A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 32. szám - Épületkitüntetés és telekkegyesités - A volt úrbéresek, nádas, erdő és legelő illetősége hová tartozik? (1871. évi 53. t.-c.) (Vége.)

A JOG 239 után ílletmenykép adattak, vagy adatnak; még pedig a 27, 28, 29, 34, 40. 42, és 71 §. 5, 6 pontja értelmében k ül ön úrbéri telkenkint megállapítandó arányban. Ebből kétségtelen az, hogy a közös erdő és legelő illetőség a volt úrbéres telkek külső vagy mondjuk egész állománya után, mig a volt úrbéres zsellér birtoknak csakis belsősége után állapitatott meg. Az 55. §. szerint: «Az 1836. IV. t.-c. 9. és 10. §; ugy az 1840 évi VIII. t.-c. 4. §-ának az úrbéri külső birtoknak 'a belsőségtől való elszakitását, és a telkek szétdarabolását tiltó, ugy az úrbéri telkek szerzését megszorító határozatai eltöröltetnek*. Az az ominosus és már sok magyarázatra alkalmat adott 56. § igy szól: .Az úrbéri telkek után járó erdő, nádas és legelő illetmények szintén külön váltan elidegeníthető k, mihelyt azok a telekjegyzőkönyvben külön vannak kitüntetve. Ennek megtörténtéig, — amennyiben az ellenkező benem bizo nyittatnék, a belsőség tartozékául tekintendők.* Ennek a §-nak azt a kitételét: .külön váltan elide" degenithető, mihelyt az a tjkvben külön van kitüntetve* kétségtelenül tiltó rendelkezésnek is lehetne vélelmezni; ámde mégis lehetetlennek kell tartani azt, hogy habár ti. a mig az erdő és legelő illetőség, csak mint osztatlan közös a község nevére van is telekkönyvezve, s az erre való hivatkozás az egyesek külön tkjkveiben a 2,579/1. M. 869. sz. rendelet 7. 8. g) pontja szerint külön sorszám alatt kitüntetve nincs is a hivatkozott törvény 2. és 3. §. értelmében az osztatlan közösnek kétségtelen tulajdonos társa, a saját illetőségével, mint törvény által biztosított korlátlan tulajdonával rendelkezni jogosítva ne volna. Ha a tiltó rendelkezést kellene itt alkalmazni, akkor az egyébként liberális törvény szellemét és rendelkezését önön magával kellene ellentétbe állítanunk. Amit egyik kézzel ad, másikkal visszaveszi, korlátozza, vagy éppen a tulajdonos rovására harmadik személyek előnyére jogtalan hasznot biztosit. A törvény 2. és 3. §. a volt úrbéreseknek az általuk birt telekre teljes és korlátlan tulajdont biztosit; az 55. §-al pedig eltörli mindazokat a tiltó és korlátozó határozatokat, melyek a telkek szétdarabolását, szerzését meg nem engedték. Az 56. §. rendelkezéséből tehát szerintünk semmi esetre sem magyarázható az, hogv a 2, 3, és 55. §-al adott jogokat — még feltételhez kötve is — korlátozni akarná. De ennek okát adui nem is lehet, mert célját nem találjuk. Meglevő telekkönyveink — a most készülő betéteket kivéve — az 1855-ik évi tkvi rendtartás alapján készültek s a helyszinelési eljárás a hatvanas években az országnak majd minden részében befejeződött, de a volt úrbéresek egyes telekjzőkveibe, a csak 1869. évben keletkezett 2,579/J. M. 869. sz. szabályrendelet 7. §. g., pontjának megfelelően, az úrbéri rendezés alkalmával a helyszínelés előtt elkülönített erdő, nádas és legelő illetőséget a hely szinelő bizottmányok csak némely helyen tüntették ki, az elkülönített erdő és legelő illetőséget mint osztatlan közösét azonban az illető községek nevére egy közös tjkvbe felvették. Az ilyen tkvi felvétel azonbannemkorlátozhatja aközösbőltulajdonnalbiróegyestársaknak azt a jogát, hogy az osztatlan közös illetőségüket külön a belsőségtől vagy külön a küls ősségtől szabadon elne adhassák, vagy hogy harmadik személyek ilyent ne szerezhessenek. Az ilyen tsztatlan közösnek megszerzéséből csak az következhetik, hogy a vevő, tulajdonjogát telekkönyvileg a megvett illetőségre be nem jegyeztetheti, sem meg nem terhelheti addig, a mig az erdő és legelő illetőség az egyes tjkvekbe a hozzá tartozó telek állománynál, — mint annak alkatrésze külön kitüntetve, nincs. De telekkönyvön kivül igen is átruházható, elidegeníthető, erre számtalan példa van a gyakorlatban. Lássuk csak, miként alakulna a birtok viszonya akkor, ha a törvény hivatkozott 56. §-ából a tiltó rendelkezést kellene alkalmazni; p. o: Van A.-nak 2/4 telke I. 1 — 7. rdszám alatt, melynél az ehhez tartozó közös erdő és legelő illetőség 8 sorszám alatt kitüntetve nincsen, a mely pedig mondjuk ő hold földnek s mint ilyen 400 frt értéknek megfelel, s mivel ez neki közösben teljes tulajdona e jogán évenként 16 darab állat legeltetéséhez, fajzáshoz és egyéb erdei haszonvételhez van igénye, igy az egész !/4 telke megér 3,000 frtot. Igen, de az A. I. 1. sr szám alatt levő belsőségét és házát külön, a mi csak 300 irtot ér, — vagy bár mennyit, ,— B.-nek eladja, mert alkalmasabnak találja, hogy szőlőjében lakjék, vagy lakást a belterülettel határos küisöségre építsen. Később eladja V4 kültelkét, az ez után járó aránylagos erdő és legelő illetőséggel, majd a megmaradt birtokának másik felét is részletekben ugy, hogy az utóbb eladott 2, hold földdel >/g telek után, a 4 hold föld után pedig szintén Vs te'ek ut"án járó erdő és legelő illetőséget ad el s vesz meg a vevő, eladónak pedig megmarad csak a külsőség egy részére épített háza. E szerint tehát kié a 2,'4 telek után járó erdő és legelő illetőség f Mert a tjkvben az külön kitüntetve nincs, a törvény emiitett rendelkezése értelmében pedig ily módon a tulajdonos azt el nem idegenítheti s ha megtette, az érvénytelennek tekin. tendő. A házzal és belsőséggel együtt nem adatott el, s igy a belsőség vevője törvényre hivatkozással csak nem léphet föl jogosan azzal a követeléssel, hogy mert a belsőség az övé, a 2/4 telek után járó erdő és legelő illetőség is ehhez tartozik, habár az a külsőséggel akár egészben, akár részben adatott is el; őt illeti az, mert törvényben van igy megírva, noha ő azt soha meg nem vette. Kinek-kinek nem is volna rossz dolog, hogy a 300 frtos belsőség után 400 frt értékű ingatlant ráadásul kapjon Ilyen igénynyel jóhiszemüleg nem lehet fellépni. Törvényt igy értelmezni semmi esetben sem lehet, ez a törvényei össze nem egyeztethető igazságtalanság volna. A felsőbb bíróságoknak hasonló esetekben már volt alkalma határozni, s ezek a határozatok lényegükben teljesen megegyeznek s álláspontunk helyessége mellett b izonyitanak. Igy a kir. kuria^ 1891 évi február 26-án 7,024/90. sz. a. helyben hagyta a budapesti kir. itélő tábla határozatát ; mert az 1871. évi 53. tc. 56 §, az úrbéri és zsellér telkek után járó erdő és legelő illetőség külön váltan való eladását megengedi, mihelyt azok a tjkvben külön kitüntetve vannak. (2,579/1. m. 869 sz. 45,041/1. M. 889. sz. 51,407/1. M, 895. sz. rendelet. ) A t ö r v é n y eme rendelkezéséből nem az következik, hogy az ilyen illetményekre kötött jogügyletek érvénytelenek, ha az illetmény a tjkvben még nincsen is kitüntetve, hanem csak az, hogy az ilyen jogügylet az emiitett illetménynek a tjkvben való kitüntetése előtt a tjkvben nem foganatosítható stbbi* i A nagyváradi kir. táblának 1,296/891 sz. határozata1 «Az úrbéresek számára közösen kihasított illetményekre önálló tkvi bejegyzések tkvi átalakítás után sem teljesithetők a közös tjkvben, habár azok a telektől külön váltan eladhatók is.» A kassai kir. itélő táblának 1895 február 2ö-én 7,191/94 sz. a Curia által 1896 június 12-én 7,816/95 sz. a. h. h. határozata2 «Habár az 1871. évi 53 t.-c. 56. §. szerint valamely legelő illetőség mindaddig, mig a tjkvben külön kitüntetve nincs, a belsőség tartozékául tekintendő, a törvény eme rendelkezése nem zárja ki eladás esetére az ellenkező tényállásnak bizonyítását.* A kir. Curiának 1895 június 26-án kelt 4,059,94 sz. hat.3) • Alperes a külsőségnek egyrészét felperesnek eladta, de a házat és belsőséget magának megtartotta: a szerződésben említés nem tétetik arról hogy a közös úrbéri erdő és legel öt> ő 1 járó illetményt is eladta s igy az 1871 évi 53. t.-c. 56. §-a szerint az erdő és legelő illetmény, mindaddig, mig a tjkvben külön kitüntetve nincs, mint a jelen esetben is, a belsőség tartozékát képezi; felperes tartozott volna bizonyítani, hogy ő alperestől az az által magának visszatartott ház és belsőség tartozékát képező erdő és legelő illetőséget is megvette, ezt azonban nem bizonyította. Felperesnek bár tanuk által is megerősitetl az az állítása, hogy a községbeli helyi szokás szerint az erdő és legelő illetőség nem a belsőséghez, hanem a külsőséghez tartozik, a törvény fentebbi rendelkezésével szemben figyelembe nem vehető.* Ez a jogeset, az általunk tárgyalt kérdéssel megfordítva teljesen azonos: t. i. hogy a belsőséggel nem adatott el az erdő és legelő illetőség, hanem eladó megtartotta azt magának a külsőséggel együtt, a melyet pedig, későbben a birói árverésen sem adatott el. A szegedi kir. itélő táblának 11/896. sz. határozata4). «Az egyénenként felosztott közös legelő illetményre, sem végrehajtás sem árverés nem rendelhető addig, amig a felosztott részek egyénenkint telekkönyvezve nincsenek, (20,326/F. M. 893 sz. rend.) habár azok a tapasztalat szerint, adásvétel s igy telekkönyvön kivül átruházásnak tárgyai. (Itt tehát a vh. törvény £03. §-a nem alkalmazható.) Ezekhez a felsőbb bírósági határozatokhoz magyarázat aligha fér. Hogy tehát a tulajdonos sajátjával szabadon és korlátlanul rendelkezhetik, tetszése szerint eladhatja külön-külön egynegyed telkét, ezt külön parcellánként, külön belsőségét, erdő és legelő illetőség nélkül s erdő s legelő illetőségét külön az előbbiek nélkül és mindannyit együttesen, valamint, hogy már a közös erdő és legelő illetőség az egyes tjkvekben külön is ki van tüntetve s igy a tkvi átruházás is lehetővé van téve, mindezek igy birói uton is elárverezhetők, kétségtelenné teszik az 1886 évi 29 t.-c. az 1889. 38; az 1891 évi 16. az 1892 évi XXIX. tvcikkek, s az ezek alapján kibocsátott 45,041/J. M. 89 sz. az ezt módosító 51,407/J. M. 95; a 20,326/J. M. 93 a 19,665/J. M. 93 s a 24,366/J. M. 93 sz. törvény erővel biró rendeleteknek az osztatlan közösben levő, s az egyénenkint felosztott, vagy felosztandó erdő és legelő illetőségek telekkönyvezésére vonatkozó intézkedései. Tehát az adott esetben is nyilvánvaló az, hogy kátai 46 és I 127 sz tjkvben volt összesen 3'4 kültelek után járó erdő és ' legelő illetőség, sem a ház és belsőségnek szabadkézből való megve>) Dr. Márkus gyűjtemény I. kötet 444. sz. >) Igazságügyi közlöny 1892 évi I. évfolyam 34 'ap. ») Dr. Márkus VII. kötet 12,223 sz. ») Dr. Márkus VII. kötet 12.224. sz. 4) Igazságügyi közlöny V. évfolyam 186. lap.