A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 42. szám - A recta-váltóról

304 OG A birtokos nem a telekkönyvileg bejegyzett tulajdonos ellen birtokol: az ő birtoka semmi vonatkozásban sincs a telekkönyvvel és annak bejegyezvényeivel ; a birtokos az ingat­lant, mint sajátját, birja és birtokolja, és a megszabott felté­telek alatt el is birtokolja. Jogtalanság követtetik vele szemben, ha ő elbirtokolván az ingatlant és ekként arra nézve tulajdon­jogot szerezvén, ettől megfosztjuk, azért, mert az ő háta mögött talán alig egy pár nappal, sőt esetleg perccel előbb valaki a telekkönyvbe befurakodott, mielőtt ő keresetileg fel­lépett volna. Nem oly hitelt érdemlő az a sokat mondani látszó kijelentés, hogy az az uj telekkönyvi tulajdonos a telekkönyvbe bizva jóhiszeműen szerezte meg a tulajdonjogot, tehát azt, mint jóhiszemű harmadik személyt védenünk kell. Ez frázis, mely már lejárta magát és a melylyel immár itt az ideje, hogy szakítsunk. A birtokostól megkívánjuk, hogy birtoka mereven egye­sítse magába mindazon előfeltételeket, melyek elbirtoklásra vezetnek. Ez megtörtént. A birtokos elbirtokolta az ingatlant, annak tulajdonjogát megszerezte. Ha ezt tartjuk az elbirtoklás fogalmának lényeges eleméül: akkor el kell fogadnunk az ellenkező részre annak következ­ményeit is; vagyis : ha a birtokos tulajdonjogot szerzett az elbirtoklás által arra az ingatlanra, akkor arra nézve minden másnak el kellett veszítenie a tulajdonjogot akármikor és akár miként is került a neve a telekkönyvbe ; mert egy idő­ben ugyanazon ingatlan részeire, több tulajdonos, egymást kizáró joggal, nem lehet. Nem követünk mi jogtalanságot ezen helyes jogi elv alkalmazásával és keresztül vitelével a különben is fictiv ter­mészetű harmadik szerző féle teórián, hanem ellenkezőleg: ezen elavult teóriának indokolatlan fentartása által szerzett jogokat semmisítünk meg, még pedig oly jogokat, melyek az államhatalom tekintélye folytán jogosan szereztettek meg. De nemcsak hitelt nem érdemel a harmadik jóhiszemű szerző-féle teória, hanem védelmet sem ; nemcsak azért, mert az nem semmisíthet meg szerzett jogokat, hanem, azért sem, mert a harmadik szerző rendszerint nem komoly szándékú s igy nem is jóhiszemű, hanem összejátszó, alattomos szerző és olyan, kinek nincs mit veszíteni. A komoly, jóhiszemű, valódi szerző, a ki igazán szerezni akar, nem ugy fog szerezni, hogy az ingatlant csak a telek­könyvből ismerje meg, hanem kétségtelenül ismerni fogja akarni az ingatlant a természetben is ; ha pedig ez áll, a miként tényleg való is, akkor azt csak ugy fogja megvenni, ha aka­dálytalanul birtokba is léphet; és ha az eladó telekkönyvi tulaj­donos nincs birtokban, akkor bizonyosan meg fogja előbb tudakolni és nagyon könnyen kipuhatolni, hogy ki van és mily jogalapon és mióta a birtokban, ez által pedig meg fogja tudni azt is, hogy az ingatlan esetleg már el is van birtokolva. Ha az elbirtoklás elve megengedi, hogy a jogutód bir­tokához a jogelőd birtoka hozzászámittassék, akkor az elvvel az is megegyezik, hogy a birtoklásnak jogszerző hatálya ne csak a telekkönyvi tulajdonos, hanem annak mrnden jogutóda ellenében is kiterjedjen. Szóval csak akarni kell és különösen ki kell jelenteni és törvényileg decretalni a jogos és helyes elvet — és a harma­dik szerző-féle régi teória mindenkorra megsemmisül, még pedig annál könnyebben, mert az úgyis oly időszak szüle­ménye, a mely az elbirtoklás fogalmát kellőleg nem ismerte és arról téves tanokat táplált. Mindebből okozatosan foly azon további követelmény, hogy az elbirtoklás szülte tulajdonjogot minden irányú teljes véde­lemben kell részesítenünk és biztositanunk kell az uj tulajdonos részére a kereset feljegyzést is, ezt épen a telekkönyvi jogintéz­mény céljával megegyezően azért, hogy nyilvánvalóvá legyen,hogy a telekkönyvi tulajdonos csak fictiv tulajdonos és a valódi tulaj­donos, joga érvényesítése és telekkönyvi bejegyeztetése végett, a szükséges peres lépéseket már meg is tette. Ezzel fejtegetéseim cikksorozatát ezúttal befejezvén, abbeli erős meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a magyar álta­lánospolgári törvénykönyv tervezetét előkészítő állandó bizottság tudós tagjai nehéz feladatukban tanúsított nagy előrelátásuk­kal és körültekintésükkel, úgyszintén bölcs megfontolásukkal azt a rég óhajtott alaptörvényt, törvénykönyvet fogják rövid időn létesíteni, a mely a hazai viszonyok ismeréséből merített szakavatott és célirányos rendelkezéseivel ugy az egyesek magánérdekeit, mint ez által a haza felvirágzását biztosan elő fogja mozdítani. A recta-váltóról. i: dr. CSt-RMELY GYULA, budapesti ügyvéd. A váltó létrehozója, teremtője, a váltó eletének intézője kibocsátó Ő gondoskodik arról, hogy a váltó a törvényben előirt lényeges kellékekkel ellátva tegye meg a forgalomban T maaa útját • ő határozza meg, hogy a valto hosszabb vagy rövidebb életű legyen-e; első sorban ő neki van joga az utána következőknek bizonyos váltói cselekmenyek teljesítését meg­hagvni (lát után bizonyos időre fizetendő váltóknál például az elfogadás végett, bemutatást) és ő határozza meg, hogy a váltó hol mely helyen fejezze be a maga pályafutását (Fize­tési hely'megjelölése, telepítés). A kibocsátó jogaihoz tartozik egyebek között az is, hogy meghatározza, vájjon a váltó for­gatható váltó legyen-e, vagy pedig recta-váltó , az ő akaratá­tól függ, hogy szabad lesz-e a rendelvényesnek a váltót for­gatmány után átruházni, vagy sem. Az intézvényezőt, mikor valamely valtot kibocsát, két­ségtelenül bizonyos érdekek vezérlik és ezen érdekek szerint fogja az általa kibocsátandó váltó életére vonatkozó intézkedéseit megtenni. Ha érdeke ugv kívánja, hogy a váltó több ideig maradjon forgalomban, akkor hosszabb lejárattal fogja ellátni; ha érdeke ugy kívánja, hogy az intézvényezett 1 e ott fizessen, a hol lakik, hanem más, a kibocsátónak alkalmasabb helyen, akkor telepíteni fogja a váltót és igy tovább. Sokféle érdek vezetheti a kibocsátót akkor is, mikor a váltót «nem rendeletre.) kiállítja, azaz a váltót recta­váltó v á teszi. Az intézvényező csak egy személylyel, a ren­delvényessel, kiván váltójogviszonyban maradni, ellenben nem óhajt váltói jogviszonyba kerülni oly személyekkel, kiket nem ösmer ; elejét akarja venni annak, hogy a rendelvényes után a váltónak több példányban való kiállítását követelhessék és biztosítani akarja magát azon kellemetlenség ellen, mely abból származhatik, ha ordre-váltóknál egy vagy több forgató a vál­tót hely megnevezése nélkül adta tovább. Ilyen esetben ugyanis a váltótörvény 47. §-a szerint a váltóbirtokosnak csak tet­szésére van bizva, de nincs neki kötelességévé téve, hogy az óvás feltételéről azt az előzőt értesítse, a ki a váltót hely megnevezése mellett adta tovább és igy, értesítés nélkül, a kibocsátó fizetési visszkeresetnek, költségfizetési kellemetlensé­geknek lehet kitéve. Az életben tényleg igen gyakran fordul elő, hogy a ki­bocsátó a váltó átruházását megtiltja, mely esetben a váltó törvény 8-dik szakasza szerint «a forgatmánynak váltójogi hatálya nincsen». A kibocsátó tilalmának tehát sanctiója van ; a kérdés most már csak az, hogy miben áll tulajdonképen a for­gatmány váltójogi hatálya ? A törvény nem irja ezt körül oly precizitással, hogy azt se kiterjesztőleg, se megszoritólag ma­gyarázni nem lehetne, csupán a 9-ik és 12. §§-ban találunk annak a körülírására, hogy a törvény a forgatmánynak váltó­jogi hatálya alatt mit akar érteni. A 9-ik §-ban — általános­ságban — a váltóból eredő összes jog átruházásáról, a 12. §-ban a váltójogi felelősségről van szó. A váltóból eredő összes jog átruházásának a váltó­ból eredő összes jogok érvényesítésére való jogo­sultság felel meg. A váltóból eredő jogoknak váltói uton való érvényesítésének első és leglényegesebb kelléke azonban a legitimatio. Nézzük tehát mindenekelőtt azt, hogy legi­timálva van-e az a forgatmányos, a kire a rendelvényes a vál­tót a kibocsátó tilalmának ellenére átruházta, valamint legiti­málva vannak-e ennek a forgatmányosnak a következői? Abból kiindulva, hogy a legitimatio kérdése nem anyagi, hanem csak alaki szempontból bírálandó meg, annak a né­zetemnek kell hogy kifejezést adjak, hogy a legitimatio igenis megvan; a recta-váltó birtokosának — épen ugy mint az ordre-váltóénak — jogában álland a váltót elfogadás, illetve fizetés végett bemutatni, az óvást felvétetni, egyszóval a váltó­jogok fe n t a r t á s á r a szükséges cselekményeket véghez vinni. Erre utal egyenesen a törvény 36. §-a mely szerint a forgatmányosnak csak tulajdonosi minőségéről van szó és mint tulajdonos mindig igazolva lesz a forgatmányos, vala­hányszor a 36 §-ban körülirt alaki feltétel fenforog. Az alaki eletei egyedül a hátiratok összefüggő láncolata; az első hát­iratnak a rendelvényes nevével kell aláírva lennie, hogy szabad i;?:6 a, rendelvenyesnek a tilalom ellenére a váltót hátirattal az ÍV? atrfaZnÍ' aZ már más> t- i- anyag, kérdés, annak folyt'í nmcséengltlmatlÓra' * 36' ^ ^gva, semmi be­ben A f0,rgatrnány váltójogi hatálya tehát - negatív értelem­mánv~iS *gTT6 k?rdését nem érinti- azaz olya" forgat­mány 1S legitimál, melynek hatálya nincsen Hangsúlyozom

Next

/
Thumbnails
Contents