A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 47. szám - A biztosítási dijak perelhetősége

345 tositásnál az esemény bekövetkezése nem bizonytalan, mert a normális életbiztosításnál az eseménynek be kell következni és igy a biztosítónak minden esetben el kell készülve lennie arra, hogy a biztosítási összeget meg kellend fizetnie. El is van rá készülve és emberi számítás szerint Szilárd alapokon mozog, midőn a díjszámítás alapjául a halandósági táblázatokat veszi, melyek ismét igen széles és alapos statisztikai adatokon alapulnak. Kiszámítja továbbá a díjtartalékokat és a biztositásnál tekintetbe jövő egyéb tényezőket, ugy, hogy épp oly szilárd alapokon mozog, mint a kereskedő bármely más kereskedelmi ügylet megkötésénél. Természetesen véletlenek és kivételek itt is előfordulhatnak, de mondhatom, hogy kisebb eshetőséggel mint bármely , más kereskedelmi ügyletnél. Ugyanaz pedig, a mi az életbiztosításokra áll, nagyban és egészbon megvan a többi biztosítási ágaknál is, mert a hol még a statisztikai adatok hiányosságánál fogva a mathematikai alap meg nem állapitható, a bőséges tapasztalatok az empiri- ! kus számítást majdnem mathemikai oiztossággal teszik lehetővé és végre van a biztosító társaságoknak egy csalhatatlan panaceajuk : tudniillik oly bőségesen állapítják meg a prémiumot, hogy ez minden körülmények között elégséges; az egyedüli kivételt talán csak a jégbiztosítás képezi. Egy jogászegyleti felolvasásomban ezen kérdésben oda konkludáltam, hogy a biztosítási szerződés a jogtudomány mai álláspontja mellett egyébnek, mint sui generis szerződésnek nem tekinthető. Megvallom, hogy ez kényelmes álláspont, a minőt kritikus helyzetekben az elmélet terén gyakran szoktak expediensnek használni, de engemet sehogysem elégített ki. Folytattam tehát az experimentációkat és most ott tartok, hogy a biztosítási ügyletet a biztosítónak a biztosított télhez való viszonya szempontjából egyszerű adás-vételi szerződésnek tekintem. Mert mi történik a biztositásnál ? A biztosító-társaság elad egy értékpapírt: a kötvényt, bizonyos megállapított vételár, a dij ellenében. A kötvény ugyanis épp oly értékpapír, mint bármely más értékpapír, miután bizonyos értéket képvisel. Gondoljunk csak az életbiztosításra, melynél éppen a kereskedelmi töt vény szóban forgó 505. §. 1. és 2 pont alatti eseteiben a befizetett dijak egyharmadrésze visszaadandó és i melynél a biztosító-társaságok bizonyos idő leteltével a befize- • tett teljes tőkét visszafizetik, még ha a szerződés időelőtt megszüntettetik is. Az életbiztosítási kötvényre továbbá lombardkölcsön épp ugy szerezhető a biztositó-társaságnál, mint a részvényekre a bankoknál; biztosítási szerződések továbbá épp ugy szólhatnak névre és bemutatóra, mint más értékpapírok és értékpapír-jellegükből azért, mert bizonytalan eseményre szólnak, épugy nem veszitnek. mint a sorsjegy, mely nagyon is bizonytalan nyereményt helyez kilátásba. Ha tehát a biztosítást adásvételi ügyletnek lehet tekinteni, akkor nála az adásvételi ügyletekre fennálló jogszabályok alkalmazandók. Nevezetesen tehát, ha a vevő a készpénzben fizetendő vételárt le nem fizeti, akkor az eladó jogosítva volna teljesítményét, a dolog átadását felfüggeszteni, illetve a dolgot revindikálni. A biztosító tehát ezen jogelvek szerint a biztosítási dij nem fizetése esetén jogosítva van a biztosítást megszüntetni, a nélkül, hogy a biztosított fél is ugyanerre jogosítva volna, mert a késedelemben levő vevő azon joggal nem birhat, hogy a szerződést maga részéről felbontsa. Ámde ezen elméleti fejtegetésektől eltekintve, tekintsük a biztosítási ügyletet csak általánosságban kétoldalú szerződésnek, ekkor is következő jogszabályok mérvadók: A melyik fél a maga részéről teljesítette szerződésbeli kötelezettségeit, az a másik féltől követelheti a teljesítést, a késedelmes fél pedig mindig bizonyos joghátrányokkal sujtatik. A szóban forgó eset az egyedüli, melyben bíróságaink a késedelmet prémiummal tüntetik ki. Olyan ez az eset, mintha a haszonbérlő azért, mert a haszonbért meg nem fizette, jogosítva volna a szerződést felbontani. Jogilag tehát a Curia döntvényét indokolni nem lehet. Nézzük már most a méltányossági szempontokat. Miként már fentebb kifejtettem, a bíróságnak a kérdéses joggyakorlat inaugurálásánál célja az voit, hogy a tisztességesintencióval bíró biztosított feleket, méltányosságot érdemlő esetekben, a biztosító-társaságok sikanériája ellen megvédje. Az eredmény pedig, melyet ezen joggyakorlat felmutat az, | hogy a magyar biztosítási üzlet jelenlegi dekompozicióját j nagyban elősegítette. Az igazság kedvéért külön hangsúlyozni j kívánom, hogy a szóban forgó joggyakorlat nem okozója a , magyar biztosítási üzlet dekomponált voltának, ennek oka az állami ellenőrzés hiánya, a kereskedelmi törvénynek a rész- j vénytársaságokat, szövetkezeteket és a biztosítási vállalatokat, valamint a biztosítási üzletet szabályozó részének hiányossága, de különösen az üzletszerzés kérdésének szabályozatlansága Az azonban elvitázhatatlan tény, hogy ezen joggyakorlat nagyban elősegítette az üzletszerzés inszohdságát. Ezen joggyakorlat ugyanis nem a tisztességes feleknek szolgál védelmére, mert a gyakorlat bizonyítja, hogy a tiszteséges felek minden joggyakorlat dacára becsületbeli kötelezettségüknek tartják aláírásuk honorálását és ezen fontos ethikai momentum nélkül a magyar joggyakorlat sokkal nagyobb pusztítást vinne végbe a magyar biztosítási tárcák állományában. A gyakorlatban a dolog ugyanis ugy áll, hogy a magyar joggyakorlat az inszolid üzletszerzés igen hathatós eszközének bizonyult. Az inszolid üzletszerző ugyanis ma nem fáradozik uj üzletek létesítésén, hanem felkeresi a szolid társaságnál biztosított ügyfelet és mindenféle csalékony ígéretekkel és províziók átengedésével nagyobb előnyöket helyez kilátásba és figyelmezteti a felet, hogy a magyar joggyakorlat értelmében a régi biztosítást minden károsodás nélkül megszüntetheti. I^y aztán megtörténik, hogy valamely ügynöknek egész állandó klientelája támad, mely vele mindazon társaságokat végigvándorolja, melyekhez az szegődik és igy támadnak az ügynökök és felek között egész bünbandák a szolid biztosítási üzlet rovására. De sajnos, nemcsak ügynökök követnek el ilyen visszaéléseket, hanem láttam nyomtatott körözvényeket, melyekben biztosító társaságok nyíltan figyelmeztetik a feleket, hogy a magyar joggyakorlat segélyével biztosításaikat megszüntethetik, sőt jogvédelmet és teljes kártalanságot garantiroznak a feleknek, ha a biztosítást náluk kívánják foytatni. Ezen visszaéléseknek káros közgazdasági kihatása főleg abban nyilvánul, hogy a magyar biztosítási tárca értékét devalválja, a biztosítási üzlet fejlesztését megakadályozza, a mennyiben a biztosító társaságok figyelmük nagy részét a biztosítási állomány fentartására kénytelenek lekötni és végül az üzletszerzőket a beható működéstől visszatartják, a mennyiben az úgynevezett «Ausspanolás» kényelmesebb megélhetést biztosítván, kevésbbé fáradoznak azon, hogy a biztosítási eszmét uj biztositások szerzésével minél szélesebb rétegekbe bevigyék. Ezen egészségtelen állapotok jellemzésére felhozom, hogy Magyarországon 1898-ban 55,694 uj életbiztosítás köttetett 1,59'65 millió korona értékkel, ellenben 34,734 életbiztosítás 971/8 millió korona értékkel storniroztatott, tehát az uj biztositások majdnem 2/3-a stornóba megy, vagyis életbiztosításoknál a storno-tétel több. mint 61°/0-ot tesz ki. De nézzük ezen joggyakorlat további káros közgazdasági és erkölcsi kihatásait. A biztosító társaságok a külföldön és néhány nagyobb magyar és osztrák biztosító társaság nálunk is magukat erkölcsi testületeknek tekintvén, minden tekintetben ehhez méltó álláspontot igyekeznek elfoglalni. A magyar joggyakorlat mellett azonban a biztosító társaságok állapota örökös védelmi harc. A drasztikus bánásmód a biztosító társaságokkal szemben, ezeket is hasonló bánásmódra indítja a felekkel szemben, míg ha a biztosító társaságok kíméletesebb bánásmódban részesülnének, ők is bizonyos erkölcsi kényszer alatt állva, hitelük érdekében igyekeznének több méltányosságot gyakorolni, míg igy mindenféle kicsinyes cselfogások által igyekeznek gyakran a mostoha bánásmódot paralizálni. Veszíteni valójuk e mellett nincs, miután a közönség szemében jobban diszki editálva már alig lehetnek, mint tényleg vannak. Amint látható, elfogult sem a bíróságokkal, sem a biztosító társaságokkal szemben nem vagyok, hanem a legnagyobb tárgyilagossággal igyekszem tényeket konstatálni. Betegségnél ugyanis a helyes diagnózist csak ugy lehet megállapítani, ha a bajokat és azok okait nyíltan feltárjuk. A tárgy teljes megvilágítása végett két téves áílitást kell még rektifikálnom, melyekkel e téren találkozni szoktunk. Az egyik állítás a biztosító társaságok álláspontjának védőitől ered, hogy tudniillik a bírósági joggyakorlat megkárosítja a biztosító társaságokat a viszontbiztosítókkal szemben, miután a viszontbiztosítási dijat előre le kell fizetni. Ez nem felel meg a tényeknek, mert általános szabály, hogy a viszontbiztosító mindenben a közvetlen biztosító sorsát osztja és igy, ha a biztosítási szerződés megszűnik, törlésbe jön a viszontbiztosítás is. Nem is fizettetik előre a dij a viszontbiztosítónak, hanem az elszámolás utólag történik. A másik téves állítás viszont a bírósági joggyakorlat védőitől ered, hogy tudniillik a stornóból a biztosítótársaságoknak hasznuk van. Ez annyira nem igaz. hogy, ha -— miként fentebb kifejtettem — a jobb elemek aláírásaikat abirói joggyakorlat dacára