A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 42. szám - A jogi szakoktatás reformja - Néhány vitás alapelv az anyagi telekkönyvi jogban. 6. (r.)

A JOG 303 vényes és záros időtartamot nem használta fel követelése érvény ;sitesere; nem élt jogával; nem követelte adósától a teljesítést, a fizetést. Törlési peres természetű az elv pedig azért, mert tisztán csak azt célozza, hogy a telekkönyvi állapot a forgalom és hitelélet követeimenyeinek megfelelőkig tisztáztassék és tehermentesittessék oly követelések feljegyzésétől, oly jelzálogjogok bekebelezésétől, melyek azért, mert nem érvényesíthetők, bénítják a hiteléletet és ok nélkül korlátolják a személyes és reálhitelképességet; vagyis az elv csak az előbbeni. a jelzálogjog bekebelezése előtti állapot helyreállítását (in integrum i estimből célozza. Mindezek a sajátságok, sajátszerűségek, kétségtelenné teszik és bizonyítják, hogy az elévülés mint tisztán kötelmi jogintézmény a dologi jogban nem nyerhet alkalmazást, az anyagi telekkönyvi jogban való korlátolt és kivételes alkalmazása pedig tisztán célszerűségi indokon nyugszik. Ebbői kifolyólag élesen megkülömböztetendő az elbirtoklás jogintézményétől, mely ellenkezőleg tisztán dologjogi intézmény, mert a dologra való positiv behatás, rendelkezés tényén alapul, azzal a sanctioval. hogy a tényleges állapot joggá lesz. Az elévülési elvnek ezen sajátszerűsége fogja megjelölni a helyes irányt, a mely annak az örvendetesen haladó nagy hazai műben való szabályozása körül követendő lesz Fentebb az elévülés és elbirtoklás fogalmai közt az éles válaszfalat felállítván, azt tűztem ki kutatásom tárgyául, hogy az elévülés és elbirtoklás elvei összeegyeztethetők-e az anyagi telekkönyvi jogintézrrény alapelveivel? Az elévülést illetőleg szerény véleményemet röviden kifejtettem. E helyütt az elbirtoklás elvére nézve fogom szerény véleményemet lehető röviden nyilvánítani. Már fejtegetésem elején hangsúlyoztam, hogy az anyagi telekkönyvi jogban előforduló vitás alapelvek szorosan összefüggnek a két cardinalis elvvel: a nyilvánosság és közhitelesség elvével. A nyilvánossági elvnél fogva mindenki meggyőződhetik arról, hogy valamely ingatlanra ki van tulajdonosként bejegyezve. A közhitelesség elvéből kifolyólag pedig az, a ki valamely ingatlanra nézve a telekkönyvbe tulajdonosként van bejegyezve: tulajdonosnak tartandó közhitelüleg. Könnyű belátni, hogy az elbirtoklás elve ezen két cardinalis telekkönyvi elvvel lényegileg ellenkezik; mert az elbirtoklás tulajdonjogot biztosit telekkönyvi bejegyzés nélkül és a nyilvánosság és közhitelesség elvei ellenére. Ebből kifolyólag az az alternatíva döntendő el: hogy mellőzzük-e, kiküszöböljük-e ingatlanokra nézve az elbirtoklás jogintézményét, avagy annak részére törjük át az anyagi telekkönyvi jog ama két alapelvét és azok alól kivételt statuáljunk a végből, hogy az elbirtoklás elvét a telekkönyvi jogintézmény rendszerébe beilleszszük és azzal összhangba hozhassuk? Az európai törvényhozások közül némelyek a telekkönyvi jogintézménynyel annyira összeegyeztethetetlennek tartották az elbirtoklás elvét, hogy ezt abból kizárták s igy még kivételesen sem akarták azt az anyagi telekkönyvi jog körébe befogadni. Az elbirtoklás miként már hangsúlyoztam, tisztán dologjogi és csakis dologjogi intézmény ; mint ilyennek helye van ugy az ingó. mint az ingatlan dolgok fölött való tulajdonjog szerzése körül. Hogy ingó dolgok elbirtoklás által szerezhetők, ezt valamennyi törvényhozás, kivétel nélkül elismeri és megengedi. Azon egy körülmény, hogy az ingatlan dolog átadását a telekkönyvi bejegyzés pótolja nem lehet elég indok arra nézve, hogy az elbirtoklást, ingatlanokra nézve mellőzzük, még akkor sem, ha a telekkönyvi alapelvek némi csorbát is szenvednek. Az érintkezés, a forgalom, a jogi élet változatosságai és alakulatai, mindennapi különfélese gükben, nélkülözhetetlennek bizonyították az elbirtoklás jog intézményét. Azt az ingatlanok körzetéből kizárni annyit tenne, mint növelni a bizonytalanságot és oly elvi álláspontra helyezkedni, mely a gyakorlati élettel homlokegyenest ellenkezik; decretalni oly elméleties szabályt, melyről a törvényhozó teljes bizonyossággal előre tudja, hogy meg nem valósitható és állandóan zavart és kellemetlenséget fog okozni és a forgalmat és jogi életet bénítja. Törvényhozó, magyar törvényhozó, a nagy műben: a magyar általános polgári törvénykönyvben, mely oly lélekemelő módon halad célja felé. nem állíthat fel ily szabályt, nem szabad felállítania. Az elbirtoklás elvét tehát minden habozás nélkül be kell fogadnunk az anyagi telekkönyvi jogba ; el kell ismernünk és fogadnunk, hogy a nyilvánosság és közhitelesség elvei ellenére is ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás utján meg lehet szerezni. Ily körülmények közt arra kell figyelmünket irányitanunk, hogy az elbirtoklás elvét minél harmonicusabb összhangba hozzuk a telekkönyvi jogintézmény cardinalis elveivé 1; annak dacára, hogy ezek alól ennek javára kivételeket kell felállítani. A telekkönyvi alapelvek, minden ellentét dacára, nem követelik parancsolólag az elbirtoklás nagy fontosságú gyakorlati elvének kizárását, mellőzését; mert: a telekkönyvi jogintézmény igazi feladatának csak ugy fog teljesen megfelelni, ha a valóságot tartalmazza ; ebből pedig okszerűen következik : nem az, hogy az elbirtoklás elvét mellőzzük és a zavarokat növeljük, hanem, hogy a valóságot jegyeztessük be és igy adjunk módot és alkalmat, hogy az elbirtoklás által keletkezett tulajdonjog telekkönyvileg is érvényesüljön. Hogy az elbirtoklás, mint jogintézmény, mily rendezést fog nyerni a polgári törvénykönyvben, nevezetesen : szükséges lesz-e ahhoz a jogalap — causa — kimutatása, vagy nem és mily terjedelmű legyen az elbirtoklás időtartama, — az jelen fejtegetésem körébe nem tartozik ; ide csak annak fejtegetése tartozik, hogy az elbirtoklás elve mikép hozassék összhangba az anyagi telekkönyvi jog cardinalis alapelveivel. A kérdés nem hozható összefüggésbe sem a törlési perekkel, sem azok telekkönyvi feljegyzésével, még azon vonatkozásában sem, a melyben az adós van, midőn az elévülés kifogásával lép fel és azt keresetileg érvényesítvén praejudiciumot eszközöl ki és annak folytán a követelés biztosítására szolgáló zálogjog törlését kérelmezi és a pert telekkönyvileg feljegyezteti; mert valamennyi törlési per kivétel nélkül azt a célt szolgálja, hogy az előbbeni telekkönyvi állapot állíttassák helyre. Úgyde az elbirtoklás elve nem ily célnak áll szolgálatában ; ugyanis : az elbirtoklás elve nem telekkönyvi kitörlést céloz, sem nem akar előbbeni telekkönyvi állapotot helyreállítani, hanem a telekkönyvnek tulajdonlapját támadja meg és azt meg akarja változtatni, akár kifogás, akár kereset, akár viszonkereset alakjában. Még akkor is. midőn a telekkönyvi tulajdonos dologi keresete, actio negatoriajával szemben a bír tokos csak kifogással védekezik, a nélkül, hogy elbirtoklás alapján tulajdonjogi visszonkeresetet is emelt volna : egyenesen a telekkönyvi tulajdonlap van megtámadva ; mert ha az elbirtoklás kifogása folytán a kereset el lesz utasítva, a telekkönyvi tulajdonos telekkönyvi joga már c-ak fictiv; a tulajdonos ellen a birtokos könnyen jegyeztetheti már be elbirtokolt tulajdonjogát, mert a per lényeges és nehéz része, a bizonyítás, az ő javára dölt el. Ha tisztán az elbirtoklás elvén állunk, a miként állanunk is kell, akkor az elvet keresztül kell vinnünk a telekkönyvi jogintézmény valamennyi alakulatán keresztül; és óvakodnunk kell attól, hogy kbuvókat, réseket hagyjunk fel, a melyek könnyen kihajhászhatók. Egy ily rést látok az osztr. polg. trkv. 1,500. §-ában is, mely azt rendeli, hogy : «De az elbirtoklás vagy elévülés által szerzett jog, annak, a ki a nyilvánköny vekhez biztában. valamely dolgot vagy jogot még annak bekebelezése előtt szerzett meg, kárára nem vá!hatik.» Ezzel lényegileg egyezően intézkedik a telekkönyvi rendelet 155. §. is. Ily és hasonló rendelkezésekkel, a melyeknek megtételét különben sem teszi semmi sem szükségessé, bonyolítjuk és zavarjuk az elvi álláspontot és alkalmat szolgáltatunk, sőt egyenes utasítást, útbaigazítást adunk arra nézve, hogy a telekkönyvi tulajdonos egy, rendszerint fictiv átruházással üsse a^yon az elbirtokolt tulajdonjogot, mert már a telekkönyvi (fictiv) tulajdonos ellen a bevégzett elbirtoklás nem érvényesíthető. Szerény felfogásom szerin: lejárta már magát az a régi elvi felfogás, hogy az elbirtoklás folytán származott tulajdonjog csak ugy és akkor érvényesíthető, ha az érvényesítés idejében is ugyanaz az a telekkönyvi állapot áll fenn. vagyis ha az elbirtoklás egész időtartama alatt és az érvényesítés idejében is ugyanaz van telekkönyvileg tulajdonosként bejegyezve. Ha elfogadjuk az elbirtoklás jogszerző intézményét, akkor azt elvi magaslatra kell emelnünk és meg is kell védenünk; ha elismeri az államhatalom az elvet, hogy a meghatározott feltételek és követelmények a birtokosnak tulajdonjogot adnak és biztosítanak: akkor ezt a tulajdonjogot, mint szerzett jogot, az államnak megvédeni is kötelessége, és nem dobhatja oda a szeszélynek azon fictiv enunciatio örve alatt, hogy a telekkönyvben más tulajdonos van bejegyezve, a kivel szemben a birtokos nem birtokolt és el nem birtokolt.