A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 47. szám - Vitás kérdések a házassági perrendtartás köréből

343 utalt ügyekben lS létezik a felebbezés a járásbírósághoz, sőt innét felülvizsgálat a törvényszékhez ; unicum számba menne tehát azon eset, hogy egy nem csekély érdek felett döntő ügyben a járásbirósági Ítélet megfelebbezhetetlen legyen. Ez tárt kaput nyitna minden szabálytalanságnak és jogi tévedésnek és elvonná a lehetőséget attól, hogy ily alaki vagy anyagi tévedés valamikor orvosol tassék vagy jóvátétessék. Ily törvényintézkedés valóban alkalmas volna az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat alapjában megrendíteni. \ Vitás kérdések a házassági perrendtartás köréből. Irta: dr. RAFFAY FERENC, győri kir. törvényszéki albiró. II. A bizonyítás. A bírói gyakorlat tartalmazza a bizonyítás tekintetében a positiv adatokat. Annyi kétségtelen ugyan, hogy az 1868: LIV., az 1881: LIX. és az 1893: XVIII. t-cikkeknek bizonyításra vonatkozó szabályai a házassági perekben kötelezők általában véve, de a bíróság nincs szigorúan kötve hozzájuk. E mellett nevezetes kivételek is vannak. így az 1868: LIV. t.-c. 111. $-a itt nem alkalmazható, vagyis házassági perben niakacssági ítéletet hozni nem lehet; továbbá a beismerés egymagában bizonyítékul nem szolgálhat a bontóok fenforgása tekintetében ; annál kevésbbé képez bizonyítékot a hallgatag, vagy a bíróságon kívül tett beismerés; ugyanilyen szempont alá esik a felek egyező előadása vagy beismerése ; a kötelék felbontása tekintetében főeskü által való bizonyításnak helye nincs. Kiemelendő továbbá, hogy majd minden bizonyítási eszközre nézve forog fenn eltérés a rendes eljárástól. Különösen pedig a szabad mérlegelés még fokozottabban érvényesül, mint akár a rendes, akár a sommás perben. Ezen kívül nyomozó feladata van a bírónak, a mi egyéb polgári perben alig illeti meg. Ebtől következik, hogy köteles a tényállást minden irányban kideríteni, kikutatni, mely célból a felekhez tüzetes kérdéseket intéz, őket bizonyítékainak előterjesztésére (elhívja s a személyesen perlekedő feleket a bizonyítékoknak miként való használatára kitanítja. Köteles ezen kivül a felek között létező viszonyoknak felderitésére nézve nemcsak a felek által felhozott, hanem azok előadásától és kérdéseitől függetlenül is a szükséges bizonyítékokat beszerezni, minélfogva k'mondta a Curia (592'1899), hogy az a körülmény, hogy az alperes a feiperes keresete ellenében felhozott védelme bizonyítása végett felhívott tanuk kihallgatásától utóbb elállott, nem állhatja útját annak, hogy a bíróság ugyanazokat a tanukat, kiknek vallomása az ügy alapos megbirálására szükségesnek mutatkozik, kihallgassa. A tanuk és szakértők által való bizonyítás az általános szabályok szerint történik. Közönséges eljárásnál elengedhetik a peres felek a tanuknak és a szakértőknek az eskü letételét és ezért vallomásuk, illetőleg véleményük tekintetbe vétetik, ugy, mintha azt esküvel megerősítették volna. Házassági perekben a kötelék tekintetében ennek az esküelengedésnek helye nincs. (Knorr: id. mű 185. 1.) E mellett a házasságvédő is hozhat fel bizonyítékokat, nemcsak a felek s a bíróság hivatalból is rendelhet bizonyitásfelvételt. Az okiratok bizonyító erejét a törvény a közönséges eljárásnál korlátok közé szorítja, (1868 : LIV. t.-c.j HL fejezet és 1893 : XVIII. t.-c. 73. és köv. §§.) Házassági perben nem lehet a bíró kezét ily törvényes szabályokkal megkötni az okiratokra nézve sem. Abból a szabályból, hogy a házassági perben az 1868 : LIV. t.-c. 111. §-a nem alkalmazható, önként folyik, hogy a bizonyítás feltétlenül terheli a feleket az általuk felhozott bontó vagy semmiségi ok tekintetében s azáltal, hogy valamelyik fél, szabályszerű idéztetése ellenére a tárgyalásokra meg nem jelent, az ellenfele által panaszolt tények valósága bebizonyitottnak nem tekinthető. Ez ma már meggyökeresedett szabály s csak a H. T. életbeléptetése után közvetlenül lehetett némi ingadozást tapasztalni e tekintetben. így egyik kir. tábla bizonyítéknak vette azt a körülményt, hogy alperes sem az ágytól és asztaltól elválasztást kimondó, sem a házasság felbontását tárgyazó elsőbírósági ítéletek ellen nem felebbezett. holott az ideiglenes elválasztást kimondó Ítélet a korábbi jogszabályok szerint felebbezhető sem volt, a felbontást tárgyazó ítélet pedig felebbezés nélkül is hivatalból való megvizsgálás tárgyát képezi. Ennélfogva helyesen járt el a Curia, mikor mindkét alsóbiróság ítéletét feloldotta (1,714/1896. sz. a.) és az eljárt kir. törvényszéket utasította, hogy a per további tárgyalására tűzzön ki határnapot a végett, hogy felperes a panaszolt tények bebizonyítására szolgáló bizonyítékait adja elő s a tárgyalás befejezése és a szolgáltatandó bizonyítékok alkalmazása után hczzon a kifejlendőkhöz képest uj ítéletet. A bizonyítási teher kérdése tekintetében felemlítendő elsősorban a H. T. 77. §-a alapján indított bontó per, a melyre nézve a birói gyakorlat igen sokáig téves volt és csak nagynehezen tudta eltalálni a helyes irányt. *) Ma az a szabály, hogy felperes csak azt tartozik bizonyitani, hogy alperes a bíróság felhívásának meg nem felelt s az életközösséget a kitűzött záros határidő alatt nem állította helyre. Felperest tehát nem terheli annak a bizonyítása, hogy az életközösség megszakításának nem ő volt az oka, holott eleinte ezt a lehetetlenséget is vele akarták bizonyittatni. Alperes köteles ellenben bizonyitani azt a positivumot, hogy a házassági együttélés megszakításának felperes volt az oka, hogy tehát távolléte, különélése jogos. És ha alperes ezt nem bizonyítja, felperes keresetének helyt kellett adni. Ebből folyik azután, hogy ha alperes a tárgyaláson meg nem jelenik, felperes azon állításait, hogy alperes szándékosan és jogos ok nélkül hagyta el a felperest és hogy a házassági életközösséget indokolatlanul nem állítja helyre, valóknak kell elfogadni és a kereset szerint kell ítéletet hozni. Kivételt csupán az az eset képez, ha a per folyama alatt bármiképen, pl. felperesnek az előadásából, avagy a hivatalból foganatosított bizonyitásfelvétel alapján kitűnik, hogy a nem védekező alperes lényeges és megengedett okokból, tehát nem jogos ok nélkül távozott el, akkor aztán a 77. §. alapján a bontást kimondani nem lehet. Ezt a kivételt meg kell tenni, mert különben a törvény kijátszására vezetne a túlságba vitt formalismus. Nem tartom ennélfogva elfogadhatónak azt a nézetet, hogy a bíróság a felek életviszonyait ez esetben csak akkor veheti érdemi elbírálás alá, ha a visszatérésre bíróilag felhívott házastárs a tárgyaláson bizonyítékokat hoz fel arra nézve, hogy jogos okból hagyta el felperest és ha felperes ezekre nyilatkozik. (Knorr: id. mű 79.1.) Ez a kijelentés ellenkezik azzal az általános szabálylyal, hogy a bíróság nyomozni köteles a házas. sági perben és hogy a házassági viszonyt a maga egészében tartozik birálat alá venni. Ha megkötnénk a bíró kezét, üres | formánál nem lenne egvéb a 77. §-ra alapított per és még I inkább eszköz lenne a házasságnak könnyű és könnyelmű felbontására, a mi pedig egyenes lerontása a törvény alapelveij nek. Ennyire menni oly túlzás lenne tehát a formákkal, a mi I az anyagi igazságot ölné meg és meg nem engedhető tágítást jelentene az eljárási szabályokra. A nemleges körülmények bizonyítására és a bizonyítási teher helyes megoszlására másik például hozhatjuk fel a H. T. 54. §. alapján indítható megtámadási pereket. Pl. az e) pont szerint megtámadható a házasság tévedés miatt, ha a nő a házasság megkötésekor mást 51 házasságon kivül teherbe volt ejtve I és erről a férj a házasság megkötésekor nem tudott. A megtámadási keresetben köteles ugyan a férj előadni, hogy nejének házasságon kivül való terhességérői nem tudott, de ezt a körülményt bizonyitani nem tartozik. Ennek a bizonyításnak a férjre való hántása azért lehetetlen, mert ez a legtöbb esetben egyenes kizárása volna a megtámadhatóságnak, vagyis a helytelen eljárási szabály lerontaná az anyagi törvényt. A nő kötelessége tehát bizonyitani, hogy a férj tudott a terhességről. Ez a bizonyítás már lehetséges és ha sikerül, felperest el fogják utasítani a keresetével. Ugyanilyen szempont alá esnek a bizonyitás tekintetében a H. T. 54. §-ának többi esetei is. Ennélfogva lapsus calamini-nak minősítendő a Curiának 1,685/1899. számú ítéletében foglalt az a kijelentés, mely szerint ha az egyik házastárs a ' házasság megkötésekor állandóan képtelen volt a házassági kötelesség teljesítésére: a másik házastárs köteles bizonyitani. hogy erről a képtelenségről nem tudott, vagy hogy csak későn győződött meg róla. Ez oly negatív bizonyitás lenne ismét, a í mely beigazolt impotentia esetén is szinte lehetetlenné teszi a házasságnak sikeres megtámadását. Az eset az volt,**) ;hogy a felek 1893. január 4-én keltek egybe s 1896. október havában váltak külön. Ekként csaknem négy évig éltek együtt s az orvosszakértői szemle megj állapította, hogy a nő szűz volt még a tárgyaláskor is, a férj I pedig már a házasság megkötésekor impotentia physicában j szenvedett. A nő az 54. §. a) pontja alapján megtámadta a ! házasságot, azt adván elő, hogy ő férjének eme betegségéről a ' házasság megkötésekor, sőt egyáltalán, míg szüleihez vissza nem | tért és azok őt arra nézve 1896. október 18-án fel nem világositot*) A judicatura ingadozását és az e fölött támadt vitákat I ! hűtlen elhagyás, mint házasságbontó ok» cimü munkámban. 42—48. **) L. a «J o g» f. évi 43. számát. 1*