A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 16. szám - Egy érdekes sommás igazolási kérdés

128 1893. január 1. és február 15. közti időben a kár bekövetkezett volna, majd a szerződés a dij fizetésének február I Ti én történt elmulasztása miatt hatályát vesztette volna, a biztosítottnak kártérítési igénye megállapítható n e m lenne, és pedig éppen abból az indokból nem lenne megállapítható, mert a feltételes szerződésből eredő kockázat szintén csak feltételes volt s illetőleg a feltétel bekövetkezte folytán nem létezőnek tekintendő, s ha már most ilyen esetben a feltétel bekövetkezte folytán a kockázatot a biztosító érdekében, a kártérítési kötelezettség elbírálásánál nem létező n e k tekintjük, ugyanazon elvek alapján nem létezőnek kell a kockázatot tekinteni akkor is, ha a január 1. és február 15. közti időben nem következett be a kár s igy nem a biztosított k.irtéritési igénye, hanem a biztositónak a dij iránti igénye jön elbírálás alá, s ez ellen a következetesség ellen még méltányossági indok sem szól, mert utólagosan már nem a kockázatot, hanem magát a 'tényt látjuk, hogy nem következett be a kár s igy a biztosító a dijat ingyen kapná. Fel lehet ugyan a fenti elvek ellen hozni azt. hogy azok a gyakorlatban a biztositót hátrányos helyzetbe hoznák, mert ha a január 1. és ftbruár 15. közti időben a dij összegét meghaladó kár bekövetkezett volna, akkor a biztosított a dij fizetését a saját érdekében nem mulasztaná el s igy lényegileg a biztosított a dijat csak a kártérítés ellenében kaphatná meg, holott a dij nem a kártérítésnek, hanem a kockázatnak ellenértékekép lett megállapítva; — ez kétségtelenül igy is van. azonban a szerződés alapján van igy, s ha a biztosító olyan szerződést kötött, a mely mellett az említett hátrányos helyzetbe jöhet, a következményeket tulajdonítsa magának; volenti non fit injuria s a szerződés egyik vagy másik félre lehet hátrányos, de olyan hatálylyal, hogy a biztosított a törvény, a 485. §. 4. pontja által adott jogától megfosztassák, a Kt. 472. §-a értelmében nem birhat. A visszatérő időszakokban fizetendő dij iránti kereseti igénynek az alapjául fel szokták a biztosító társaságok hozni a Kt. 486. §. második bekezdésének azt az intézkedését is, hogy «a mennyiben a biztosítási szerződés megszűntét a biztosított okozta ... a lejárt dijat megfizetni tartozik)), — azonban ugyancsak a szerződés feltételes voltánál fogva ez az alap sem helytálló azért, mert a feltétel visszaható erejénél fogva létre nem jöttnek tekintendő szerződésen követelés nem alapulhat s ennél fogva lejárttá sem válhat. A Kt. £85. §. 4. pontjának a gyakorlatban való megvalósulását nehezíti az is, hogy ha a biztosított a szerződés hatályát az idézett törvényhely alapján a dij le nem fizetése által megszünteti, el kell készülve lennie a biztosító társaságnak az iránti keresetére, hogy a lefolyt biztosítási időre élvezett s csak a hosszabb tartamú biztosítás reményében megadott díjkedvezményt — többnyire a dij 20°/0-át — mint a Kt. í86. §. második bekezdése alapján éi vényesithető k á r t éritést fizesse meg, s az ilyen keresetnek a Curia helyt szokott adni, — szerény véleményem szerint pedig a díjkedvezmény megtérítésére a Kt. 486. §-a rendszerint nem képezhet alapot, mert az nyilvánvaló, hogy a díjkedvezmény a biztositónak valóságos kárát (damnum emergens) nem képezi, s a Kt. 212. £-a értelmében a valóságos kárral egyenlő tekintet alá eső veszteti haszonnak (lucrum cessans) sem tekinthető annak megállapítása nélkül, hogy a biztosítási ügylet a lefolyt időre létrejött volna akkor is. ha a biztosító a díjkedvezményt nem adta volna, ez a megállapítás pedig rendszerint lehetetlen. Egy érdekes sommás igazolási kérdés. (K.) A sommás eljárásról szóló törvény nagyon szép, szabadelvű és sok tekintetben biztos talajra állítja a birót az ítélkezésnél. De viszont vannak hiányai s talán hibái is, a mikor az alaki és anyagi igazság kénytelenek szétválni egymástól s az alakiság lép előtérbe. íme egy példát mondok el. Az nem tartozik a dologra, hogy megtörtént-e, vagy nem. Tegyük fel, hogy nem történt meg. de megtörténik. A kérdés megvitatására minden más közönyös. A kir. járásbíróság egy hatásköréhez tartozó pénzbeli követelésen alapuló sommás perben a beadott kereset folytán tárgyalási határidőt tüz ki. Az első tárgyalási határidőben megjelennek a felek, de a tárgyalást — az ügy érdemében való tárgyalás megkezdése j után — elhalasztják. A második határidőben szintén megjelen- ' nek mindketten, tárgyalnak az érdemben, de ismét szükségessé válik a tárgyalás elhalasztása. A bíróság kitűzi a harmadik tárgyalási határidót. Ekkor azonban alperes nem jelenik meg a tárgyalásra. A kir. járásbíróság az addigi tárgyalási adatok alapján meghozza alperes ellen a marasztaló ítéletet. Alperes megkapván a marasztaló ítéletet, kellő határidőben igazolási kérvényt ad be, a melynek alapján tárgyalási határidő kitűzését, az utolsó tárgyalásról elmaradását vétlennek kimondani, az előbbi ítéletet hatályon kívül helyezni, az ügyet tovább tárgyalni és bizonyítékainak előterjesztése után uj ítélet hozatalát kéri. Hangsúlyozni kívánom, hogy az igazolás arra irányul, miszerint alperesnek az utolsó tárgyalásról elmaradása igazoltassák, hogy módjában legyen az ügy érdemének tárgyalását folytatni s ott bizonyítékait előterjeszteni s azok alapján uj ítéletet hozatni. Azt is hangsúlyozni kívánom, hogy alperes csupán igazolási kérvényt ad be, s ebbe nem foglalja bele a felebbezést is a már meghozott ítélet ellen- Azonban ez nem is szükséges feltétlenül, mert az 1893 : XVIII. t.-c. 132. §-ának utolsó bekezdése csak arra az esetre irja elő, hogy az igazolási kérvényben a felebbezést is elő kell adni, ha a felebbező a felebbezési határidő elmulasztása miatt él igazolással. És ez az előírás nagyon helyesen is van igy, mert ha a felebbező a felebbezési határidő elmulasztása miatt él igazolással, az igazolási kérdésben is a felebbezési bíróság határoz s igy szükséges, hogy az igazolás kérdésének eldöntése után az ügy érdemében is azonnal határozhasson. Egészen másként áll a dolog, ha a tárgyalási határidő elmulasztása miatt adatik be az igazolás. Mert a bíróság vagy helyet ad az igazolásnak, vagy nem. Ha helyet ad. akkor hatályon kivül helyezi az ítéletet s akkor felesleges a felebbezés. vagy nem ad helyet az igazolásnak s akkor ezen az uton ugy sem terjesztheti elő bizonyítékait. Az igazolásra nézve az 1893 : XVIII. t.-c. 57. §-a kimondja, hogy az 1881 : LIX. t.-c. 61—68. §-ai alkalmazandók. A fent említett esetben a beadott igazolási kérvény folytán az 1881 : LIX. t.-c. 65. §-a világos rendelkezése szerint a kir. járásbíróság tárgyalási határidőt tüz ki Az igazolási tárgyalási határidőben megjelennek a felek. A kir. járásbíróság meghallgatja a feleket nemcsak az igazolás kérdésében, hanem az ügy érdemében is. Alperes kéri, hogy az igazolásnak hely adassék és magával hozott tanúi kihallgattassanak s az előbbi ítélet helyett uj ítélet hozassék s felperes keresetével elutasittassék, — felperes ellenzi az igazolás megadását, a bizonyítás elrendelését és kéri az első ítélet helyben hagyását. A kir. járásbíróság tárgyal az ügyben, jegyzőkönyvet vesz fel, de abban említést nem tesz arról, hogy alperesnek az ügy érdemére vonatkozó tanúit meg-, vagy kihallgatta, de hogy azokat a tanukat, a kik nem az igazolás kérdésében, hanem az ügy érdemében bizonyítás végett alperessel megjelentek, szóbelileg (jegyzőkönyvön kivül) meghallgatta, arra a végzés indokolásában hivatkozás történik. A kir. járásbíróság a tárgyalás befejezése után «végzést» hoz, a melynek rendelkező részében kimondja azt, hogy alperes igazolási kérelmének helyt ad s folytatólag (minden megszakítás nélkül) azt, hogy az előbbi ítéletet hatályában fentartja, az indokolásnak első bekezdésében indokolja azt, hogy miért ad helyet az igazolásnak, a második bekezdésben pedig azt, hogy mi okból tartja fenn az előbbi ítéletet. Es ezt igy meghirdeti felperes és alperes előtt. Alperes felebbezést ad be, a melyben szóbeli tárgyalást kér és általánosságban kéri az itélet megváltoztatását, de sem a birói határozat számát, sem keltét fel sem emliti,' illetőleg tévedésből egy helytelen a 1 s z á m r a hivatkozik (a mi a lajstromozási zűrzavar mellett nem is olyan ritkaság) s felebbezésének indokolását a kért szóbeli tárgyalásra tartja fenn. Az iratok felterjesztetnek a felebbezési bírósághoz. Most már az a kérdés: miként intézkedjék ez? A végzetes bonyodalmat az első bíróságnak az az eljárásaokozza, hogy az 1881: LIX. t.-c. 65. §-ának rendelkezését végrehajtván, az igazolás kérdését nem külön tárgyalja az ügy érdemétől s nem külön hoz határozatot és indokolást az igazolás és azután külön az ügy érdeme tárgyában, hanem a rendelkező reszt is, az indokolást is össze, egybefoglalja s hatáíozatát végzésnek nevezi és ebben a végzésben mondja ki. hogy az igazolásnak helyt ad és az előbbi Ítéletet hatályában fentartja. ' Most az a kérdés: hogy ez a határozat végzés-e vagy ítélet, vagy pedig mindkettő?