A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 9. szám - A bányaművelési szabadság és a kőszén

74 A JOG Meg aztán ha a t. ügyvéd urnák itt elfoglalt álláspontjára helyezkednénk, akkor a jogfejlődés követelményei szempontjából azt is kifogásolhatnék, hogy a gipsz, a kaulin. a márvány stb. bányászatát is a vállalkozó csak a földesúr engedélye mellett ü.heti s ezen engedély fejében is a földesúrnak meghatározott haszonbér jár; s igy ez az okoskodás végeredményben oda vezetne, hogy a jogfejlődés követelményeként minden létező ásványt, a melynek közgazdasági szempontból jelentősége van, el kell vonni a földbirtokos rendelkezése alól. Vájjon mi lenne ekkor a földtulajdonból, s hová fejlődnék a bányaművelési szabadság ? ! S még egy megjegyzést. Az úrbéri kapcsolatnak 1848-ból eredő mégszüntetése az úrbéri tartozásokkal felérő tőkeérték hiány nélküli kifizetésével, tehát a földesurak teljes kártalanítása mellett történt. Ennélfogva ha helyén volna is valamelyes átvitt éitelemben a kőszénbányászt a jobbágygyal összehasonlítani és a kőszén felszabadítását az úrbér eltörlésének a jogfejlődés követelte következményeként sürgetni : ez esetben sem volna szabad tekinteten kivül hagyni a földbirtokos teljes kártalanítását, vagyis a kőszén megváltásának szükségességét. Hanem aztán itten a földbirtokosi jog ellenértékének meghatározásánál összehasonlithatlanul nagyobb nehézségekkel kellene megküzdeni, mint az úrbéri tartozások megváltásánál, amit szükségtelen itt tüzetes fejtegetés tárgyává tennem; s ha már egyszer ezen álláspontra helyezkednénk, ezzel célt tévesztve végképen elhagynók a megváltást nem ismeiő igazi bányaművelési szabadság eszmekörét. C) Végül harmadszor Tóth Gáspár ügyvéd ura kőszén felszabadítását a jogegyenlőség követelményének is állítja. Itt az országbírói értekezlet kőszénhatározmányainak végrehajtására vonatkozó 1862. évi 13.622. számú udvari rendelet azon intézkedéséből indul ki az ügyvéd ur. mely szerint azon kisebb földrészletekre nézve, melyekre egy rendes vájnamérték nem fektethető, a bányanyitáshoz szükséges földbiitokc sí beleegyezést az illttő város vagy község elöljáróságának írásbeli nyilatkozata pótolja. E szerint a nagybirtokos tulajdoni jogának tartalma különbözik a kisbirtokos tulajdoni jogának tartalmától s ez az állapot nem illik bele a mai jogrendszerbe, mert a magánjog a tulajdonjog tartalmának ily különbözőségét nem engedi meg. Kifejti továbbá az ügyvéd ur. hogy lényegileg mit sem változtatna a dolgon az én ide vonatkozó javaslatom sem. a mely szerint az ily kisebb földrészletekre nézve, a kőszénjog tekintetében a szomszéd bányavállalkozót egyezség nem sikerülte esetében kisajátítási jog illetné meg, mert ez esetben is fenmaradna a nagy- és kisbirtokos tulajdona tartalmának különbözősége, s csak az eljárásban volna változás. Föl kell tehát szabadítani a kőszenet, mert ezáltal egyaránt megszűnik annak földtartozéki minősége, ugy a nagy- mint a kisbirtoknál. A mi a t. ügyvéd urnák ezen érvelését illeti, beismerem, hogy a kisbirtokra vonatkozó ezen megszorító rendelkezés az absolut jogegyenlőséggel bizonyos tekintetben ellenkezik, de szerény véleményem szerint ez az ellentét a dolog lényegére vagyis a tulajdon lényeges tartalmára ki nem terjed, s nem oly éles. hogy a mai jogrendbe beilleszthető nem volna. Mert hiszen azért a kisbirtoknál is a kőszén a föld tartozéka leszen, a mi abban nyerne kifejezést, hogy a bánya vállalkozó a kisbirtokossal is egyezkedni tartozik és a kisparcellák tulajdonosai egyesülés utján kitérhetnek a kényszerű megváltás esélyei elől s hogy kisajátítás esetében is a bányavállalkozó a kőszénjog fejében ugyanazon ellenszolgáltatással tartozik neki, mint a szomszéd földbirtokosoknak, a kik önszántukból engedtek tért a kőszénbányanyitásra. Nem mondhatjuk tehát, hogy ilyetén jogi szabályozás mellett a szén tartozéka volna a nagybirtoknak és nem volna tartozéka már elvileg sem a kisbirtoknak. Ellenkezőleg elvileg azért tartozéka lesz a kőszén a kisbirtokrak ép ugy mint a nagybirtoknak, mert máskülönben a kisbirtokos kártalanításra sem tarthatna igényt s a különbség csak abban nyilvánul, hogy a rendelkezési jog tényleges gyakorlatának iránya volna ilyetén jogi szabályozás mellett a kisbirtoknál a társadalom érdekében kötelezőleg kijelölve. Továbbá a kisbirtokos szabad rendelkezésének ilyetén megszorítása csak végső esetben és pedig nemcsak felsőbb közérdekből, hanem emellett mindenkor az illető kisbirtokos magán érdekében is történnék. Vegyünk fel példaképen ide vonatkozólag egy konkrét esetet. Valamely szénmedencében uj bánya nyílik. A kőszén mindenütt a vállalkozóé, csak egy három holdas földrészlet birtokosa nem akarja kőszénjogát a bánya területén a vállalkozóra átruházni. A kőszéntelep a külszín alatt mondjuk 200 méter mélységben fordul elő szintes fekvésben. A vállalkozó tehát egy 200 m. mély aknával volt kénytelen a széntelepet feltárni. Nos ha a s/óban forgó s ezen akna fejtési mezejébe eső három holdas parcella alatt nem szabad a vállalkozónak a szenet lefejtenie s ha ezen akna a hozzátartozó művelési területtel egyszer már elkészült s véglegesen felhagyatik : akkor azon 3 holdnyi területen létező szénmennyiség örökre veszendőbe megy, mert senki sem fog 3 holdnyi szénterület kedvéért, tehát pár százezer métermázsa széntermelésért egy 200 m. mély aknát a 3 hold területen előforduló szén értékét többszörösen meghaladó nagy költséggel lemélyiteni és üzemképes állapotba helyezni. ) Vájjon nem indokolt é, hogy az állandóan ily esetben az I illető szénterületek hozzáférhetőségét, ha máskép nem lehet, kényszerrendszabály alkalmazása utján is lehetővé tegye? S ha ezen kényszerrendszabály a méltányos magánérdekek lehető megóvását is biztosítja, azon nézetben vagyok, hogy akkor a tulajdonos szabad rendelkezési jogának ilyetén megszorítása a modern jogrend szempontjából, a hol az ily megszorítások nem ismeretlenek, nem eshetik érdemleges kifogás alá. Azt mondja a t. ügyvéd ur: a kisbirtokot nem lehet másféle rendelkezés tárgyává tenni mint a nagybirtokot, mert a privilégiumokat elvben megdöntötték az 1848-as törvények, tényleg pedig döntögeti azokat minden ujabb törvényünk azon az alapot , melyet a 48-as törvényhozás lefektetett, t. i. a jogegyenlőség alapján. Erre az a megjegyzésem, hogy igen a privilégiumok korszaka lejárt, de az olyféle rendelkezés, melyet a t. ügyvéd ur kifogásol, értem a kisbirtokos kőszénjogának megszorítását, ujabb törvényeinkben sem ismeretlen ; sőt vannak törvényes rendelkezések, melyek a jogegyenlőség eszményi követelményével szemben a tulajdonból folyó szabad rendelkezés tekintetében még inkább különbséget tesznek a nagyés kisbirtok között, mint az a kőszénjog kifogásolt szabályozásánál történnék. Ott van pl. a vadászatról szóló 1883 évi XX. t.-c., mely szerint a vadászati jog a földtulajdonnak elválaszthatlan tartozékát képezi ugyan, de csak a nagybirtokos gyakorolhatja ezen jogát szabac'on s rendelkezhetik azzal tetszése szerint, mert azok a földbirtokosok, kiknek birtoka egy tagban 200 holdnál kisebb, a vadászati jogot a községgel együtt bérbe adni kötelesek. Nos hát ez sem egyeztethető össze jobban a jogegyenlőség követelményével, mint a kőszénjog gyakorlásának kifogá' solt szabályozása, mindazonáltal azt hiszem, hogy m igánjogunk ! kodifikálásánál senki sem gondol arra. hogy a vadászat ilyetén jogi szabályozásán változtasson, illetve hogy a vadászati jog gyakorlása tekintetében a nagy- és kisbirtck közölt fenforgó ezen különbözés megszüntettessék. Ilyetén kivételes megszoritá| sok. a míg csak az álladalmi és társadalmi életben az összes> ség érdekének domináló szerepe leszen, helylyel-közzel kell hogy előfordulónak ; a jogegyenlőség követelményével ellenkező jogi szabályozásról ugy itt, mint a kőszénnél csak akkor beszélhetnénk, ha két hasonló kisbirtok közül az egyiknek tulajdonosa szabadon rendelkezhetnék a szénnel vagy a vadá' szati joggal, a másiké ellenben nem. Vagy pedig egy másik, teljesen analóg esettel találkozunk a halászat jogi szabályozásánál is (1888. évi XIX. t.-c), mely szerint a halászat joga a földtulajdon tartozéka és a meder tulajdonosát illeti ugyan, de mégis csak azok a tulajdonosok gyakorolhatják önállóan a halászatot, kiknek területén az okszerűen és a szoms édok sérelme nélkül űzhető. S miként a vadászati és halászati jog ilyetén szabályo| zása mellett nem mondhatjuk azt, hogy a vadászati vagy halászai i jog a nagyb'rtoknál annak tartozékát képezi, akisbirtoknál ellenben nem : éppen ugy nem mondhatjuk ezt s nem ! hivatkozhatunk a tulajdon tartalmának lényeges különbözésére I a kőszénbányászat olyatén jogi szabályozásánál sem, mely szeI rint a nagybirtokos kőszénjogával tetszése szerint rendelkezhetik, a kisbirtokos ellenben, a kinél az önálló bányanyitás s ezzel a célirányos önálló rendelkezés lehetőségének ugy technikai mint gazdasági feltételei hiányoznak, ezen jogát a szom széd bányavállalkozóra köteles illő kártalanítás ellenében át" ruházni. * Ezek után azon erős és Tóth Gáspár ügyvéd ur által sem meg nem ingatott meggyőződésben teszem le a tollat, hogy a kőszénbányászat érdekeinek, valamint az ezen bányászati ághoz fűződő nemzetgazdasági érdekeknek súlypontját nem kell s nem ,s lehet már a kőszén felszabadításában keresnünk; hogy manapság már gondolni sem lehet arra. miszerint a földbirtokosok a kőszén-