A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 3. szám - Eljárás a házassági válóperekben - Az erkölcstelen ügyletekről

A JOG 19 nyugalommá] ez óriási discretionalis hatahrat, a melylyel a ' motivek a német biró kezébe (I. k. 210. 1.), de hiszen általában a magyar birói kar is teljes bizalmat érdemel. Már azon további consequentiák, melyeket a német törvény az erkölcstelen ügyletekhez füz, sokkal aggodalmasabbak. Nem szólok egyelőre tartalmi igazságosságukról, arról végre vitatkozhatni, de igenis arról, hogy az általános elvet a legfontosabb és gyakorlatilag is legtöbbször kérdésbe jövő esetéknél elejti. Csodá'atosképen a törvény commentatorai és feldolgozói eddigelé, rz egy Lot martól eltekintve, ki legalább részben bár igen kis részben — felismerni látszik a nehéz éget, nem is vesznek tudomást a törvény inconsequentiáiról. Pedig elég a 138. szakasz elvi kijelentéseihez hasonlítanunk a 817. szakaszt, mely ugyanezen thémáról szól. hogy az incongruentiát lássuk. A 817. §. ugyanis azt mondja: «War der Zweck einer Leistung in der Artbestimmt, dass der Empfánger durch die Annahme gegen ein gesetzliches Verbot oder gegen die guten Sitten verstossen hat, so ist der Empfánger zur Herausgabe verpthchtet. Die Rückforderung ist ausgeschlossen, wenn dem Leistenden gleichfalls ein solcher Verstoss zur Last falit, es sei denn, dass die Leistung in der Eingehung einer VeibindIichkeit bestand ; das zur Erfüllung einer solchen Vetbindlichkeit Geleistete kann nicht mrückgefordert werden». AzEntwurf I. 747. szakaszában következőképen intézkedett a kérdésről: «Ist von dem Empfánger einer Leistung durch derén Annahme, nach dem Inhalte des Rechtsgeschüftes gegen die guten Sitten oder die öffentliche Ordnung verstossen worden, so kann der Geber das Geleistete zurückfordern»—a továbbiról ne szóljunk. Látjuk, ez tartalmilag teljesen megfelel a törvény idézett S17. szakasz első mondatának, mi azért fontos, mert az Entwurf 747. szakaszánál Motivek kettőt hangsúlyoznak ; az egyik az, hogy az elfogadásban kell a turpitudónak rejlenie. azaz magában az. elfogadási actusban, a másik az, hogy ez intézkedés az Entwurf 106., azaz a törvény 138. szakaszával megegyezik. Ha tehát kérdjük, vájjon az. kinek részéről az elfogadásban turpitudo fenforog, a traditio által megszerezte-e a dolgot r felelet: nem, mert a traditio mint jogügylet turpis, sőt a törvény 817 szakasza a 138-al összhangban lévén, ezzel ellentétes intézkedést nem is tartalmazhat. Ha azonban nem ment át a tulajdon, ugy a törvény statuálta «Verpflichtung zur Herausgabe» nem más, mint consiatálása annak, hogy az előző tulajdonos épen nem vesztette el tulajdonát és a turpiter elfogadóval szemben érvényesítheti dologi igényét. Rebus sic stantibus ugyan felmerül azon kérdés : minek mondja ezt a törvény, hiszen a semmis traditio már a 138 szakasz szerint sem enyésztethette el a tulajdoni gényt és különösen miért mondja az ungerechtfertigte Bei echierung körében, hol az ember önkénytelenül is arra gondol, hogy a tulajdon igenis átment és a «Verpflichtung zur Herausgabe* az uj megszerző tulajdonos kötelezettsége az iránt, hogy a dolgot a régi tulajdonosnak visszatradálja ? E kérdés azonban másodrendű, érdekes csak az, hogy ha a 817. szakasz első mondatában e szavak: «so ist der Empfánger zur Herausgabe verpflichteto azt jelentik, hogy a régi tulajdonos tulajdonos maradt, akkor a következő mondat eleje, melye jogi helyzet ellentéteként van odaállítva, nevezetesen e szavak: «Die Rückforderung ist ausgeschlossen».. .stb. szükségkép azt kell. hogy jelentsék, hogy a bilaterális turpitudo eseteiben az átadás után az átadó többé nem tulajdonos, azaz a bilaterális turpitudo esetében a traditio folytán igenis átment a tulajdon. Hogy egyeztethető ez össze a törvény 138. szakaszával, mely világosan kijelenti, hogy az erkölcstelen ügyletnek soha sincs meg az ügyleti hatása ? Miért kivétel a traditio. miért érvényes az erkölcstelenséget tartalmazó Übertragung? Hogy a törvény tényleg ilyesfajta rendelkezést céloz, még jobban kitűnik a következő szavakból, «es sei denn, dass die Leistung in der Eingehung einer Verbindlichkeit bestand». Azaz ha dologi jogot statuált a bilateraliter turpis traditio, az hadd maradjon érvényesnek, de ha a teljesítés kötelezettség elvállalásában áll. akkor erre igenis létezzék «Rückforderung». Ezt az I. Entwurf világosan ki is mondotta: «Der Anspruch auf Befreiung wird dadurch nicht ausgeschlossen, dass von dem Schuldner durch Ertheilung des Versprechens gegen die guten Sitten verstossen worden ist» (684. szakasz ut. mondat). Érthetetlen, hogy akarja Lot mar (i. m. 62.1.) a kötelezettségvállalás alóli felszabadítás követelését, a törvény 817. szakaszában foglalt «Rückforderungsrechtet» olykép magyarázni, hogy ez az adóslevél visszakövetelését jelentse. Persze ő is látja, hogy a törvény itt túllőtt a célon, csak ennek nem mer világos kifejezést adni. Ha a törvény 817. szakaszának «Herausgabe»-ja tehát a turpis elfogadás esetében azt akarja jelezni, hogy az eddigi tulajdonos tulajdonos maradt, ugy két a 138. szakaszszal, illetőleg az erkölcstelen ügyletek semmisségével ellentétes szabályt kell elismernünk. Egy az, hogy a bilateraliter tuipis traditio ámbár erkölcstelen, igenis érvényes, a másik pedig az, hogy a bilateraliter turpis kötelezettségvállalás is érvényes, de ez alól a megszerző fél kell, hogy az adóst felszabadítsa. így érti a szakasz rendelkezését a kötelmekről C o s a c k i Lehrbuch des BGB. 614.1.) azonban a nélkül, hogy az ebben fekvő ellentétet kiemelné. Vagyis azon elv, hogy az erkölcstelen ügylet semmis, illetőleg, hogy az általa célzott vagyonjogi hatást ügyletileg nem éri el, a dologjogban is. a kötelmi jogban is csak a legntkább esetekben valósul meg. De nem jutunk sokkal tovább, ha a törvény 817. szakaszát másként próbáljuk magyarázni. Tegyük ugyanis, hogy a tuipis elfogadás esetében az elfogadó igenis szerez tulajdonjogot, a mikor a «Herausgabe» tulajdonvisszátruházási kötelezettségetjelent, így Krückmann, kiazonban (Abstracte Tradition, Afch. f bürgerl. Rechl. Bd. 13,4 és 9. 1.) a consequentiákról nem szól. Pedig hiszen e traditio az elfogadó részéről turpis, erkölcstelen, vagyis semmis. Itt tehát mindjárt beütközünk a 138. szakaszba. Azonkívül mi volna a bilateraliter turpis traditio esetében az elfogadó jogi helyzete? Ha a «Herausgabe- Verpflichtung»tulajdonátruházási kötelezettségnek értendő, akkor a bilaterális turpitudo esetében «Die Rückforderung ist ausgeschlossen» újra csak nem jelenthet mást, mint azt, hogy a tulajdon ugyan itt is átment, de a visszaátruházási kötelezettség ez esetben nincs meg. Sőt, ha a dolgot—nyilván erőszakosan — oda igyekezzük forgatni, hogy a 817. szakaszban a «Verplichtung zur Herausgabe» ugyan tulajdonvisszátruházási kötelesség, de a «Rückforderung» kizárása nem jelenti ez átruházási kötelezettség elmaradását és a tulajdonátmenet a bilateraliter turpis traditio érvényességét, hanem csupán azt, hogy az eredeti tulajdonos a maga dologi igényével nem élhet, akkor is jogilag nagyon fura eredményt kell elfogadnunk. Azt kell ugyanis mondanunk: a turpis átvevő ugyan tulajdonos nem lenne, de igenis nem hibás birtokos (858. §.), mert hisz a tulajdonos akaratával jutott birtokba s a törvény meg is engedi a birtokháboritást, hiszen a tulajdonost elzárja a maga igényének érvényesítéséről. Tehát az ily birtokos mindenkivel szemben részesül birtokoltalomban, vagyis gazdaságilag és jogilag is igaz ugyan, hogy csak sub titulo birtokos, nyugodtan élvezheti a turpiter kapott dolgot. Ez végre igazságtalan is, de vájjon a hires consequentiának megfelel-e, hogy ezen birtokos azért, mert rosszhiszemű, sohasem lehet tulajdonos (937. §.) annak dacára, hogy practice a világon nincs hatalom, mely jogos uton őt e dologtól elzavarhassa ? Visszatérve a 817. szakaszhoz, ez az utóbbi magyarázat szerint is három oly tételt tartalmaz, mely az erkölcstelen ügyletek semmisségével semmiképen sem egyeztethető össze, tudniillik első sorban azt hogy az átvevő részéről fenforgó turpitudo dacára a traditio érvényes, másodszor, hogy a bilateraliter erkölcste'en traditio is érvényes, végre harmadszor, hogy az erkölcstelen kötelezettségvállalás felszabadításra szorul, tehát ugyancsak érvényes kötelmet szül. Ha nagyon erőszakoljuk a dolgot, ugy a második nehézség elmarad, de ez egy jogi képtelenséghez is vezet. Ez esetben tudniillik pusztatulajdonjogot kell felvennünk, melylyel szemben áll a rossz hiszemü s tulajdonossá sohasem válható birtokos, ki azonban mindenkivel szemben dologjogi oltalomban részesül, tehát csak névleg nem tulajdonos. Meg kell még jegyeznünk, hogy a német törvény a gazdagodási kötelem emiitett módosulásait nem fogja fel delictum következményeknek, mert hisz ellenkezőleg a II. könyv 25. címében az idevágó 826. szakaszszal kapcsolatban szabályozta volna. Tehát a például az őrült által adott és elfogadott turpis szolgáltatások is teljesen a fentiekkel azonos elbírás alá esnek. A bizonyára mérhetetlenül primitívebb osztrák törvény szerint ily kérdések fel sem merülhetnek. A dolog ott igen egyszerűen oldódik meg: a 878. szakasz szerint az erkölcstelen szerződés érvénytelen, tehát (az 1,174. szakasz szerint) a mit valaki tudva lehetetlen, vagy tilos cselekvény eszközlésére ado;t, ezt ugyan többé vissza nem követelheti, azonban nem mintha amaz tulajdonossá vált volna (hisz nincs cim és mód), a törvény csak delictualis okokból zárja ki a tulajdonos dologi igényét. Még a birtokos roszzhiszemüsége alapján támasztható aggály, mely az optk. 1,477. szakasza szerint csak ugy áll, mint a német törvénynél, sem okoz nagyobb bajt, hisz a törvény 1,174. szakasza a fiscus elkobzási jogából indul ki, mely mellett az ügylet semmisége kétség tárgya sem