A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 43. szám - A lopás

312 A JOG legalább részben, neki van szánva, vagy abból, a miből evidenter tudja, hogy hulladéknak fog maradni, elsajátítja azt az ócska n.hát, a melyről tudja, hogy a gazda már nem veszi hasznát, szóval nem is gondolja meg, nem érti. hogy most saját jogos köréből kilépve, máséba nyul, hogy lop vagy hogy éppen büntettet követ el. Van azonban a szolgálati viszony és a «házközösség» fönforgásának más jó. éppen ellentétes hatálya is. A hivatalból üldözendő lopást a szolgálati vagy közös háztartási viszony magáninditványra üldözendő delictummá válté/tatja át és evvel annál nagyobb hatalmat ád a sértettnek laikus kezébe. Construál a vétségből büntettet és egyben annak büntetését a sértett akaratától teszi függővé. Es midőn a minősítő körülmény alkotta aránytalanságot fokozza. — egyúttal növeli a pai.aszos önkényének terét. A mikor a vizsgálóbíró a szolgálati viszonyt vagy a háztartás közösségét megállapítja, egyben súlyosítja és eventualiter könnyíti a delinquens helyzetét. Már pedig az, hogy az esetlegességnek a büntetőjogban nagy tere legyen, sem a gyakorlati érdekeknek nem felel meg, sem az elméleti igazság fogalmával össze nem egyeztethető. Hol van ott a bün és büntetés közötti arány, a hol ugyanannak a körülménynek kétirányú jogi hatást tulajdonítunk, oly hatást, a mely egy többnyire jogilag műveletlen magánfél jókedvétől teszi függővé, hogy vagy egészen meneküljön a bűnös a büntetéstől, vagy egy a normálisnál sokkal súlyosabb büntetésben részesüljön. Vagy javára, vagy terhére rójuk a tettesnek a szolgálati viszonyt, illetve a házközösséget, ez lehet tudományos és gyakorlati szempontokból vita tárgya, de hogy ugyanazt a körülményt a tettes javára és terhére legyen kénytelen fölváltva alkalmazni az igazságos biró — azt véljük — az igazság legkezdetlegesebb tételeivel is ellenkezik Lássuk a i33(>. §. többi pontját: az 1., 2., 5., 9. és 10. pontban foglalt esetek practicus szerepe elenyésző és erkölcsi jogosultságukat, többé-kevésbbé, legalább társadalmunk tételes morálja szempontjából kénytelenek vagyunk elösmerni. Az ellopott tárgynak vallási vagy kegyeletes rendeltetése, a közveszély kihasználása, a hivatalos jelleg fölhasználása vagy színlelése elvégre is oly momentumok, a melyek társadalmi szervezetünk alapvető tényezőivel lévén kapcsolatban, jogosulttá teszik az állami megtorlás fokozott alkalmazását. A 336. §. 6. pontja, a tettesek többes száma, ugyancsak a 337. §. meghatározása, «ha a tettes a tett elkövetésekor fegyvert viselt» a bűntény okozta veszély nagyobb voltában némi indokát adják a súlyos minősítésnek. Fönmaradt azonban a 3. és 4. pont. Pusztán módozati minősítések, betörés, bemászás, feltörés, lopott vagy álkulcs. Nem akarok belemélyedni annak elméleti fejtegetésébe, hogy ezeknek a körülményeknek súlyosító hatálya mennyire jogosult; de kétségtelen az, hogy a 3., 4. pontokban foglalt esetek, a melyeknek büntetése a 2 évi fegyház, a tényleges életben sokkal nehezebben csoportosíthatók mint a theoriában. Ha az elméleti jogász be-vagy feltörésről beszél, soha sem jut eszébe az az alakja a betörésnek, hogy a gyümölcsöt vagy galambtojást lopni indult suhanc, a rozoga kerítésből egy deszkát kiszakítva, nyit magának utat a tett színhelyére, sem a hasonlag minősítő bemászás construálásakor nem gondol arra, hogy a tolvaj egy már hiányzó kerítés-deszkának szűk helyén bújik be a kertbe, három burgonyagyökér eltulajdonítása végett. Nem sokkal más a lopott vagy hamis kulcs cime alatt összefoglalt esetek statistikája sem. Az «álkulcs» használata mint olyan, kétségtelenül nagyobb mértékű raffinementtal jár. A ki álkulcscssal dolgozik, az praemeditál, előkészül a tettre és tényleg a közbiztonságot veszélyezteti, magának az eszköznek construálásával is. Concedáljuk evvel a típussal szemben a törvény nagyobb szigorát. De a lopott kulcs, ha ismét egyike azoknak a végtelenségig individuálizálható tényezőknek, a melyeket a kivételt nem ismerő minősítés alá összefoglalni, a büntetőjogi aránytalanságok produkálásának biztos módja. Lopott kulcs az, a melyet a ravasz, iparszerü tolvaj számítással, jól megelőzve tettét, hatalmába kerit. de ugyancsak két évi fegyházat minimumként maga után vonó «lopott kulcs» az is, a melyet a szobalány úrnője nyitva feledett fiókjából kivesz, a végre, hogy a szekrényt véle kinyitva, 1—2 darab ruhaneműt lopjon belőle. Az utóbbi és az ahhoz hasonló esetek gyakoriak, a művészet magaslatán álló álkulcsos tolvaj kivétel, a törvény mégis a kivételes esetről provideál és «mitgefangen» ültet, fegyházba a szegény csirketolvajt. Ne beszéljünk humanitásról, ne pengessünk szentimentális húrokat, mert ha hallgatnánk e hurok pengésére, sutba kellene dobnunk az egész objectivista büntetőrendszert. Abból a tévhitből, de mondjuk abból a nézetből indulunk ki, hogy a büntetés legyen arányban a bűnnel, legyen modernisált tálió. Meg lehetne támadni ezt az épenséggel nem keresztényi fölfogást, a vallás és morál, a tudomány és a társadalmi politika számos érvével. De ha már görcsösen ragaszkodunk ehhez az elvhez, ne térjünk el tőle i n p e i u s ép oly kevéssé, mint a hogy nem enged tőle az uralkodó doctrina eltérést in melius. Ha azt mondjuk, hogy a vádlott tehet arról, a mit elkövetett és bűnhődjék érte arányosan — hagyjuk meg a tételt a maga rideg nuditásában, ne állítsunk föl ehhez hasonló «minősitő» mellékleteket, a melyek büntetik a tettest olyanért, a mit nem ő követett el, a miről neki sok esetben fogalma sincs, hanem a mit a tettesnél raffináltabb magas elmélet hozzá construált. A kis tolvaj, a ki a kihágást oly módon követi el, hogy a büntetőtörvénykönyv 126. §-ában körülirt, 2 frtnál kisebb értékű élelmicikket a kert falán keresztülmászva lopja el, sem nagyobb kárt nem tesz, sem nagyobb dolust nem tanusit, mint az a collegája, a ki nyitva találja a kerítés kapuját és ugy kényelemben lopja el a maga porcióját. Sem objectiv eredmény, sem alanyi dolositás dolgában nem látunk köztük különbséget. Az a valamivel több fáradság, a mivel az egyikre nézve járt ugyanaz a lopás, a mit a másik kényelemben eszközölt, nem lehet igazság szerint alapja annak a nagy különbségnek, a mely a 8 napi elzárást az 5 évi fegyháztól választja el. A 92. §. a aparforce» enyhítés igen szükséges és szép institúció, de az, hogy a biró majdnem minden cdopás bűntettében)) ezt a kivételes enyhítő §-t kénytelen alkalmazni és még ugy is többnyire «vérző szívvel» mondja ki a 6 havi . börtön-minimumot, az nem lehet a humánus modern büntetőj tudomány intetiója. Nyilt kérdések és feleletek. A végrehajtási jog köréből. (Kérdés.) «Végrehajtásilag lefoglalható-e egy lapnak — melynek óvadéka nincsen — kiadói tulajdonjoga ? Ha igen, hogyan becsülendő meg és miképen értékesíthető az végrehajtató javára ?> Jogász. Az örökösödési eljárás köréből. (Felelet.) Azon kérdésre, hogy meddig kérhető az örökösödési bizonyítvány kiadatása, a legcompetensebb factor megadta a feleletet. A miniszteri javaslat ugyanis a 99. §. utolsó bekezdését igy indokolja: ^ Tekintettel a 4. §-ban foglalt azon rendelkezésre, mely szerint hivatalból indítandó meg az eljárás, ha a hagyatékhoz ingatlan is tartozik, és az ott felsorolt közvetlen érdekeltek az örökösödési eljárás folyamatba tételét az örökhagyó halálától illetve a holtnak nyilvánító ítélet jogerőre emelkedéstől számított három hónap alatt nem kérik : meg kell akadályozni, hogy a már tényleg megindult eljárás összeütközésbe jusson a feleknek más alakú és irányú ténykedésével s ezért az örökösödési bizonyítvány iránti kérelem beadását csak addig lehet megengedni, mig a bizottság a 4. §-ban meghatározott határidő lejártával hivatalból nem teszi folyamatba az eljárást.•» Tisztán kiderül ez indokolásból, hogy az örökösödési bizonyítvány kiadatása kérhető a három hó eltelte után is s a bíróság csak azon esetben tagadhatja meg e kérés teljesítését, ha már megindította a hagyatéki eljárást. Mindaddig mig az eljá| rás hivatalból megindítva nincs, az örökösödési bizonyítvány kia, dandó. S ez természetes is. Hisz ha a legis raliot kutatjuk, azt találjuk, hogy a törvényhozó complícált s hosszadalmas hagyatéki I letárgyalás helyett, ott hol az örökösödés mikéntje a priori megj állapítható s hol vitás kérdés fel se merülhet, az örökösöknek i módot akar nyugtani arra nézve, hogy a hagyaték birtokába a | legegyszerűbb s legrövidebb uton jussanak. Ha ezt az intentiót mint helyeset elfogadunk, nincs ok arra nézve, hogy az I örökösödési bizonyítvány a három hó eltelte után is kiadható ne legyen, feltéve, hogy az eljárás még hivatalból meg nem indíttatott. hz utóbbi esetben természetszerülep; a kérés megtapadandó mivel ugyanazon hagyatéknál örökösödési bizonyítványt kiadni s átadó végzést is hozni nonsens volna. Nem értek egyet dr. S z i 1 y Ferenc urnák azon törvénymagyarázatával, mely szerint abból, hogy a torvény 4. §-a értelmében, ha az örökhagyó halálától számított á hónap alatt sem az örökösödési eljárás megindítását nem