A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 27. szám - A viszváltó intézvényezéséből keletkező jogesetek

tozik, melynek tulajdonjoga nincsen az örökhagyó javára bejegyezve)) (1894. XVI. t. c. 52. §.) vagy az 1868. évi LIV. t.-c. 571. szakaszából átvett 40. §-t mely szerint a leltárba az örökhagyó elhalálozásakor birtokában volt minden vagyontárgy felveendő, s ha még egybevetjük azt a fogalom meghatározást, melyet a jogi irók tanköi yveikben adnak, igy Z1 i n s z k y szerint «A hagyaték az örökhagyó azon jogainak és kötelezettségeinek összege, melyek annak halála után el nem enyésznek, hanem másra átszáll hatnak : azt hisszük eléggé megfogjuk győzni a cikkíró urat. hogy foga'om meghatározása tarthatatlan. Ezen idézetek után bátran lemondhatjuk, hogy az előző örökhagyóról háramlott, de még át nem adott ingatlan javak is képezhetik az örökös hagyatékát, ha azok már birtokában voltak. így a cikkíró ur által idézett példát hozva fel K i s Józsefnek már lehet 1000 frtra értékelt hagyatéka, ha az örökölt javakból ennek megfelelő ingatlan birtokában volt. K i s József cselekvő képességgel birt, jogok alanya volt. az ő kiható működése többnemü jogviszonyokat létesített, parcellázva eladhatta, elcserélhette a Kis Péterről háramlott örökrészt, s mindezen jogviszonyokat hagyatéki eljárás utján kell rendezni, ki állithatná ilyenkor, hogy a hagyaték tárgyalásért külön dij nem számitható, és a közjegyző csupán a K i s Péter hagyatéki vagyona értéke szerint számithat dijakat?! A '.örvényhozó nagy körültekintéssel alkotta az előlhivatkozott törvény szakaszt, annak szó szerinti magyarázata megfér a logicai magyarázattal, s mindkettőből ellenkező kö/etkeztetés vonható, mint a mit a jbiró ur cikkében kimagyaráz. Helyesen követik tehát a birák országszerte azon gyakorlatot, hogy a közjegyzők tárgyalási dijait minden hagyaték után külön megállapítják. Doniján L. sajó-szentpéteri kir. aljárásbiró. II. Nem hagyhatom e cikket szó nélkül, mert abban a közjegyzők ellen olyan támadások foglaltatnak, melyek a közjegyzői kar tekintélyét mélyen sértik, a mennyiben a közjegyzők némelyikét nem kevesebbel vádolják, minthogy nyereségvágyból, azon célból, hogy magának jogtalan vagyoni előnyt szerezzen, törvénytelenül jár el a hagyaték tárgyalási dijjak felszámítása körül. Nem volt elég, hogy K e n e d i Géza az ügyvédi kamara idei közgyűlésén az ügyvédség mizériáin feljajdulva az ügyvédek illetéktelen (! ?) concurrenseiként a községi jegyzők és zugirászokkal (!) egy sorban a peren kívüli joggyakorlat terén a kir. közjegyzőket is emlegetni kegyes volt, a melyre különben egy Közjegyző kartárs jóakaró kartársának, Kcnedi Gézának ugyancsak a «Jog» hasábain egy szellemes cikkben megfelelt -- röviddel utánna ismét teljesen alaptalan vádakkal találkozunk a kir. közjegyzők ellen a nagy nyilvánosság színe előtt. Kénytelen vagyok tehát ezen vádaskodás ellen szintén a nagy nyilvánosság szine előtt fellépve kijelenteni, hogy a vádak alaptalanok, s a közjegyző igen is jogosítva van a tárgyalási dijjakat a fenti cikk által előtárt concret esetben s az ehhez hasonló esetek mindegyikében minden egyes hagyaték ellen k ü 1 ö n-k ül ön felszámítani. Miután az adott esetben valósággal és jogilag három külön hagyatékról van szó s a közjegyző, ha helyesen akar eljárni, kénytelen az egy hagyatékból három külön hagyatékot «fabricalni» amint azt cikkíró ur szellemes humorral és találóan megjegyzi. A cikk jogi érvekbe annyira gyenge és következetesnek annyira következetlen, hogy cáfolatát önmagában hordja. A cikk érvelésében azzal kezdi, hogy más az az örökösödési illeték, s más az a tárgyalási dij (valóban annyira más, hogy egyiknek a másikhoz semmi köze sincsen) előbbinél az átruházás jogcíme (?) (ez is uj dolog, mert nincs tudomásom róla, hogy a végrendeleti örökös több illetéket fizetne, mint a törvényes örökös) a leszármazes fokozata stb., utóbbinál a hagyatéki tömegek száma határoz. Nos tehát mindjárt ezen érvelés helyességét van szerencsém kétségbe vonni, mert az örökös is c>ak akkor róható meg többszörösen illetékkel, ha több hagyatékból tehát többszörösen örököl. Cikkíró ur se tagadhatja, hogy hazai jogunk a nyugvó örökség jogintézményét nem ismeri, ennélfogva az örökös azon pillanatban, melyben örökhagyó elhalt már meg is szerezte az örökséget a mihez neki semmiféle hagyatéki tárgyalásra se birói végzésre szüksége nincs, a hagyaték tárgyalás és átadás nem állván egyébből, mint ezen már megszerzett jog megállapításából. Nem áll tehát az, hogy az örökséget az örökös csak a tárgyalás és birói átadással szerzi meg, amint cikkíró ur önmagának ellentmondva állítja, s addig csak igényjogosultsága követelési joga volna. Cikkíró ur a fogalmakat összezavarja s osztrák jogot kever a magyar jogba, a mely előbbi a haereditas jacens s örökösödési nyilatkozat jogintézményét ismeri. A fogalom zavart csak tetőzi a telekkönyvi rendtartásra va o szerencsétlen hivatkozás, mely tudvalevőleg szintén osztrák jogi intézmény. . Ezek után már most tartozom cikkíró urnák azzal, hogy a magyar jog szempontjából helyes álláspontot a gyakorlati példával, melyet ő felállít — körvonalazzam s megvilágítsam. Az 1870-ben elhalt K i s Péter örökhagyó hagyatékát képezi 5000 forint melyben örökösödik mondjuk 5 gyermeke. 1. Kis Pál, 2 Kis Gábor; 3. Kis Péter; 4 Kis János, a ki azonban 1890-ben elhalt, s igy mindenikre éjik Ve rész vagyis 1000 frt. Az külömbséget nem tesz, hogy Kis Péter hagyatéka 1899-ben és nem pl. 1871-ben tárgyaltatott, a mikor még K i s János és József életben volt, mert annyi bizonyos, hogy K i s János és József az 1000 forintot még atyjuk halála napján megszerezték, s igy midőn utóbb elhaltak, hagyatékukat képezi 1000 forint apai örökség. A közjegyző tehát ha helyesen akar tárgyalni, köteles megállapítani ezen hagyatékokban külön-külön Kis János és K í s József hagyatékát is, valamint köteles megállapítani ezen hagyatékokban külön-külön az öröklés rendjét. Az osztály ezután mindhárom hagyatékra közösen ejthető meg. Nem áll tehát az, hogy a közjegyző egyszerűen a K i s János és József utáni jogutódlást állapítja meg, mert ha igy tárgyal, akkor roszul tárgyal, mert itt három önálló hagyatékról van szó. A jogutódlást egyszerű megállapításának csak akkor van helye, ha az illetők örökhagyó előtt haltak el s igy részökre az örökség meg sem nyílt. És váljon, hogy tárgyalná cikkíró ur a fenti hagyatékot mint egy hagyatékot az esetben, ha az utóbb elhalt Ki s János vagy Kis József végrendeletet hagyott volna hátra, melyben reá szállott apai örökségéről végrendelkezik, mig K i s Péter első örökhagyó után törvényes öröklésnek van helye, tehát mindegyik örökhagyónak örökösei más és más jogcímen igénylik a megfelelő hagyatékot, mint a hogy a gyakorlatban ez számtalanszor előfordul. ViHgos tehát, hogy az ilyen u. n. kapcsolatos hagyatékokban mindegyiket külön-külön kell tárgyalni. Hogy pedig a törvény 117. §-a világosan ezen esetaket érti, az annak | szövegéből is kitűnik, de még inkább kétségtelenné válik, ha azt a törvény 69. §-ával egybevetjük, mely az ilyen kapcsolatos hagyatékok tárgyalását, ha ingatlan van, hivatalból is elrendelendőnek mondja. Ha ez nem igy volna, a 117. § utolsó bekezdése egy teljesen értelmetlen s fölösleges intézkedés volna, mert nem tudom, mely esetben volna alkalmazható ? s valóban szeretném, ha cikkíró ur erre nézve felvilágositásokkat szolgálna s a 117. § utolsó bekezdésének más intentioját magyarázná meg. Nem hiszem, hogy erre képes volna. Az ilyen kapcsolatos hagyatékok tárgyalása sokszor sokkal több munkát ad, mintsem azt cikkíró ur gondolná, a felek kikérdezése, az adatok kipuhatolása s beszerzése, melyek a tárgyalást előkészítik gyakran nem kis munkát igényel s az ilyen tárgyalásokat az egyes örökösök között az az örökösödési eljárás keretén kívül kötött különféle osztály egyességek fölötte gyakran nagyon is bonyolodottá teszik, amit saját közvetlen tapasztalásomból is állithatok, mert a cikkíró ur által papírra vetett egyszerű, typikus eset csak a legritkább esetekben fordul elő a maga egyszerű fi rmájában. Azon munka többlet tehát, a mit a közjegyző az ily kapcsolatos hagyaték tárgyalásra fordit, nagyon is megérdemli a külön díjazást. J\ cikkíró ur által említett 118. §., mely alá ő a kapcsolatos hagyatéki tárgyalásokat is vonni szeretné, egészen más dologra vonatkozik, ez csak is az egy és ugyanazon hagyatékban tett mellék eljárásokat tárgyalja. Végül Tamás vagyok benne, hogy cikkíró ur álláspontja mellett kir. táblai döntvényt provocalni képes volna. Dr. Szily Ferenc bpesti kir. közjegyzŐhelyettes. III. Valahányszor az örökösödési törvényt viselik a cikkek homlokzata, mindig mohó örömmel lesem ezen sikerületlen törvény gyakorlati alkalmazójának magyarázatait, de sajna I legtöbbször a közjegyző személyét érintő anyagi díjazások feletti panaszok hinariaban botlom meg. Sajátságos és megfoghatatlannak tartom bíróságaink részéről azon szukkeblüseget, mellyel a közjegyző, hivatást munkásságot csakis d-jazasaban .smerik fel ; az intézményt csupán a dijak