A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 4. szám - Hézag a végrendelkezési törvényben

26 A JOG ilyen ügy sokszor ezernél is több önálló telekkönyvi bejegyzést igényel a B. és C. lapokon s mindazonáltal a kimutatásban ez csak egy ügyet számlál, éppen ugy, mint egy adótörlés, mely nem is több, hanem csak egy telekkönyvre vonatkozik. A vétségek és kihágások kimutatásában nincs feltüntetve a tárgyalások száma, a tárgyalások eredménye s a legtávolabb időre tűzött tárgyalási határidő. A vizsgálóbírói ügyeknél a polgári és büntető megkereséseknél s a végrehajtási ügyeknél a kihallgatások számának feltüntetésére szintén nincs rovat; kérdem, lehet-e akkor látni és tudni, hogy az illető biró. a ki ezen ügyekkel foglalkozik, tulajdonképpen mit végzett ? Ezer vétségi és kihágási ügy, melyből kétharmada megszűnik, mint magánvádra üldözendő ügy, nem ad több munkát, mint ötszáz vétségi és kihágási ügy, ha abból mondjuk ilyen módon alig szűnik meg valami. Nagy hiánya a kimutatásnak, hogy nem lehet be'őle észlelni a folyamatban maradt pereknek és ügyeknek kevésbbé régi avagy régibb voltát. Ezen hiányt az igazságügyministeri rendelet a megjegyzések rovatában kívánja pótolni alrovatokkal. Jó volna egy kis jártasságot szerezni a szám és könyvvitel módozataiban is. hogy az ember" legalább azt tudná, hogy néznek ki azok az alrovatok s miként volnának azok célszerűen elhelyezendők és szerkesztendők ? A főkimutatás rovataiban a folyamatban maradt perek és ügyek között célszerűbb volna tehát mindenütt azon kérdést is felvetni, hogy hány ezek közül mondjuk egy évnél vagy két évnél régibb. A kimutatásnak egyik lényeges hiánya, hogy a segédkezelő és másolószemélyzet tevékenységéről semmiféle adatokat nem szolgáltat ; nem tünteti ki továbbá az ügykezelési és másolási hátrálékot. A régi kimutatások kapcsán ismertetve volt a hivatalvezető által az egész személyzet minősitvénye az úgynevezett személyi jegyzékben, a hol mindegyiknek a tevékenysége is körvonalozva és lehetőleg számokban kifejezve lett. E minősitvényi adatoknak sincs rovata a kimutatásban, ennek is a megjegyzések rovatába kell jönni. Ez azonban még kisebb hiba s ennél nagyobb hiba az . mint ezt egy felsőbb rendeletből olvastam, hogy a minősitvényi adatokat a törvényszéki elnöknek kell a kimutatásba foglalni. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogja minősíteni azokat, a kiket nem ismer, például egyik-másik dijnokot, a ki a törvényszék székhelyén kivül eső járástiróságnál van alkalmazva s a kit az elnök, legjobb esetben, évenkint egyszer vehet észre az időszaki vizsgálatnál. A kimutatásnak egy szembeötlő hiánya végül, hogy a felsőbb bíróságoknál megfordult ügyek elintézésének mikéntje nem lesz ismertetve, mely adatok szétszórva gyűjtetnek most a különböző felsőbbfoku bíróságoknál, a mely adatok azonban összesítve volnának vezethetők minden elsőfokú bíróságnál. A biró munkájának megítélésére szükséges ezen adatok hiányában, a minősitvény helyességét vagy helytelenségét megbírálni nem lehet. Első tekintette ennyi lényeges hiányát tapasztalni a mostani kimutatásnak, mely annyi fáradságba és költségbe kerül, elfogulatlanul kérdem tehát, hogy egy ilyen kimutatás megérdemli-e a nagy fáradságot és költséget ? s nem volna-e célszerű ezen kimutatást a jövőben átidomítani, egyszerűbb és áttekinthetőbbé és még olyanná is tenni, a mely a törvénykezési állapotokat, az egyes bíróságoknál azok bíráinak és segéd- és kezelőszemélyzetének tevékenységét, e tevékenységnek minemüségét feltüntetné? A felsőbb felügyelő hatóságnak pediglen, a kik most azt sem tudják, hogy mit kell nekik bevezetni a kimutatásba, mit másoknak, ne lenne egyéb teendőjük, mint a kimutatások észrevételezése. Hézag a végrendelkezési törvényben Irta: GASZNER BÉLA kir. közjegyző Budapesten. A «Közjegyzők Lapján idei 1. számának «Lapszemle» rovata azzal a cikkemmel foglalkozik, melyet én a «J o g» 52 számában «Hézag a végrendelkezési törvényben» cim alatt közöltem. A jóakaró figyelmet — melyre igénytelen cikkem méltattatott — köszönettel fogadom s megelégedéssel constatálom, hogy a aKözjegyzők Lapja» velem abban a fődologban teljesen egyetért, miszeiint az a hézag a végrendelkezési törvényben, melyre a J o g-ban irt cikkem reámutatott, tényleg létezik és hogy a ((Közjegyzők Lapja» elfogadja azon általános conclusiomat is, mely szerint csakugyan szükséges ennek a hézagnak kipótlása ujabbi törvényes rendelkezés által. Eltérők azonban nézeteink ezen pótlás módozatai tekintetében, mert mig az én cikkem azt célozza, hogy csupán a végrendelkezési törvény módoiittassék, de ez oly alakban történjék meg. m e I y 1 y e 1 a k ö z j e g y z ő ! hatáskör egy eddig nem létezett uj alkotás - a közjegyzői szóbeli végrendelet- által uj teret nyerjen, k i b ő v 111 e s s é k és gyarapittassék, addig a « Közjegyzők Lapja» szerint a kivánt módosítást: «... nem egy u j különleges állapot — egy uj közjegyzői szóbeli végrendelet alkotásábankellkeresni, hanem abban, hogy mind a közjegyzői, mind a végrendelkezési törvény illető cikkelyei csupán azzal a rendelkezéssel pótoltassanak ki: «a mennyiben (végrendelkező, vagy egyéb ügyfél) kézjegyet tenni sem volna tépes. az a körülmény az okirat záradékában felemlítendő.» Emellett azt az állítást is felveti a «Közjegyzők Lapja», hogy a szóbeli végrendeletnek «e 1 e n g e d h e 11 e n» criteriuma az, hogy írásba foglalva ne legyen. Be kell vallanom, hogy hosszú közjegyzői életpályám befutása alatt még soha kínosabb meglepetésben nem részesültem, mint a «közjegyzők» lapjának azon száraz kijelentése által, hogy nem egy uj különleges állapot — egy uj közjegyzői szóbeli végrendelkezés — lehetőségének törvényesitesére kell törekednünk, hanem — egy «záradéki felemlitést» kell kivívnunk! Hogyan? Hát a közjegyzők orgánuma ellenzi azt, hogy a közjegyzők hatásköre egy uj alkotás által kibővittessék? — és pedig oly uj alkotás által, mely — mint a közjegyzői szóbeli végrendelet — kétségtelen nagy fontossággal és nem kevésbbé nagy pracbcus értékkel birna már csak azért is, mert a közjegyzőnek egy uj kiváltságos jogot biztositana, — a jogkereső közönség azon (bár számra csekély) részének pedig, mely jelenleg ki van zárva attól, hogy végrendelkezést alkothasson, — ezt a lehetőséget megadná ! De hiszen: még ha bármi csekély volna is egy ilyen uj alkotásnak a «practicus» előnye, még akkor is inkább kötelezte volna épen a ((közjegyzők » lapját az, hogy az e 1 v é r t sikra szálljon, nem pedig hogy azt ellenezze, mert szerény nézetem szerint, épen ezen lapnak egyik főfeladatához tartozzék, hogy a közjegyzői hatáskör kibővítésének mindig erős szószólója legyen és különösen ott, ahol e hatáskör fejlesztésének mutatkozik a lehetősége is. E helyett azonban a ((Közjegyzők Lapjas egy «záradéki felémlitésseb megelégszik és azzal kipótolhatónak véli azt a hézagot is, melynek létezését a végrendelkezési törvényben maga elismeri. Ámde ennek a «záradéki felemlités»-nek sem jogi értelme, sem praktikus célja nem lenne, mert a puszta «záradéki felemlités» a felvett iratot sem irásos, sem egyáltalában semminemű végrendeletté nem minősiti. hacsak — mint azt a «J o g» cikke kívánja — egyúttal a végrendelkezési törvénynek az a rendelkezése is a törvényből nem küszöböltetik ki, mely a kézjegyet határozottan követeli; ha pedig e z megtörténik, akkor viszont nincs semmi szükség a «záradéki felemlitésre»-re ! Ami már most a ((Közjegyzők Lapja» által feltett azon kategorikus kijelentést illeti, miszerint a szóbeli végrendeletnek «elengedhetlen» criteriuma, hogy írásba foglalva ne legyen, az egyszerűen nem áll, mert maga a végrendelkezési törvény és különösen annak a ((Közjegyzők Lapja» által hivatkozott 19. §-a lerontja ezen állítást, amennyiben bizonyos adott esetben egész határozottan fentartja a szóbeli végrendeletnek ezen minőségét akkor is, ha az (részben vagy egészben) írásba lett is foglalva. Ez egész világosan ki van mondva a hivatkozott 19. §-ban ezen szavakkal: «ha az örökhagyó által irásba foglalás végett kijelentett végakarat irásba foglalása be nem fejeztetett (tehát ha pl. általa aláírva nem lett), akkor az ily módon kijelentett végakarat s z ó b e 1 i végrendelkezésnek... tekinthető.» A midőn pedig maga a tételes törvény statuálja azon esetet, melyben az irásba foglalt végrendeletet szóbelinek tekinteni lehet, akkor «e I en g e d he 11 e n» criteriumról szólni nagy merészség. De egyébként sem áll a ((Közjegyzők Lapja.) által felállított cr.tenum theoriája, mert nincs az a — legalább némi,.g ..,n,tos — szóbeli végrendelet, mely lelkiismeretes és körültekintő tanuk által azonnal, vagy később pro memória írásba ne foglaltassék. de azért mégis csak szóbeli végrendelet marad ; — sőt más országok törvényei ezt egyenesen tanácsoljak is a tanuknak; így pl. az osztr. polg. törvénykönyv o85 §-a mely a bíróságon kivüli szóbel i végrendelkezésekről szól és ugyan ott azt mondja: «Nem szükséges ugyan de óvatos, hogy a tanuk együttesen vagy egyennvnatkLTi, ,meSkönnyitése végett a végrendelkezőnek ^^T*lrásba feljegyezzék-vagy hova mielöbb