A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 15. szám - A végrehajtási törvény 163. §-ához

A JOG 121 tése oly határvonallal, mely a sajtóközleménynél való közremű­ködés minősébe szerint volna megvonható. Két csoport (fokozat) kínálkozik. Az egyik, mely mindama közreműködőket foglalná 1 macában, a kik az elmemü létrehozásába befolytak addig, mig az szándékuk szerint közzététel végett átmegy azoknak a kezébe, akik a kinyomatás. kiadás és terjesztésről gondoskodnak ; ez utóbbiak alkotnák a második cso\ ortot (fokozatot). Ezzel, ha megmaradunk a mai rendszerben megjelölt felelős személyek határai között, alig nyer a felelősség tartalma valamit, [ mert a közönséges sajtétermékeknél az első fokozatban ismét csak a szerző áll egyedül az ő mai laza fogalommeghatározá­sával; az időszaki sajtótermékeknél a szerzőhöz még belépne azonos fokozatba a szerkesztő, a kit ismét csak fictió utján tekinthetnénk tettestársnak Ugyanez állana be a második cso­portba sorozott kiadónál és nyomdatulajdonosnál. Ha pedig kiegészítésül belevisszük az első csoportba a büntetőjog álta­lános felelősségi szabályait, akkor a felelősségi fokozatok bár­mely uj elhatárolása teljesen hiábavaló dolog, mert ezek a jogszabályok áttörnek elemi erővel minden korláton. Így pél­dául, ha több «elvtárs» közös tanácskozás után a lázitó irat szövegét megállapítja, beszerez sokszorosító gépet, egy további csoport elvtárssal a nyomtatványt ezer meg ezer pél­dányban előállítja és szétküldi: vájjon nem kell-e a büntető­jogi szabályokkal haladva szükségszeuien áttörnünk minden fokozaton ? Belátható tehát, hogy a mai rendszer módosítása vagy kiegészítése megnyugtató módon meg nem oldható, — javu­lást nem hozhat. Hivei tehát avval próbálkoztak, hogy meg­konstruáljanak egy vegyes rendszert, mely az ált. büntetőjogi felelősség tanairak összes előnyeit érvényesítse ugyan, de azonfelül a közreműködők egy csoportja számára alkalmazzon még egy külön felelősségi kört. melyről a sajtójogrend érdeké­ben — szerintük — lemondani nem lehet. Ugyanis abból indul­nak ki, hogy aki tudva, tehát szándékosan közreműködik az incriminált sajtóközlemény létrehozásában, az feleletre vonandó a szerint, a mint tevékenysége révén telbujtónak, tettesnek vagy bűnsegédnek minősül. Ámde a sajtóközlemény létrehozása körül vannak olya- I nok is, a kik csak közvetítő szerepet visznek, a kik ellen szán­dékosság alig, vagy éppen nem bizonyítható, sőt talán fel sem tételezhető. Ezek, habár az ö hivatásos tevékenységük a sajtó­termékek előállításánál és terjesztésénél úgyszólván nélkülöz­hetetlen, teljesen kiesnének a felelősség alól. Megokolt tehát, hogy törvény hagyja meg nekik a köteles gondosságot, mely­nek elmulasztása az ő felelősségük alapja. A hivatásos tevé­kenység alatt a szerkesztői, kiadói, nyomdai és terjesztői tevé­kenység értendő, és ebből a munkakörből származtatja a vegyes rendszer az ő sajátnemü felelősségi szabályait. Azonban e rend­szer hivei belátták, hogy ezzel túlzottan sok terhet raktak a sajtó közvetítő szerepvivőire, mert ez uton a felelősségre von­hatók száma szükségtelenül oly nagygyá növekedhetnék, hogy a sajtó szabad mozgását nyilván igen érzékenyen érintené Azért azután a felelősségi körnél visszanyúltak a fokozatos felelősség szabályaihoz, melyet ugy állítottak fel: 1. az összes gondatlan közreműködők mentesek maradnak, mihelyt a szer- | zőt vagy beküldőt megnevezik és igazolják, — 2. mentesekké válnak, ha közülük — az előirt fokozat szerint: szerkesztő, ki­adó, nyomdatulajdonos, terjesztő — az előzőt vagy előzőktt megnevezik s igazolják.*) E'.ek tehát a vegyes rendszernek a lényeges szabályai ; ezeken épült fel az 1874. évi május 7-iki német birodalmi sajtó­törvény, mely ma is érvényben van, és melyet kommentátorai fennen magasztalnak. Az első benyomás, a mit nyerünk, megint csak az, a minek már kifejezést adtam a mi fokozatos rendszerünk méltatásánál, hogy a vegyes rendszernek a fokozatokkal ismét csak az a rejtett célja, miszerint a büntető eljárásnak feltétlenül sikere legyen, egy valaki feltétlenül helyt álljon a sajtódeliktumért. A különbség csupán az, hogy a mi törvényünknek mindegy szándék vagy gondatlanság terheli e az előállított felelős sze­mélyt, mig ellenben a vegyes rendszer e tekintetben válaszfalat emel. A vegyes rendszernek az a felelősségi eleme, melyet a közreműködők egy részére konstruált, sajátszerű, a gondatlan­ság büntetőjogi elméletébe alig illeszthető be. Nem is volna jó ebből kiindulnunk, nehogy következésekép oly sajtódelikttimok keletkezzenek, mint pl. gondatlanságból elkövetett egyenes felhi­*) Sajnos, a mi sajtótör vényünK ezt a kelléket: az igazolást, nem fejezi ki, és ez a gyakorlatban igen sok visszaélésre nyújt alkal­mat. Örvendetes azonban, hogy a Curia ujabban törvényünk e nyilván­való intentióját érvényesíteni igyekszik, vás, izgatás stb. A szerkesztő, a ki pl. nem olvasott el mindent, a mi lapjába került, akár hanyagságból, akár más közbeeső okból, a kiadó, a ki ismervén az írót. nem nézte át nagyobb terjedelmű müvét, a nyomdász, a ki részletekben vévén át a kéziratot, annak átnézését is összefüggés nélkül teljesiti. vagy egészen elhanyagolja, mert megbízik a kiadóban: valóban előre nem láthatták, hogy ez a mulasztásuk mindjárt bünte­tendő cselekményt okozhat, vagy ilyennek elkövetését fogja előmozdítani. A mai fejlett sajtóviszonyok között, a midőn nem­csak egy napról a másikra de napszakonkint is, gyorsan, szaka­datlanul működnek e sajtó-tényezők, midőn egy napi, néha egy órai késedelem értéktelenné teheti a közleményt, valóban erőszakos felfogás volna büntetőjogi felelősséget ily alapokra fektetni. Ez a gondatlansági felelősségi elem talán inkább policiá­lis, részben disciplináris természetűnek mondható. A törvény előre megjelöli a személyeket — t. i. azokat, a kik rendszerint a sajtótermékek előállításával és terjesztésével foglalkoznak. — és kimondja, hogy e körül személyes felelősség terhe alatt köteles gondossággal tartoznak ; ezzel mintegy reájuk hárítja az összes praeventiv feladatokat, melyekről az államhatalom lemondott. Mégis szemlátomást felismerhető, hogy ezt a gon­datlansági elemet ebbe a felelősségi körbe sem lehet helyesen beilleszteni. A rendőri kihágásokban vagy íegyelmi vétségek­ben a szándékosság és gondatlanság mint felelősségi alap egyaránt szerepel és büntetéssel sujt, akár következett be kár. akár nem, holott a vegyes rendszer csak akkor áll elő fele­lősségével, ha va'amely sajtódeliktum elkövettetett és itt sem vizsgálja: szándékosan vagy gondatlanságból történt-e a mu­lasztás, hanem mindig gondatlans gnak declarálja. A végrehajtási törvény 163. §-ához. Irta: dr. HAMAR GYULA, kir. járásbiró Szakolcán. A Jog ez évi 13. számában a fenti cim alatt megjelent cikkben foglaltaknak gyakorlati jelentőségét elismerve, ahhoz néhány szóval járulni akarok. Hivatkozom mindenek előtt a győri k i r. ítélőtábla 1 897. év október hó 13-án kelt 21. sz. polgári határozatára. (Igazság­ügyi Közlöny VI. évf. 461. lap.) Ezen határozat szerint, ha valamely ingatlannak több a tulajdonosa s ezek közül csak egynek vagy többnek, de nem valamennyinek tartozása miatt rendelendő el árverés és a több tulajdonostárs közül csak egynek vagy többbnek, de nem valamennyinek hányadát terheli bejegyzett szolgalmi jog. ez esetben az 1881 : LX. t.-c. 156. §-ának a—d) pontjaiban fog­lalt kivételes intézkedések nem alkalmazhatók, vagyis az árve­rés csak a végrehajtást szenvedőnek vagy szenvedőknek hányadára rendelhető el akkor is. ha az ingatlan kikiáltási ára az 1881 : LX. t.-c. 156. §-a második bekezdésének a), b). c). d) pontjaiban meghatározott kikiáltási árösszeget meg nem haladja. A cikkíró ur által felhozott példában a sárfalvai 70. sz. tkv. A) 150. hrsz. ingatlan, mert kikiáltási ára 1,800 frt volt. s mert Sárfalva rendezett tanácsú város, az 1881 : LX. t.-c. 156. §-ának c) pontja rendelkezéséhez képest egészben bocsá­tandó árverés alá, holott csak N. István tartozása miatt van az árverés elrendelve. A kérdés, hogy vájjon a cikkíró ur által felhozott eset­ben az ingatlan a szolgalmi jog fentartásával vagy anélkül adandó-e el, máskép meg sem is oldható, mint hogy a szolgalmi jog fentartása nélkül. Ennek indokát kifejti a győri kir. ítélő­tábla hivatkozott határozata, mely megadja a választ arra is, hogy miért nem bocsátható a végrehajtást szenvedő és a társ­tulajdonos illetősége külön-külön árverés alá. A tulajdonképeni kérdés itt az, hogy a cikkíró ur által felhozott esetben az S. Máriát illető fele rész is — tehát az egész ingatlan — bocsátandó-e árverés alá vagy sem; s e kérdésre adja meg a hivatkozott határozat a tagadó választ, kiemelvén indokolásában, hogy ha valamely ingatlannak több tulajdonosa van, s azok egyikének — vagy többjének — de nem mindannyinak része szolgalommal van terhelve, ez eset­ben a végrehajtási trv. 163. §-a és 156. §-a egymás mellett meg nem állhatnak anélkül, hogy vagy a tulajdonosok vagy a hitelezők érdeke ne sértetnék. A határozat indokolása szerint a gyengébb jog engedni kénytelen az erősebb, különösen a megszerzett jognak s a tör­vénynek a már megszerzett jogot védő és biztosító intézke­dései erősebbek mint azok, amelyek alapjukat csak célszerűségi tekintetben találják. Cikkíró ur a győri kir. ítélőtábla fenthivat­kozott határozatára nem hivatkozik ugyan, de fejtegetésében

Next

/
Thumbnails
Contents