A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 50. szám - Az 1893. évi XVIII. t.-c. 1. §. 2. pontja

368 A JOG képzelné magát, törvényen kívüli állapot miatt kesereg és panaszol. Az ítélet pártatlansága, magának a törvénykezésnek a célja kizárólag a figyelő perbeli közvetlenséget vagyis azt a módszett ajánlja és indokolja, melyet eddig tárgyalási módszer elnevezéö alatt ismertünk. Ezen kijelentésemnek nagyon sok bizonyítékát összehordtam eddig, itten most nem ismétlem azokat. Elég volt kimutatni, hogy sem a nyomozó, sem az oktató perbeli közvetlenség nem képezheti azt a viszonyt, a melybe kell állítanunk a bírót és peres feleket a végből, hogy a törvénykezés célja lehetőleg minél jobban megvalósuljon. Az alvó közvetlenségről mint abnormitásról nem kell értekezni itt. Ezek alapján a perbeli közvetlenség azon különféle fajtái közül, melyek az eljárás lényege szerint külömböztethetők meg, legajánlatosabb az elfogadásra, ugy hogy arra törvénykezési rendszert alapithassunk, hogy a potestas és az autonómia közötti lehető legjobb hármonia létesülhessen, hogy ekként a törvénykezés valódi célja, az ítélet pártatlansága megfelelő módon érvényesülhessen — legajánlatosabb a figyelő közvetlenség. A perbeli közvetlenség azon fajtái, melyek az eszközök szerint oszlanak meg alkalmazhatóságuk számbavehetőségéhez képest, t. i. a szóbeli és írásbeli közvetlenség — már régen elbírálva vannak és értelmes jogászok egyöntetű megállapodásra jutottak a tekintetben, hogy a törvénykezés célját legkevésbé sem alterálja akár Írásbeli, akár szóbeli az eljárás, csak megkövetelik, hogy a szóbeliség mellett mindig ott legyen a nyilvánosság és pedig, hogy garantia legyen az eljárásban, ott legyen a valódi nyilvánosság. Ez a törvénykezés alapelveinek egyik kimagasló axiómája. Ha van külömbség írásbeli és szóbeli eljárás között — mindkettőnek joghatályát és a törvénykezés célját tekintve — akkor azt a közérdek általános követelménye és az institutio berendezésének költsége mutatja meg nekünk. Azt hiszem nem vonja kétségbe állításomat senki a tekintetben, hogy a polgári, és fenyítő ügyekben keletkezett ítéletek jósága egyaránt megköveteli a pártatlanságot, egyaránt megköveteli, hogy a törvénykezés célja érvényesülhessen. Ha ez így van, nem mondhatjuk, hogy pl. bünfenyitő ítélkezéskor a szóbeliséghez szükséges a nyilvánosság, de polgári ítélkezéskor nem szükséges; egyikben szükséges az írásbeli önrendelkezés, másikban nem szükséges — ezeket nem mondhatjuk, ha az eljárást nem akarjuk megfosztani a szükséges garantiától a bűnügyekben és polgári ügyekben egyaránt. Ezek elfogadása mellett önként következik axiómaként, hogy akár bűnügyi, akár polgári az ügy. szóbeli tárgyaláskor okvetlenül jelen kell lenni az ellenőrző nyilvánosságnak. Tudjuk, hogy ma már ez a nyilvánosság nem létezik, ezt elővenni nem tudjuk, csak pénzen. Mi következik ebből ? Első sorban ebből megismerjük az egyik különbséget a szóbeli és írásbeli eljárás között; másodsorban gondolkozunk és határozunk a fölött, hogy váljon törvénykezésünket pénzen vett nyilvánosságon nyugvó szóbeli eljárásra, avagy írásbeli eljárásra fektessük-e ? Mielőtt e kérdés fölött határoznánk, még előbb egy másik körülményt is figyelembe kell venni. Az írásbeliség mellett a perlekedés garantiáját a felek írásbeli önrendelkezése adja meg. A vitázó feleket érdekli az ügy kizárólag, irott védelmüket tetszésük szerint teszik papírra, hat szem közt dől el az ügy és azután irattárba kerül. Ez a polgári törvénykezés, ez történhetik igy. Ámde vannak közérdekek, közerkölcsiség, állami érdek .. . melyeknek ellenőrzése nem dugható ily könnyen irattárra; ott vannak a közbűntények, sajtóügyek, ezek elbírálása megköveteli a nagyobb figyelmet, behatóbb vizsgálatot és a törvénykezés intensivebb biztosítékait. Ezeknek az ügyeknek nem elég az írásbeliség. Itt az ügy nyilvános tárgyalását nem mellőzhetjük, itt a közvélemény megnyugtatására kell hogy törekedjék a törvénykezés. Ezek előrebocsátása után, arra a kérdésre, hogy váljon törvénykezésünket pénzen vett nyilvánosságon nyugvó szóbeli eljárásra avagy írásbeli eljárásra fektessük-e f részben megfelelhetünk és kimondhatjuk, hogy közbűntények, sajtóügyek általában szóbeli uton tárgyalandók, a hol a törvénykezés biztosítékait a nyilvánosságban rejlő közvélemény adja meg; polgári perekben, egyszerű kihágásokban irásos uton is lehet tárgyalni és Ítélkezni. Igaz, manapság a szóbeliség nagyon sokba kerül, nagyon drága ; mert pénzen kell venni hozzá a nyilvánosságot; de hát j ez elől kitérni nem lehet a jelzett ügyek fontossága miatt; ebbe azért meg is nyugodhatunk, hanem van itt Magyarországon egy más. egy csodálatos törekvés, ezt nem tudom sehogy se megfejteni. Magyarországon az állami adminisztratióval párosult bizonyos közvélemény minden téren a szóbeli eljárás behozatalát sürgeti; maga a fungens igazságügyminiszter — nem tudni váljon ezen pressio miatt avagy önszántából - hangoztatja, hogy a sommás perek után a rendes polgári perekben is be fogja állítani a szóbeli eljárást. Ezt a törekvést nem tudom én sehogy se megérteni. Honnan veszi az állam és miből fizeti a polgári perek szóbeli tárgyalásához megkívántató nyilvánosságot (mai formájában) esküdtszéket? Vagy a rendes perek szóbeli tárgyalása is ugy történik, mint történt eddig a sommás pereké nyilvánosság nélkül ? A törvénykezés alapelveit nem vesszük számba? A törvénykezés lehető garantiáját eltaszítjuk magunktól? Reformot csinálunk, hogy legyen már valahára kétszer kettő öt, volt már négy eleget? Fontosabb büntető ügyekben és a megszokott sajtó ügyekben elkerülhetetlen a szóbeli eljárás; polgári ügyekben pedig a nyilvánosság előteremtésének nehézsége és aránytalanul nagy költsége miatt meg kell elégednünk az irásos eljárással. Nem a mai rendes perek formáját értem, korántsem — ezt ismételve kijelentem. Az én mostani fejtegetéseimnek alaposságát, nyíltan kifejezett törekvésemnek helyességét végül is egy nagy és értelmes jogászi közvéleménynek a mozgalmában látom szentesítve, a törvénykezés alapelveinek támogatása mellett. Bizonyára nem túlozok, ha állítom, «hogy Magyarországon minden ahhoz értő jogászember meleg barátja az esküdtszéki intézménynek. Mit jelent ez ? Nem ugy szeretjük az esküdtszéket,Jmint egy szép leányt, tisztán egyéniségért, hanem szeretjük tulajdonságáért. Az az ahhoz értő jogászközönség bizonyára csak ugy látja mint én, hogy a nyilvánosságnélküli szóbeliségben nincsen garantia : csakúgy kiván segíteni a bajon éppen mint én. Az esküdtszéki intézmény barátai a nyilvánosságnélküli szóbeliséghez nyilvánosságot akarnak adni az esküdtszékben, hadd legyen garantia az eljárásban; én is ezt akarom. Nem állok tehát egyedül egyáltalában törekvésemmel. Az az általános irányzat, mely az esküdtszékek szaporításán fáradozik, nem akar mást mint én, t. i. akarja a szóbeliség garantiáját szintén. Ezt az irányzatot képviselik azon komoly tudósok és praktikus jogászok, a kik cselekedetök horderejét ismerik, a kik önként elvállalják a felelősséget azért a mit tesznek. A felszínen lévő ama másik irányzat törekvése ellenben, a mely a szóbeliséget minden téren beakarja hozni nyilvánosság nélkül, megfigyelendő ugyan, de nem foghatjuk rájuk, hogy ismernék előre szándékuk fontosságát és cselekedetük horderejét. Ez a felszínen lévő irányzat tud annyit, hogy a szóbeli eljárás inkább biztosítani képes a törvénykezés célját, mint az Írásbeli eljárás, azért zászlójára tűzte megvalósitásának programmját; de azzal nem számolt, hogy vájjon lehetséges-e és miként lehetséges a megvalósítás. Én most is állítom és százszor is állítom, hogy mindig jobban lehet szervezni és több garantiával lehet beállítani az Írásbeli eljárást, ugy hogy az a célnak megfeleljen, mint a hogy lehet a szóbeli eljárást nyilvánosságnélkül; azért követelésem most is az, hogy ha nem lehet valódi nyilvánossággal párosult szóbeli eljárást megteremteni, inkább maradjunk az írásbeliség mellett. A különféle törvénykezési ügyek külön természetének faji kiválásakor örök törvények érvényesültek ; ezeket az öröktörvényeket számba venni kell I Az 1893. évi XVIII, t.-c. 1. §. 2. pontja. Irta; Dr. CSAPLAKY LIPÖT kir. járásbiró B. Újfalu. Sajnos, hogy a törvény e szakaszának magyarázása körül nem hivatkozhatunk soha sem a kir. curia gyakorlatára, — mert az ezen szakasz alapján indított perek soha sem kerülnek oda. — pedig hogy egy, vezér elvként felálállitható magyarázatra szükség van, — azt mi gyakorlati jogászok igen is érezzük. Az 1893: évi XVIII. t.-c. 1. §. 2. pontja magában teljesen érthető rendelkezést tartalmaz, — de ha e szakaszt a 93: XVIII. t.-c. 3. §. 1. pontjával vesszük figyelembe, az esetben többféle magyarázat lehet jogosult. Ugy gondolom, hogy nem lehetett a törvényhozó szándéka az, hogy a pereket szaporítsa, már pedig az általam hivatkozott két szakasz alapján a pereket végtelenül lehet szaporítani és e szaporításnak addig, a mig a fentebbi két szakasz authentikus magyarázata nem lesz meg, nem lehet gátat vetni. fe & T^pasztaltam' h°gy 'gen sokan, akkor a midőn egy egész birtokról van szó, — azt nem egészben követelik, hanem részetekben például: