A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 48. szám - A budapesti kir. m. Tudományegyetem jog- és állam-tudományi karának véleményes jelentése az államvizsgálat reformja tárgyában. (Vége.)

A JOG Í91 Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben A k. t. idevonatkozó intézkedése hiányában, figyelemmel a k. t. 507. Jf-aban foglaltakra, felek kétségkívül joghatályosan megállapodhattak az irányban, hogy a mennyiben a biztosítási szerződést a lejaratot nehany héttel megelőzőleg a szerződő felek valamelyike fel nem mondja, az ugyanarra az időre és ugyanazon feltetelek mellett megujitottnak veendő es ezen megállapodás joghatályossága ellen sikerrel a k. t. 469. §. 5 pontja sem hozható fel, mivel az érintett megállapodás a biztosítási szerződés tartamának meghatározását vagyis ugy a biztosítás kezdetének, mint vegének megállapítását is a kellő határozottsággal magában foglalja. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék. (1898. május 18. 40,142. sz. a.) Özv. A. Antalné ugy is mint kiskorú A. Gabriella és László k. és t. gyámja felperesnek, a ^nemzetközi baleset ellen biztosító részvénytársaságnak magyarországi vezérképviselősége, alperes ellen 5,000 frt töke és jár. iránti perében következőleg i t é 11: Alperes köteleztetik, hogy felpereseknek 5,000 frt tőkét stb. fizessen, stb. Indokok: A felek egyező előadásából kétségtelen, hogy az A> alatt csatolt biztosítási szerződést, mely szerint a biztosítás az 1891. évi november 28-ának déli 12 órájától, 189(i. évi november 28-ának déli Izórájáig terjedő 5 évi időtartamra köttetett,a szerződő feleknek egyike sem mondotta fel. Alaptalan tehát alperesnek aza kifogása, hogy a biztosítási szerződés érvénye az esemény bekövetkeztét megelőzőleg megszűnt. Mert az általános biztosítási feltételek 2'2. ij-ának a kereskedelmi törvény rendelkezésével ellentétben nem álló határozata szerint a biztosítási szerződés, a mennyiben az legfeljebb 4 héttel a lejárat előtt a szerződő felek valamelyike által fel nem mondatik, ugyanarra az időre és ugyanazon feltételek mellett megujitottnak tekintendő. De alaptalan alperesnek az a kifogása is, hogy a biztosítási szerződés hatálya azon körülmény folytán, hogy a biztosítási dij a lejárat után, az általános biztosítási feltételek 7. §-ában meghatározott 14 napi határidő alatt le nem fizettetett, szintén, még az esemény bekövetkeztét megelőzőleg megszűnt volna. Mert az általános biztosítási feltételek 7. í<-ának most emiitett határozata a kereskedelmi törvény 505. §. 3. pontjának rendelkezésével ellenkezvén, a k. t. 587. §-a szerint hatálylyal nem bir. Az 505. 3. pontjának esete pedig ez úttal be nem következett; mert ezen pont szerint a biztosítottnak jogában állott a biztosítási dijat a lejárat után 30 nap alatt, tehát 1896. évi dec. 28-án lefizetni, a biztosított azonban még ezen határidő eltelte előtt 1896. dec. 26-án halt meg. Igaz ugyan, hogy a biztosított a dij lefizetését a 2 /. alatt csatolt s 1896. dec. 22-én kelt levelében megtagadta, a biztosítottnak ez a nyilatkozata azonban a biztosítási szerződés hatályának megszűntét azért nem vonhatta maga után, mert a levél keltekor a biztosítási dij lejáratától 11896. nov. 28-ától) számított 30 nap még nem telt el és így a biztosított, a ki a 2'/. alatti szerint különben is csak azért nem hajlandó akkor a biztosítási dij fizetésére, mert abban a tévedésben volt, hogy az Ai alatti szerződés 6 évre egy ingyenes évvel köttetett, a biztosítási dijat még a levél kelte után is 1896. dec. 28-ig lefizethette és ez által a szerződés hatálytalanná vállását elháríthatta. Minthogy pedig a biztosítási szerződés az előadottak szerint a biztosított A. Károlynak 1896. dec. 26-án bekövetkezett halálakor hatályában fennállott, alperes a biztosítási összeget a biztosított törvényes örököseinek megfizetni tartozik. A biztosított kezelő orvosa, a tanuként kihallgatott Dr. R. Ignác ugyanis azt vallotta, hogy a biztosított halála elvérzés folytán állott be és ezen elvérzés oka a biztosítottnak általa ismert egészséges szervezetére való tekintettel kizárólag arra a belső sérülésre vezethető vissza, mely a biztosított részéről vele közölt körülmény, vagyis egy csontdarab lenyeiése folytán származott. Ezen tanú vallomásával pedig, habár a tanúnak a csont lenyeléséröl közvetlen tudomása nincs is, a bíróság bebizonyítva látja, hogy a biztosított halálát egy csontdarab lenyeiése által okozott belső sérülésből származó elvérzés, tehát baleset okozta. Mert a biztosítottnak a csont lenyelésére vonatkozó s a tanú által bizonyított nyilatkozata, valamint a halálesetnek a tanú által bizonyított körülményei s a biztosítottnak megelőző egészségi állapota egymással való össszefüggésükben a bíróságnak azon meggyőződését idézték elő, hogy a biztosítottnak a kezelő orvos előtt a csontnyelés tekintetében tett nyilatkozata a valóságnak megfelelt, s a halált egyedül az ezen baleset folytán, nem pedig valamely más betegség folytán beállott elvérzés okozta. Az előadottak folytán tehát alperest a követelt biztosítási összegnek stb. fizetésére kötelezni kellett, stb. A budapesti kir. Ítélőtábla. (1899. májas 10. 2,120. sz. a.) az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja, felpereseket keresetükkel elutasítja, stb. I ndok ok: Habár Ítélete indokolásának vonatkozó része szerint az elsőbiróság helyesen mellőzte alperesnek a felperességi jog ellen felhozott kifogását, valamint helyesen hagyta figyelmen kivül alperesnek az általános biztosítási feltételek 22. §-aban foglalt, a biztosítási szerződés hallgatólagos megújítására vonatkozó megállapodás illetve rendelkezés joghatályossága ellen felhozott ellenvetését is- mert a k. t. idevonatkozó intézkedése hiányában, figyelemmel a k. t. 507. §-ába foglaltakra, felek kétségkívül joghatályosan megállapodhattak az irányban, hogy a mennyiben a biztosítási szerződést a lejáratot 4 héttel megelőzőleg a szerződő felek valamelyike fel nem mondja, az ugyanarra az időre és ugyanazon feltél elek mellett megujitottnak veendő és ezen megállapodás joghatályossága ellen sikerrel a k. t. 469. §. 4. pontja sem hozható fel, mivel az érintett megállapodás a biztosítási szerződés tartamának meghatározását, vagyis ugy a biztosítás kezdetének, mint végének megállapítását is a kellő határozottsággal magában foglalja s igy a mennyiben alperes sem vitatja, hogy a közte és A. Károly között az Aj alatti biztosítási kötvény értelmében megkötött az 1891. évi november 28. déli 12 órájától 1896. évi november 28. déli 12 órájáig terjedő 5 évi időtartamra vonatkozó szerződést felek bármelyike is felmondotta volna, az az általános biztosítási feltételek hivatkozott 22. §-ában foglalt kikötésnél fogva további 5 évre megujitottnak, vagyis olybá tekintendő, mintha a biztosítási szerződés már eredetileg bezárólag az 1901. évi november 28. déli 12 órájáig terjedő 10 évre köttetett volna meg; és habár az első bíróság Ítélete indokolásának vonatkozó része értelmében helyesen fejtette ki azt is, hogy jóllehet n. A. Károly az 1896. nov. 28-án esedékessé vált biztosítási dijat meg nem fizette, a biztosítási szerződés, tekintettel a k. t. 505. §. 'i. pontjának rendelkezésére, a nevezettnek az 1896. dec. 26-án bekövetkezett elhunyta idején még hatályában fennállott s igy az alperesnek ide vonatkozó kifogása is alaptalan; mind a mellett megváltoztattatott az elsőbiróság ítélete és felperesek keresetükkel elutasittattak azért, mert dr. R. Ignácz tanúnak egymagában álló vallomása által sem azt, hogy a biztosított n. A. Károly az 1896. dec. 14-én véletlenül csontot nyelt és ennek folytán ugyanakkor bárzsingsérülést szenvedett; sem pedig azt, hogy nevezettnek az 1896. évi dec. 26-án bekövetkezett elhunyta ezen állítólagos csontnyelés által előidézett sérülésnek volt közvetlen és kizárólagos folyománya, bebizonyitottnak elfogadni nem lehet; mivel a nevezett tanú vallomása szerint a biztosított A. Károlyt sem akkor, midőn ez az állítólagos csontnyelés után orvosi tanácsért hozzá fordult, sem pedig később meg nem vizsgálta s arról, hogy a beállott belső elvérzés minő okra vezethető vissza, vizsgálat utján meggyőződést nem szerzett, stb. A m. kir. Curia. (1899. október 29. 791. sz. a.) A kir. ítélőtábla Ítélete helybenhagyatik, a benne kifejtett indokoknál fogva és azért, mert felperes a másodbiróság ítélete ellen beadott felebbezésében említett orvosoknak tanukép leendő kihallgatását a per során nem kérvén, a felebbezésben ez iránt előterjesztett kérelem az 1881: LIX. t.-c. 29. §. értelmében figyelembe nem vehető, stb. Bűnügyekben. Nem lévén meggyőzően bizonyítottnak elfogadható az a döntő körülmény, hogy terhelt, midőn a vádbeli erőszakos nemi közösülést elkövette, sértettnek az akaratnyilvánitásra tehetetlen elmebeli fogyatkozását ismerte és tudta volna: vádlott a vád alól felmentendő volt. A soproni kir. törvényszék (1899. június 30. 2,490. sz. a.) F. Márton vádlottat az elmebeteg V. Magdolna sérelmére elkövetett, a btk. 232. §. 2. pontja alá eső és minősülő erőszakos nemi közösülés bűntettében bűnösnek nyilvánítja és e miatt 3 évi fegyházra és 5 évi hivatalvesztésre itéli stb. Indokok: Vádlott tagadásával szemben a végtárgyalás során kihallgatott és vallomásukat esküvel megerősített R. Mihály, R. Mihályné és W. Mária kifogástalan tanuknak egybehangzó vallomásaival kétséget kizáró módon bizonyítva van, hogy vádlott 1891. május 29-én Stodrán a R. Mihálynak 20 éves teljesen hülye és ekként akarata nyilvánítására képtelen és védelmére tehetetlen mostohaleányával W. Magdolnával házasságon kivül nemileg közösült. Vádlottnak ez a ténykedése a btk. 232. §. 2. alá eső és minősülő erőszakos nemi közösülés bűntettének a tényálladékát állapítja meg, miért is őt ebben bűnösnek kimondani és enyhítő körülményül véve, hogy 25 év óta büntetve nem volt és hogy a cselekményt egy jó uzsonnának elköltése után követte el, az Ítélet rendelkező részében kiszabott büntetéssel sujtanikelktt stb. A győri kir. Ítélőtábla (1899. aug. 29. 2,642. sz. a.) a kir törvényszék ítéletét részben megváltoztatja, vádlott javára a btk 92. §-t alkalmazva, szabadságvesztés büntetését 9 hónapi börtönben, mellékbüntetését 3 évi hivatalvesztésben állapítja meg. Indokok: A kir. Ítélőtábla is magáévá tette az elsőbiróság által megállapított tényállást. Kiemelendőnek tartja azonban, hogy sértettnek akarata nyilvánítására képtelen, teljesen hülye állapota az elsőbiróság által felsorolt tanuk és K. Károly tanú vallomása, sértettnek megfigyelését foganatosított dr. M. József szakértőnek véleménye és a kir. törvényszéknek személyes észlelete által van megállapítva, azt a körülményt pedig, hogy vádlott a sértettnek ezt az elmeállapotát ismerte, a kir. Ítélőtábla bizonyítva látta azzal a ténykörülménynyel, hogy vádlott több napon át dolgozott a sértett szomszédságában s azzal a beismeréssel, hogy midőn sértettet állítólag munkára hivta, az nem felelt s csak bambán nevetett és végül azzal, hogy vádlott nem is állította, hogy sértett a közösülésbe beleegyezett volna. Tekintettel azonban vádlottnak a bortól felhevült állapotára, tekintettel az orvosszakértő által megállapított azon tényre, hogy