A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 48. szám - A budapesti kir. m. Tudományegyetem jog- és állam-tudományi karának véleményes jelentése az államvizsgálat reformja tárgyában. (Vége.)

190 A JOG E szerint a megengedett elmaradás és a tilos elmaradás nem azonos következményű cselekmény. Abból tehát, hogy az A. a. mellékelt szerződésben a megengedett elmaradás esetére is vagyoni hátrány van meghatározva, csak az következik, hogy a megengedett elmaradás esetén felperest más vagyoni hátrány, mint a mely a szerződésben megvan határozva, nem érheti ; de azzal nincs kizárva, mert a tilos elmaradásról a szerződés 6. pontja nem rendelkezik, hogy tilos elmaradás esetén az operaházi törvénykönyv 86. §-nak rendelkezése alkalmaztassák. Olyan kijelentés, hogy az operaházi törvénykönyv 86. §-nak az alkalmazása felperes és az alperes közt létező viszonynál teljesen ki van zárva, a m. kir. Curiának az előző perben hozott G. 63/89" sz. végzésében nem foglaltatik. Ellenkezően ebben a végzésben az van kifejezve, hogy a mennyiben az A) a. mellékelt szerződés külön intézkedést nem tartalmaz, a színházi törvények és szabályrendeletek a szerződés kiegészítéséül tekintendők s az ama végzés alapjául szolgáló perben is a 86. §. alkalmazása csakis azért mellőztetett, mert a szerződés felbonthatása eseteiről a szerződés külön rendelkezik. Ezek szerint a felebbezési bíróság azzal, hogy a színházi előadásnál való íel nem lépés kizárólagos jogi következményeit az Ai a. mellékelt szerződés 6. pontjával nem tekintette meghatározottnak, a szerződésmagyarázat szabályait meg nem sértette. A m. kir. operaház törvénykönyvéhez belügyministeri rendelettel kiadott eljárási szabályok alapján alakult fegyelmi bíróságnak az a határozata, a mely szerint felperes a m. kir. operaházi törvények 86. §-ba ütköző vétség miatt a szüneti időre járó 1,500 frtban megállapított egy havi fizetése elvesztésére vagyis 1,500 ft pénzbírság megfizetésére ítéltetett, felperesnek a vagyoni érdekét érinti. A színházi fegyelmi mint külön bíróságnak ama határozatai joghatályát, melyekben büntetésül vagyoni hátrány rovatik ki, az 1881. évi 59. t.-c. 77. §-ban előforduló joghasonlatosságnál fogva a rendes bíróság nem érdemi, csakis alaki sérelmek szempontjából teheti bírálat tárgyává. Ilyen sérelmek, hogy a fegyelmi bíróság nem szabályszerűen alakult meg, oly tény felett határozott, mely hatáskörébe nem tartozik, vagy oly vagyoni büntetést alkalmazott, mely a színházi törvényekben nincsen megengedve. Felperes a fegyelmi bíróság Ítélete ellenében sérelmül azt terjeszti elő, hogy a m. kir. operaház törvénykönyvének 86. §-ban meghatározott fegyelmi vétség irányában fenn nem forog, mégis a színházi bíróság őt ebben a szakaszban meghatározott vagyoni hátránynyal büntette, vagyis felperesnek a panasza az, hogy a színházi fegyelmi bíróság oly tény felett, mely nem fegyelmi vétség s mely a 86 §. rendelkezése alá nem vonható, hatáskörét tul lépve határozott. A színházi bíróság 7/a. mellékelt Ítéletében bizonyítottnak fogadta el a művészeti igazgatónak azt a vádját, hogy felperes az 1896. évi július hó 19-re kitűzött Rajna kincsében a szerepét csak ugy volt hajlandó elénekelni, ha a neki kiosztott ciklusból egy előadás elengedtetik, szabadságideje 14 nappal meghosszabbittatik, s hogy ekkép felperes, a kit a színházi orvosok az éneklésre képesnek tartottak, betegségét csak ürügyül használta fel, ujabb anyagi áldozat kicsikarására. Ezzel szemben a rendes bíróság az ítélet joghatályának a kérdésénél annak vizsgálatába, hogy valóban megtörténtek-e azok a tények, melyeket a színházi bíróság bizonyítottnak fogadott el ? a fennebb kifejtettek szerint nem bocsátkozhatik, mert ezek a rendes bíróság vizsgálati köréből elvont s tisztán a fegyelmi bíróság döntése körébe eső érdemi kérdések közé tartoznak. A hatáskör kérdésének megbirálásánál tehát a színházi fegyelmi bíróság részéről bizonyítottnak elfogadott tényt kell alapul venni. Már pedig felperesnek az a cselekménye, hogy jóllehet az éneklésre képes volt, s hogy maga is bizonyos, de őt különben meg nem illető előnyök engedélyezésének feltételével hajlandó is volt az éneklésre, mégis az 1896. évi július hó 19-én előadásra a fellépést megtagadta, s ekkép az előadást elmulasztotta, az operaházi törvénykönyv 86. §. alá eső tiltott elmaradás fegyelmi vétségének a jellegével bír, s így a fegyelmi bíróság hatáskörét nem lépte tul azzal, hogy felperes emiitett cselekményének jogi következményét a m. kir. operaházi törvények 86. §. alapján határozta meg. Az a körülmény, hogy az előző perben a m. kir. Curia felperesnek azt a cselekvényét, hogy az előadást elmulasztotta, nem fogadta el elegendő okul arra, hogy felperesnek az alperessel megkötött szerződést felbontsa, nem szolgáltat alapot a fegyelmi bíróság ítéleti joghatályának a megtámadására, mert ugyanazt a cselekményt a magánjogi követelés szempontjából a rendes bíróság s a fegyelmi vétség szempontjából a fegyelmi bíróság egymástól függetlenül, önállóan s külön bizonyítási szabályok szerint veszi és veheti bírálat alá s a m. kir. Curia az előző perben G. 24/98. sz. a. kelt ítéletében annak a kérdésnek az eldöntésébe, követett-e el felperes fegyelmi vétséget, nem is bocsátkozott, abban az ítéletben nincs kimondva az, hogy felperes elmaradásával fegyelmi vétséget el nem követett, hanem csak az, hogy felperesnek az előadásról való elmaradása tudatos, a szerződésszegés célzatára valló makacsságnak nem tekinthető, a mi azonban ki nem zárja a kötelesség téves felfogásából is származható fegyelmi vétség fenorgását. Minthogy ezek szerint alperesnek a 7. a. mellékelt Ítéleten alapuló azt a jogát, hogy felperesnek egy havi 1,500 frt fizetését fegyelmi vétség miatt visszatarthatja, a felperes részérói felhozott alaki sérelem le nem ronthatja s a színházi bíróság ítélete joghatályától meg nem fosztható, alaptalan felperesnek az a panasza, hogy a fegyelmi bíróság ítélete az ő kereseti követelésének az érvényesítését nem akadályozhatja s minthogy ott, hol hatályban lévő Ítéleten alapuló jog g\akoroltatik, jogtalan gazdagodásról szó nem lehet: felperesnek az a panasza is alaptalan, hogy alperes az ő kárával jogtalanul gazdagodik. Felperes azonfelül a felebbezési bíróság ítéletében foglalt tényállásnak azt a részét megtámadja, hogy az ő havi fizetésének az összege 1,500 frt volt. Felperesnek ez a panasza is alaptalan, mert a tényállás szerint ez a körülmény a felek egyező előadása alapján állapitatott meg, a minek ellenében felperes annak kimutatására, hogy a havi fizetéstől kisebb összegben kérte megállapítani a S. E. 197.§-ban meghatározott bizonyítékot nem szolgáltatott, minthogy pedig a megállapítás a felperes saját előadásával kellően van indokolva, a S. E. 64. §-nak a rendelkezése meg nem sértetett. Az i881. LX. t.-c. 92. §-nak az a rendelkezése, amely szerint a végrehajtást szenvedő a végrehajtató jogának megvédése végett az igényperbe beavatkozhatik és az idézett törvény 96. §-ának az a rendelkezése, hogy az igényperbe hozott Ítélet az igénylő és a végrehajtást szenvedő közötti jogviszonyra hatálylyal nem bír és ezek jogaikat egymás ellenében a törvény rendes utján érvényesíthetik, nem szolgál törvényes akadályul abban, hogy a bíróság az igénylő hivatkozása folytán a végrehajtást szenvedőnek tanúként való kihallgatását elrendelje és foganatosítsa és a S. E. t. 85. és 91. §. az ilyen viszonyban álló tanút sem a kihallgatásból, sem a megesketésből ki nem zárja. A S. E. t. 108. §-a az ügyvédek dijának saját felük irányában megállapítására az 1868. 54. t.-c. 252 §-át rendeli alkalmazandónak, az utóbbi szakasz pedig a képviselők diját csak felszámítás esetében rendeli az ügyfél irányában megállapitandónak. Minthogy pedig felperesi ügyvéd a felebbezési eljárás költségeit és dijait a felebbezési beadványbeliek kivételével a tárgyalási jegyzőkönyvek szerint fel nem számította, nem sértett a felebbezési biróság jogszabályt az által, hogy a tárgyalási dijakat, a tárgyalási jegyzőkönyvek bélyegét, a tanú- és tolmácsdijakat a felperesi ügyvéd dijának és kiadásának megállapításánál figyelembe nem vette. (1899. máj. hó 26. I. G. 25. 2./1899. sz. a.) Sem a tanuk, sem a felek szembesítését a S. E. 88. és 98 §-ai kötelezően nem rendelik. (1899. június 10. G. 159/P. sz. a.) A törvényes joggyakorlat szerint a törvénytelen gyermek tartása iránti perben alperes a többekkel való közösülésre alapított kifogással csak abban az esetben élhet sikerrel, ha a gyermek anyja a fogamzás ideje alatt feslett életű volt, annak megállapítása pedig vájjon feslett életű volt-e a gyermek anyja a mondott időben, jogkérdést képez, de ennek a kérdésnek eldönthetése végett ténykörülményeknek a megállapítása szükséges. (1899. maj. 20. 1. G. 105/P. 890. sz. a.) Felpereseket a tartásnak pénzbeli egyenértéke csak akkor illetheti meg, ha bizonyítást nyer az a körülmény, hogy alperes az előző per letétele után és az uj per folyama alatt felperesekkel szemben oly tűrhetetlen magaviseletet tanúsított, mely az együttélést lehetetlenné teszi. Arra nézve, hogy a kihallgatott tanuk minő vallomást tettek, bizonyítékul a S. E t. 93. és az 1868. 54. t.-c. 203. §-a értelmében egyedül a vonatkozó jegyzökönyvek szolgálhatnak és hogy más biróság vagy hatóságnál lévő iratok a S. E. 39. §-nak rendelkezéséhez képest csak annyiban szerzendők be, a mennyiben ezt a biróság a tényállás felderítésére szükségesnek találja. (1899. maj. 19. I. G. 111./1899. sz. a.) Ha a biróság valamelyik félnek kihallgatását elrendelte, a másik fél szintén kihallgatandó, ha ez iránti kérelmét az eskü letétele előtt előterjesztette. Ilyen esetben csak mindkét félnek kihallgatása után lehet a 90. §. szabályainak szemelőtt tartásával aziránt határozni, hogy melyik fél bocsátandó vallomásának esküvel való megerősítésére , már pedig az 1898 május hó 20-án felvett tárgyalási jegyzőkönyv szerint felperes önmagát eskü alatt kihallgattatni kérte mielőtt a felebbezési biróság alperesnek eskü alatti kihallgatását elrendelte és mielőtt az i898. évi június hó 1 én tartott tárgyaláson alperest eskü alatt kihallgatta, tőle az esküt kivette volna (A m. kir. Curia felüvizsg. tan. 1898. okt. 17. I. G. 348 98. sz. a.) A kisajátításra eső kártalanítási összeg után kamat csak a vállalat részéről történt birtokba vétel kezdetétől jár ; egymagában tehát az. hogy a tulajdonos által az építési engedély beadatott, a tulajdonos erről a jogáróllemondottnak nem tekinthető, hogy az építési engedély kiadásától kezdve az épités megkezdéséig a kisajátítási területet gazdaságilag használhassa mivel elenkezo esetben az épités megkezdését megelőző haszontól mely kamat által nem kárpótoltatik, elüttetnék. iA m. kir. Curia felülvizse tan. 1898. okt. 12. I. G. 248/P 98 sz a )