A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1899 / 16. szám - Bírák anyagi függetlensége
A JOG 129 Ha végzés, akkor az 1893 : XVIII. t.-c. 126. és 144. §-a értelmében nincs helye felebbezésnek. Igen, de ha egyszerű vé gzés, akkor ez nem mondhatja ki, hogy fentartja hatályában az előbbi Ítéletet, mert ez csak egy ujabb i t é 1 e t b e n mondható ki, tehát az ítéletre vonatkozó rendelkezése érvénytelen. I Ekkor meg az a kérdés áll elő. hogy ebben az ügyben i létezik-e egyáltalában itélet? Nem létezik, mert alperes azért adott be igazolási kérelmet, hogy az elmaradása folytán meghozott itélet hatályon kivül helyeztessék. Az első biróság, midőn az igazolásnak helyet adott, minden más kijelentés nélkül is hatályon kivül helyezte az Ítéletet s az érdemleges tárgyalás elrendelésekor már nem létezett itélet, mert az érdemleges tárgyalás éppen azért rendeltetett el, hogy alperes előadhassa védekezését s uj itélet hozható legyen. Ebben a véleményben kellett lennie az első bíróságnak is, különben az uj tárgyalás folyamán hozott határozatában nem lett volna szükség az ítéletre vonatkozólag intézkedni. Ha már most felperes kielégítési végrehajtást akar kérni: vájjon az előbb hozott itélet, vagy az utóbb hozott hatáioz;.t alapján kéri? Hol van itt jogerős határozat ? Az első ítéletet hatályon kivül helyezte az igazolás megadása, az utóbbi határozat ellen pedig felebbezést adott be alperes. Alperes csakis abból a szempontból adhatta be, hogy a határozatnak az a része, a mely reá nézve nem kedvező, megváltoztattassék. Az igazolás kérdésére vonatkozó rész ellen nem adhatta, mert azaz ő óhajtásának megfelelőleg intéztetett el, tehá: ez a felebbezés csakis az ítéleti részre vonatkozhatik. A felebbezési biróság az igazolás kérdésének felülbirálatára — a jelen esetben — nincs hivatva, mert az jogerős. A beadott felebbezés folytán az ügy érdemében kellene ítélkeznie. Igen, de az 1893: XVIII. t.-c. 165. §-ában meg vannak határozva azok az esetek, a melyekben az itélet feloldásának helye van s ezek egyike sem vonatkozik a jelen esetre; igy a felebbezési bíróság csak abból a szempontból bírálhatná meg az ügyet, hogy az ítéletet helybenhagyja, vagy megváltoztassa. Igen. de itélet nem áll rendelkezésére, mert az első már nem létezik, az utóbb hozott határozatban pedig össze van olvadva az igazolás és érdemleges intézkedés s végzésnek van nevezve . . . Azt kérdezem azért az elmondottak alapján: 1. van-e itt jogerős itélet? 2. az alperes által beadott «felebbezést» veheti-e a felebbezési biróság «felülvizsgálati kérelemnek') és birálhatja-e az ügyet az 1893 : XVIII. t.-c. 185. §-a alapján (habár ezt alperes szóba se hozza) 3. van-e helye az 1893 : XVIII. t.-c. 144. §. alkalmazásának s ha igen: az első vagy második részének e ? Bírák anyagi függetlensége. Irta: KOVÁCS BÉLA, karánsebesi kir. járásbiró. Ily cim alatt a «Jog» f. é. 14-ik számában egy rendkívül nagy érdekű cikket olvastunk. Eltekintve némely, ugy látszik, hevenyében alkalmazott és igy menthető erősebb kifejezéseitől, melyek mintha arra vallanának. hogy az ismeretlen szerző nem bíró ember : ugy csengenek szavai, mint mikor ezüst kalapácscsal arany harangot ütnek meg. Ezüsthöz hasonló a szerző tisztult felfogása, arany a tárgy, melyet oly szépen és logikusan kidomborít. S kérdjük választható-e hálásabb héma, mint bíráink anyagi függetlensége, képzelhető-e fenségesebb cél, mint ennek a függetlenségnek körülbástyázása és biztosítása? Azt az atmoszférát, a melyben a birói függetlenség gyökeredzik, bizony jó tisztán tartani; nagy hasznát veszi ennek nemcsak a népesség azon rétege, mely rászorul a jogkeresésre, vagyis nemcsak maga a szoros értelemben vett perlekedő közönség, hanem s még inkább az állam, mely erősségének egyik attribútumát örök idők óta az igazságszolgáltatás intakt voltából származtatja. Soha se felesleges az intő szó, hogy minél magasabb polcra állítjuk bíróságainkat, annál kevésbbé csapkodhatják meg azokat a közélet alantas hullámai. Az alsó rétegekben többé-kevésbbé miasmás lehet az az atmoszféra, ám a bérceken mindig friss szellő lengedez. Minél több jut ebből az államélet egész területére, annál egészségesebben működnek szervei. Az 1869. évi IV. t.-c. & birói hatalom gyakorlását független bíróságokra bízta, kik O Felsége a király nevében Ítélnek. A bíróságok szellemi, Ítélkezési függetlensége tehát kétségtelenül meg van s nem ütött rést ezen sem az 1871. évi VlII-ik, sem az 1891. évi XVII. t.-c, mert az előbbi csak a birák és bírósági hivatalnokok felelősségéről, utóbbi pedig a felügyelet gyakorlásáról intézkedik, de magát az ítélkezés szabadságát természetesen egyikök sem érinti. Nem is tudunk esetet arra, hogy az 1891. évi XVII. t.-c. kényesebb természetű §-ai oly értelmű, elasztikusabb magyarázatot és alkalmazást nyertek volna, a mi a birói függetlenség sérthetetlen elvéhez hozzányulás színében tűnhetnék fel. Az irott törvényben biztosított eszmei függetlenséget nyomon kell hogy kövesse az anyagi függetlenség. E nélkül nem volna az egyéb mesterséges napnál, mely diszes is, világosságot is áraszt, de melegítő erő hiányában szűkölködik. Már pedig való igaz, hogy a magyar birák anyagilag nagyon mostohán vannak dotálva. Még jó, hogy önkényt magukévá teszik azt a sokat emlegetett szegénységi fogadalmat, hogy bármi kísértés ellenében soha meg nem tántorodnak. Mert különben ismétlődnének a régi jó idők sikamlós történetei a birói körökben is. Elvégre azonban az önmegtagadás oly hosszú időn át gyakorolt, erényének el kell vennie jutalmát. Az államfenség prototypusai: a kir. bíróságok, az á 11 a 1 á n o s f e 11 e n d ü 1 és, a f o I yton szaporodó szükségletek és igények mai korszakában problematikus javadalmazással többé be nem érhetik! Épp azért kétszeres örömmel üdvözöljük az ismeretlen szerző felszólalását, melyben talpraesetten sürgeti a birák jobb javadalmazását s okfejtésével arról győz meg, hogy döntő helyen is meghallják azt. Méltóan sorakozik ez az érdemes felszólalás dr. Nyeviczkey Antal kir. ítélőtáblai biró urnák a «Jog» f. é. 13-ik számában közölt, nem kevésbbé magvas és nagyérdekü cikke mellé. Utolsó előtti passzusával mindazonáltal nem érthetünk egyet. Annak a subsidiárius kívánalomnak adatik kifejezés ebben a passzusban, hogy mivel a kir. tszékek az 1893. évi XVIII. t.-c. végrehajtásával máris felebbviteli bíróságokká alakultakát s az uj bűnvádi eljárás életbeléptetésével még nagyobb részben felebbviteli bíróságok lesznek, a kir. tszékek mindegyik birája a VII. díjosztály 3-ik fizetési fokozatába haladéktalanul kineveztessék. Hát mi ugy tudjuk, hogy az 1871. évi XXXI. t.-c. a kir tszékeket a kir. járásbíróságokkal egyenlő jogon szervezte s a szervezés és az Ítélkezés ezen egyenjogúságától csak annyiban engedett eltérést, hogy a kir. tszékek collegiumban, a kir. jbiróságok pedig mint egyes bíróságok ítélnek. Igaz, hogy a kir. tszékeknek felebbezési forumokká avanszirozása lényeges, sok helyütt súlyos munkatöbbletet involvál. A járásbíróságok hatáskörének kiterjesztése azonban ezeket ennél még súlyosabban terhelte meg, s az 1894. évi XVI. t.-c. szintén igen nagy munkaszaporulatot hárított reájok, elannyira, hogy mig 189o. január 1 ig egy-egy járásbíróságnál évenként 60—100 örökösödési ügy volt, ma ez 4—5 százra emelkedett, s ez a szám állandó. Az 1894. évi XXXI. XXXII. és XXXIII. t.-cikkek hasonlóképp több büntető és civilis ügyet utalnak a járásbíróságok elébe, hogy az 1893. évi XIX. t.-cikket ne is említsük. A birtokbirósági hatásköri perek ellátása pedig egymaga egyegy biró idejének nagy részét absorbeálja, mert évenként 76 b:rtok- és örök. osztályperben tárgyalni, a bizonyrtást felvenni s ítéletet hozni, időtrabló dolog Vannak olyan adóssági és birtokperek az egyes biró kezén, a melyeknek ellátása, ha mindent számítunk, 4 — 6, sőt ennél több napot is igénybe vesz s általában olyan per, a melyre 'egy egész nap szükséges, 120— 150 fordul elő egy bírónál évenként. Adjunk ehhez 7 — 800 közönséges pert, 1,000 végrehajtási, 5—600 egyéb ügyet, ezek közt pl. 375 anyakönyvi kiigazítást, s gondoljuk meg, hogy administrálni, 1,000—1,400 frt pénzbüntetést és bünv. eljárási általányt elszámolni stb. is kell. és gondoljuk meg. hogy az egyes birák épp ugy, mint a tszéki birák haladni igyekeznek a korral s lépést tartani törekednek még olyan ügyekben is. a melyekben ez idő szerint nem járnak el. a jogtudomány és gyakorlat fejlődésével: látni fogjuk, hogy az egyes birák munkahalmaz és ebből folyó munkabírás tekintetében nem állhatnak hátrább a collegiális bíráknál. Az is meggondolandó volna, hogy az egyes biró mindent maga gyűjt, minden betűt maga ir, a tszéki biró ellenben többnyire kész anyagot vesz át s a tárgyalásoknál jegyzőkönyvvezetővel dolgozik. Távol áll tőlünk ezzel annak bizonyitgatásába menni bele, hogy melyik: a tszéki, vagy egyes biró munkája és a birói szervezetben való elhelyezése jelentősebb-e, mert ez feleselés számba mehetne s az ügynek és a birói komolyságnak rovására volna irható, mégsem térhetünk ki azonban annak kiemelése elől, hogy midőn az egyes biró évenként 7—800 contradictorius tárgyalás alapján pl. 321 meritorius Ítéletet hoz s a mellett a felebbezéseket a legszűkebb mederbe szorítja, 50 — 60-ra