A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 52. szám - A bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvény 19. szakasza

A JOG ficieren. Beamten. Geistlichen, I éhre™ Üaterrichtsanstalten. Rechtsanu üten \ * a" ot1entlic»en Se Verwahung des Dienstes ode, ÍT-'lund Aerzten'die eríorderlichen Geaenstiinde, so\vie anstw "g des Berufs ,ek a foglalás alól A, KsT ^' ^ch.ng.) mentegük 4. pontja majdnem Aszerint melPveJ,l 2' venynyel. A francia Code de la procédfrf ögo 8 T* ^ minden hivatásnál biztosítja e mentessék A ' PO,LTJA határhoz köti. Részemről de lege Sa\ f ^ érték' aHaspontját fogadnám el. mert minden controversT e^T7 tőle, azonban azért, mert a mellett, hogy a£S? ? <; megóvása által a közérdek szempontjának megfeTe az S h,,ár teahtasa által a mentességgel vald visszaélik is leiéi v«:i. Nálunk az értékhatárt mindenesetre lényegesen c!eké ,vebbre kellene szabn,. Ennyit a kérdés egyik SS. Mas, k lényeges oldala a kérdésnek" vájjon a végrehajtás alol való mentesség kuerjed-e azon követelésre, a mely a mentes tárgy hitelezéséből származott.V a g y i s, n e m t o g 1 a 1 h a,ok-eleazelado,avara, v é t e 1 á r a f e d ez és é r e azon tárgyak, mely éknek vételára ép a végrehajtási k ö v e t e I e s t k e p e , , ? Jelenlegi törvényünk álláspontja szetint nem tehető kulómbseg s a mentesség általános ; s bizony megtörténhetik az a képtelen ég. hogy a szegény iparos a ki egy drága gépet szállít, tehetetlenül kénytelen nézni, hogy adósa ezreket keres az o pénzén és munkáján készült gépen, a nélkül, hogy hozzá lehetne térni. A francia jog ezen visszás helyzeten azáltal segit, hogy a hitelezőnek törvényes zálogjogot biztosit a hitelezett tárgyra. tCode civib 2.102. ij-a szerint «Előnyös követelések, bizonyos ingókon i) a hitelben adott ingók ára, ha az ingó még az adós birtokában van.» «Les créancíers privilégilés sur certains roeubles sont . i le prix deffets. mobiliers non payés sils sont encore en la possession du débiteur.») Ennek meg felelőleg a Code de la procédure 592. 4j-a a mentességet a hitelező által szállított tárgyra ki nem terjeszti: «Végrehajtást szenvedett és gyermekeinek ágyai és ruhái semmiféle követelésre nem foglalhatók le. a többi felsorolt dolgok lefoglalhatok a végrehajtást szenvedettnek hitelezett élelem, vagy a felsorolt tárgyak gyártója vagy eladója által hitelezett vételára fejében.» (Le coucher et les habits du saist et de ses enfants ne peuvent étre saisis pour aucune créance. les autres articles de cetté énumération peuvent 1 étre pour aliments fournis á la partié saiáe ou somme due au fabricant ou rendeur des dits objets.») Az 1887 június 10-tki osztrák törvénynek a Reichsrathban való tárgyalásakor Dr. Kronawetter képviselő tett a francia törvényinél hason tartalmú indítványt, a mely azonban elvettetett. A mi jogunkban 'egujabban mutatkozik szintén némi íendentia ezen viszásság leküzdésére. Nevezetesen az árurészlecügyletekről szóló törvény tervezete a 11. és 14. szakaszokban a részletfizetésre eladott árura biztosítja az eladónak a kifizeiésig való tulajdonjogát. Kifejezi ezáital azon elvet, hogy a hitelezőnek joga van az általa szállított árujából az adósnál kielégítést keresni. Az már mellékes, hogy ezen elv a pactum reservati dominii. vagy törvényes zálogjog alakjában nyer e kifejezést. En még a törvényes zálogjogot sem kívánom a hitelezőnek az általa szállított árura megállapítani, hanem teljesen elegendőnek találnám, ha a francia Code de la procédure mintájára kimondatnék, hogy a végrehajtási törvény 51. § ban megállapított mentességek nem alkalmazhatók, ha a hitelező valamely általa hitelbe szállított tárgyat akar ezen követelésére végrehajtás alá vonni. Törvénytechnikai szempontból is könnyen megoldható a kérdés, mert az 51. §. m. pontjának szabatosabb szövegezése mellett egyszerűen csak ezen szakasz utolsó bekezdését kellene megfelelően kibővíteni. Reménylem, hogy ezen reform a végrehajtási törvény revisiója alkalmából meg fog valósulni. 385 A bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvény 19. szakasza. Irta: HUBERT OTTÓ kir. albiró Huszton. Az 1897 34 t.-c. 18. §-ának 1-10 pontja őszesen 30. uj vétséget utal 1900. január 1 tői a kir. járásbíróságok hatáskörébe, a 19 § 1 pontja pedig taxatíve fölsorolja az 18/». 40 t.-oikkben 'foglalt ama kihágásokat, a melyek a .J°z1gazgatási hatóságok hatáskörébe fognak tartozni. E kinagasoK kettő hiányával ugyanazok, mint a melyek az 188U. eyi, magyar büntető törvénykönyvek életbeléptetéséről szolo 01. t.-c 41. §-ának 1. pontjában vannak felsorolva. A hiányzó két szakasz a kihágási törvénykönyvnek íjra. és 140. §-a. a melyek tehát az 1897. 34. t.-c. 18. §-ának IV. bekezdése szerint 1900. január hó l-től szintén a kir. járásbíróságok hatáskörébe fognak tartozni. A büntető eljárás nagy reformja óta megjelent több jeles commentárban utána nézve nem tudtam indokát találni annak, hogy a két szakasz miért lett a közigazgatási hatóságoktól elvéve s a kir. bíróságok hatáskörébe utalva? Sőt Fényes Vince bíró társamnak igen hasznos szolgálatot tevő, az 1897. 2\. t.-c. 18. §-ának készített táblázatban a fent említett két kihágási szakasz, mint a kir. járásbíróságok hatáskörébe utalt bűncselekmény, nincs is felemlítve. Vájjon nem fordult-e elő tévedés az 1897. 34-. t.-c. 19. §-ának szövegezésénél? Vájjon nem az volt-e a törvényhozó célja, hogy az 1880. 37. t.-c. 41. §-ának 1. pontjában felsorolt összes kihágások továbbra is a közigazgatási hatóságok hatáskörében maradjanak, s ha nem. miért vétetett ki épen e két csekélyebb jelentőségű kihágás a közig, hatóság hatásköréből? Ha nem az előbbi állapot lett volna a cél, ugy található lett volna a közérdekre nézve sokkal fontosabb szakasz is, a mely a kir. bíróság hatáskörében inkább helyén való lett volna. A kihagyott és most már kir. bíróságok hatáskörébe tartozó két szakasz ipari kihágásokra tartalmaz intézkedést és úgyszólván szerves összefüggésben van a kih. törvénynek közvetlen előtte álló 130., 137. és 138. §§-aival, a melyek. — nagyon helyesen, — az uj törvény szerint is a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalvák s a logikus következtetés azt hozza magával, hogy az ezeket kiegészítő 139. és 140. §§-ok is a közigazgatási hatóságok elé tartozzanak, annyival is inkább, mert e szakaszokban körülirt cselekményeket kellő tárgyilagosság és közvetlenséggel csak az a hatóság bírálhatja el. a mely egyúttal iparhatóság is, és tudvalevő dolog, hogy az törvény szerint nem más. mint a közigazgatási hatóság. Nem tudom helyes nyomon járok-e, de én ugy vélem, hogy az 1890. 34. t.-c. 19. §-ának szövegezésénél hiba történt s az 1877. 40 t.-c. 139. és 140. §§-ai abból tévedésből kimaradtak. Ebben a véleményemben megerősít a képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése is, melylyel a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatot a képviselőháznak elfogadásra ajánlotta. Ugyanis e jelentés részletes indokolásában a javaslat 18. §-ára (a törvény 1Í). §-a) nézve mi sem foglaltatik. Már pedig ha az igazságügyi bizottság s őt megelőzőleg a kormányjavaslat helyén valónak látta volna, hogy az 1879. 10. t.-c. 139. és 140. §§-aiban foglalt csekélyebb jelentőségű ipari kihágások elbírálása az azokra nézve minden esetre illetékesebb közigazgatási hatóság hatásköréből kivétessék s a kir. bíróságok hatáskörébe utaltassák át, bizonyára nem késett volna ezt az intézkedését legalább pár szóval megindokolni. Meglehet, hogy következtetésem teljesen téves. De reám az 1897. 34. t.-c. 19. §-ának szövegezése s az 1879. 40. t.-c. 139. és 140. §§-ainak tartalma, továbbá az azokat megelőző fontosabb ipari kihágásoknak továbbra is a közig, hatóságok hatáskörébe történt utalása, azt a benyomást teszik, hogy e két szakasznak a közigazgatási hatóság hatásköréből való kiesése a véletlen müve volt. Ha következtetésem és nézetem helyes, ugy a belügy, illetőleg az igazságügyministerium hivatásában áll a törvényszerkesztési hibát ugy helyesbittetni, hogy a törvény életbelépése alkalmával minden hatóság a természet és okszerüleg hatáskörébe tartozó bűncselekmény ellátására legyen hivatott. Belföld Az uj koronaügyész. Ó Felsége legkegyelmesebben Hammersberg Jenő bpesti kir. főügyészt koronaügyészszé nevezte ki. E kinevezés jelentőségteljes egyrészt az állás fontosságánál és méltóságánál fogva uj "bűnvádi eljárásunkban, másrészt a személy tekintetében, mely arra érdemesnek tartatott. A kinevezést ez irányban csak szerencsésnek nevezhetjük. Hammersberg hosszú évi főügyészsége alatt rátermettségét eléggé kimutatta. Reméljük, uj állásától való majdani megválása után a közvélemény szintén csak így fog nyilatkozhatni, a mi a legnagyobb elismerés lesz. Fogadja az uj koronaügyész fényes, uj állásához a mi részünkről szívből fakadó szerencsekivánatainkat. Az alábbiakban közöljük az uj koronaügyész életrajzi adatait. Hammersberg Jenő Kassán született s most 55 éves. 1867-ben ügyvédi vizsgát tett s Abaujvármegye aljegyzőjévé, majd alügyészévé választották. 1868-ban törvényszéki biróvá nevezték ki az 1872—75. években Abaujmegye szini kerületét képviselte az országgyűlésen, mint Tisza Kálmán párthíve, kivel együtt lépett a szabadelvű pártba. De már 1877-ben ott hagyta a poli-