A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 49. szám - Egy észrevétel a "bünvádi perrendtartásnak" 1896. évi XXXIII. t.-c. - kézbesítésre vonatkozó - §§-hoz - Egy néhány észrevétel az "Ujabb megjegyzések a sommás eljárás köréből" cimü közlemény alkalmából

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 41). szamahoz. Budapest. 1899. december hó 3. Köztörvényi ügyekben. A birák és bírósági hivatalnokok felelősségéről szóló 1899. evi VIII t.-c. egyes szakaszainak intézkedése közigazgatási tisztviselők irányában nem alkalmazható. Az 1886. evi XXIII. t.-c. 9. igában foglalt azon intézkedés által, hogy a fegyelmi bíróság határozatában a marasztalt ellen okozott karok megtérítése iránti felelősség is megállapítandó, a fegyelmi vétségben marasztalt nem lehet elzárva attól, hogy a polgári bíróság előtt érvényesítendő kártérítés iránti perben azt a lényeges és döntő körülményt is vitathassa és kimutathassa, hogy a terhére rott fegyelmi vétség a követelt kártérítéssel részben vagy egészben van-e és minő okozati összefüggésben. A budapesti kir. törvényszék ^ 1898. május 18. 34,961. sz. a.) Budapest fő- és székváros közönsége felperesnek K. Géza és társai alperesek ellen 14,21 ó frt és jár. iránt indított perében következő' ítéletet hozott: K. Géza f. és Sch. József II. r. alpereseket a kir. törvényszék egyetemlegesen kötelezi, hogy felperesnek 12,175 frt kárösszeget stb. megfizessen. B Antal III. r. alperest kötelezi másodsorban, hogy felperesnek ö,770 frt kárösszeget stb., — D. János IV. r. alperest kötelezi, hogy felperesnek 5.445 frt stb. kárösszeget fizessenek meg, azon esetben, ha I. és II. r. alperestől az ellenük megítélt kárösszeg stb. harmadsorban behajtható nem lenne. stb. Indokok: Felperes alpereseket kártérítés címén perli azon esetből kifolyólag, hogy I. r. alperes K. Géza volt VII. ker. előljárósági irnok 1885. január 1-tó'l 1888. évi ápril 2-ig terjedő időtartam alatt a főváros pénztárát illető ipar és italmérési engedélyek, munkakönyvek és ideiglenes igazolványok, végre pinceszivattyu használata után befolyt dijakból az alább következő bizonylatok szerint 14,215 frtot elsikkasztott. [. r. alperes elmarasztalását felp res az A. alatti 34,300/88. sz. bünt. bir. ítélet alapján kéri, mely a B. a. 43,509/88. sz. II. és C. a. 8,172 89. sz. III. bir. ítéletekkel jóváhagyatván, jogerőssé vált s a mely szerint I. r. alperes az érintett hivatali sikkasztás bűntettében bűnösnek mondatván ki, a megszabott büntetésen kívül a felperesnek okozott kár megtérítésére köteleztetett azzal, hogy a kár számszerű megállapítása végett felperes polgári perutra utasíttatott, a mi ezúttal eszközöltetett. II—VI. r. alperesek elmarasztalását pedig a K. alatti fegyelmi határozat alapján kéri felperes, mely törvényszerű fegyelmi határozat az L. alatti belügyministeri rendelettel jóváhagyatott és jogerőssé vált s a melyben nevezett alperesek kártérítési felelőssége megállapittatott és pedig II. és III. r. alperesre nézve az egész kárösszeg és járulékai, a többi alperesre nézve pedig azon kárösszegek tekintetében, melyek az ö helyettes elöljárói s illetve pénzkezelői működésük tartama alatt sikkasztattak el. í. r. alperes a perfelvételre meg nem jelenvén, s a per során sem védekezvén, őt felperes kérelmére a leszállított egész kárösszeg, annak kamatai és járulékok, illetve perköltség és Ítéleti illeték megfizetésére a fent hivatott büntető bírósági itélet alapján kötelezni kellett, figyelemmel az 1868. évi 54. t.-c. 112. §-ára és arra, hogy a védekező alperesek által a kár mennyisége ellen felhozott és alább méltatott kifogások figyelembe nem vétethettek. IV. és V. r. alperesek viszont a kereset beadása után a D. I. alatti számvevőségi kimutatások szerint reájok eső kárösszeget Kifizetvén, s velük szemben felperes ez okból a pert letévén, irányukban intézkedésnek szüksége fenn nem forgott. Ehez képest a kereset alapján II. III. és IV. r. alperesek kifogásai voltak elbirálandók, kik mindannyian tagadták, hogy kártérítési felelősségük a bíróságra nézve kötelezően volna megállapítva a K. a. fegyelmi határozattal és így az vita tárgyát nem képezhetné. Tagadták pedig azért, mert közigazgatási hatóság határozata a polgári bíróságra nézve az ítélt dolog kifogását nem képezheti és pedig annál kevésbbé, mert az 1886. évi 22. t.-c. 86. 8-a szerint a községi tisztviselők elleni kárkeresetek megbirálása tartozván az illetékes bíróságokra, kétségtelen, hogy ezek nemcsak a kármennyiséget, hanem a kereset jogalapját is elbírálni tartoznak. E részben tehát a fegyelmi határozat ítélt dolgot nem képez s igy vizsgálandó, hogy forog-e fenn oly mulasztás alperesek részéről, mely a kártétellel okszerű összefüggésbe hozható mert l r. alperes sikkasztása reájuk nézve jogcímet nem képezhet. II. r. alperes még azt is felhozta, hogy a K. a. fegy határozat vele szemben nem törvényes, mert ő mint kerület, elöljáró, a ki választott tisztviselő és tiszteletbeli állással b.rt melyhez akkor semmiféle képzettség nem kívántatott, nem fog alható egy szempont alá azon hivatalnokokkal, a kiket a fegyelmi t< rvenyek felsorolnak: ő ellene tehát fegyelmi eljárás jogszerint keresztül vihető nem volt. A kir. törvényszék ezen kifogásoknak helyt nem adott és II. III. s IV. r. alperesek kártérítési felelősségét a K. a. fegy. határozattal megállapítottnak tekinti, mert az 1886. évi 23. t.-c. 9. §-a fegyelmileg vétkesnek talált tisztviselőkkel szemben az okozott károk megtérítése iránti felelősséget megállapítani rendeli az illetékes fegyelmi hatóságnak; és csak a kártérítési keresetet, tereli a rendes biró elé. Miből következik, hogy a bíróság csak a kár számszerinti megállapításával foglalkozik s egyszersmind azzal, hogy a felelősség egyetemleges vagy fokozatos legyen-e ? E tekintetben a felelősséget I. és II. r. alperesek között egyetemlegesnek kellett kimondani, az 1886. évi 23. t.-c. 88. §-nak utolsó bekezdése alapján, meit tulajdonkép nem is I. hanem II. r. alperes volt a pénzkezelő, a vonatkozó szabályrendelet és törvény szerint és a mennyiben ő a pénzkezelést I. r. alperesnek megengedte, a fennálló szabályok ellenére csak saját felelősségére és veszélyére tehette és illetve az okozott kárért ép ugy felel, mint maga I. r. alperes. III. és VI. r. alperesekre nézve azonban csak fokozatosan volt a felelősség kimondható és pedig azért, mert az ő állásukkal pénzkezelés egybekötve nem volt, tehát őket a pénzkezelés körüli hiányokért közvetlen felelősség nem terhelheti, hanem csak közvetett azon okból kifolyólag, hogy ha ők hivatali kötelességeiknek mint jegyző és helyettes előljáró kellően megfeleltek volna, I. r. alperes oly huzamos időn keresztül a sikkasztást nem űzhette volna és e részben VI. r. alperes nem hozhatja fel mentségül azt, hogy ő csak magánszivességet tett II. r. alperesnek a helyettesítés által és igy közte és felperes közt jogviszony nem keletkezhetett, mert végre is közpénzek kezeléséről lévén szó, a hivatali felelősség ezekre nézve minden körülmény közt fennáll. A kár számszerű megállapításánál a D. I. alatti közokiratok voltak irányadók s minthogy azokat közhatóság hivatalos eljárás alapján állította ki velük szemben, alperesek puszta tagadása figyelembe nem vétetett az 1868. évi 54. t.-c. 165. §. értelmében. Helyt kellett azonban adni III. alperes azon kifogásának, hogy a 6 heti szabadság ideje alatti sikkasztások összegében ne marasztaltassék, mert ezen időszakot a 2. B) alatti közokirattal igazolta, az ezen időszakra kimutatott 6,405 frtnyi összeg valódiságát és mennyiségét felperes kifejezetten nem tagadta, ez összeg tehát az 1868. évi 54. t.-c. 159. §-a alapján elismertnek volt veendő és levonásba hozandó. VI. r. alperes is viszont csak azon összegben marasztaltatott, mely az ő helyettesi működése alatt sikkasztatott el. stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1899. évi január 17. 6,485. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, azt a kérdést, hogy a fegyelmi uton megállapított cselekmények vagy mulasztások által okoztatott-e és mennyi kár, a jelen perben megbirálandónak kimondja, ennek következtében a felebbezett itélet marasztaló rendelkezéseit hatályon kivül helyezi és az első bíróságot utasítja, hogy a jelen itélet jogerőre emelkedése után hozzon a fentebbiek vizsgálatára is kiterjedő ítéletet. Indokok: Az 1886 : XXIII. t.-c. 9. S-a a kártérítési kötelezettség megállapítását a közigazgatási tisztviselők, segédés kezelő személyzet fegyelmi hatóságának feladatává tette ugyan, de sem ellenkező rendelkezéssel, sem kifejezetten az 1872: XXXVI. t.-c. 115. §-ának 2. bekezdését el nem törölte: e szerint pedig a fő- és székvárosi törvényhatóság tisztviselői által okozott károk megtérítése iránti kereset a törvénykezési rendtartás szerint illetékes bíróság hatásköréhez tartozik. A törvények ez a rendelkezése a bíróság hatáskörét a kártérítési keresetek megbirálásánál egyáltalán nem korlátozván, nyilvánvaló, hogy a bíróság hatásköre nemcsak a kárösszeg számszerű megállapítására, hanem annak megbirálására is kiterjed, hogy a fegyelmi bíróság által megállapított cselekmények vagy mulasztások okozatos összefüggésben állanak-e a keresetileg megtéríttetni követelt kárral vagy sem? Az 1886 : XXIII. t.-c. 9. §-ának fentebb idézett rendelkezése a fegyelmi eljárást szabályozó korábbi törvényekben, jelesül az 1876 : VII. 1870:XLII. és 1872 : XXXVI. t. cikkekben nem foglaltatott és minthogy az 1886 : XXII. t.-c. 19. §. által a korábbi fegyelmi törvényeknek az ujabb törvénynyel ellenkező rendelkezései hatályon kivül helyeztettek, az a kérdés, hogy a fentebbiek szerint körvonalozott birói hatáskör az 1886 : XXII. t.-c. 9. §-ának többször emiitett rendelkezése által korlátoltatott-e és mennyiben ? az 1876 : XXIII. t.-c. nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely a bíróság hatáskörét a kár számszerű meghatározására korlátolná, de az iránt sem tartalmaz utasítást, hogy a kár létezését jogérvé-