A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 48. szám - A budapesti kir. m. Tudományegyetem jog- és állam-tudományi karának véleményes jelentése az államvizsgálat reformja tárgyában. (Vége.)

356 A JOG egyikének tekinti. A b e t é t s z e r k e s z t és ügyében kikül­dött szóló egy szakférfiút a külföld hasonló intézményeinek tanul­mányozására ; magában az eljárásban több egyszerűsítést óhajt behozni s a telekkönyvnek a tényleges állapottal való összhangját lehetőleg előmozdítani törekszik. A mi a bíróság túl­terhelését illeti, ez csjk részben áll. A hol túlhaladja az ügyfor­galom azt a mértéket, a melyet a bíróságoktól meg lehet kívánni, ott személyszaporitás utján igyekszik szóló segíteni, ámbár e téren bizonyos óvatosság tartandó szem előtt, tekintettel arra is, minő lesz a munkacsökkenés vagy szaporodás szempontjából a bűnvádi eljárási törvénynek a hatása. Azt, hogy a kisegítő birói intézménynyel feihagy, nem ígérheti szóló, miután az a célja, hogy a kúria birói létszáma csökkentessék oly módon, hogy a jogor­voslati rendszer módosításával ne kerüljenek a kúriához oly ügyek, a melyek nem oda valók. A végrehajtói intézményre megjegyzi szóló, hogy nem elég azt reformálni, hanem szükséges az, hogy a végrehajtások olcsóbbá tétessenek s erre nézve szintén mun­kában van egy tervezet. Az Ausztriával való reciprocitás tényleg megvan ;a gyakorlatban való alkalmazása némi hátránynyal jár ugyan reánk nézve, de ennek az elhárítása rendkívül nagy nehézségbe ütkö­zik. A telekkönyvi személyzet beosztására megjegyzi szóló, hogy a fizetési osztályokba való egyenlőtlen beosztás esete csak téve­désből csúszott be, ez a tévedés orvosoltatni fog. A jövő évi költségvetésben, hacsak lehetséges lesz, hajlandó szóló a IX-ik osztályba tartozó telekkönyvvezetők számát szaporítani. Ezek után a központi kiadások megszavaztatván, a tárca­költségvetés tárgyalásának folytatása elhalasztatott. Nov. 18-án. A képviselőház pénzügyi bizottsága Falk Miksa elnöklésé­vel f. hó 18-án ülést tartott, melyen Széli miniszterelnök s az igazságügyminiszierium részéről Plósz miniszter és Vörös­marthy államtitkár volt jelen ; folytatta az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalását. (Előadó: Ro hőnyi Gyula.) A kir. kúria szükségleténél Matlekovics telemliti, hogy kereskedői és iparos körökben nagy nehézségeket okoznak a kúria némely decisiói, nevezetesen az, a mely szerint a 20 frton aluli követelések is a bagatell eljárás alá tartoznak ; továbbá a mely a buza elővásárlási ügyletet hitelügyletnek kvalifikálja : s végre az, hogy bejegyzési letiltásokkal lefoglalják a későbbi köve­telések javára a zálogtárgyakat. \v Plós.? miniszter válaszában az első kérdésre megjegyzi, hogy az a polgári perrendtartás megalkotása alkalmával minden oldalú alapos meglontolás alá veendő. Az elővételi ügyletekre nézve ídMróságok által közétett különböző eljárás arra indította, hogy aToldm'ivelésIBjÉs kereskedelmi ministerekkel érintkezésbe lépjen a kérdés törvényhozási szabályozására nézve, a mely szabá­lyozásnál figyelembe íognak vétetni a kereskedelem jogos érde­kei is. A megterhelési tilalomra vonatkozó harmadik kérdésre nézve megjegyzi, hogy utána jár vájjon a kifogásolt birói gyakor­lat csak elszigetelt-e avagy annyira állandó, hogy törvényhozási intézkedést tesz szükségessé. A korona-ügyészség tételénél Barta kérdi a minisztertől, mely törvény alapján tesz előterjesztést a korona-ügyészség és helyettesének kinevezése iránt. Plósz miniszter válaszolja, hogy a korona-ügyészség szer­vezve van a bűnvádi eljárás törvényben, a melynek pedig jövő évi jan. 1-én végre kell hajtatnia. A királyi táblák tételénél Barta felemlíti, hogy a buda­pesti királyi táblai birákra nézve sérelmes és a vidéki királyi táb­lai bírákkal szemben hátrányos helyzet az, hogy a táblai épület ben nincs hivatali helyiségük. Plósz miniszter válaszolja, hogy e tekintetben nem hallott panaszt sem a tábla, sem a kúriai bíráktól, a kik ugyanily hely­zetben vannak. Komjáthy felemliti, hogy a kir. táblai bírák még most sem részesülnek megfelelő fizetésben. Plósz miniszter kéri, hogy a győri táblai épület költsé­geire felvett 160,000 korona — tekintettel arra, hogy egyelőre ez a szükséglet nem imminens — e helyen töröltessék s a tör­vényszéki építkezési célokra használtassák fel. A bizottság e tétel törlésével megszavazza az előirányzatot. A kir. főügyészségeknél Barta kérdéseire Plósz minisz­ter felvilágosításokat ad az előző évi szükséglettel szemben a kiadások e cimen való emelkedésének indokairól. A kir. törvényszékek és járásbíróságok szükségleténél. J u s t h megismétli azt a múlt ülésen felmerült kérdést, szándékozik-e a miniszter a törvényszékek székhelyeit becikke­lyeztetni. Komjáthy ugyanily értelemben szólal fel. Barta Ödön fejtegeti a birói és igazságszolgáltatási hiva­talnoki kar fizetése javításának szükségét. Plósz miniszter a felvetett kérdésekre válaszolja, hogy a törvényhozás azért halasztotta el a törvényszékek székhelyeinek becikkelyezését, hogy a szóbeliségnek s közvetlenségnek az egész vonalon való megvalósítása után bevárja az ide vonatkozó törvé­nyek hatását. A járásbíróságok hatáskörének kiterjesztésével tar­tani lehet attól, nogy igen kis személyzetű törvényszékek lesznek, a mi igazságügy politikai szempontból nem kívánatos. Egy ideig még türelmet kér szóló e kérdésben. A mi a birák fizetését illeti, szóló nem tartja azt másként, mint a tisztviselők általános fize­tésjavitásnak keretében megoldhatónak. Az előirányzat ezek után megszavaztatott, a beruházásokra felvétetvén a lőcsei törvényszék építésére a kir. táblák tételénél törölt 160,000 korona. A kir ügyészségnél Farbaky felemlíti, hogy az uj bűn­vádi eljárás nagy mértékben szaporítja a rendőrség teendőjét, a mi ujabb terhet hárit a városokra. Barta Ödön kérdi, miként fog megoldatni az ügyészi megbízottak fegyelmi függősége. Plósz minister válaszolja, hogy a rendőrségi közegeket illető utasítás legközelebb ki fog bocsáttatni. Valami nagyon nagy szaporulat a rendőrségnél nem lesz a bűnvádi eljárás folytán szük­séges. Az ügyészségi megbízottakra kimondja a törvény, hogy fegyelmi hatóságukat ebbeli minőségük nem érinti. A kibocsátott utasítás a lehető legegyszerűbb ügyvitelt állapítja meg számukra. Az előirányzat megszavaztatott. Az országos fegyintézeteknél Komjáthy felhozza, hogy a munkácsi várat a minister elődje az országgyűlés meghallgatása nélkül törölte a fegyintézetek sorából oly ürügyek alatt, a melyek­ből egy szó sem igaz. Azt az épületet mint letartóztatási intéze­tet fenn lehet tartani. Ha igy hagyják ezt a szép műemléket, semmivé lesz, holott ha letartóztatási intézet lesz, rendelkezésre fog állani az ingyen munka a műemlék fentartása céljából is. Plósz minister előadja, hogy ígéretéhez képest bizottsá­got küldött ki s azt az egyhangú jelentést kapta, hogy az épü­letnek átalakítása egyfelől igen sokba kerülne, másfelől a falak olyanok, hogy az épületet egészségessé átalakítani nem is lehel. A statistikai adatok azt is bizonyították, hogy ott felette nagy volt a halálozás még a fegyőri személyzetben is. A szakértői vélemé­nyek alapján szóló nem tartja visszaállithalónak a fegyintézetet. Az előirányzat megszavaztatott A telekkönyvi intézménynél Barta a segédtelekkönyv­vezetők fizetésének javítása érdekében szólal fel. Az előirányzat, valamint a tárca-költségvetés többi tételei megszavaztatván, az ülés véget ért. Nyilt kérdések és feleletek. A végrehajtási jog köréből. A. és B. egy telekkönyvi jószágtestet képező több ingatlannak közös, egyenlő arányban telekkönyvi tulajdonosai. A-nak jutalékát több rendbeli adósság terheli s mivel a szabadkézbőli eladás e miatt nehézséggel járna s vevő sem igen találkoznék, A. végrehajtási árverés joghatályával biró önkéntes árverést kér s a telekkönyvi Ható­ság ezt ei is rendeli. B. megtudván ezt, a végr. törvény 168. §-a alapján az árverés beszüntetése iránt keresetet ad be s kereseté­ben bizonyítván azt, hogy A-nak jutaléka is őt illeti, kéri az ár­verés beszüntetését. A. kéri a kereset elutasítását azért, mert ellene csak tulajdoni kereset indítható s a mig ő telekkönyvi tulajdonos, ellene a 168. §. alapján kereset nem indítható, mivel ezen §. csak akkor alkalmazható, ha idegen harmadik személy vezet végrehajtást s nem a jelen esetben, mikor a tulajdonos kér önkéntes árverést. Kérdés, kinek az álláspontja helyes ? Hasonló esetet a döntvénytárban nem találtam. Dr. S. L. ügyvéd. Irodalom. A magyar sajtójogról néhány nap múlva egy elsőrangú mű fog megjelenni, melynek szerzője leghivatottabb magyarázója a törvénynek. Z s i t va y Leo, a bpesti büniető tszék kitűnő elnöke, kinek lapunkban a sajtójog köréből megjelent cikkei annak ide­jében méltó feltűnést keltettek, elhatározta magát, hogy az egész sajtójogot magyarázatokkal ellátva ki fogja adni. Nagy várako­zással néz a jogászság e mű elé, melynek szerzőjének az országban legbővebben volt alkalma foglalkozhatni sajtóügyekkel, mint az ország első és legnagyobb forgalmú esküdtszéki bírósága elnöké­nek. E várakozásában bizonyára nem fog csalatkozni a jogász­közönség. A mű Grill neves könyvkereskedő cég kiadásában fog megjelenni. Bűnvádi perrendtartás és magyarázata, II. köt. Irta: dr. P e r j és s y Mihály nagyváradi kir. ügyész. Nagyvárad, ifj. Be r ge r Sámuel kiadása 1899. Ezen kötet az esküdtbiróságokról szóló 1897. évi XXXIII. törvénynek, a bűnvádi eljárás életbeléptetésé­ről szóló 1897. évi XXXIV. törvény magyarázatát, az életbelépte­tési rendeleteket, a büntető ügyviteli szabályosat tartalmazza. Mint az előző kötet, a jelen második is alapos, de mégis könnyen ért­hető modorban ismerteti anyagát és a gyakorlat emberének bizonyára jó szolgálatot fog tenni. LLAS RÍ&ZVÍMTTÁRSASXO Curiai és táblai értesítések Brassó H. L. Luculetin vét. bukás 1.005/99. sz. ü. a Cur nov. 22. elutasít. - Brassó dr. W. J. Netian - Havik 1,059/y. sz ü. a Cur. nov. 22. hh. - Debrecen dr. K. M. JJr. Edelsheim Gy. L. ­Hortstein I. G. 355/99. sz. ü. helybenhagyva a trvszék ítélete. - Derecske Sz. J. Katona J. — Szép. S. 1,579/99. sz. ü. a Cur. nov. 17. mv. — Kecskemét dr. Gy. B. dr. Nagy L. b. ü. a Cur. 3.940/99. sz a. nov. nov. 15. hh. - Pécs dr. K. I. Engel és tsa — Buiai 91/ürb. sz. ü. a Cur. nov. 14 hh. - Sopron dr. K. I. Müller A. b. ü. a Cnr. nov. 12. hh. - Szegzárd dr. St. L. Grünhut S. b. ü. a Cur. 9 31ÍS/98. sz. a. nov. 17. rhh. rmv. - Tiszafüred D. K. Borbély - Sár'közy 3,860/99. sz. u. a Cur. nov. 16. hh. - Újvidék dr. C. A. M. Özv Uhrosenics ­Urosenics P. 2,761/99. sz. ü. a. Cur. nov. 24 hh

Next

/
Thumbnails
Contents