi eljárás alapját képezhetné és a melynek ha az egyik biró, legyen az bár a felebbezési tanács elnöke, a gyűlölettől elvakítva, igazságtalanul akarna ítélni is, egyrészt ellensúlyozást szenved a másik két szavazó biró által és másrészt nem fogja magát egyik sem egy fegyelmi vétség esélyeinek és következményének kitenni. ^ De eltekintve ettől, lehet-e elképzelni, hogy egy ily biró helyén megállhasson és hogy ne idézze elő a jogászközönség felháborodását, mely^elvégre elseperné őt curulisi székétől? Mert ne tessék elfelejteni, az a biró,ki csak egyik ügyben is befolyásolásnak enged és bűnös, lelkiismeretlen érzelemmel tudatosan ítélkezik, az a biró egy személynél vagy egy ügynél nem áll meg, mert az oly lejtőn áll, hogy ítéleteinek legnagyobb része lassankint — akármi okból — az aljasság, a lelkiismeretlenség_örvényébe esik és ezen örvénybe őt magát egy jellemnélküli, eltévedt lelki tulajdonság viszi. Az ilyen bírót hamar lehet felismerni, ennek a ténykedése nemsokára közismeretüvé válik és akkor a panaszkodó collega esetleges gyanúját mások által a nélkül, hogy kutatni kellene, megerősítve fogja találni. És ha a collega ur azt hiszi, hogy ő az egyedüli, kivel ill. kinek ügyeivel szemben igazságtalanul Ítélkeznek, akkor vegyen ki abból a 80-100 ügyből pl. tizet, a hol az o jogi meggyőződése benne azt a határozott hitet kelti, hogy az o álláspontja helyes és biráltassa azokat egy elfogulatlan ismert