A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 20. szám - Özvegyi jog

162 A JOG megvan, a hol a betétszerkesztés befejezést nyert, ezek az adásvételi szerződések nemcsak tudást és körültekintést, de rendkivüli kötelességismeretet és felelősségérzetet igényelnek. A tdekkönyvet a jus publicam egy alkatrészévé tettük, nem kell-e minden eszközt megragadni azoknak a garantiáknak kiszélesitésére, alapozására, a melyeket a nyilvánkönyvek kell, hogy nyújtsanak. Ha felállítjuk a vélelmet, hogy a bejegyzett jog megilleti azt, a kit a telekkönyv jogosultnak feltüntet, nem kell-e minden módon odatörekedni, hogy ez a vélelem a valóságos jogállásnak meg is feleljen, hogy a jóhiszemű jogszerző mindenkor biztos védelmet találjon ? Helyesen hangsúlyozta Lányi, hogy a törlési keresetet a jóhiszemű jogszerzők védelmére egyáltalán ki kellene zárni, ez pedig közjegyzői kényszer nélkül elképzelhetetlen vagy legalább is kimondhatatlan bonyodalmakra szolgáltatna okot. Ha a teljes ülés elfogadja előadó véleményét s törvény válik belőle, a jogalap és bejegyzés szerzi meg az ingatlan tulajdonjogát, miként azt a zürichi polg. törvénykönyv §-a statuálja (de nern a szász polg. tkv.): nem kell-e nekünk is ez intézményt a legmesszebb menő cautelákkal ellátnunk, hogy a formalismusba burkolódzó visszaéléseknek elejét vehessük ? A mit a közjegyzői kényszer ellen V a v r i k felhozott, e szempontból annak legerősebb támaszát képezi. A praxis megtanított bennünket, hogy a kötelmi kártérítés épen nem képez eszközt a jogrend helyreállítására, sőt rendszerint — dologi kereset nélkül — komikumba fojtja a törvény ebbeli rendelkezéseit. Tudvalevőleg a visszaéléseket nem mindenkor milliomosok szokták elkövetni, a kik vagyonukat zsebre nem tehetik. A midőn eddigi joggyakorlatunkkal szemben kimondjuk, hogy a jogügylet és esetleges birtokbavétel nem szerzi meg a tulajdonjogot, garantiát kell keresnünk, hogy a jogalaphoz a tulajdonjog másik követelménye, a bejegyzés is hozzájáruljon. Lehetetlennek tartom ezt más uton biztosítani. De meg ha Lányi véleménye — a dologi szerződés — megy keresztül, még kevésbbé nélkülözhető a kényszer, mert hiszen ennek kötelező voltát bizonyos cselekményhez kell fűzni, ez pedig nem lehet egyéb mint hites személy előtti nyilatkozat. Nem igen fog ellentmondani senki, a midőn azt állítom, hogy telekkönyvi rendtartásunk elavult s épen nem felel meg a modern igényeknek. Előadó ugyan kifejezte abbeli véleményét, hogy az alaki telekkönyvi jog sohasem alapulhat contradictorius eljáráson, s ez igaz is; de javítani, sőt gyökeresen reformálni kell. Ha nem is megyek oly messze, miként a közjegyzők országos egyesülete, hogy tudniillik a bíróság a jogalap vizsgálata alól teljesen felmentetik, amennyiben erről, ha a törvény jogalapot előír, a bíró sohasem mondhat le, azonban el kell ismernünk, hogy telekkönyvi rendtartásunkon lényeges — az anyagi jogba is mélyen belevágó — javítást közjegyzői kényszer nélkül nem eszközölhetünk. A Curia számtalan esetben — és minden kétségen felül az általános jogérzületnek megfelelően — kimondotta, hogy téves bejegyzés alapján jogot szerezni nem lehet. Közjegyzői kényszer nélkül ennek igy kell maradnia jövőre is. Jóhiszeműségem mellett — csak azért mert a telekkönyv mellé még az egész telekkönyvi irattárt is fel nem kutattam — a telekkönyvnek áldozata leszek vagy lehetek. A közjegyzői kényszer mellett — habár nem contradictorius eljárást — de a telekkönyv szellemének sokkal megfelelőbbet creálhatunk. még pedig teljes megnyugvással. Az okirat-kényszernek telekkönyveink rendezettségének biztosítására amúgy is csak akkor volna erős foganatja, ha ezt a beadvány-kényszerrel kötjük egybe, vagyis a közjegyző köteles legyen kifejezett megbízás nélkül is az okiratokat a telekkönyvi hatóságnál benyújtani. S mi akadálya volna, ha a bíróság ezen okiratokat és hozzávaló kötvényeket — vagy még Ilyet sem, hanen. tisztán csak az okiratot — a mostani lelket és testet butitó végzések helyett — egyszerű felülvizsgálat után foganatosítás végett a telekkönyvvezetőnek kiadná, a törvény pedig kimondja, hogy a bejegyzés annak foganatosításától számított egy negyed év alatt jogerőre emelkedik ; a felek csupán fölös óvatosságból egyszerű feleletet kapnak, hogy figyelmük felhivassék, miként ingatlanukra valami bejegyzés történt. Egy negyed év alatt a legszegényebb ember is megfordulhat a tkvi hatóság székhelyén, a hol biztosabb és kimerítőbb felvilágosítást nyer az ingatlanát ért bejegyzésről, mint a mostani üvegszemmel is alig olvasható végzésből a melyet az írástudatlannak, hogy miként magyaráznak meg, fentebb láttuk. Népünk nem áll alacsonyabb niveaun mint Posen és Északkelet-Németország népessége, sem Bereg-sem Ungban. s az uj német tkvi rdts. 55. §-a mégis kimondja, hogy a feleknek szabadságukban áll az értesítésről lemondani, a mi majdnem egyértelmű azzal, hogy írásbeli értesítés egyáltalán nem fog adatni. Ezzel elértük volna, hogy tényleg a telekkönyv adna biztos és kimerítő felvilágosítást, nem pedig tagositási és telekkönyvi iratok. A közjegyzői kényszernek ezen mérhetetlen előnyeivel szemben csak két kérdés érdemel fontos mérlegelést. Első sorban méltányolni kell ügyvédi karunk sínylődő helyzetét, vájjon a közjegyzői kényszer nem fosztaná-e meg utolsó eszközétől, mely eddig némikép a lelket tartotta benne. Talán ellenszenvesek lesznek soraim, hanem — difficile est satiram non scribere. Az ország talán legmérvadóbb testületének tekintélye, méltósága nem nyer a folytonos kenyér- és munkahajszával Annyira vagyunk, hogy minden újonnan alakuló intézményt és intézkedést az országút kav-csolásától a házassági okmányok beszerzéséig az ügyvédi kar részére kell lefoglalnunk; sőt emelkednek hangok, hogy az állam a nyári idényben monstrepereket rendezzen az ügyvédi kar foglalkoztatása végett, miként az árvái tótocskáknak töltésmunkálatokat rendelt. Nagy baj van tényleg; ezen azonban nem az ügyvédi foglalkozás kiterjesztésével, sem kötelező díjszabással segíteni nem lehet, de különösen nem az által, hogy az ügyvédet elvonjuk tulajdonképeni hivatásától. Ha fenn akarjuk tartani a reményt, hogy az ügyvédséget visszasegélyezzük arra a magas méltóságra, rrielyet azelőtt elfoglalt ugy morális mint anyagi tekintetben, a kötelező okiratfelvételt nem lehet ráoctroyálni. Az ügyvéd a per legelső birája legyen, ne pedig miként az most is történik — tanú, fél és képviselő egy személyben, a mi pedig az okiratok szerkesztésénél örökre ismétlődik. S vájjon nagy veszteséget jelent-e a közjegyzői kényszer az ügyvédi karra? Merem állítani s ugy gondolom velem együtt az elfogulatlanul gondolkodó ügyvéd is, hogy alig-alig észrevehető hátramaradást okozna. A felek a legeslegritkább esetben fordulnak telekkönyvi ügyekben ügyvédhez; egész mást jelent az. mikor a polgár megfenyeget valakit, hogy «ügyvéd kezére adom» ; ez nem szerződéskötésre való felhívást, hanem halálos gyűlöletet, megrontást akar kifejezni. Bizony szomorú, hogy az egyes jogintézmények átkát a nagyvilág előtt az ügyvéd kénytelen személyében egyesíteni. Egy kis töredéke az ügyvédi karnak érezné meg a hiányt, az ugynezett pénzintézeti jogtanácsosok ezek vesztesége azonban nem azt jelenti, hogy az ügyvédi kar veszített. De kiegyenlítődnék bármiféle veszteség a közjegyzők számának szaporítása által s ha — a mi nagyon óhajtandó — a közjegyző jelölt állás eltöröltetnék. Közjegyző nem lehet, a ki messze az élet hullámzásaitól, a bíróságok izzó atmosphaerájától nőtt fel. Ismernie kell a pereknek minden csínjátbínját, mielőtt leül egy okirat megfogalmazásához. A másik szempont, a mi rendkivüli megfontolást igényéi, a közjegyzői kényszernek az előadó által hangsúlyozott kivihetőségének kérdése. E tekintetben támpontot nem szabad, de nem is lehet keresnünk a külföldi intézményekben ; ezt sajátlagos viszonyaink figyelembe vételével mérlegelhetjük csak kellőképen. A külföld, különösen a nyugati államok sűrű népessége könnyen megteremthetővé tesz egy intézményt, mely ritka népességünk mellett nálunk talán nem válna be. Bíróságaink, de különösen a telekkönyvi hatóságokkal felruházott bíróságok járásainak területi kiterjedése hasonlithatlanul nagyobb, mint pl. Ausztriában. Habár minden telekkönyvi hatóság székhelyén rendszeresítetnék egy-egy közjegyzői állás, sőt a telekkönyvi hatóságok száma is szaporittatnék, a feleknek a kényszer érzékeny költségeket okozna, másrészt pedig talán hozzájárulna a közjegyzők anyagi függetlenségének megbontásához. E szeiint a közjegyzői kényszer — miként ezt az előadó is kifejezte egyenlő volna telekkönyveink elzüllésével, sőt mi több, a közjegyzői intézmény discreditásával. De várjon, annyira nehéz arról gondoskodni, hogy a felek a közjegyzői intézményt igénybe is vegyék s ez által a telekkönyveink rendezettsége biztosittassék, egyszersmind pedig a közjegyzői állás az anyagi gondoktól mentesittessék. ? Eltekintve a kötelező hagyatéki eljárástól, melyben szinten közjegyzői kényszer van statuálva s ennek dacára — miként azt a jelek mutatják — nagyon szépen bevált, vájjon annyira megalázó volna-e, ha Mahomed meséjét valósitanók meg, s a mikor a hegy nem jön hozzánk, mi keresnők fel