A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 49. szám - Egy észrevétel a "bünvádi perrendtartásnak" 1896. évi XXXIII. t.-c. - kézbesítésre vonatkozó - §§-hoz - Egy néhány észrevétel az "Ujabb megjegyzések a sommás eljárás köréből" cimü közlemény alkalmából

360 A JOG Az ember szellemevilága három tehetségből áll; ezek : ész, kedély és akarat. Az ész a logika, a kedély az esthetika és az akarat az ethika törvényei szerint működik. Az ész célja: az igazság ; a kedélyé: a szép, és az akaraté : a jó. Ebből kifolyólag a jóhiszeműség a hármas szellemi tehetség közül az akaratnak nyilvánulása, mely a jót célozza, és a mely e szerint az ethika, erkölcstan törvényét követi. De a hittel is vegyes fogalom a jóhiszeműség ethikai fogalma, azért, mert nem positivum, nem tény, nem külső, nem reális valóság, tudás, hanem csak akarati érzület, az erkölcsi motívumokon nyugvó benső célzatosság. Ott, a hol az akarat a valódi jót nyilvánítja, vagyis az akarat a hit- és erkölcstan tanításait igazi lényükben és mivoltukban érvényesiti. hol tehát a motívumok tiszták és szeplőtlenek, ott: jó-hit, jóhiszem, jóhiszeműség honol és a személy magatartása1 jóhiszemű; ott ellenben, a hol a hitetlenség és erkölcstelenség motívumai viszik a szerepet ; a hol a vallási és erkölcsi rugók romlottak, gonoszak; a hol az akarat roszat érvényesit, ott : gonosz lélek, rosz lélek, roszhit, roszhiszem, roszhiszemüség forog fenn, és a személy viselkedése: roszhiszemü. Ezen vázolatból következik, hogy : A jóhiszeműség és roszhiszemüség nem önálló külső tények, hanem csakis külső tényeket jellemző tulajdonságok, a melyek az ama tényeket elkövetett jogalany, személy jó irányú vagy rosz irányú akaratát tükröztetik vissza. Bár a jóhiszeműség és roszhiszemüség fogalmai a hités erkölcstanból származnak, de mert az akarati elhatározás, mint a hit- és erkölcstan létalapja, a jogtudományban is igen lényeges szerepet játszik, azok jogi fogalmakká is váltak azért, mert jogi tényeket minősítenek, vagyis olyan tényeket, a melyeknek ehhez képest különböző jogi hatásuk van. A jóhiszeműség és roszhiszemüség fogalmaiban tehát a döntő criterium az akarat célzata; ha a cél a jó nak megvalósítására irányul : jóhiszeműség; ha pedig a rosz-nak érvényesítésére törekszik: roszhiszemüség forog fenn.7 Most, — miután a fentiekben teljes rövidséggel vegyelemeztük és kiemeltük a jóhiszeműség és roszhiszemüség fogalmait alkotó lényeges s speciális elemeket, — látjuk a maga valójában, hogy mily tökéletlen az osztr. polg. trkv. 326 §-ának definitiója, hogy mily téves felfogásokat honosított meg ama definitió, és végül, hogy mennyire elavult a régi iskolának egész tanítása ? Minthogy a jóhiszeműség és roszhiszemüség fogalmai az ember három szellemi tehetsége közül az akarati tehetségnek nyilvánulásai, még szembetűnőbbek lesznek a caracteristicus jellemvonások, ha azokat azon többi fogalmakkal hozzuk kapcsolatba, a melyek motívumaikat szintén az akarati tehetségben bírják ; szóval: még élesebben domborodnak ki az alkotó elemek és sajátszerűségek, ha a jóhiszeműség és roszhiszemüség fogalmait a dolosus és culposus fogalmakkal állítjuk párhuzamba. Erről azonban a legközelebbi alkalommal. (Folytatása következik.) 7 Joggyakorlatunkban állandóan a régi iskola felfogását találjuk. Egyetlen egy határozatról van tudomásom, a melyben a Curia legújabban helyes jogi állásponton van és tantétel alakjában helyes fogalomkörülirást ad. Sajnos azonban ezen határozatában sem tud a Curia a régi felfogással egészen szakítani, mert ezen határozatában is hangsúlyozza, hogy a jogszabály szerint a jóhiszeműség vélelmezte ti k. Az egyébként correct jogi álláspontot foglaló határozatnak fejtegetésemet érdeklő része a következő: «... A m. kir. Curiának a perben hozott feloldó végzése szerint alperes, mint kifogásoló fél részéről az ujabb eljárásban oly tények iránt volt volna bizonyíték felhozandó, a melyekből felperesnek az engedményezés körüli roszhiszemüsége bíróilag megállapítható. «A jogszabály szerint a jóhiszeműség vélelmeztetik és a roszhiszemüség bizonyítandó. «De a roszhiszemüség nem közvetlen bizonyítékokkal megállapítható külső tény, hanem csak a belső szándéknak bizonyított külső tényekből okszerűen következtethető és a jó erkölcsök, valamint a törvény által nem pártolt minősége, melynek mint ilyennek fenforgása iránti kezdés, amennyiben a tételes jog szempontja alá vonható, jogkérdést képez, mely az okszerű következtetés helyessége vagy helytelensége szempontjából a felülvizsgálati bíróságok megbirálása alá esik.» (Curia mint felülvizsgálati biróság 1898. október 27-én I. G. 220 sz. a. — Jogtudományi Közlöny 1898. évi 51. sz. melléki. 437. tétel. Az ezen határozatban foglalt enunciatiohoz van fűzve az 5. jegyzetben idézett rgen találó megjegyzés.) Egy észrevétel a «bünvádi perrendtartásnak)) 1896. évi XXXIII. t.-c. — kézbesítésre vonatkozó — §§-hoz. Irta : RUTTKAY Aladár kir. járáshiró Szepes-Szombaton. A régtől óhajtott «bűnvádi perrendtartás*, az 1897. évi XXXIII. t.-c. értelmében a jövő 1900. évi január hó 1-én lép életbe. A B. P. 79 §-a szerint: az idézőlevélnek a megidézendő kezeihez való kézbesítése van elrendelve, tekintettel a meg nem jelenés súlyosabb jogi következményeire. A B. P. 80 §-a rendeli: Ha valaki lakó vagy tartózkodási helyét nem hagyta ugyan el, de ott a kézbesítő őt meg nem találja : a kézbesítendő irat. háznépe valamelyik teljes korú tagjának adandó át; ha pedig ilyen nem volna jelen, az érdekeltnek házakapujára vagy lakásának ajtójára, lehetőleg tanuk jelenlétében függesztendő ki, s erről az érdekelt egyén ajánlott levélben értesítendő. Ezen felül a kifüggesztés teljesítését, a kézbesítendő rrat tartalmának közlése mellett, a község elöljáróságának azzal a felhívással kell tudomására hozni, hogy arról az érdekeltet haladéktalanul értesítse. A B. P. 534 §-a szerint pedig a kézbesítő közegre nézve előírja kötelezően a kitanitási kötelezettséget, ugyancsak a büntető parancs jogi következményeire való tekintettel. Tudvalevő, hogy a bírósági kiadmányoknak kézbesitése körül sok a panasz nem csak a felek, s illetve jogi képviselőik részéről, hanem minden oldalról. Nemcsak az illető felek panaszkodnak, hogy a kézbesítéssel megbízott közegek a kiadmányokat szabályellenesen késedelmesen kézbesitik, az irni s olvasni nem tudó, vagy a magyar állam nyelvet nem értőknek kellőképpen, sőt egyáltalán meg nem magyarázzák. De a bíróságok is panaszkodnak, mondjuk panaszkodnak a hanyag kézbesítés miatt. Tény, hogy a birói hatalom méltóságával össze nem férőén csak panaszkodni kénytelenek, mert nincs meg a kellő, hatékony eszközük a hanyag kézbesítő közeggel szemben. A panaszok elintézése, hogy mily eredménnyel jár, azt nem kell illustrálnunk, közismeretes a közigazgatási hatóságoknak a kir. hivataloktól jövő feljelentésekkel szemben elfoglalt állása, a negligentiándk és arrogantiának bizonyos neme. Az ez idő szerint fennálló kézbesitői-rendszer gyarlósága mellett, bajos lesz a B. P. által körülirt gyors kézbesítés : különösen pedig az ajánlott levélben való értesítés, ha figyelemre méltatjuk azon körülményt is, hogy a vidéki postai viszonyok is elmaradottak. Ha tehát a jelenlegi kézbesítői-rendszeren gyökeres változtatás nem történik, a bűnvádi eljárás szekere gyakran fog megzökenni, vagyis arra hátrányos lesz. a menyiben nem egyszer fog előállni az az eset, hogy a tárgyalást el kell halasztani, mi pedig a gyorsaság elvével homlokegyenest ellenkezik. Utalok e tekintetben arra, hogy a folyamatban lévő bűnügyek gyors lebonyolítása céljából, a szokottnál is rövidebb határnapok kitüzhetők lehessenek — kénytelenek voltunk saját vezetői hatáskörben intézkedni. A «büntfctő-perrendtartás» életbe lépésének küszöbén, miután az, az eddigitől eltérő kézbesitést is ir elő — észrevételképpen kifejezést adunk annak : hogy a kézbesítői-rendszeren gyökeres változtatás lenne megteendő, a kézbesítő közeggel szemben a bíróságnak hatékonyabb eszköz lenne rendelkezésre bocsátandó, és a B P.-ban megadott jognál fogva a többi számos és részben már megjelent rendeletek mellett, a kézbesítési eljárást is tüzetesebben szabályozó rendeletre is necessitás absoluta áll fenn. Egy néhány észrevétel az «Ujabb megjegyzések a sommás eljárás köréböl» cimü közlemény alkalmából. Irta : SZONGOTT VILMOS kőhalmi kir. járásbrró. Őszintén megvallom, a fenti cimü közlemény elolvasása alatt nőttön nőtt a feletti csudálkozásom, hogy hogyan képezhetik még vita tárgyát és hogyan szolgáltathatnak okot félreI értésekre a S. T. olyan rendelkezései, a milyenek a 126., ! 180., 182. §-aiban foglalvák. Hiszen ezek oly világosak, hogy | kár minden — az értelmezésük érdekében — vesztegetett szóért. A dolog egyszerűségénél, de főleg annál a körülménynél fogva, hogy a tisztelt cikkíró az indokokat mind kimerítette és így ismétlések nélkül alig lehetne e tárgyhoz hozzá! szólani, csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy teljesen csatlakozom az ügyvéd urnák azon helyes és indokolt nézeté-