A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 14. szám - A sajtójogi felelősség kérdése

A JOG 111 közreműködőket, akik együtt vagy közösen létesítették a nyomdába adott cikket (Btk. 70. §. tettesek), akadunk olyanokra is, kik azt előmozdították vagy megkönnyítették (Btk. 69. §. I. 2. részesek). Ez utóbbiak a mai felelősségi rendszer mellett vagy kiesnek a felelősségbői. vagv abba belevonatnak mint szerzőtársak (tettestársak). Ily esetekben van azután kapkodás a gyakorlatban, kit vagy kiket állithatunk vagy állítsunk az esküdtszék elé? — A kereshetőségi kifogások, melyek e kérdéseknek előzetes tisztázását célozzák, ritkán járnak siker- ' rel, mert a szerzőnek előzője nincs, nem is lehet, mert egy fokon felelős személyekről van szó, és ezek közül kit vagy kiket terhel a felelősség, az már ténykérdés, s e felett az esküdtszék dönt. — Ezt a visszásságot is megoldja az élet az ő sajátságos védekezési erejével ugy, hogy a szerzőségben közreműködők állítanak fel maguknak egy sajátszerű felelősségi fokozatot és megtagadják az őket — felfogásuk szerint - «megelőző» közreműködő megnevezését. így azután megtörténik, hogy csak a «beküldőt» tudjuk meg, aki talán a leglazább összefüggésben áll az inkriminált elmemü tarralmával. Néhány példa szolgáljon tanúságul. Az inkrimált cikk több ember közös elhatározásából kerül ki (pl. választmányi stb. ülésből), megjelölik az időszaki lapot, a melyben közzéteszik: — egy vagy több közreműködő azonban még más lapban avagy külön kiadásban is ugyanazt kinyomatja és terjeszti. A szerzőség közössége itt megszakad és különválik tőle a közzététel és terjesztés. A hírlapokat kiszolgáljak az u, n. kőnyomatos tudósítók; e forrásból merítve, lényegileg változatlanul, formájában más-más színezéssel megjelenik a cikk egész sereg időszaki lapban, anélkül, hogy itt a szerzőt tudnák. Hogy alakul itta felelősségi fokozat; különösen az esetben, ha a kőnyomatos él jogával és megtagadja a szerző megnevezését? Sajátságos szerepük van a «vidéki leve lezőknekx. a kiknek jelentését a lap munkatársai dolgozzák fel. Ezek vajmi ritkán kerülnek a biró elé, elbújnak az előre kikötött anonymitás törvényes palástja mögé. Az egy és azonos elmemü többféle kiadásánál a sajtótörvény 13 és 33 ai egymásba is ütközhetnek és lehetséges hogy az egyiknél a szerzőt vonják felelősségre, a másiknál, mert időszaki lap, a szerkesztőnek kell helyt állani. \agy maga kiván helyt állani. A saitótörvény 27. §-a, mely a marasztaló Ítélettel sújtott elmemü közzétételéről szó), külön sajtódeliktumot statuál ; itt a felelősségi fokozat alkalmazása számos nehézséget okoz, különösen az első fokon. Nem folytatom, elég ennyi annak igazolására, hogy a fokozatos felelősségi rendszer a sajtójogi felelősség kérdését nem egyszerűsíti. A kiadóval és a nyomdatulajdonossal röviden végezhetünk ; ők a legritkább esetben kerülnek vád alá, a kiadó a mai rendszer mellett talán sohasem ; pedig a tapasz tálat azt mutatja, hogy nem ritkán szerepel némely sajtódeliktumoknál, a melyek révén jövedelemre tesz szert. Utalok különösen a vidéki hírlapok ismert «NyiIttéri» rovatára, eire a busásan megfizetett szennylerakó helyre, melynél odabigygyesztik mindjárt, hogy felelősséget nem vállalnak A kiadó a sajtóban az anyagi erő, a pénzhatalom, a hatalom összes teremtő és korrumpáló erejével. Itt nyer istápot a fejlődő író nemes ambitiója, de itt születik a fizetett toll is és a kiadóról mondják, hogy haszna van abból amit megírat és abból amit elhallgattat. A gyakorlati életben azonban a sajtójogi felelősség terén a kiadó nem igen szerepel. A nyomdatulajdonos mindenekelőtt iparos, aki keresetre vállalkozik, munkaszerződésben á'l és valóban igen vékony fonál az, ami őt a sajtójogi felelősség fokozatához fűzi. Ugy látszik, azért nehezedik ő reá ez a felelősség és azonfelül még számos sajtórendőri parancs, hogy a rendszer biztosítsa a saját életét; és bár a nyomdatulajdonos ép e minőségénél fogva a fokozatokban a legtávolabb áll az elmemű keletkezésétől és ő legkevésbbé hivatott tartalmának bírálatára, mégis a felelősség veszedelmében ő a legközelebb. A nagy kiadói és nyomdai vállalatok a sajtóviszonyok mai fejlettségénél fogva — az ő sajtójogi felelősségi körüket rendszerint áthárítják. A mű és üzletvezetésnél alkalmazottak gyakorolják helyettük tényleg ama feladatokat, a melyeket a törvény a sajtójogi felelősség körébe von. így azután a nehézségeknek egész sorozata áll elő. midőn a felelősségre vonandó személyt kell megjelölni. A kiadó, a nyomdatulajdonos hasztalanul hivatkoznak ma arra, hogy a kinyomatott mű tartalmából mitsem tudnak, a nyomdász megbízik a kiadóban, a kiadó az iróban. a művet is csak részletekben kapják, a nyomdába meg éppen csak apró szeletekben kerül. Ok mégis vétkesek, mert a szerzőt nem tudják vagy nem akarják megnevezni és pedig vétkesek abban a mit a szerző elkövetett, de a miről őnekik tudomásuk nem volt. A nyomdásznak még a keresete is elveszett, mert a bűnös sajtótermék után, bűnös cselekményből jogos igényt nem támaszthat. E sajtójogi helyzetükből folyólag védelmi szerepük a sajtóperben is tele van félszegségekkel. Ok felelnek azért, a mit más cselekedett, a mit a tettes tán személyi vagy tárgyi vonatkozásaiban több-kevesebb sikerrel védekezése során kimenthet vagy enyhíthet. Utalok pl. a 74., 76. §§-ra, utalok különösen még a Btk. 263. § ára, mely az ő javukra a jogos magánérdek, a ténybeli állitások stb., szóval a valódiság bizonyítása tekintetében alig bír érvényesülni, pedig itt a büntetlenség biztosításáról van szó. A sajtótörvény 13. §-ában felvett e hármas fokozat (szerző, Jkiadó, nyomdatulajdonos) kibővül a 33. §-ban az időszaki lapokra vonatkozással felállított még egy további fokozattal. Megállapításánál azonban vissza kell nyúlnunk a 30. §. 1. pontjához, mely a hatóságnál bejelentendő felelős személyeket jelöli meg. E most idézett három törvényszakasz egybevetésével a fokozatok tulajdonképen igy állanak elő: 1. szerző, 2. kiadó. 3. szerkesztő, 4. nyomdatulajdonos. A töivény a 2. és 3. pontnál vagylagosan jelöli meg, hogy melyiket kell «felelősnek» bejelenteni, tehát az időszaki lapoknál a kiadót jelölte meg első sorban «felelősnek», — és csak másodsorban jelenthető be ilyen gyanánt a szerkesztő. — A gyakorlat azonban, nyilván külföldi példák után indulva, a felelős kiadót teljesen mellőzte (a kiadók mindig óvatosak) és nálunk is csak a wfelelős szerkesztők)) szerepelnek. A fokozatok tehát tényleg igy alakulnak : 1. szerző, 2. felelős szerkesztő, ?>. kiadó és 4. nyomdatulajdonos. — Nekem ugy tűnik, hogy a felelős kiadónak előtérbe helyezése a törvényben nem véletlen, hanem összefügg azzal az intentióval. hogy ezzel a sajtótermék terjesztéseért való felelősség, mely a kiadónak tulajdonképeni hivatásos tevékenysége, és mely a sajtó utján való gondolatközlés egyik leglényegesebb kelléke és melynél fogva a kiadó a szerzőhöz legközelebb áll. — ugyancsak a kiadót terhelje. A sajtó fejlődési viszonyai sejteni engedik, hogy ha a gyakorlat igy indul, talán e viszonyok egészségesebb szint nyernek. — A sajtótörvény a terjesztőt a felelősségi fokozatba egyáltalán be nem sorozta. Ez érezhető- nagy hiánya a sajtójogunknak; érthető, ha a felelősséget ez iránt csakugyan a kiadói tevékenységben vélte már kifejezettnek; és talán innen van az, hogy a sajtóvétségre hozott marasztaló ítéletet a kiadó köteles saját lapjában közzétenni és terjeszteni. (Sajtótv. 35. §.) A most leirt négy fokozatból hátra van még a felelős s ze rkesz tő, kinek sajtójogi állásával végezetül foglalkoznunk kell. O természetesen csak az időszaki sajtóban szerepel, ennek szerves alakulataiban háromféle feladatkörben működik : mint iró, mint a lap irányának és céljainak személyesitője és végre mint belső és külső dolgozótársainak — röviden mondva. — censora. A mit ő a lapba maga ír, ott ő a szerző, s mint ilyen felelőssége a szerzői fokozaton nyer megoldást. A hol ő repraesentál, ott a sajtójog területét nem érinti. Ez az ága az ő működésének, ha ő nem egyúttal kiadótulajdonos, a kiadóvállalattal való megállapodás, a bizalmi viszony dolga, melybe bizonyos cautelák vegyülhetnek, melybe egy u. n. «főszerkesztő» is belenyúlhat, ámde mindez aző sajtójogi felelősségi állásán mit sem változtat. Az ő felelősségi fokozata arra a működésre vonatkozik, melyet a lapban közzéteendő elmeművek tartalmának megbirálásánál és ennek eredményéhez képest közrebocsátásánál kifejt A szerkesztő az időszaki sajtóban a szellemi erő, az ethikai feladatok szorgos megfigyelője és végrehajtója ; ez szerepkörének ideális tartalma. Az életben azonban másként alakulnak működési viszonyai. Mennél fejlettebb a hírlapirodalom, mennél több igénynyel lép fel az olvasóközönség és mennél inkább belevegyül a verseny ellenállhatatlan ereje, annál több anyagi erő-támaszra van szüksége, hogy kitűzött céljainak megfelelhessen. Már ott is, a hol a szerkesztő maga vállalkozik egyúttal a kiadói feladatokra, látjuk és tapasztaljuk, hogy a szellemi és anyagi erők harmonikus együttműködése az anyagi érdekek javára mily könnyen és hamar átfordul, — hát még ott, a hol a nagyobb szabású kiadó vállalatok — a napisajtónak óriás arányokban fejlett viszonyai közepett — nagy tőkével, már eleve nagy anyagi erővel indítják meg az akciót, és ezzel szolgálatukba szorítják a szellemi erőket ; itt az anyagi érdekek elejétől fogva tulsulylyal birnak és a szellemi munka többnyire eszközzé törpül. Alig lehet meggyőző erővel állítani, csak sejteni lehet, hogy e kedvezőtlen fejleményekben a fokozatos felelősségi rendszernek is van részeA szerkesztőnek sajtóperbeli állásánál szintén bekövetkeznek ama félszegségek, melyeket már fentebb a kiadóra és nyomdatulajdonosra nézve felsoroltam; de feladatkörénél fogva 1*