A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 41. szám - A reménybeli örökös ellen bejegyzett zálogjog törlése belétszerkesztés alkalmával

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 41. szamahoz. Budapest. 1899. október hó 8. Köztörvényi ügyekben. A megajándékozott az ajándékozónak előbb fennállott és tóle be nem hajtható adósságát az ajándékba kapott vagyon értékéig fizetni tartozik. Az ajándékozás fogalma magában foglalja, hogy az által a megajándékozott vagyona ingyenesen szaporodott. A zálogjogokat magukban bizonyítékul nem lehet elfogadni arra nézve, hogy azokkal egyenlő összegű követelések fenn is állanak. A budapesti kir. törvényszék (1898. ápril 12. 7,197. sz. a.) F. Károly felperesnek, D. Imréné szül. R. Gizella alperes ellen 1,000 frt és jár. iránti perében a következő Ítéletet hozta: Felperes keresetével elutasittatik stb. t Tényállásképen megállapítja a kir. törvényszék, hogy D. Imre, a megajándékozott alperes férje, a felperesnek a kereseti összeggel adósa és hogy e követelése a felperesnek D. Imre ellen behajtható nem volt; megállapítja továbbá azt is, hogy az alperesnek D. Imre ajándékozta ingatlanok, illetve ingatlan részek, a melyeknek az értéke az ajándékozás idejében vagyis 1896. ápril 4-én 28,353 frt 60 krnak a fele volt, ezen az értéken felül voltak zálogjogilag biztosított követelésekkel megterhelve. Ezt a ténymegállapítást a kir. törvényszék, figyelemmel az 1868. évi 54. t.-c. 159. §-ának a rendelkezésére, arra alapítja, hogy az alperes az elleniratában, a felperes pedig válasziratában nem tagadta a kereseti követelés fennállására és behajthatlanságára, illetőleg az ingatlanrészek túlterheltségére vonatkozó állításokat. Ebből az is nyilvánvaló, hogy a tárgyalás kiegészítése alkalmával előterjesztett alperesi tagadás, mint elkésett, figyelembe nem vehető, nem pedig azért sem, mert a telekkönyvi hiteles kivonatoknak a terhek fennállását tanusitó bejegyzéseivel szemben különben is a felperest terhelte volna annak a bizonyítása, hogy a bekebelezett terhek az ajándékozás idejében fenn nem állottak, avagy hogy azokat később maga az ajándékozó fizette ki. Az ingatlan részek 1896. ápril 4-én volt értéke a szakértő véleménye alapján határoztatott meg. II. Törvényes gyakorlatunk szerint a megajándékozott az ajándékba adott, meg nem vehető követelésekért csak az ajándék értéke erejéig felel, nyilvánvaló tehát a felperes annak a védelmének alaptalansága, a mely szerint a megajándékozott, annak a vizsgálata nélkül: kapott-e ő ellenszolgálás nélkül tiszta értéket vagy sem, pusztán annak a ténynek alapján elmarasztalandó, hogy bizonyos vagyonrésznek ajándék jogcímén vált tulajdonosává. Alaptalan pedig azért, mert a fentebb emiitett jogszabály szerint nem a puszta jogcím, hanem az a tény állapítja meg a megajándékozott felelősségét, hogy ő visszteher nélkül kapott értéket, tehát hogy az ajándékozó hitelezőjének a kárával gazdagodott. És mert a jelzálog átruházásával a terhek is átmennek az uj tulajdonosra és mert ezek a terhek ennélfogva az ellenszolgáltatás fogalma alá esnek: a jelen esetben, a midőn nyilvánvaló, hogy az ajándékozás idejében a terhek az ajándékba adott ingatlan részek értékét tetemesen felülmúlják, a megajándékozott alperes felelőssége a kereseti követelést illetőleg meg nem állapitható. Ebből következik, hogy a felperest el kellett utasítani keresetével stb A budapesti kir. ítélőtábla (1898. nov. 3. 4,423. sz. a;) az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja és alperest annak tűrésére kötelezi, hogy felperes 1,000 frt tőke stb költségből álló követelését a Budapest főváros pesti része 12,005. sz. telekkönyvi betétében 4,342/12. és 12,492. sz. tkönyvi betétében 4,340. 4,343/10. hr. sz. ingatlanokból az adós D. Imre ajándékozása címén a 6,184. tkvi sz. végzés folytán alperes nevére átírt részekre, ezek tartozékára és bérjövedelmére vezetendő végrehajtás utján kielégíthesse stb. Indokok: Alperes nem tagadta, mi egyébként a 6,834. tkvi sz. bejegyzésből is kitűnik, hogy a végrehajtás alá vonni kivánt ingatlan részek férje D. Imre ajándékozása utján jutottak tulajdonába és nem tagadta, a mit egyébként felperes bizonyított is, hogy felperesnek az ajándékozás előtt már fennállott követelése az ajándékozó férjtől be nem hajtható, A megajándékozott az ajándékozónak az ajándékozás előtt fennállott és tőle be nem hajtható adósságát az ajándékba kapott vagyon értékéig fizetni tartozik; minthogy pedig az ajándékozás fogalma magában foglalja, hogy az által a megajándékozott vagyona ingyenesen szaporodott; minthogy továbbá alperes kellőképen nem ^ mutatta ki, sőt nem is állította, hogy a részben különben is már előbb néki is közös terhét képezett adósságok közül az ajándékozót terhelő oly összegű adósságot fizetett ki, a mi az ajándékba kapott ingatlan részek értékét kimeríti; minthogy a zálogjogokat magukban bizonyítékul nem lehet elfogadni arra nézve, hogy azokkal egyenlő összegű követelések fenn is állanak: felperes keresetének helyet adni és feljogosítani kellett, hogy az ajándék-tárgyából magát végrehajtás utján kielégíthesse stb. A m. kir. Curia (1899. szept. 14. 120. sz. a.) a másodbiróság ítélete annak indokai alapján helybenhagyatik stb. Az 1868. évi LIV. t.-c. 36. §. értelmében a házassági válóperekben a birói illetőséget a házasfeleknek utolsó és állandó együttlakása szabályozza és az a körülmény, hogy az állandó együttélés megszüntetése után a felek rövid ideig más helyen és együtt tartózkodtak, a rendes lakhely bíróságának illetőségén nem változtat. A győri kir. törvényszék (1899. márc. 20. 1,425. sz. a.) Sz. Gusztávné sz. H. Júlia komáromi lakos felperes által, Sz. Gusztáv most budapesti lakos alperes ellen házasság felbontása iránt indított rendes perének elbírálására illetéktelennek mondja ki magát stb. Mert a kereset mellé F) a. csatolt 1896. nov. 16-án kelt helyhatósági bizonyitványnyal igazolta ugyan felperes, hogy peres feleknek utolsó együttes lakása Győrött volt; minthogy azonban felperes keresetét csak 1897. március 8-án adta be s ezt előzőleg fölmerült, alperesileg állított azon tényt, hogy peres felek 1897. január végén Budapesten, VI. ker., Szerecsen-utca 44. szám alatt 10 napig együtt laktak, maga felperes is elismeri a XXIV. kérvényéhez csatolt, Budapest VI. ker. elöljáróság 44,409/98. sz. bizonyítványával; minthogy az 1868. évi LIV. t.-c. 36., 51. és 53. §§-ai szerint a házasfeleknek utolsó együttes lakásuk a birói illetékesség szempontjából kivételt a felek részére meg nem állapit; minthogy felperes hallgatag maga elismeri, miszerint azon időben, mikor 1897. január hóban 10 napig férjével együtt volt, férje csakugyan Budapesten állandóan lakott és lakik most is; minthogy felperes állította azon körülmény, hogy férjével való 10 napi együttlakásában még holmiját sem hordatta férjéhez, az ideiglenes lakás megállapításához azért elégtelen, mert hogy a férje Vojvodincéről Budapestre állandóan költözött el, felperes nem is vonta kétségbe; s mert felperes nem is állította azt, hogy ha férjével a 10 nap után továbbra is megférni tudott volna, akkor is Budapesten kívül más városban kívántak volna állandóan lakni, következőleg már 10 napi együttlakásra is az állandóság föltételébe vetett bizalommal határozta el magát felperes; minthogy e szerint a Budapest fővárosi VI. ker. elöljáróság emiitett XXVI. alatti bizonyítványában irt azon kitétel, hogy peres feleknek együttes ottani lakása «ideiglenes» volt, nem a peres feleknek a házastársi együttélése, hanem csakis az együttélés tartamának physikai megjelölésére vonatkozik: minthogy e szerint feleknek utolsó együttlakása nem Győrött volt, következőleg az említett §§. nyomán a kir. törvényszéknek hivatalból kutatandó illetékessége igazolást nem nyert és igy az illetéktelenségét kimondani kellett stb. A győri kir. ítélőtábla (1899 május 3. 1,124. sz. a.) az elsőbiróság végzését megváltoztatja s a győri kir. törvényszéket a per elbírálására illetékesnek mondja ki és ennek folytán az elsőbiróságot további eljárásra utasítja stb. Indokok: A keresethez F) alatt csatolt és 1896. évi nov. hó 16-án kiállított helyhatósági bizonyítvány szerint a peres feleknek utolsó együttes lakása Győr városban volt, a XXV. alatti kérvényhez 1. sz. a. mellékelt helyhatósági bizonyítványból pedig az tűnik ki, hogy a peres felek 1897. január havában 10 napig Budapesten együtt voltak. Minthogy az 1868. évi LIV. t.-c. 36. §-a értelmében házassági válóperekben a birói illetőséget a házasfeleknek utolsó és állandó együttlakása szabályozza s az a körülmény, hogy az állandó együttélés megszüntetése után a felek rövid ideig más helyen is együtt tartózkodtak, a rendes lakhely bíróságának illetőségén nem változtat, a győri kir. törvényszék birói illetőségét jelen ügyben meg kellett állapítani. A m. kir. Curia (1899. szept. 20. 4,002. sz. a.) a másodbiróság végzése indokolásánál fogva helybenhagyatik. A S. E. i34. S-ának intézkedéséhez képest a felebbezési bíróságnak az illstőség vagy a birói hatáskör kérdésében hozott határozata felülvizsgálattal sikeresen csak akkor támadható meg, ha olyan esetben mondatik ki illetékesnek az illetéktelen bíróság, a mikor a rendes birói il.etékességtől eltérésnek helye nincs. (1«99. máj. 27. I. G. 127/1899. sz. a.)