A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 36. szám - Járásbirák és törvényszéki birák

A JOG 143 nyeinek megállapítása mellett feljogosittassék, hogy a bizományi viszonyon alapuló követelésére nézve a birtokában levő, de a közadós tulajdonát képező értékpapírokból mint kézi zálogból magát kielégíthesse. Az ilyetén igények iránti eljárás azonban a csődtörvény 152. ij-ának határozott rendeletéhez képest a csőd megnyitása után a csődbíróság előtt indítandó meg és a csődbíróság mint külön ügybiróságnak kizárólagos hatáskörét megállapító ettől a szabálytól eltérésnek csak a csődtörvény 158. §-a értelmében van helye, mely kivételes esetek egyike sem forog fenn. (1899. január 25-én, 25. v. sz.) A kir. Curia. A másodbiróság végzése indokaiból helybenhagyatik. (1899. évi május hó 12-én, 404. v. sz.) A váltótörvény előmunkálataiból kitűnik, hogy a váltótörvény 16 § a a váltókövetelés engedményezéséről nem általában intézkedik, hanem csak az engedmény egy különös váltójogi hatálylyal felruházott faját hozza be, e mellett azonban a váltókövetelésnek közönséges engedményezését sem zárja ki. {A bpesti kir. tábla. 1899. máj. 9. 2660. sz. a.) Valamely létesitendö részvénytársaság nevében eljáró és annak részére ügyletet kötó személyek felelőssége, a személyes fizetési kötelezettség kifejezett elvállalása nélkül, a K. T. 160. § 2. bekezdésének helyes értelme szerint, csak akkor állhat be. ha a célba vett részvénytársaság nem létesül, vagy ha a tényleg utóbb megalakult részvénytársaság a nevében es részére kötött ügyletet jóvá nem hagyja. (A bpesti kir. tábla felülvizsg. tan. 1899. április 27. I. G. 37.i A kereskedelmi kötelezöjegy bon) nem szenved kellékhianyban. ha abban a fizetés ideje meghatározva nincs. (A m. kir. Curia 1899. márc. 19. 144. v. sz. a.) Provisio. melyet a részvénytársaság igazgatója magának a részvénytársasággal szerződő személytől kiköt, biroilag meg nem ítélhető. (A m. kir. Curia 1S99. máj. 31. 428. v. sz. a.) A bűnügyi költség nem lévén a közterhek fogalma alá sorozható nem tekinthető I. osztályú csödkövetelésnek. (A m. kir. Curia 1S99. márc. 8. 137'99. sz. a.) Bűnügyekben. A fenforgohoz hasonló esetben, melyben t. i. az összbünteiés bűntett s a kihágás miatt szabandó ki. a Btk. rendszere szerint a 98. §. nem alkalmazható; világos ez a törvény szavaiból is, ha figyelembevétetik, hogy a 27. alkalmazásának sincs helye, ha vétség és kihágás miatt szabatik összbüntetés ; a rendszer eredménye pedig az, hogy ha vétséggel vagy öszbüntettel kihágás forog fenn halmazatban, a vétségre illetve a büntettél törvényileg megállapított szabadságvesztésbüntetés nem emelhető fel, hanem az összbüntetés a vétségre, illetve a bűntettre megállapított büntetési kereten belül szabható ki. Az erős felindulás a törvény értelmében fenforgónak csak abban az esetben vehető, ha külső okokból és pedig éppen a megölt személynek a tettessel szemben tanúsított jogtalan magatartása által keletkezett. A veszprémi kir- törvényszék. (1893 május 18-án 2,580 sz. a. mint büntető biróság, szándékos emberölés büntette és közrend elleni kihágás miatt vádolt K. Károly és közcsend elleni kihágással vádolt T. Ferenc, elleni bűnügyben következőleg i t é 11: Fogva lévő K. Károly a btk. 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettében s a kh. btk. 41. §-ába ütköző közcsend elleni kihágásban II. T. Ferenc vádlott a kh. btkv. 41. §-ába ütköző közrend elleni kihágásban bűnösöknek kimondatnak és ezért I. K. Károly a btkv. 279. 289. s kbtkv. 41. §-a alapján a btkv. 92. 96. 98. §§-ainak alkalmazásával a mai naptól számítandó (6) hat évi fegyházra és Í8j nyolc évi hivatalvesztésre mint összbüntetésre, a közcsend elleni kihágásért pedig még külön az 1892. évi 27. t.-c. 3. §-ában jelzett célra fordítandó, az télét jogerőre emelkedése után 15 nap különbeni végrehajtás terhe mellett fizetendő és behajthatatlanság esetén további egy (1) napi fegyházra átváltoztatandó tiz HOj frt pénzbüntetésre, II. T. Ferenc vádlott pedig a kbtkv. 41. §. alapján az ítélet foganatba vételéről számítandó nyolc Í8) napi elzárásra stb. Ítéltetik. Indokok: K. Károly és V. Sándor nyárádi lakosok között, kik családjaikkal ugyanazon házban laktak, csekélyebbjelentőségü okok miatt már a vádbeli esetet megelőzőleg feszült viszony állt fon, mig 1897. évi december 27-én egy éjen különböző helyeken tartott mulatozás közben közöttük dulakodás tört ki. A korcsmában azonban, a hol ez történt, V. Sándor az apjának V. Lászlónak és sógorának L. Sándornak hívására eltávozott, s ezeknek valamint V. Dániel társaságában a kerteken át hazafelé indult. Alig ért azonban a V. Dániel pajtája mögötti kertbe, K. Károly utána szaladt s a bűnjelül elfekv súlyos doronggal őt megtámadta, de V. Sándor a dorongot K.-tól elvette és eldobta, magát K.-t pedig földhöz vágta. K. azonban felugorván a közeli pajtához futott s onnan egy az előbbinél még nagyobb és súlyosabb dorongot hozva magával, avval V. Sándort ismét megtámadta, a ki azonban a K.-tól előbb elvett doronggal védekezett. Csak egyszer csaptak össze ezen alkalommal, de oly távol álltak egymástól s igy egymást el nem érték: K. most újra ütésre emelve dorongját egy hirtelen mozdulattal a V. Sándortól egy két lépésre álló védtelen és mit sem sejtő L. Sándor fejére sújtott és pedig oly erővel, hogy annak koponyáját ezen egyetlen ütéssel összeroncsolta. L. Sándor eszméletlenül összeesett és másnap délelőtt meghalt: halálát a megejtett boncvizsgálat adatai szerint az a nagymérvű, a koponyacsontokat több helyen is áttörő agyroncsolás okozta, melyet ezen alkalommal elszenvedett; s miután Sz. István, F. Dániel, V. László, V. Sándor, N. Károly tanuknak esküvel megerősített egybehangzó vallomásával igazolva van, hogy L. Sándort K. Károly ütötte le, kétségtelen, hogy a vádbeli cselekmény tettese K. Károly volt s hogy az utóbbinak ténykedése és az ennek folytán beállt halálos eredmény között az akarati összefüggés fönnforog. Vádlott beismerte, hogy a vádbeli esetet megelőző éjjelen V. Sándorral torzsalkodott s kifejezetten nem is tagadta, hogy L. Sándort leütötte, de avval védekezik, hogy annyira részeg volt, hogy tetteiről számot adni nem tud, jelesül azon ténykedéseire, melyek V.-nek a korcsmából történt eltávozása után történtek, egyáltalán nem emlékszik s mivel a védelem a tanúvallomások, valamint az alkohol túlságos élvezetének az emberi szervezetre gyakorolts általánosan ismert kártékony hatásai s végül az eljárás egyéb adatai alapján azt, hogy vádlott a jelzett alkalommal beszámíthatatlan állapotban volt, igazoltnak látta: vádlottat a btk. 76. §. alapján felmenteni kérte, amennyiben vádlott mégis akár halált okozott súlyos testi sértés akár szándékos emberölés miatt elitéltetnék, vádlott erős felindulását mint minősítő körülményt minden esetben figyelembe veendőnek jelezte. A btkv. alapján szándékos, tehát beszámítható s a bűnösséget megállapító cselekvésről csak akkor lehet szó, ha a cselekvőnek képzetében cselekményének eredménye megvolt, vagyis ha a delictum ismérveit tudatosan, az eredmény valószínű bekövetkezésének előrelátása mellett létesítette, az emberi természetre való tekintettelpedig általános szabály az, hogy az ember mint ésszel és szabad akarattal felruházott lény, rendszerint öntudatosan s szabad elhatározási képességből kifolyólag cselekszik, s amennyiben ez iránt kétség támad, akkor az, hogy a tettes az elkövetés pillanatában öntudatlan s akaratának szabad használatától megfosztott állapotban volt, mint kivételes és rendellenes körülmény igazolandó. Ehhez képest arra nézve, hogy a jelen esetben a btk. 76. §-a alkalmazható legyen, kétségtelen bizonyítékoknak kellene igazolni a beszámítást kizáró öntudatlan állapot vagy egyéb ok fönforgását. Igazolt tény, hogy K. Károly vádlott egész éjjel s ezt megelőzőleg nappal is sokat mulatott, korcsmában és magánházaknál megfordult és nem csekély mennyiségű szeszes italt pálinkát fogyasztott el. Ámde semmi positiv adat nem forog fönn arra nézve, hogy e miatt öntudatlan állapotba jutott volna. Ugyanis magának a vádlottnak előadásából kiderül, hogy teljesen öntudatos volt s emlékező tehetsége hibátlanul működött mindaddig, mig V.-ék a korcsmából eltávoztak, s ezt megelőző minden körülményre, tényekre magának, és másoknak cselekvéseire, szavaira pontosan emlékszik, még az apró részletekre is; azt is tudj 1 még, hogy V. Sándor többek társaságában a kocsmából eltávozott, de itt emlékező tehetségének fonala hirtelen elszakad éppen akkor, midőn emlékezetének oly tényekre kellene világot vetni, a melyek a vádbeli cselekményekkel legszorosabban összefüggnek. De ha azt állítja is vádlott, hogy a kertben történtekről mit sem tud, a tanúvallomások által beigazolt eljárása az ellenkezőre vall. Utánna fut V.-nek és pedig a helyes irányban arra, a merre az eltávozott; kiált neki: hol vagy V. Sándor s mikor az megáll, súlyos eszközzel megtámadja, földre dobatása után részeg embernél szokatlan gyorsasággal felugrik s visszafut a pajtához másik ütlegért s evvel ismét támad, s mikor látja hogy hasonló eszközzel védekező ellenfelével szemben nem juthat fölénybe, arra támad, a ki ellenállást nem fejt ki, a mint ez elesett, V. Sándor pedig megijedve elfutott, utána megy F.-ik udvarába, kiadását követeli, fenyegetődzik s végül F. Sándor komolv és nyomatékos felhívására távozik. Vádlott ezen eljárásában semmi nyoma az öntudatlan cselekvésnek, sőt ellenkezőleg a céltudatosság nyilvánvaló s minthogy a célszerű cselekvésnek ily sorozata tudatosság nélkül alig képzelhető: vádlott arra, hogy öntudatlan állapotban volt, ezt támogató bizonyítékok hiján sikerrel nem hivatkozhatik és pedig annál kevésbbé, mert két orvos szakértőnek pontos megfigyelésére és nem csekély mennyiségű pálinkával eszközölt kísérlete alapján adott egybehangzó és tárgyilagosság hiányában szenvedőnek alaposan nem mondható véleménye szerint is vádlott akaratának szabad elhatározási képességével birt a cselekvény elkövetése előtt, alatt és után is. Ezek szerint vádlottnak beszámítható állapota, tehát bűnössége is megállapitatván, a továbbiakban a minősítés kérdése döntendő el. Tekintettel arra, hogy az előre megfontolásra adat nincs, sőt az eset körülményei azt egyenesen kizárják, tekintettel arra, hogy a véd2lem által applicált erős felindulás a vádlott javára itt figyelembe nem jöhet, mert a btkv. 281. §. első s a 307. §. glső bekezdésében megjelölt ezen módosító ismérv fogalma megköveteli és föltételezi, hogy az erős felindulás külső okokból és pedig éppen a megölt személynek a tettessel szemben tanúsított jogtalan magaI tartása által keletkezzék; holott a jelen esetben nemcsak a tanuk vallomásaival, de a vádlottnak beismerésével is igazolva van, hogy L. Sándor a vádlottat nem is bántotta, őt sem a vádbeli alkalommal, sem azt megelőzőleg nem ingerelte, vele nem is beszélt, ellenséges magatartást nem tanúsított, hanem csak mint a vere1 kedés szemlélője állt V. Sándor mellett. Vádlottnak tehát semmi