A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 38. szám - Keletkezik-e kötelem, midőn a hitelező v é g r e h a j t á s uíján nem az adós, hanem egy harmadik s z e m é l y vagyonából nyer kielégítést?

A JOG 271 most a váltóbirtokos a kibocsátó és a többi előzök ellen a váltótörvény 8;). £-ában meghatározott időn tul ad be keresetet, akkor magával a keresethez mellékelt váltóval cáfolja meg azon kereseti állítását, hogy pl. X. Y. és Z. tartoznak neki a mellékelt váltó alapján 1.000 forinttal. Mert a törvény betűje szerint a váltóbirtokos visszkereseti igényei elenyésztek, tehát nem tartozhat neki a váltó alapján sem X. sem Y. sem Z. és igy, ha egyik alperes sem jelenik is meg, a bi.ó köteles lesz felperest épen az 1868. évi LIV. t.-c. 111. §-a alapján keresetével elutasítani. Jó szerencse, hogy a 85. §. utolsó bekezdésében ismét az elévülés kifejezése használtatik, a miből kitűnik, hogy a törvény itt is csupán elévülésre és nem a visszkereseti igények tényleges e 1 e n y é s z é s é r e gondol. De felületességnek mindenesetre megbocsáthatlan felületesség valamely törvénynek ilyetén fogalmazása. A 85. §. utolsó bekezdése egy külön kérdést is vettet föl velünk. Mikor kezdődik ugyanis az elévülési idő akkor, ha a kibocsátó, a rendelvényes és valamennyi forgató az óvást elengedte? Plósz szerint ilyen esetben az óvási határidő utóisó napja tekintendő az elévülés kezdő napjának, B 1 a s c h k e szerint hasonlóképen. «Im Falleeiner Protesterlassung — mondja Blaschke — beginnt die Verjahningsfrist mit dem Tage, als ohne Protesterlassung der Protest langstens zu leviren war.o Volkmár és Löwy ellenben fizetés végetti bemutatás napjától vélik az elévülést számítani, mert ezen a napon áll be tulajdonképpen az actio nativitása. Nézetem szerint, ha a váltóbirtokos az óvást tényleg nem vette fel, akkor a fizetés végetti bemutatás (melynek a törvény 42. §-a szerint kellő időben kell megtörténnie, tehát oly időben, mintha az óvás nem lett volna megengedve) napjától számítódik az elévülés; ha pedig az elengedés dacára felvette az óvást, akkor az óvás felvételének napjától. Az első esetben ugyanis a fizetés végetti bemutatással, a másodikban az óvás felvételével esik össze az actio nativitása. Az eddig kifejtettekből látjuk, hoyy az actio nativitásának napja milyen fontos szerepet játszik a váltó-elévülésnél; de nem kevésbbé fontos szerep jut az actio nativitása helyének is. Az elévülési határidő ugyanis majd rövidebb, majd hosszabb lesz, a szerint, a mint a váltó Európában vagy máshol volt fizetendő (85. §.), vagy a szerint, hogy a visszkereső forgató Európában vagy máshol lakik (86. §.). A kettőnek h egybevetéséből azután egy igen érdekes jogesetet lehet cons' struálni. Vegyük pl. a kivetkező váltót: «Pozsony, 1899 január 1-én. 1899 április 1-én fizessen ön ezen váltónál fogva X-nek vagy rendeletére 1.000 forintot. N. N. urnák. Kolozsvárott. Fizetendő Budapesten a belvárosi takarékpénztár részvénytársaságnál. A (kibocsátó) Elfogadom N. N.» X. ezen váltót, mondjuk a pesti magyar kereskedelmi bankra forgatja, ez a váltót egy new-yorki pénzintézetnek adja tovább, a new-yorki pénzintézet pedig a váltót L.-re forgatja, a ki Fiúméban lakik. N. N. elfogadó a lejáratkor nem fizet, mire L. váltóbirtokos az óvást felvéteti és erről a new-yorki pénzintézetet értesiti. L.-re nézve, ki Fiúméban lakik, a törvény 85. §-ánál fogva a visszkereseti igény — ;;,inthogy a váltó Budapesten fizetendő — az óvás felvételétől számított 3 hónap alatt évül el. De L. — mondjuk akár hanyagságból, akár más okbói — a váltót nem perli be. a három hónapi elévülési határidő elmúlik és igy A. kibocsátó és L. többi előzői a törvény 85. §-ánáI fogva felszabadulnak. Négy hónappal az óvás felvétele után - tegyük föl. hogy L. értesítő levele valami tengeri szerencsétlenség következtében csak ekkor jutott a new-yorki pénzintézethez, — ez utóbbi a váltóösszeget és ennek járulékait L. nek megküldi, a váltót pedig, minthogy az Budapesten fizetendő, ottani képviselője által a kibocsátó és a saját előzői ellen beperelteti. A new-yorki pénzintézet t. i. — jóllehet tudja, hogy a váltótörvény 85. §-ánál fogva nem tartozik fizetni ugy okoskodik, hogy minek okozzon ő L.-nek, aki esetleg régi üz'etbarátja, kárt, holott ha fizet, akkor a váltót a törvény 86. §-ának 3-ik pontja szerint a saját előzői ellen 18 hónapon belül bármikor beperelheti, ennyi ideig maradván obiigóban az előzők és a kibocsátó. íme, ecclatans példája annak, hogy ugyanazon váltó alapján is mennyi ideig maradnak bizonytalanságban a kibocsátó és a váltóbirtokos előzői, illetve a fizető forgató előzői az iránt.vajjon szabadulnak-e már az obligo alul, vagy sem ! A kérdéj — szem előtt tartva a fent construált jogesetet - már most csak az, hogy helyesen okoskodott e a new-yorki pénzintézet vagy sem ? Szabad volt-e a new-yorki pénzintézetnek - jóllehet kijött az obligóból — fizetést teljesíteni az elévült j váltóra oly célból, hogy forgatói jogait a törvény 86. §-ának | 3. ik pontja alapján saját előzői ellen érvényesítse ? Es sikerrel I élhet-e akár a pesti magyar kereskedelmi bank, akár X. rendelvényes, akár A. kibocsátó azon kifogással, hogy a reájuk nézve már perfectté lett elévülés a forgató fizetése által váltójogi hatályát el nem vesztheti, következésképpen ők nem tartoznak fizetni ? Határozottan állítom, hogy teljes sikere lesz a kifogásnak mert minden fentarlás nélkül acceptálhatjuk azt a kifogást, hogy a már egyszer perfectté lett elévülés váltójogi hatályát el nem vesztheti. Ez a jogelv semmiféle bővebb indokolásra nem szorul, annyiia természetes folyománya az a váltójog szellemének. Ezen közvetlen argumentumon kívül van még egy közvetett argumentumom is, melyet a váltótörvény 63. §-ából meritek. Tegyük fel ugyanis, hogy nem maga a new-yorki intézet, hanem ennek egy fiumei üzletbarátja fizette ki L.-nek a váltóösszeget, még pedig névbecsülésből. A törvény 63. §-a szerint a névbecsülő fizető a váltóbirtokosnak az elfogadó, a névbecsült és ennek előzői elleni jogaiba lép ; igen ám, csakhogy a váltóbirtokosnak ekkor a névbecsült és a többi előzők ellen már semmi joga sem volt, következésképen a névbecsülő fizetőnek sincs már kereseti joga a névbecsült és ennek előzői ellen, hanem csakis az elfogadó ellen. A mi pedig a névbecsülő fizetőre nézve áll. az áll a közvetlen fizetőre nézve is. azaz, hogy a fizetés által csak annyi jogot szerez meg, a mennyivel maga a váltóbirtokos birt. Egészen másképpen alakulnak természetesen az elévülési határidők akkor, ha — a fenti váltót szem előtt tartva — a new-yorki intézet a maga javára folyó elévülési határidőn belül, teszem az óvás felvételének napjától számított harmadik hónap utolsó hetében fizet, a mikor az előzők a fizetéstől számított 18 hónapig obiigóban maradnak. Vagy ha pl. L. váltóbirtokos a fenti váltót valamennyi váltókötelezett ellen beperelte és a kereset a new-yorki intézetnek az óvás feltételétől számimitott 5 hónap múlva kézbesittetett, akkor a new-yorki intézet előzői a kereset kézbesítésétől számított 18 hónapig maradnak ennek irányában váltói kötelezettség alatt. A mivel csak azt akartam bizonyitani, hogy ugyanazon váltónál is menynyire variálhat az elévülési határidő tartama. Keletkezik-e kötelem, midőn a hitelező végrehajtás uíján nem az adós, hanem egy harmadik személy vagyonából nyer kielégítést? Irta : DÓMJÁN L. s. szentpéteri kir. aljbiró. A kérdés fejtegetése vonzó érdekkel bír. Érvek pro et contra felhozhatók, s a jogászok állásfoglalása nem teljesen magállapodott. Az egyik részen lévők igy érvelnek : Végrehajtás által a szolgáltatás kényszer uton, annak feltétele mellett eszközöltetik, hogy a hitelező az adós vagyonából nyer kielégítést. Ha e feltétel nem valósult, a végrehajtás elvesztette jogszerűségét, igy a ki valamit végrehajtás utján kapott, jogtalanul fogadta el. s jogalap nélkül gazdagodott. A végrehajtató és azon egyén között, — kinem volt adós, — s kinek vagyonából a szolgáltatás mégis eszközöltetett, uj kötelmi viszony keletkezik, az utóbbi válik hitelezővé s visszakövetelheti mind azt a végrehajtatótól, a mit ez kielégítésre az ő vagyonából kapott. Példát említve: Z. végrehajtató közpénztárban lefoglal adósának V -nek nevén ott kezelt összeget, s ezt a végrehajtási törvény 133. §-ának megfelelően ki is utaltatja s abból követelése teljesen kielégíttetik. Előáll azonban Y. a ki közjegyzői okirattal képes igazolni, hogy V. a nevén kezelt összeget még a foglalás előtt engedmény utján reá átruházta. Nyilvánvalóvá teszi, hogy Z. az Y. vagyonából nyert kielégítést. Ezen esetben Y. Z. ellen jogosan felléphet s visszakövetelheti attól azon összeget, melyet az a közpénztárból felvett. A példát változtatva, megtörténhetik, hogy Z. V.-nél foglalást eszközöl, s lefoglaltat oly tárgyakat, melyek Y.-nak tulajdonai, azokat el is árverelteti, s azok árából kielégítést nyer. Y. ki külföldön lakik, későn értesül a végrehajtásról, azonban kétségtelenül ki tudja mutatni, hogy az elárverezett ingók tulajdonát képezték, vájjon nem követelheti-e vissza Z-tól, a mit ez az ingók árából kapott ? Az ezen állásponton lévők felhozzák, hogy a törvény