A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 19. szám - A lajstromrendszer egyszerűsítése

de hiszen ez csak annyiban megvalósítandó követelmény, a mennyiben az alaposság rovására nem megy. A tanuságtételre nem bocsátható személyek körének megállapításánál is van egy pont, a mely nézetem szerint gyakori akadályául szolgálhat a bírói meggyőződés szabad megalkotásának. Ez a S E. 85. §. 3 pontja, mely azt rendeli, hogy a hivatalban levő, vagy kilépett közhivatalnok oly körülményekre nézve, melyek közokirattal bizonyíthatók, tanuként ki nem hallgatható. A közokirat első sorban csak — okirat, a melynek a magánokiratokénál nagyobb bizonyító erőt a törvényhozó megadhatja ugyan (prtrs. 165. §.), de nem zárhatja el a feleket attól, a minek szüksége pedig gyakran előjön, hogy a közokirat tartalmát magyarázzák. Ily esetben annak kiderítése végett, hogy melyik perfél magyarázata legyen irányadó, a közokiratot kiállított közhivatalnoknak személyes kihallgatása indokolt. Továbbá a közokirat szövege lehet olyan, a mely a feleknek a közhatóság előtt tett nyilatkozatait akár nyelvi, akár egyéb okok miatt épen oly tartalommal, a minőben azt a felek tették, híven nem tartalmazza ; lehet olyan is, a mely a közhatóság előtt lefolyt tényeket nem minden részleteikben írja le, ugy hogy a feleknek perbeszédei és a közokirat tanúsítása közt ellentét észlelhető ; ennek eloszlatása a közvetlenségi elv szerint ismét csak az okiratot kiállított hivatalnok meghallgatása utján lehető. Csak ily közvetlen kihallgatás nyújt módot a bírónak arra, hogy a perfél állításainak jó- vagy roszhiszemüségéről magának közvetlen benyomást szerezhessen. Nem az u. n. metus íeverentialis eshetősége, hanem az a mindennapi tapasztalat forog szóban, hogy a magasb értelmi képességgel biró közhivatalnoknak logikus előadása gyakran egymaga elegendő arra, hogy aroszhiszemüen perlekedő, vagy tévedésben levő felet szavainak rectificálására indítsa. Ha pedig annak kiderítése válik szükségessé, hogy a fél nem-e kényszer, csalás vagy tévedés hatása alatt kötötte-e meg a vitás jogügyletet, alig van lehetőség annak kikerülésére, hogy az e részben legilletékesebb személyt, a jogügylet megtestesítőjét ki ne hallgassuk. Az ügyfélegyenlőség elve is azt hozza magával, hogy a valódisági vélelemmel támogatott közokirattal szemben bizonyításra utalt ellenfelet ne zárjuk el attól, hogy a közokiratot kiállított közhivatalnokra is hivatkozhassék. A S. E.-nak eme most tárgyalt intézkedése azonban lényegileg ily aKadályt képez, a mi ismét a birói meggyőződés szabad működésének egyik akadálya. Egy további akadályra bukkanunk az eskünek a bizonyítás keretében elfoglalt szerepénél is. A S. E. 99.§-a kimondja, hogy a bíróság a 64. § szabályai szerint ítéli meg a fél vallomásának bizonyító erejét. Minthogy a törvény nem különböztet,, de a most idézett §, elhelyezéséből is nyilvánvaló, hogy a szabad mérlegelés elve a félnek esküvel megerősített vallomására is kiterjed. Ami azt teszi, hogy a biró nincs megkötve a félnek esküje által abban, hogy esetleg az ellenfél vallomását vegye irányadóul. De hogy állunk a S. E. 100. §-ának kijelentésével? Itt határozott utalás történik azon alaki szábályokra, a melyeket az 1868: LIV. t.-c. az eskü — mint ott még bizonyító eszköz — tekintetében felállít, s a melynek lényege az, hogy az eskü letételének következménye, hogy az esküvel megerősített ténykörülmény be van bizonyítva ; az eskü le nem tételének következménye pedig az, hogy annak ellenkezője van bizonyítva, a mire az esküt le kellett volna tenni. (L. I m 1 i n g magyarázata S. E. 65.1.) Hogy peregyezség esetében a felek esküjének a birói cognitiót kizáró joghatálya legyen, az ellen szó nem lehet, miután a feleknek jogukban áll a peres ügyet akár teljesen is elvonni a biró itélő széke elől (meg nem jelenés utjáni szüneteltetés), de hogy a csak egyes ténykörülményre letett egyezségi eskünek is ily joghatály adassék, ez a S. E. 64. és 99. §-ainak elvi kijelentéseivel össze nem egyeztethető. Mert habár csakis döntő ténykörülménynek bebizonyítása tehető ilyen eskütől függővé, miután a jogvita feletti döntés a biró ítélkezésének hagyatik fenn, meg kell engednünk, hogy a biró az egyezségi esküvel szemben is a szabad mérlegelés functionariusa legyen. Hiszen maga az a kérdés, hogy a per ténykörülményei közül mi képez döntő körülményt, a birói megállapításra van bízva s miután e körülménynek a kereseti jogalappal okszeres egybefüggésben kell állania, azt, mint ilyet, a per során ugy kell kidomborítani, hogy a felek lássák, min alapszik, vagy min dől meg a kereseti jog. A S. E. 100. §-a nem is kötelezi a birót arra, hogy a felektől megállapított eskü letételét minden esetre elrendelje, ezt attól teszi függővé, hogy a biró a felektől megállapított eskü letételét a per eldöntésére nézve szükségesnek találja-e. E szerint való, hogy a ténykörülményeknek perjogi jelentősége felett is a biró határoz; ha pedig ez való, ugy még inkább megilleti őt az a szabadság, hogy az ily körülményekre megállapodás szerint letett esküvel szemben is meggyőződéséhez képest ítélhessen. Az esküben a felek meggyőződése ÓG nyilatkozik, az ítéletben a bíróé. Amaz subjectiv, emez objectiv szempontok szerint alakul, tehát a per eldöntésénél csakis ez utóbbi lehet irányadó. A S E. 100. § ának jelenlegi szövegében azonban világos utalás történvén az 1868: LIV. t.-c-ben foglalt ama szabályokra, a melyek az eskü le- vagy le nem tételének következményeit tárgyazzák, legalább is kétes, hogy az eskü eme nemével szemben élhetnek-e bíráink a S. E. 64; §-ában biztosított szabad mérlegelés jogával. En ugy vélem, hogy nem ; de szerény nézetemet, valamint a fenti megbeszélés egész tartalmát is szívesen alávetem az erősebbek kritikájának. A lajstromrendszer egyszerűsítése. Irta: PORUTIU EMIL kir. járásbiró, Dettán. I. A hosszabb gyakorlat is ázt igazolta, hogy a lajstromrendszer — mostani alakjában — nehézkes és a jogkereső közönségre nézve hátrányos. A nehézségeket és hátrányokat már e lap mult évi 36. és 40. számaiban előadtam ; ismétlésekbe csak annyira fogok bocsátkozni, a mennyire a mostani cikkem indokolása megköveteli. Szerény nézetem szerint a járásbirósági ügykezelési könyvek a bírósághoz jutott összes ügyek nyilvántartását, a hivatalos személyzet ellenőrzését, az igazságügyi statistikát és a jogkereső közönséget vannak hivatva szolgálni. • Ennélfoga a kezelési könyveknek olyanoknak kell lenniök, hogy a nagy közönséget könnyen tájékoztassák s a felügyelő hatóságokat, számadat és ügyállás szerint bármely pillanatban - minden kétséget kizárólag — kellő világlatba helyezzék. A mai lajstromaink nem ilyenek. Ezek sem a segédkönyvekkel, sem a kimúlatások nyomtatványaival összhangzásban nem állanak. Egyikben hiányzik a kellő ióvat, másikban hiányzik a rovatok közti összefüggés! Világos tehát, hogy a perek : mennyisége, minősége, tartama és a befejezés módja szerinti kimutatása : a végkimerülésig gyötri a birót. A zavar pedig onnan ered, hogy a míg a lajstromban a befejezés eredménye csak általában jelöltetik meg és ez — igazolás, vagy a szünetelő pernek a felelevenítése által — változást szenvedhet : addig a tárgyalási naplóba már beirt eredmény növeli a számadatot s a specificalt befejezések száma soha sem vághat össze a lajstrombeli befejezések számával. Hogy ezt érthetőbbé tegyem, egy példát hozok fel: Beérkezett 75 per, ebből a lajstrom észrevételi rovata szerint befejeztem 5H-at és szünetel 15, a hátralék 7 lenne. Most előveszem a tárgyalási naplót és van benne 23 végitélet, 18 makacssági ítélet, 15 egyezség és 18 szünetelő bevezetve. Bárki rögtön rámondja, hogy ez nem lehet helyes. Pedig helyes és a dolog nagyon könnyen érthető. A tárgyalási naplóba, szünetelők gyanánt már bevezetett 18 per közül 3 fel lett elevenítve és érdemben befejezve. Tehát a lajstrom szerint tényleg csak 15 szerepel mint szünetelő. Hasonló a makacssági ítélettel eldöntött ügy is, mely a tárgyalási naplóba mint ilyen be lesz vezetve; de rá igazolás jő, tárgyalva lesz és egyezséggel döntetik el végleg. Ilyenkor a makasssági ítélet megjelölése keresztül huzatik a lajstromban s be lesz írva az egyezség. De azért a tárgyalási naplóban kétszer (mint mak. ítélet és mint egyezség) fog szerepelni. Ezekből láthatni, hogy a tárgyalási napló mindig más eredményt fog mutatni mint a lajstrom. Azért a tárgyalási napló rovatai közül némelyek egészben kihagyandók, mások pedig megfelelőkkel pótlandók és a perlajstromba is oly rovatok veendők fel, melyek a nyilvántartást és statistikát hűen szolgálni hivatvák. Ezt elérhetjük avval, ha oly lajstromokat állítunk össze, illetőleg a lajstromokba oly rovatokat illesztünk be, melyek az egész eljárást felölelik és maguk közt is összhangzásbanállanak. Ezen általános észrevételek' után. áttérek cikkem tulajdonképeni céljára: a lajstromrendszer egyszerűsítésére. Az egyszerüsitést azáltal vélem elérhetőnek, ha a 16 rendbeli lajstromot 4-re redukáljuk és pedig : 1. Elnöki ügyek (El) lajstrom. 2. Polgári peres (Pp) ügyek lajstroma. 3. Polgári perenkivüli (Pk) ügyek lajstroma. 4. Bünfenyitő (Bf) ügyek lajstroma. Előre hangsúlyozom a,zonban, hogy ezen reductio korántsem alterálja a mai lajstrommódszert, hanem csakis a feltétlenül szükséges névmutatók centralisatióját célozza. A névmutatók centralisatióját azért tartom feltétlenül szükségesnek, mert a gyakorlat igazolta, hogy az ügyeknek az ügymenet stádiuma szerinti tobb lajstromba való bevezetése és a rengeteg sok nejmutató: a jelenben megnehezíti, a jövőben pedig majdnem ; lehetetlenné fogja tenni az egyes ügyeknek a feltalálását A névmutatók centralisatió)a nagyon egyszerű az álta-