A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 17. szám - Az elhaltak hamvai felett való rendelkezési jog

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 17. számához. Budapest, 1899. április hó 2'-). Köztörvényi ügyekben. Általánosan elfogadott jogszabály, hogy a cselekvésnek az eredménynyel való oki összefüggése egymagában az eredményért való felelősséget, tehát a kártérítési kötelezettséget meg nem állapítja, hanem a felelősség megállapításához valamely jogviszonynak létezése szükséges. Ily jogviszony szarmazhatik szerződésből, vétkes cselekvés vagy mulasztásból vagy más, az eset sajátságos es különleges, általános jogszabály alá nem vonható körülményekben rejlő okokból. A mindenkit megillető jogvédelem megköveteli, hogy akkor, a mikor a tulajdonos a törvény által megengedett és annak alapján gyakorolt vasúti üzem beállítását nem kérheti ; a harmadik szemelvek tulajdonát veszélyeztethető üzemre való jogosultsággal a veszélyből eredő karokért való felelősség együtt járjon. A felelősség meg nem állapítása a tulajdonjog oly korlátozásával járna, melyet törvény és törvényes gyakorlat nem ismer, ellenben igaz, hogy eme felelősség nem terjedhet odáig, hogy az üzem által okozott, de azzal kapcsolatos veszélyből előre nem látható karokért is megallapittassék. Az ovointezkedéseket tartalmazó törvények, rendeletek és kisajátítási törvénynek a tüztavlatra vonatkozó határozatai nem magyarázhatók oly értelemben, hogy az ovóintézkedések megtétele, illetve a kisajátítási törvény betartása mellett az ennek dacara beállott karért a vasúti vállalatot felelősség nem terheli; mert a hivatkozott törvények es rendeletek által előirt ovóintézkedések nem szüntetik meg tényleg a veszélyt és nem is az a céljuk, hogy a vasúti vállalatokat terhelő felelősséget az óvó intézkedések be uem tartása esetére korlátozzák, hanem hogy a veszélyt kevesbítsék. Ily korlátozás csak az esetre állhatna fenn, ha ezt az említett törvények és rendeletek kifejezetten elöirnák. A budapesti kir. törvényszék (1898. február 9-én 32,783,98. sz. a.) Berezeli György ügyvéd által képviselt: «Első magyar általános biztosító társaság* felperesnek, Dr. Bartsch Gusztáv ügyvéd által képviselt 'Magyar királyi Államvasutak* alperes ellen 28,186 frt 16 krról önként 25,604 frt 69 krra leszállított kárösszeg és jár. iránti rendes perében következőleg itélt: Alperes köteles felperesnek 25,604 frt 69 kr. tökét 15 nap alatt stb. megfizetni. A kereseti töke után felszámított kamatok megfizetésére irányuló keresetével felperes elutasittatik stb. Indokok: Felperes keresetét a következő tényállásra alapítja: a m. kir. államvasutaknak — alperesnek — 1898. évi április hó 8-án d. u. 4 és 5 óra között, a Tokaj és Rakamaz közötti útvonalon közlekedő 3,042. sz. vegyes vonata mozdonyából kiröpülő szikrák I. Jánosnak Rakamaz községben levő pályatengelyétől 64 m.-nyire, tehát a kisajátítási törvényben előirt tüztávlaton kivül álló csürjét felgyújtották. — Az ekként keletkezett tűzvész következtében Rakamaz községben számos épület és ingóság elpusztíttatott. — Az elpusztított épületek és ingóságok egy része tűzkár ellen felperesnél volt biztosítva és felperes a keresethez A—T/2 a. becsatolt nyugták szerint tűzkár cimén 27,902 frt 18 krt fizetett és a tűzkár becslése körül 283 frt 96 kr.-nyi költség merült fel. Minthogy az A T 2 a. nyugták szerint, a biztosítottak a kárból kifolyólag bárki ellen érvényesithető igényeiket felperesre ruházták át és hivatkozással a K. T. 483. §.-ára is, felperes kéri, hogy alperes mint kártevő, a felperes által tűzkár cimén kifizetett összeg és járulékaiban, valamint a becslési költségben elmarasztaltassák. Alperes tagadja azt, hogy a tűzvészt a mozdonyból kiröpült szikrák okozták, azt vitatja továbbá, hogy még az esetben is, ha a tűz tényleg a felperes által körülirt módon keletkezett — kártérítési kötelezettsége meg nem állapitható, mert őt a tüz keletkezése tekintetében vétkes cselekvés vagy mulasztás nem terheli. A per során kihallgatott T. József, id. J. János, R. Ferenc, K. József. J. László, N. Károly, F. Hermann, T.János, ifj. W. János és S. Frigyes tanuk hit alatti vallomása, valamint a perfelvételi jkv. LXIX. sz. a. mellékelt büntetőper adatai szerint bizonyítva van, hogy a tüz a felperes által körülirt módon keletkezett, vagyis hogy a tűzkárt alperes okozta. Z. János, T. János, V. János, B. István és Sz. Ferenc tanuk vallomásai és a büntetőper adatai szerint a tüz keletkezéséhez hozzájárult azon körülmény, hogy a vonat közlekedése alkalmával a vaspályától Rakamaz község irányában viharos szél volt és ennek tulajdonitható az, hogy a mozdonyból kiömlő szikrák az erős szél által hajtva, a nagyobb távolság dacára a csűrt felgyújtották. Ezen körülrrény azonban nem teszi a tűzvészt puszta véletlenné és az oki összefüggés szempontjából nem hárítja el a veszély viselésének kötelezettségét az alperestől, mert a szélvihar nem tekinthető oly rendkívüli és előre nem látható körülménynek, mely magából a vasúti üzem természetéből eredt veszélyt elhárithatlannak, «vis major»-ból bekövetkezettnek minősíthetné és ez okból az alperes ténye óta beállott eredmény között az oki összefüggés megszüntetve nincs; ajelen esetben annál kevésbbé, mert alperesnek a tűzvészt előidéző vonata, dacára a szélviharnak, közlekedett. Alperes cselekvése és az eredmény, a kár között az oki összefüggés ekként megállapittatván, megoldandó azon kérdés, vájjon az alperest az általa okozott kárért terheli-e a felelősség vagy sem ? Általánosan elfogadott jogszabály az, hogy a cselekvésnek az eredménynyel való összefüggése — egymagában — az eredményért való felelősséget, tehát a kártérítési kötelezettséget meg nem állapítja, hanem a felelősség megállapításához valamely jogi viszonynak létezése szükséges. Ily jogi viszony származhatik szerződésből, vétkes cselekvés vagy mulasztásból vagy más, az eset sajátságos és különleges, általános jogszabály alá nem vonható körülményekben rejlő okokból. Az, hogy jelen esetben szerződésszegés fenn nem forog, magyarázatot nem igényel. Vétkes cselekvés vagy mulasztás sem (orog fenn, mert Sz. Károly, M. István, Zs. János, V. János, B. István és T. János tanúvallomásai szerint oly vétkes cselekvés vagy mulasztás, mely nem magának a vasútnak rendes üzeme által volna feltételezve, alperest nem terheli és magában véve az a körülmény, hogy a vasúti üzem tűzveszélyt idézhet elő, az üzemet vétkes cselekvéssé nem minősítheti; mert minden vétkesség végeredményben oly értelmi hibás akaratelhatározásra vezethető vissza, hogy a tettes önkéntesen oly károsító cselekményt követ el, melyről kellő gondosság mellett a tényleg bekövetkezett eredményt, mint cselekvényének lehető eredményét előre láthatta volna; a tettesnek tehát oly helyzetben kell lennie, hogy a károsító cselekményt végrehajthassa, vagy abbanhagyhassa, nem szorul azonban bízónyitásra, hogy azon okokból, melyek alapján a törvény a vasúti üzemet megengedi, maga az üzem, mint oly önkényből eredő cselekmény fel nem fogható. A jelen esetben tehát, bár a bekövetkezett kár magának az üzemnek természetéből előre volt látható: a vétkesség jogi | értelemben nem állapitható meg. Alperes kártérítési kötelezettségének jogi indoka tehát csakis az eset sajátságos és különleges viszonyaiból kiindulva — az alperes által folytatott vasúti üzem harmadik személyek tulajdonát veszélyeztető természetében kereshető s tényleg abban rejlik is. Mert a mindenkit megillető jogvédelem megköveteli, hogy akkor, a mikor a tulajdonos — a törvény által megengedett és annak alapján gyakorolt üzem beállítását nem kérheti: a harmadik személyek tulajdonát veszélyeztető üzemre való jogosultsággal a veszélyből eredő károkért való felelősség együtt járjon. A felelősség meg nem állapítása a tulajdonjog oly korlátozásával járna, melyet törvény és törvényes gyakorlat nem ismer. Igaz ugyan, hogy eme felelősség nem terjedhet odáig, hogy az üzem által okozott, de azzal kapcsolatos veszélyből előre nem látható károkért is megállapittassék, de erről a jelen esetben szó sem lehet. A most tárgyalt elv helyes voltát mindazon törvények és törvényes rendeletek erősitik, melyek a vasúti vállalatok üzemével járó veszélyek elhárítására vagy legalább kevesbedésére való intézkedéseket Írnak elő és ezen óvóintézkedések betartására és alkalmazására a vasúti vállalatokat kötelezik. A jelen esetben különös figyelmet érdemel az 1881. évi XLI. t.-c. 16. §-ában a vasúti vállalatokra rótt azon kötelezettség, hogy a törvényben meghatározott tüztávlaton beiül eső épületeket kisajátítani köteles, a mi nyilván csakis azon jogszabálynak a folyománya, hogy a vasúti üzemmel kapcsolatos veszélyért a felelősség a vállalatot s nem harmadik személyeket illeti. Nem magyarázhatók azonban az óvóintézkedéseket tartalmazó törvények és törvényes rendeletek és különösen a kisajátítási törvénynek a tüztávlatra vonatkozó határozatai oly értelemben hogy az óvóintézkedések megtétele, illetve a kisajátítási törvény betartása mellett az ennek dacára beállott kárért a vállalatot felelősség nem terheli, mert a hivatkozott törvények és rendeletek, által előirt óvóintézkedések nem szüntetik meg tényleg a veszélyt és nem is az a céljuk, hogy a vasúti vállalatokat terhelő felelősséget az óvó intézkedések be nem tartása esetére korlátozzák, hanem hogy a veszélyt kevesbítsék.