A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 46. szám - A budapesti kir. m. Tudományegyetem jog- és állam-tudományi karának véleményes jelentése az államvizsgálat reformja tárgyában. (2. r.)

A JOG 33B budapesti egyetem állítólag nem annyira tanitó, mint vizsgáló egyetem, igazában még csak megteremtené a bajt, melyet orvosolni óhajt. 4. Jogászakadémiák. A jog- és államtudományi oktatást a t. t. annyiban is megreformálná, amennyiben a felekezeti ogakadémiákkal szemben nagyobb követelményeket formálna, mi magában véve helyes. De már az, hogy e követelményeket csak annyiban kívánná meg, amennyiben azok hiján a felekezeti akadémiák abszolutóriumot nem állithatnának ki, nem egészen megfelelő. Mintha egyéb köze a felekezeti jog- és áílam-tudományi oktatáshoz az áliamnak nem lehetne. A törvényjavaslat tervezetnek ez az álláspontja abból is kiviláglik, hogy szerinte a mindenkori tanulmányi rend csak a «kir. és állami» jog- és állam-tudományi karokra volna érvényes (értsd : kötelező) s a felekezeti intézetek ahhoz — ha mindenben is — csak alkalmazkodni volnának hivatva. Bocsánat, de mi ugy tudjuk, hogy legalább az utóbbi időkben a jog- és állam-tudományi tanulmányi rendet még a felekezetekre vonatkozólag is az állam szabta meg. Hogy azt nem mindig tartották meg, ez az államot legfeljebb arra intheti, hogy velők lehetőleg ne végeztesse a jog- és államtudományi oktatást, de nem ok arra nézve, hogy velők szemközt jogait feladja. A t. t. arra a téves teltevésre adhat okot, mintha ez az oktatás az exercitium religionisnak olyan alkotó része volna, melyhez magához az állam hozzá nem nyúlhatna, mit még az 1790 91. évi XXVI. artikulusból sem lehet kimagyarázni. Ezt jó lesz szem előtt tartani s annyival is inkább, mert felekezeti részről éppen a törvényjavaslati tervezettel szemben olyan hangok is hallhatók, mintha még az elméleti vizsgák tartása utján való minősítés joga sem illetné meg magát az államot. Igaz. hogy a felekezeti jogakadémiák is biiják az államvizsga tartásának jogát, csakhogy ezt csupán mint az állam delegáltjai birják. A t. t. álláspontja a felekezeti jog- és állam-tudományi oktatás kérdésében annál feltűnőbb, mert a felekezeti jogakadémiákat még anyagilag is támogatni kívánja, mit elvileg sem helyeselhetünk. A theologiai oktatástól eltekintve, a felsőbb oktatás egyáltalán nem az a tér, melyen az állam a felekezeteknek segítségére legyen. A mélyen vallásos lelkületű Mária Terézia fáradozásai teremtették meg nálunk az állami közoktatás alapjait s az ő kezdésére vert gyökeret nem csekély küzdelmek után az elv, hogy különösen a felső oktatás az állam hatáskörébe tartozik. Még az 1855. évi konkordátum alapján álló alkotmányellenes kormány is féltékenyen őrizte az állam hatalmát a felső oktatás dolgában. Egy állam sem forgácsolhatja el erejét arra, hogy a vallási szempontoknak túltengését az állam jövedelmeiből elősegítse. Különösen áll ez a jogi és állami élet viszonyait búvárló tudományokra nézve, melyek az állam legközelebbi céljaivá foglalkoznak. Kétségtelen, hogy a t. t. az állam és felekezetek egymáshoz való viszonyát a jog- és állam-tudományi oktatás dolgában, ugy a jelent mint a jövőt illetőleg tévesen fogja fel. Különösen hazai oktatásügyi viszonyaink között végzetesnek kell felekezeties irányát felismernünk, mit az is dokumentál, hogy ugy készült, mintha a felekezeti akadémiák állithatnának csak ki abszolutóriumot. Elismerjük, hogy ez szerkezeti hiba, de mégis csak jellemző. A feltételek, miket a t. t. a felekezetekkel szemben kikötne, elég szerények volnának. Nyolc tanári képesítéssel biró tanár egy jogakadémián nem nagy szám, de ebből is az átmeneti idő alatt, mi egy emberöltőig eltartana, engedni iehetne a t. t. szerint és pedig minden korlátozás nélkül. A legtöbb felekezeti akadémia az államot anyagilag bizonyára igénybe fjgná venni. Már is azt kívánják, hogy tanáraik fizetéseinek rendezését az állam vegye a kezébe. Más kérdés az, hogy az ellenérték milyen lenne akkor, midőn nem egy tekintetben hivatásukkal ellentétes irányba kellene keveredniük. Az állami felügyelet gyakorlása mindenesetre különös figyelembe vételt kívánna. A kérdés természetesen igen kényes természetű, amint ezt az a konfliktus is igazolja, mely állam és egyház között 1880-ban az egri jogakadémián lejátszódott. Kétségtelen, hogy a közfunkcionáriusok képzése szempontjából nemcsak arra kell súlyt fektetni, hogy bizonyos vizsgákat, melyeket az állam kezel, tettek légyen le, de arra is, hogy kiképeztetésök ne folyt legyen egyoldalúan, felekezeti befolyások alatt, mire nézve Franciaországban éppen az elmúlt évben igen tanulságos mozgalom indult meg. E mozgalom azzal áll összeköttetésben, hogy ott ujabban úgynevezett szabad (felekezeti) egyetemi oktatás is létezik. Ismételjük, hogy épen a mi viszonyaink között a t. t követte irány kjnnyen végzetessé válhatik. 5—6. Államvizsgálat és minősítés. Jelenleg kétféle minősitő vizsgánk van. A doktorátus és az államvizsga. Ha e kettőt egybevetjük, a doktorátus előnyei nyilvánvalók. Nemcsak azért, mert olyan vizsga, mit a képzésnek megfelelőleg csak tanárok előtt lehet letenni. In optima forma államvizsga is. Csupán állami intézeten csupa állami alkalmazott előtt tehető csak le. Azonfelül az állami jellegű (egyetemi) oktatás igénybevételére is ráutal. Nem hiában lett az a leginkább igénybe vett gyakorlati vizsgának, az ügyvédi vizsgának előfeltétele. Bátran elmondhatjuk, hogy a doktorátus inkább államvizsga, mint maga az államvizsga s hogy az előbbinek a segítségével tarthatja csak fenn az állam a maga túlsúlyát a jog- és állam-tudományi oktatás terén is. Ilyen előnyei az államvizsga eddigelé nálunk ismert alakzatainak nincsenek. Tudjuk, hogy a külső államvizsgái intézmény a jog- és államtudományi oktatást üző intézetektől független szervezettel birt, a mai államvizsga pedig még a felekezeti akadémiákat is megilleti. A doktorátus tehát az államiság dolgát a jog-és állam-tudományi oktatás terén a legjobban képviseli, mi mellett minden más tekintet csak alárendelt jelentőséggel kell hogy birjon. Mindezek dacára a 1.1. a doktorátust mint minősítő vizsgát elejtené, mi felekezeties irányamellett nem is csodálható. A minősítést kizárólag az államvizsga nyújtaná, mi szükségképen a felekezeti jog- és állam-tudományi oktatás térfoglalásával állana kapcsolatban. Az, hogy az államvizsga a jogiskolákon kivül tartatnék, nem változtatna a dolgon. Az ilyen államvizsga intézménye sem utalna rá az állami jellegű jog- és állam-tudományi oktatás igénybevételére Ehhez járul, hogy az államvizsga intézményébe a felekezeti elemek is belekerülnének és pedig ugy, a mint vannak. Az állami jellegű jog- és állam tudományi oktatás tehát a vizsgálati rendszernél fogva bizonyára tért veszítene. A doktorátusnak a törvényjavaslati tervezetben foglalt teljes mellőzésére felhozott argumentum vajmi gyenge. A doktorátus már régtől fogva nem tudós vizsga, mely jelleggel csak az egyetemi magántanári habilitáció bir. A mi meg a külföldet illeti, ez egészében véve inkább a doktorátus mellett szól. Belgiumban az ügyvédséghez csak a doktorátus nyitja meg az utat, Francia- és Olaszországban pedig a doktorátus első két fokozata (baccalaureatus. licentiatus) csak a minősítő vizsga. Angliában a gyakorlati pályára való kiképeztetés (legal education) okából többnyire doktori vizsgák (bachelor, doctor of law) alapján történik a felvétel. Csak a német birodalomban látjuk azt, hogy csupán az államvizsga minősít s nem ok nélkül. Az egyes német államok az egyetemi élet tekintetében arra vannak utalva, hogy egymással szolidaritásban álljanak. Odáig azonban még se mehetnek, hogy az egyes államot megillető minősítést egymásnak kiszolgáltassák. A nosztrifíkációvál az egyes államok azért nem érhetnék be, mert épen ez által az egyetemi élet szolidaritása miatt egymással kényes helyzetekbe keverednének. Ez a tulajdonképeni magyarázata annak, hogy a német birodalom államaiban csak az államvizsga minősít. Es az állami vizsgához azok az elemek sem hiányzanak, melyek a jog- és állam-tudományi oktatás körén kivül kell hogy rendelkezésre álljanak. Ausztria meglehetősen német nyomokon halad. De azért a doktorátus mégis csak előfeltétele az ügyvédi vizsgának, habár ott a viszonyok korántsem olyanok mint nálunk, hol egyenesen a doktorátustól függ az állam egész túlsúlya a jog- és államtudományi oktatás terén. Ott az ügyvédi pálya érdeke magában véve elég arra nézve, hogy az államvizsgákon felül még a doktorátust is megkívánják. Azzal, hogy ennek következtében a birói és ügyvédi képesítés nem egyenlő, nem sokat törődnek. Jól tudják azt, hogy birói vizsgával még senki sem lesz mindjárt biróvá, hanem erre a bírósági kisebb hivatalnoknak még több időn rá is keil szolgálni, mit az elméleti tudásban való gyarapodásra is fel kell használni tudni, az ügyvédjelölt pedig az ügyvédi diploma megszerzése után mindjárt az ügyvédi kamara tagja lehet. Valójában kár német példa után indulva épen csak az államvizsgái intézményt akarni, melynek már mindakét formáját kipróbáltuk s minek az az eredménye, hogy az államvizsga csak ugy tartható fenn, ha mellette a jogtudományi doktorát vis áll az előtérben. Ennek dacára a 1.1. még azt is megcselekedné, hogy az államvizsgát újra a tanintézetektől függetlenül szervezné, mit 1874-ben ugyancsak mellőzni voltunk kénytelenek. Pedig azóta a viszonyok lényegileg nem változtak. Még ha a királyi itélő táblák birái hozzá is járulhatnának ahhoz, hogy a jogtudományi tárgyak megfelelően vizsgáltassanak, habár őket nagy elfoglaltságuk is akadályozná, az állam tudományi tárgyakból vizsgáló biztosok a tanárokon kivül legalább a vidéken ugyancsak hiányzanának. Ehhez járul, hogy az uj államvizsga a tanárok ide-oda utazgatásával járna. Persze azalatt az előadások is szünetelnének és bizonyára még inkább, mint jelenleg Budapesten, hol tagadhatatlanul a sok alapvizsga miatt az előadások megkezdése és befejezése némi rövidséget szokott szenvedni. E miatt aztán a t. t. azt mondja, mintha a mi karunk