A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 38. szám - Megjegyzések a magyar váltótörvény XV. fejezetéhez

270 A JOG Ingó dolgokra vonatkozó jogok a tényleges (kézről kézre) átadás és átvétel által alapittatnak, szereztetnek, változtatnak és megszüntetnek. Ingatlanokra nézve a tényleges átadás lehetetlen lévén, ezt minden müveit államban a telekkönyvi bejegyzés pótolja ; szóval az ingatlanokra nézve a jogalapitás és változás, tehát a jogszerzés és megszűnés minden jogállamban csak a telekkönyvbe való bejegyzés által eszközölhető. Levezetvén a fentiekben a lehető legrövidebben és összefüggő láncolatban a dologra vonatkozó jogalapitás, változás és megszűnés tételeit, az a kérdés merül fel, hogy: a dologi jogban szükséges-e, és különösen szükséges-e az anyagi telekkönyvi jogban, a kötelező bejegyzési elv mellett és a nyilvánosság és közhitelesség elveinek legmerevebb általánosítása és alkalmazása mellett mind a két, t. i. a causalis és a dologi szerződési elv concurrálása, fentartása és megkövetelése? Az inditó ok, a jogalap, a causa előadását nem a szerződő felek követelik; nem ők állították fel azt a szabályt, sem ők nem követik, sem nem tartják azt, hogy a szerződés érvényessége, hatályossága, létezése a causa előadásától, exponálásától függjön. Ennek szükségessége csak akkor áll eiő, a midőn panasz merül fe', és az egyik szerződő fél azt vitatja, hogy a szerződés jogalap hiányában szenved, vagyis a causa olyan, mely nem szül kötelezést, nem megengedett, tiltott (turpis causa). Ekkor lép közbe a közhatalom a bírói hatalom, és hogy megvizsgálhassa, hogy a felek közti szerződés érvényesen jött-e létre és annak van-e jogi hatálya, vagy nem, megköveteli köztekintílylyel a felektől, hogy adják elő az inditó okát is a lekötelezésnek, annak causáját, hogy azt és annak megengedett vagy tiltott voltát megvizsgálja és köztekintélylyel eldöntse. Úgyde ez a processus csakis a szereplő szerződő, közvetlenül eljárt és érdekelt személyek közt merült és merülhet fel, mert a szerződéses viszonyba csak ők vannak beavatva és ahhoz kivül álló h?rmadik személyeknek semmi közük sincs. A kötelmi, causalis szerződéseknél ennek feltétlenül van helye ; mert ott a teljesítés, vagy abbanhagyás követeltetvén, első kérdés a causa, miért követel, miért tartozik az egyik és a másik szerződő fél ? A dologi szerződéseknél a teljesítés a dolog átadása és átvétele által foganatba ment, teljesedett, a jogváltozás megtörtént. Itt tehát a causa már túlhaladott álláspont, mert midőn a dolog átadása és átvétele is végbe ment, akkor rendszerint késő volna az okot kutatni és mérlegelni. Az ingó dologra nézve ezen elv alkalmazása alig szül nehézséget, mert a kézről kézre való tényleges átadás és átvétel minden előzményeket elenyészteti. megszünteti, meghaladottakká teszi. Ebből kifolyólag a causalis — kötelmi — szerződéseknél maga az átadás és átvétel ténye a lényeg ; következőleg a feltett kérdésre az ujabb iskola szerint a felelet csak tagadó lehet. Minél praegnansabb és marcansabb maga az átadás és átvétel ténye, annál élesebb ma^a az elválasztó határvonal is, a mely a causa és a teljesítés, átadás közt kétségtelenül létezett. Ez a határvonal teljes mivoltában — vörös elkülönítő vonalként — jelentkezik az ingó dolgok kézről kézre való tényleges átadásánál; kevésbbé fénylő az ingatlanokra vonatkozó dologi jogok telekkönyvi bejegyzésénél és még inkább elhomályosul a nem telekkönyvezett ingatlanok átruházásánál. (Folytatása következik.) Megjegyzések a magyar váltótörvény XV. fejezetéhez. Irta: Dr. CSERMELY GYULA budapesti ügyvéd. Az általános német váltórendszabály (és ennek nyomán az osztrák váltórendszabály is) a váltó elévülést tárgyaló 77. és következő szakaszaiban egységes kifejezéseket használ, ugy mint az elfogadó tekintetében váltójogi igényről (wechselmassiger Anspruch), a váltóbirtokos és a forgató tekintetében pedig viszkereseti igényről (Regressansprüche) beszél, mig a magyar váltótörvény 84. és a következő szakaszaiban az elfogadót illetőleg váltójogi keresetet, a váltóbirtokost és a forgatót illetőleg viszkereseti igényt, a 114. $-ban pedig váltójogi igényt emlit. Helyesebbnek tartottam volna, ha az 1876. évi XXVII. t.-c. is egységes kifejezéseket használt volna és pedig az elfogadó tekintetében a váltójogi igény, a váltóbirtokos és a forgató tekintetében pedig a viszkereseti igény kifejezését. Ez ugyan nem valami lényeges, sőt mondhatni, hogy igen alárendelt jelentőségű hiba, mégis correctség szempontjából correctebb lett volna a magyar váltótörvény szövege, ha szó szerint vette volna at az általános német váltórendszabály kifejezéseit. Mert a magyar törvény 88. S-ának (t i hogy az elévülés hivatalból figyelembe nem vetetik) az a logicus következménye, hogy nem a váltójogi kereset, hanem maga a k e r e s e t i j o g. az az a váltójog., illetve viszkereseti igény évül el. Hogy a törvény tényleg így értelmezendő világosan kitűnik a váltóügyekben követendő eljárásról szóló ministeri rendelet 14. §-ából, mely szerint sommás eljárásnak egyebek között csak akkor van helye, ha a kereseti j o g elévültnek nem mutatkozik. Kereseti jog alat t pedig nem akereset beadására való jogosult ságot, hanem a váltójogi illetve visszkereseti igényt kell érteni. Es meg is vagyok győződve arról, hogy a correct biró, ha alperes az elévült váltójogi vagy visszkereseti igény érvényesítését célzó kereset ellen védekezik, nem azzal az indokolással fogja a felperest keresetével elutasítani, mert ennek a kereset megindítására vonatkozó joga elévült, hanem azzal az indokolással, hogy a felperes váltójogi illetve visszkereseti igénye évült el. A magyar váltótörvény 84. §-ához még az a megjegyzésem is van, hogy ez a szakasz nem teljes. Mikor kezdődik ugyanis a váltójogi igény elévülése azon elfogadó ellen, a ki olyan telepitett váltót fogadott el, melyen a telepes nem egyúttal a váltó birtokosa, szóval, mikor az intézvényezett olyan váltót fogadott el, melyet óvatolni kell, hogy az ő váltójogi kötelezettsége meg ne szűnjék ? Hogy a kérdésre megfelelhessünk, előre kell bocsátanunk, hogy a magyar váltótörvény az elévülés kezdetét egységesen szabályozza, t. i. az elévülés mindig az actio nativitásán a k napjával kezdődik. Az egyszerű váltó elfogadója javára a váltó lejáratának napjával, a váltóbirtokos ellen az óvás felvételének napjával, a forgató ellen pedig vagy a fizetés, vagy pedig a kereset kézbesítésének napjával. Az egyszerű váltó birtokosa ugyanis már a váltó lejáratának napján indíthat az elfogadó ellen keresetet; a váltóbirtokos (85 §.) csak az óvás felvétele napján, a forgató pedig csak akkor, amikor ő maga fizet, vagy mikor neki a kereset kézbesittetett. Ha tehát kétségen kivül áll, hogy az elévülés csak az actió nativitásának napjával kezdődik, miért kezdődjék a telepitett váltó elfogadója ellen az elévülés már a lejárat napján, a mikor, ha az óvás pl. csak két nappal későbben vétetett föl, az actió nativitása még be sem állott! Ez határozott inconsequentia a törvény részéről! Egy telepitett váltó például, mely 1896 augusztus 15-én járt le és mely váltó 1896 augusztus 17-én meyóvatoltatott, az elfogadó javára a törvény 84. §-a szerint 1899 augusztus 15-én évül el, holott azon. a törvényben határozott kifejezésre jutott elvnél fogva, mely szerint az elévülés az actió nativitásának napjával kezdődik, az elévülés csak 1899 augusztus 17-én lesz perfect. Miért veszítse tehát a váltó birtokosa ezt a két napot ? Mindezeket összegezve, véleményem szerint igy kellett volna a törvény 84. §-át szövegezni, ugy mint:« Az elfogadó elleni váltójogiigénya váltó lejáratától számítandó három esztendő alatt évül el. Oly telepitett váltóknál azonban, melyeknél az elfogadóval szemben is óvás felvétele szükséges, az elévülés az óvás felvételének napján veszi kezdetét. Igen felületesen jártak el annak idején a 85. §. fogalmazásánál is. A törvény mindenütt elévülésről beszél, holott a 85. §-ban nem elévülésről, hanem a visszkereseti igények e 1 e n y é s z é s é r ő ! emlékezik meg. A kettő között pedig igen lényeges a külömbség. Ha valamely visszkereseti igény csak elévült, akkor a 88. §-ra való tekintettel a biró, ha alperes nem védekezik, felperes keresetének helyt adhat, ellenben ha valamely visszkereseti igény elenyészett, akkor az j o g i 1 a g teljesen megszűnt és igy szigorúan véve a dolgot, ha alperes nem védekezik is, még a 88. §-ra való tekintettel sem adhat helyt felperes keresetének a biró, hanem kötelessége azt hivatalból vissza, illetve elutasítani. Eltekintve azon anyagi jogszabályoktól, hogy a biró jogilag teljesen elenyészett igényeket meg nem Ítélhet, az alaki jogból is hozhatok fel állitásom mellett argumentumokat, még pedig ugy mint fent, ugyancsak a váltóeljárásból, annak 2-ik szakaszából. A 2. §. szerint ugyanis a váltóeljárás alá tartozó peres ügyekben — a mennyiben a rendelet eltérő intézkedéseket nem tartalmaz — az 1868. évi iflRQ éS-aZ 188L év' LIX- t'"C- szabá,yai alkalmazandók. Az löbö. evi LIV. t.-c. 111. §-a szerint pedig a biró alperes meg nem jelenése esetén is csak akkor tarthatja a keresetben felhozott tényeket és állításokat valóknak, ha azok magának a felperesnek bizonyítékai által meg nem cáfoltatnak. Ha már