A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 36. szám - Járásbirák és törvényszéki birák

A JOG 257 pártütőnek merek felcsapni: s a szelid lemondás, az égi türelem megnyugodni akaró hangján sóhajtok fel kérlelőn, esdőn, rimánkodva. Nincs, nem lehet más a védelem; a guny ezüstös patinája sem illik már a tárgyhoz, hiszen kopott, elkoptatott már az. nincs semmi csillogó rajta, rongyokra tépve foszlik alá a palást, a toga, a barette, mely kenyér, megélhetési eszköz hián elismerésül, a tekintély (?) emelése végett a jövőben igérve van . . . Nem szólok az anyagiakról. Folyton fülembe cseng a kegyelmes Cuna egyik határozata, mikor kimondotta, hogy a magyar bírónak szegénységi fogadalmat kell tenni, hálát adni a Mindenhatónak, hogy kenyerem van. Positiv valóságként ideális lelkületem, erős önérzetem s tántorithatlan munkakedvem maradt meg. Nem hivatkozom azon köztudomású tényre, a mely laicus és nem laicus részéről általánosan ismert, tudott és hangoztatott: miszerint az elsőfokú bíróságnál alkalmazott birák már is tul vannak terhelve: nincs fizikai idejük az önképzésre sem, hiszen unott, elcsépelt a théma : vájjon kit érdekel ez? Nem recriminálok s nem is kísérlem meg statistikai adatokkal támogatni, mennyi százaléka lesz a bírónak idő előtt szellemileg decrepitus s mily nagy része az a statusnak, mely állásából kifolyólag túlterheltsége folytán magában hordja az idegesség, a kimerültség, az agylágyulás mindmegannyi félreismerhetlen csiráit az őrültségnek. Nem ez a célom, de ha ez lenne is. Cervantes világhírű lovagja epigonját a nagy don Ouichottet bemutatni nem akarom. Teljes elismerés, feltétlen bizalom az igazságügyminister ur kegyes leirata, mely szerint bizik a magyar birói karban, hogy fokozottabb ambícióval, nemes elhatározással, létszám szaporítás nélkül előfogja mozdítani az ő reform törekvéseit. Oh magas kegy, melynek sugaraiban sütkérezni kevésnek adatott meg a szerencse : óh áldást hozó reménység, melynek üditö harmat cseppjei alkalmasak arra, hogy felfrissítsék a lankadt idegeket: hála, hozsánna, köszönet neked így történt, hogy az elsőfokú, különösen az egyes bíróságoknál alkalmazott s nem a büntető ügyszakban beosztott birák. kik a dolog s természet rendje szerint már is tul vannak terhelve, kaptak 100—150 befejezésre váró vizsgálatot, ugyanannyi folyamatban lévő vétség és kihágási ügyet azon határozott utasítással, hogy az ügyeket december végéig be kell fejezni. Már most kérdem alázattal: lehető ez emberi számítás szerint s ha nem : nem nevetséges (bocsánat a tiszteletlenségért) az ily intézkedés ? Kérdem a legmélyebb tisztelettel: akad-e olyan húsból és vérből megalkotott ember, a ki csak közép számítás szerint is 800—1.000 ügy, hetenkinti 4 napi tárgyalás : avagy 8—9.000 beadvány s hozzá még egy-két önálló lajstromügy elintézése s az ebből folyó tárgyalások száma mellett: érdemben eljárni képes legyen? Kereken megmondom: én nem hiszem. S ha most már mondjuk, a hét hátralevő 2 szabad napjait (folytassuk tovább, a vasárnapot is) büntető tárgyalásokkal spékeli meg. a melyekből egy napra 20—25 ügynek kell esni: elképzelhető-e, hogy alaposan, jól csak ezt is s e mellett önálló ügyszakát is elvégezni képes legyen ? Magyarul mondva: absurdum. Mi következik ebből ? Minthogy a büntető ügyeknek menni kell, kénytelen elhanyagolni a többi szakot, melynek elintézésével most is küzd s hátraléka már is ezer körül jár. E szakban a polgárok érdeke, az ügy természete, a hitelviszonyok consolidáltságának ezen kényszerítő módok által történt elmaradása, nyilván való károsodása nem jön számba : a fő az adott utasítás, mely szerint a büntető ügyeket december végéig be kell fejezni. Mint curiosumot hozom fel: vájjon nem lehetséges-e, hogy az igy megtisztelt itélő bíró évek óta nem foglalkozott büntető ügygyei, teljesen kiment ennek gyakorlatából s ítélkezése, eljárása egyaránt káros lesz az ügymenetre — a folytonos póteljárás miatt — a felekre mindaddig, míg rajtuk újra tanul. Mind ez Hekuba : A parancs, meg kell lenni! S a méltánylás, az érdem, mondjuk a sóvárgás, nem jobb anyagi viszonyok felé : de intacte megőrizni a birói állás azon ideális magaslatát, melylyel ezt a törvényhozás felruházza, hogy legyen független, ítéletében elfogulatlan, határozataiért csak fegyelmi bíróságának felelős; tisztében álljon valóban birói functiót gyakorolni s nem kezelői teendőket végezni; legyen hivatott őre a szálló igévé vált törvény, jog és igazságnak : nyomon kisérik a felső, felsőbb és legfelsőbb felügyeleti hatóságok azon intézkedéseiben, mely szerint meghagyatik, hogy pl. ingóra vezetett végrehajtás alkalmával beterjesztett jegyzőkönyvet, a 8 napi, előterjesztési határidő lejárta után intézzen csak el; ingatlanra eszközölt végrehajtás alkalmával bizonyítási eljárást ne alkalmazzon : ellenőrizze a tkvi irattárnokot, hogy az írásban adott nyilvántartási határnapokat tartsa be, mert ha nem : a biró lévén ezért első sorban felelős, szóbeli, később írásbeli intést s kétségtelen, hogy nem sokára fegyelmit is kap ; tűrje némán, hogy a bíróság, melynél alkalmazva van, stigmatizált; valóságos stráf kompánia, a miből kifolyólag, hogy épen actualis dolgot említsek fel : a törvényes szabadságidőre nézve territoriális és generális törvény- és ministeri rendelet értelmezés áll fenn s mondjuk Máramaros megyében a taraczvölgyi közigazgatási járásban októberben szabadság idő nincs; mig az Iza völgyiben vagy a Nagyág völgyén van, nem szólva arról, hogy széles Magyarországon elkezdve Budapesten, végezve Buziásig mindenütt van a törvény és ministeri rendelet értelmében. Kárba veszett minden kérés, felebbezés, jogorvoslat :sic volo, sic jubeo. S ha kitör belőle a méltatlanság, esd, kér, letagadván, hogy független, önérzetes biró : ott a fekete könyv, kulcsa egy ember kezében van, rövid, de jelentős a szó, a mit bejegyez : «összeférhetetlen» s hordhatja évekig a megpróbáltatás keresztjét . . . De befejezem. Eszembe jutT o m p a s alkalmazom magamra szavait: «alázatosság jelszavam s erre a mestergerenda (lehet nyelvtani és logicai magyarázata is) figyelmeztet alaposan». Verem a mellem, csak ugy hangzik : peccavi peccavi! Peccavi, mikor e cikket is megirtam. * Járásbirák és törvényszéki birák. Irta : N. N. A J o g f. évi 13. számában X. Y. cikkíró ur ez alatt a cim alatt: «Biráink anyagi függetlensége)) — addig is mig pénzügyi tekintetekből a birák fizetése általában emeltetni nem fog, már ez évi költségvetésbe felvétetni kívánja, bizonyára : Cicero pro domo suo, — hogy a törvényszéki birák valamennyien a VII. díjosztályba léptettessenek elő azért, mert ők felebbviteli birák. Hát a kir. járásbirák mint a bíróságok vezetői talán csekélyebb jelentőségű, vagy talán kevésbbé fontos és kevésbbé felelősség terhes dolgot végeznek mint a törvényszéki birák ? Nem osztozom Kovács Béla kir. jarásbiró kollégám abbeli felfogásában, a mit a Jog 14 számában a fentemiitett cikkre reflectálva nyilvánít, hogy ennek a kérdésnek vitatásába bele menni távol álljon tőlünk, mert azt az egyoldalú véleményt s óhajtást, a mit X. Y. cikkíró ur felvetett, már másoktól is hallottam hangoztatni. Már pedig, ha ez a felfogás általánossá lesz, az csak nekünk járásbiráknak fog hátrányunkra válni, holott egyébként már most is kezdünk háttérbe szoríttatni, s éppen ez az oka, hogy a hónapokkal ezelőtt felvetett kérdésre vonatkozólag s azzal kapcsolatban egyet-mást felfedni s az érdekelteknek e b. lapok hasábjain figyelmébe ajánlani óhajtok. Aki ismeri a kir. járásbíróságok vezetőinek munkakörét, tudja azt jól, hogy a járásbirák, — legalább a vidéken, — a szorosan vett administrativ teendőkön kívül, rendszerint a legnagyobb jelentőségű ügykört tartják fenn maguknak, ők vezetik be az uj törvényeket, a melyek most egyre másra hozatnak, az életbe s a gyakorlati alkalmazásnál ők irányítják tanácsaikkal a tapasztalatlanabb albirákat. A fogósabb jogi kérdésekben, mert hát itt nincs hármas tanács, ők helyettesitik az elnököt és szavazó birót, ülésen kívül ugyan, de bizony a törvénykezés minden ágában jártasnak kell lenniök, hogy a hozzá forduló tapasztalatlanabb albirónak helyes tanácscsal szolgáljon s olyan véleményt mondjon, a mi aztán helyét megállja. A mi pedig a bíróságok vezetőinek hatáskörét általában és felelősségét illeti, a törvényszéki biráké azzal természetesen össze sem hasonlítható. Azért óhajtom a felvetett kérdést kellőkép megvilágítani, meit ami az előléptetést illeti, a mostani viszonyok között a járásbirák a törvényszéki bírákkal szemben igen mostoha helyzetben vannak. Tényleges táblai bíráknak ugyanis a járásbirák ki nem neveztetnek ; ennek oka félig az, hogy a felsőbb bíróságoknak illetve a kijelölő bizottság tagjainak nincs is alkalmuk a járásbirák tevékenységéről és különösen képességéről, jogi képzettségükről érdemleges munkáik után meggyőződést szerezni és annak alapján a megüresedett állásokra ajánlani, mert a megszorított jogorvoslati rendszer mellett, pl. sommás perekben az ítéletek csak igen ritka esetben kerülnek a kir. ítélőtáblához. A járásbirákról a minősítési adatokat minden egyes ítélet kritikája alapján, egy nem rég megjelent ministeri rendelet értelmében, a törvényszékek felebbviteli tanácsai gyűjtik. S hogy ez teljesen elfogulatlan kritika semmi esetre sem lehet, nyilvánvaló, ha elgondoljuk, hogy azok a felebbezési