A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 18. szám - Néhány szó a birák fizetéséhez az igazságügyi programm után

A JOG 143 éli özvegysége idejét és más házasságra nem lép, még hitbérének kiszolgáltatása mellett sem lehet férjének fekvő jószágaiból s birtokjogaiból és lakházából meg udvarából kizárni.» «2. §. De ha férjhez adták és valakihez férjhez ment. akkor az. a kire az elhunyt férjnek fekvő jószágai és birtokjogai örökösödés vagy utódlás utján háramlottak, azt az asszonyt, kiadván előbb az ő hitbérét, azokból a fekvő jószágokból teljesen szabadon kiteheti és kizárhatja.))4) «3. §. Sőt ha előbb elhalt férjének fekvő jószágai és birtokjogai annyira bőségesek és jövedelmezők, hogy a feleség hitbérét sokkal túlhaladni látszanak, akkor az. a kire azok a fekvő jószágok szállanak, az asszonyt a fekvő javaknak többi részéből, a mely t. i. hitbérének becsüjét felülmúlni és túlhaladni látszik, a törvény rendje szerint, saját birája előtt kizárhatja és azokból a birtokjogokból csak annyit adhat át neki használatul, a mennyit a hitbér mennyisége megkíván, még akkor is, ha férjének nevét és óimét viselné.»6) «4. §. De a férjnek szokott lakhelyéről, házából és udvarából az asszony ki nem rekeszthető, kivéve, ha netalán az a ház vár volna, melyet nem engednek át neki, hanem részére a férjnek valahol a váron kivül fekvő más házat kell lakásul átadni.» «5. §. Másként áll a dolog azokra nézve, kiknek kezén és birtokában sok olyan vár van. melyek lakhelyül szolgálnak, mert ebben az esetben az asszony részére várat is lehet lakáÍUI kijelölni.» IV. Werbőczy Hármaskönyvének I. része 102. cime, mely igy szól: «l. §. Az asszony, ha akarja és előbb elhalt férjének nevét és címét viseli, életfogytig a fiuk és leányok fekvő jószágaiban és birtokjogaiban mindig szabadon lakhatik és benmaradhat . .» V. Az 1840: VIII. t.-c. következő rendelkezései: • 16. §. A mag nélkül elhalt jobbágynak özvegye, mig él és férje nevét viseli, annak minden ősi javaiban benmarad, hacsak az elhunyt férj özvegyének illendő tartásáról végrendelet által nem gondoskodott ... az örökösök ... az özvegynek sorsához mérsékelt özvegyi tartását teljes mértékben biztosítani kötelesek. A tartásnak mennyiségét, ha iránta egyezség nem eszközöltetik, az özvegynek sorsára, a vagyonnak mennyiségére és arra is. a mit az özvegy közszerzemenynek és hitvestársi *) A Hármaskönyv I. része 67. cime 2. §. és 98. cime 2. §. irott régi jogszokás erejével bizonyítja, hogy az özvegynek ujabb férjhezmenetel esetében jogos igénye volt és van a kiházasitásra. Bár az idézett forráshelvek csak nemesek özvegyeire vonatkoznak, az özvegyi jog fogalmának tartalmában benrejlö kiházasitás jogosítványát a joggyakorlat már régen a haza összes polgárai özvegyeire kiterjesztette, miként ezt a fentebb 3) alatt közölt két jogeset bizonyítja, s) A Hármaskönyv I. része 98. címének 3. §-ába volt letéve az országbírói értekezlet 16 §. által módosított azon elvi kijelentés, hogy az özvegyi jogot valamennyi örökös korlátolhatta. A korlátozást most csak a leszármazó egyenes örökösök kérhetik. nem tartoznak nekik s közöttük és a rendek között nincs szerves egybefüggés. A király kormányzata tehát lényegében szemé lyes, a kormány a király maga. A kormányzat hatásköre, feladatai és eszközei nincsenek törvényesen szervezve. A hozott törvényeknek úgyszólván három századon át alig van gyakorlati értékük; minden ily tartalmú törvény megalkotása után nagyobb függésbe jön az ország a külső tényezőktől, melyeknek befolyása az 1890/91. X. t.-c. után is fokozódik. (Grünwald nyomán.) Az alkotmány Magyarország önállását biztositá. De az úgynevezett alkotmány túlságos jogokkal ruházta föl a koronát, melynek •jura reservátái> közelebb állottak az absolutizmushoz, mint az alkotmányossághoz. E jogokhoz hasonló, sőt nagyobb jogokat gyakorolt a közös uralkodó az örökös tartományokban is. Ennek eredménye volt az, hogy a király személyét illető ezen jogok eo ipso közösen gyakoroltattak az örökös tartományok fölött birt uralkodói jogokkal. S midőn a trón, a mely a monarchia mindenik államában latba vetheté annak másik feléből vont hatalmat is, évről-évre növekedve, Ausztriában teljesen elérte a korlátlan teljhatalmat, Magyarországban mind közelebb jutott hozzá: — a közösen gyakorolt uralkodói hatalom könnyen túlterjeszkedhetett s terjeszkedett is azon korlátokon, melyeket a Corpus Juris vont eléje. . . . Magyarország ekként a dynastia s az általa képviselt örökös tartományok irányában állami önállását tettlep elvesztvén, nem többé önállóan, hanem az örökös osztrák tartományokkal együtt vett részt a nemzetközi viszonyokban. Mindemez államokat már most ismerve és összegezve el kell fogadnunk azt a mit (az aulicus) Wirkner igy fejez ki, hogy: «A régi magyar alkotmányban nem a haladás, hanem az ellenállás volt a lényeg.> (De a históriai igazság kedveért elmondhatom Guizottal, hogy: «leur resistance preceda pour elles l'insurrection. Leur resistance était fondée en droit historique et sur | des faits en droit rationel et sur des idées.>) viszonyos örökösödésnek fejében, mint tulajdonát megtartott, figyelmezve, az illető bíróság határozza meg.» «17. §. Midőn az elhunyt jobbágy özvegyet és gyermeket hagy maga után. a nélkül, hogy végrendelet által intézkedett volna özvegyének tartásáról, akkor, ha az özvegy minden hátrahagyott gyermekeknek édes anyja, ezek az ők-.t illető atyai javakban is csak ugy osztozhatnak, ha édes anyjuknak illő özvegyi tartását a fentebbi Ifi. §. értelmében teljesen biztojitják.» «18. §. Ha pedig a hátrahagyott gyermekek, vagy azoknak egy része, atyjuknak előbbi házasságából származnak, az ö/vegy férjének ősi javaiból és azon szerzeményekből, melyek nem az utolsó házasság ideje alatt szereztetvén, közszerzeménynek nem tekintethetnek, özvegyi tartás fejében csak egy gyermekrészt követelhet s azt is oly móddal, hogy azon gyermekrész az özvegy tartására külön szakasztatván, annak egyedül évenkinti jövedelmét húzhassa, de a tőke folyvást az illető földesúrnak és községi elöljáróságnak felügyelete alatt tartassek, s midőn az özvegy meghal, vagy férje nevét viselni megszűnik, az egész tőke az osztozókra szálljon vissza.>> VI. Az 1877 : XX. t.-c. intézkedései közül főleg a 35. §. rendelkezése, mely következőleg hangzik: «35. §: Nevezett gyám nem létében a gyámság, mint természetes és törvényes gyámra, az anyára száll, a ki ujabb férjhez meneteléig kiskorú gyermekei vagyonát rendszerint számadás nélkül kezeli. cA 16., 17., 18., 19., 20. és 25. §§. intézkedései a kiskorúnak vagyonát kezelő anyára is alkalmazandók.6) «Az anya a kiskorú gyermeke vagyonának állagát a 17. és 18. §. szerint azon esetben is tartozik biztosítani, ha őt özvegyi jogon a vagyon haszonélvezete illeti». VII. Az országbírói éttekezlet által javaslatba hozott ideiglenes törvénykezési szabályok 16. és 17. §., mely ekként szól: «16. §. Az özvegyi jog tekintetében a magyar törvények rendeletei újra 1-atályba lépnek, azonban e jog megszorítását csak a leszármazó egyenes örökösök követelhetik)). «17. §. A 16. §-ban foglalt özvegyi jogra nézve a jászkun kerületekben fennálló szabályok ott jövőre is zsinórmértékül fognak szolgálni ...» ") Az 1877: XX. t.-c. 35. §-ában hivatkozott: 16. §. szerint a jövedelemből legfeljebb 2/a-adrész fordítandó az adósságok törles/.tésére. 17. §. az iránt rendelkezik, hogy a kiskora milynemü vagyonrészei biztositandók. 18. §. meghatái ózza, hogy mily vagyontárgyak szolgálhatnak biztosítékul és ez miként alkalmazandó. 19. § intézkedik a kiskorú készpénzének kölcsönzése iránt, ha azt a szülő nem biztosította. 20. §. felsoroI|a azon eseteket, a melyekben az apa a gyámhatóság jóváhagvását kikérni tartozik ; továbbá azokat, a melyekben a jogügylet a kiskorúra még gyámhatósági jóváhagyás esetében sem kötelező. 2ö. §. intézkedik azon esetre, ha az apa hitelezői foglalást intéznek a jövedelem feleslegére. «De másrészt a kiváltságos alkotmány védelme annyira befolyásolta s kielégitette a hazafias törekvéseket, hogy a mellett a XVIII. század folyamán egymásután engedték a nemzet befolyása alól kisiklani a legfontosabb államügyek intézését, minők a kül-, had- és pénzügy, közgazdaság, közoktatás, s viszont a királyi hatalom ezek által erősbödve egyre merészebb lett a nemzet jogainak megnyirbálásában, s ha rövid időre megállította is törekvéseiben a nemesség féltékenysége, a 90-es évek biztosítékai dacára tovább folyt az önkénykedés. Sőt a beolvasztó törekvés is egyre tart és kisért. ... A kormányzatnak e módja, ha az alkotmánynak külső keretét nem is rombolta szét, mélyen sértette az ország érdekeit, de a nemesség nem tudott rajta segíteni.» (Badics. Fáy András életrajza. 105. 1.) 1848. jobban 1867-ig a fölmerült viszályok alapoka mindig az, hogy Bécsben, ugy 1804. előtt, mint után absolut kormányzat létezett,— és az egyenlő elvek rendszere nem azt eredményezte, hogy Ausztriában is alkotmány legyen, hanem azt, hogy* Magyarországra is kiterjesztessék az absolut uralkodás. . . Magyarország ugyan nem volt Ausztriába beolvasztva, de a magyar király volt beolvasztva az osztrák ielőbb a német) császárba. A XVIII-ik század legtisztábban látó publicistája, Hajnóczy József (f 1795. 20/V.) megírta, hogy: «a nemzet hasztalan küzd szabadságért függetlenségért az osztrák ministerek ellen, 1 hiába alkotja újra meg újra törvényeit mindaddig, mig a közterhek egyenlővé nem tétetnek, mig a birtok és hivatalképesség általánossá nem lesz, mig a jogegyenlőség elve nem proclamáltatik.> A történelem fényesen igazolta Hajnóczy jóslatát, ez elvek szentesítése egy időre esik a magyar független kormányzat érvényre jutásával. (1. Concha, 90-es évek, 167. 1.) Kormány és országgyűlés egymást ámították; ez, midőn | °ly jogokat foglalt törvénybe, melyeket megvédeni nem tudott; az, midőn oly dolgokat igért, fogadott, esküdött, melyeket meg1*