A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 15. szám - A magyar birói kar fizetéséről

122 A JOG arra az eredményre jut, hogy az általa felhozott példában tekintet nélkül az S. Mária javára bekebelezett szolgalomra, az egész ingatlan — még pedig a szolgalmi jog fentartása nélkül — árverelendő el. s igy a hivatkozott határozattal szemben foglal állást. Véleményét, mely szerint az egész ingatlan eladása esetén az szolgalommentesen adandó el, teljesen osztom, mert hiszen ha az ingatlan szolgalommal terhelten adatnék el, oly kérdés előtt állnánk, mely egy alig képzelhető egyezség létrejöttének esetét kivéve minden tekintetben igazságosan alig volna megoldható. Ámde igaz az is, hogy a jelen esetben a végrehajtási törv. 163. és 156. §§. egymás mellett meg nem állhatnak. • Kétségtelen, hogy a szolgalomjogosult, kinek szolgalma a társtulajdonos különben tehermentes ingatlanán van bekebelezve, az által, hogy egy másik társtulajdonos illetősége kerül árverés alá s igy a 156. §. alkalmazásával az egész ingatlan eladatik — még pedig szolgalmi jog fentartása nélkül — hátrányt szenved. Mert hiszen a természetben élvezett használatot — lakást — még csak megközelítőleg sem pótolja a letétbe helyezett társtulajdonosi illetőség pénzzé változtatott kamata. De vájjon nem szenved-e a társtulajdonos is hasonló hátrányt, ki a 156. §. alkalmazásával kénytelen tűrni, hogy az ő része is árverés alá kerüljön s vájjon joga nem megszerzett jog-e, vájjon nem oly erős-e eme joga. mint azé, ki ingatlanán haszonélvezettel bir csak. Tudjuk, hogy a közösségtől a legtöbb ember idegenkedik, tudjuk azt is, hogy az árveréseken, különösen városi házaknál, ha azoknak csak egy része lesz eladva, éppen a közösségtől való idegenkedés miatt vevő vagy éppen nem akad, vagy ha akad is, az elért vételár nincs arányban azzal, mely elérhető lett volna az egész ház eladása esetén. A végrehajt, törv. 156. §-ának nyilván az volt a célja, hogy kisebb értéket képviselő ingatlanokat megvédje a túlságos felaprózástól, s hogy azoknak értékét a felaprózás által ne csökkentse. A hitelező, ki ily házrészre kölcsönt adott, talán ismerte a törvény biztosította kedvezményt — mert reá nézve ez kedvezmény — s ezen tudatban adott kölcsönt az egyik tulajdonosnak. Tudta, hogy a ház egészben kerül árverés alá. az elért vételárból kijut a követelése. De mivel az egész ház nem kerül eladásra, annak egy részére vevő vagy nem akad, vagy oly potom áron kel el, hogy a vételárból a követelés nem kerül ki. Nyilvánvaló hogy ily esetben — ped geznem is a legritkább — a jelzálogos hitelező jut hátrányos helyzetbe. Mennyivel gyöngébb ennek a joga a szolgalomjogosulténál? Nem mindkettő megszerzett jog-e, melyet a törvény biztosító intézkedései egyenlően hivatvák védeni? A győri kir. ítélőtábla fenti határozata a szolgalomjogosultnak kedvez, bizonyos esetekben a társtulajdonossal szemben is, de minden esetben a jelzálogos hitelezővel szemben. A tulajdonossal szemben kedvez annyiban, hogy rnig a törvény a 156. §. fenforgása esetén nem respektálja a tehermentes tulajdont se, hanem tűrni kényszeríti a társtulajdonost, hogy tulajdon részét is árverés alá bocsássa, addig a szolgalomjogosult jogát erősebbnek ismervén el, szolgalom fennforgása esetén nem engedi az egész ingatlant eladásra. Lehet eset, hogy a társtulajdonos, ki legkedvezőbb föltételek mellett szerezheti meg a házat, mert az ő részét képviselő értéket lefizetni nem köteles, szívesen megvenné a házat, de mert dzon szolgalom van bekebelezve, nem juthat hozzá. A jelzálogos hitelezőre minden esetben hátrányos a fenti rendelkezés, de különösen akkor, ha a bekebelezés rangsorozatában előzi a szolgalomjogosultat. Hiszen az ő joga bekebelezése idején az ingatlan mivel sem volt terhelve, s ő abban a tudatban adott kölcsönt, hogy semmi ok sincs arra. hogy eltekintsünk a végrehajtási törv. 156. §-ától, s hogy csak a végrehajtást szenvedő illetősége kerüljön árverés alá. Ha a tehermentes társtulajdonos sikerrel nem védekezhetik a 156. §. alkalmazása ellen, még kevésbbé teheti ezt a szolgalomjogosult. Különösen akkor nem, ha a jelzálogos hitelező rangsorban előzi őt. Mi sem áli útjában annak, hogy a 163. §. intézkedése a fentirt esetben is alkalmaztassák. Ha a végrehajtást szenvedő illetőségén bekebelezett azon jelzálogos hitelezők követelései, melyek rangsorban előzik a szolgalmat, kikerülnek a végrehajtást szenvedő illetőségéből, ez esetben csak a végrehajtást szenvedő illetősége adassék el, ellenesetben a szolgalom fentartása nélkül az egész ingatlan. A magyar birói kar fizetéséről. (Dr W I) Az emberéletében —amint az évek haladnak - egymást váltják fel a képek, melyek lelkeinket el töltik; fiatalabb korunkban behatóan foglalkozunk minden kérdéssé, minden tárgygyal, melyet a mindennapi élet tanulmányaink vagy észleleteink révén elénk hoz, és mig az egyik kérdéssel foglalkozunk, a régebbiek a feledés homályába tünedeznek el. Később, ha már férfi korunkban az élet delét ertuk el, meglepve tapasztaljuk, hogy a fiatalabb korunkban észlelt bajok mindig orvosolatlanok. hogy rég elfeledt kérdésekkel megint mások is foglalkoznak és sajnálattal constatáljuk, hogy a társadalmi, a sociális kérdések a mindenható állam által mily nehezen és későn oldatnak meg. Igy meglepetve olvastam a «Jog» m. hó 13-iki számának vezércikkében, hogy a birói kar fizetése még mindig nem kielégítő ; és ezen meglepetésem nem arra vezethető vissza,^ hogy tudomással ne bírtam volna arról, hogy nálunk az alsó bíróságok rosszul vannak fizetve, mert hiszen már 1880-ban irtamajogt. Közlönybe egy cikket a birói fizetések felemelése érdekében, összehasonlítván ott bíráink és a külföldi birák fizetését, de meglepett az, hogy cikkem megírása óta a sérelmezett viszonyok még mindig a régiek, és hogy még mindig akadnak egyesek, a kik a közérdek által vezetve, szavukat felemelik a bírák érdekében, habár jól tudják, hogy ezt hasztalanul teszik. Én magam is jól tudom, hogy ezen cikkem aligha fogja a birák jogos igényét előmozdítani, de azért, mint dr. N y eviczkey táblai biró urat, engem is a kötelességtudás vezet, mely kötelességünkké teszi a társadalom azon osztályának érdekében felszólalni, mely osztály államéletünk legszentebb kincsét: a jogszolgáltatást kezeli, és a mely osztály joggal megkövetelheti, hogy részére anyagi gondoktól ment megélhetés biztosittassék. A biró az állam szolgálatában áll, és minden mellékkeresettől elzárva, fizetésére van utalva, ebből kell magát és családját fentartania, ebből kell a társadalomban representálnia, ebből kell a szükséges szaklapokat és könyveket beszereznie, ha elmaradni nem akar; ebből kell, ha őt vagy családját betegség éri, a betegséggel járó rendkívüli költségeket fedeznie, ebből kell gyermekeit taníttatni, stb. Nehéz hivatását, mely az elébe kerülő ügyek szakavatott, elfogulatlan, igazságos, a törvényeknek és szabályoknak megfelelő, szorgalmas, pontos és lelkiismeretes elintézésében áll, csak az a biró gyakorolhatja kifogástalanul, ki hivatása gyakorlása közben és ezen kivül is szabad óráiban minden anyagi gondtól teljesen ment, mert jó, helyes és igazságos munkát csak gondtalan fővel lehet végezni, és mert a biró szabad idejében is, ha szórakozik, ha tanul, ezt csak gondtalan kedélylyel és fővel teheti, mert különben nem szórakozhat és nem tanulhat, és mert a szabad időben fenn forgó gondok okvetlenül átcsapnak a munka alatti időben is. Az a fizetés, melylyel bíráink a VI—X. osztályban dotálva vannak, anyagi gondoktól ment életet nem biztosit, nemcsak, de valljuk meg őszintén, a családos bíráknak a rendes, az állásuknak megfelelő megélhetést sem nyújtja. Ennek tulajdonithatjuk, hogy rendesen a birói pályára nem a legjelesebb képzettséggel bírók tolulnak, hogy a legtöbb biró, hacsak magán vagyona nincsen, — mi ritkaság. — anyagi gondoktól terhelve, hivatásának kellőleg megfelelni nem tud. hogy a birák megbízhatósága és megvesztegethetlensége iránti hit a népnél kellő gyökeret verni nem tud, hogy a jogszolgáltatás mindinkább bizonytalanabbá válik, és hogy ma már a perek költséges volta mellett és akkor, mikor az állam hasznot huz a bélyegek révén a jogszolgáltatásból, a helyett hogy reá fizetne, — általánosan lutrijátéknak tekintetik a pereskedés, mert nincsen jogász ember az országban, a ki felelősséget vállalna az iránt, hogy a legigazságosabb ügy el nem vész, vagy hogy a legigazságtalanabb ügy meg nem nyerhető. A birák függetlenségét, megbízhatóságát, képzettségét és szorgalmát, ha a proteketio nem játszik közre, csak az biztosithatja, ha akkora fizetést kapnak, hogy anyagi gondoktól menten élhetnek, és csak ez biztosithatja a jó és helyes jogszolgáltatást is. Legfőbb ideje már, hogy bíráink az állásuknak megfelelő fizetésben részesittessenek és ez az ügyvédi karnak különösen erdekében áll azért, mert a rossz jogszolgáltatásért a perlekedő világ sohasem a bírákat, hanem az ügyvédet okoztatja. Köztudatu dolog, hogy számcs családos biró adósságokkal van eltelve, hogy a legtöbbnek lehetetlen lapokat, könyveket rendelni, mi miatt elmarad a körtől, mely mindig halad ; hogy számtalan biró visszavonulni kénytelen minden társas vagy társadalmi körtől, mert az ezzel járó kiadásokra nem jut hogy l nagyon sok bírónak már ruhájáról le rí az, hogy fizetése ne.n