A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 9. szám - A bányaművelési szabadság és a kőszén

A JOG 73 ügyek tárgyalására beküldött bizottságok stb.. avagy hatóság ' vagy annak küldöttsége, hadsereg, honvédség, a kormány stb. vagyis az államélet organismusai államszervi minőségükben vannak érdekelve, az őket közvetlen képviselő szervük által járjanak el és igy a per kellemetlenségeinek kitétessenek akkor, midőn az államnak a bünperek vitelére szakavatott külön szervei, önálló intézményei vannak. Ha tehát indokolt, hogy a hatóságok által emelni kivánt vád képviseletét a kii. ügyészség vegye át: ugy indokolt a hivatali képviselet a közhivatalnokok közszemélyisége ellen irányuló rágalmak esetében is. Ennek következetességből is igy kell lenni. Büntetőtörvényünk ezt a rendszert az 1848 : XVIII. t.-c.-bŐl vette át. A 10. és 19. §. szerint «a törvény által alkotott valamely hatóság vagy testület elleni» rágalmak megtorlására a közvádló indítja meg a megtorló keresetet, de csak az illető testület által hozott határozat folytán. Az ellen pedig «ki valamely köztisztviselőt vagy közmegbizatásban eljárót, hivatatalos tetteire vonatkozólag rágalmakkal illet« (11. §.), csak az illető panaszára volt megindítható a kereset. A javaslat tárgyalása felett tartott miniszteri értekezleten Sárkány József t. elnök kifogásolta a 271. §. rendelkezését, mint az 1848: XVIII. t.-cikkel ellenkezőt, a mely szerint a közhivatalnok vagy megindítja az eljárást maga, vagy pedig fölhívja a közvádlót, hegy őt képviselje; mire Csemegi Károly államtitkár azzal nyugtatta meg, hogy az eljárásnak felhatalmazástól való függővé tétele azért szükséges, hogy a minister itélje meg: «vajjon az ügy megérdemli-e, hogy a bíróság elé vitessék, avagy pedig nem lesz-e károsabb a hivatalnoki, illetőleg a birói testületre nézve, ha a közönség folytonosan ilyen rágalmazási pörökkel foglalkoztatik?» (L ő w: Anyaggy.) A javaslat tervezői sem akartak tehát az eddigi elvekkel szakítani; ellenkezőleg : a jogfolytonosságot kívánták fentartani és csupán a pereskedéseket akarták korlátozni Ezekre vonatkozólag idézhetjük még a javaslat ministeri indokolásából a következőket : «Mint fontosabb intézkedés emeltetik ki, hogy a rágalmazás és a becsületsértés miatt csakis a sértett fél indítványára van büntető eljárásnak helye s azon esetben is, melyekben az hivatalból indíttatik meg : a vád emelése csak a sértettnek felhatalmasása folytán engedtetik meg». (U. o. 434. I.) Továbbá másutt: «A hivatalból való indítványozás ... azt jelenti, hogy a vád az állam hivatalos orgánuma által inditványoztatik s a képviselet i ezt illetendi, de nem jelenti azt, hogy a kir. ügyész az illetők akarata ellen isvádatemelhet. A 260. §. (törv. 271. §)-ra vonatkozólag még kiemeltetik, hogy a törvényjavaslat a birák és a kir. ügyészek netaláni túlságos susceptibilitásának a közszolgálatra és magára a birói kar tekintélyére is hátrányos következményeit célozza megakadályozni. Rendkívül komoly okok nélkül n;m tanácsos, hogy a bíróság mint perben álló fél. tusában álljon egy ellenféllel, ennek megbüntetését elégtételül kérve». A 271. §. kivételes rendelkezése azt eredményezi, hogy a bírósági perek megrostáltatnak. írig azokkal nem történhetik meg ez, a hol a sértett közhivatalnok a felhatalmazást közvetlenül megadhatja. Ezt. a kivételes szabályt ma sem érteni, sem helyeselni nem lehet. Látjuk azonban, hogy a törvényhozók szerint se több a kir. ügyész ingerentiája a képviseletnél, ezt kifejezetten kijelentették. Abból az indokolásból, hogy a közvádló a sértett fél akarata ellenére vádat nem emelhet : világosan következik a felhatalmazás visszavonhatósága. Mert azt nem gondolhatjuk, hogy a törvényhozó a vádemelés alatt pusztán az eljáráshoz szükséges inditványi felhatalmazást értette, az eljárás további folyamán érvényesülő vádemeléseket pedig a sértett rendelkezése alól kizártnak vette ?! Ilyet a törvény alaposságát és rendszerességét ismerő jogász nem állithat. Az inditványozási és vádjog. a köz- és magánvád büntetőtörvénykönyvünkben rendszeresen van felépítve és a felhatalmazási vétségeknek olyan rendszerét, a milyenről elől szólottunk, nem lehet levezetni belőle. A rágalom és becsületsértés Düntetőtörvényi fogalmait a jogi és természeti személyek egyéniségének sérthetetlensége szülte; a XVII. fejezet ezt a sérthetetlenséget védi. Az az alapgondolat, hogy a társadalmi és álladalmi életben mindenféle életviszonyok közt szükséges egy erkölcsi fénykör, mely az egyesekhez éppúgy, mint a testületekhez hozzátapadjon ; a melynek világa biztosítsa ugy az egyes, mint a közélet fejlődésének és boldogulásának az útját. Minél fejlettebb az állami és társadalmi élet, annál messzebb kell menni ezt a fénykört megtámadó jelenségek felismerésében is. De kire veszélyes mindig a személyi sértés másra, mint a megtámadott személyre? Ezek a sértések az életküzdelem hullámaiban minduntalan felmerülnek a nélkül, hogy valami jelentékeny kihatásuk volna; a nélkül, hogy a személybiztonságra valami nagyobb veszélyt hordanának magukban. A napiéletben a küzdelmek és izgalmak között létesült sértések jóvátehetők a legtöbb esetben, ha a sértő a sértettet megköveti, a történteket megbánva sajnálatát fejezi ki. Ez szüli, hogy a sértések üldözése általában nem a hatóságra, hanem a magánosokra van bizva, akár jogi. akár természeti személyek, akár végeznek közfunctiót, akár nem; akár legszemélyesebb, akár közfunctiói ténykedésükre vonatkozik a sértés. Észjogilag ott indokolt a sértésnek az államhatalom utján való megtorlása, a hol a jóvátétel egyébként nehéz vagy lehetetlen, avagy a hol a sértőt és sértettet betölthetlen ür választja egymástól. Vannak tehát viszonyok és másfelől oly sértő cselekmények, a melyek legkielégitőbben csak az államhatalom segélyével, a biró büntető ítélete által torolhatok meg és igy nem lenne minden esetben megnyugtató, ha a sértett a megindított eljárástól elállana. E kivételek azonban a szabály megváltoztatását és a rágalmi és becsületsértési pereknek közzétételét nem involválhatják. A közhivatalnokok elleni rágalmazási esetek 99 °/o-át nem a közhivatalnokok visszaélése, hanem a személyük ellen megnyilatkozó ellenséges indulat, gyűlölet, és boszu, avagy a rágalmazás pillanatnyi ingerültsége, szóval az igazi lelki műveltség hiánya szüli, mint a legtöbb bűncselekményt. Es igy ritka kivétel az az eset, a mikor a rágalmazási perben a vádlott bizonyítási szabadsága a sértett bűnét felszínre hozza. Azt a körülményt, hogy a felhatalmazás visszavonhatósága mellett a közhivatalnoknak beigazolható visszaélései megtorlatlanul maradhatnak, nem lehet egy egész rendszer, a bűncselekmények bizonyos kategóriájának construálásánál alapokul elfogadni. A hatalmas állam az ő száz kezével ilyen kicsinyes alkalmakra és megtorlási utakra nem szorul; a megtorláshoz bármitéle eszközt igénybe vennie méltóságához nem való. A büntetőjogokat átlengő liberalismus leküzdötte már a régi századok félelmen és gyanún alapuló üldözési elveit, azok ma már a liberalismussal sem egyeztethetők össze. A 263. §. 1. pontjának a ratioja nem is ilyen elvben van, hanem annak a veszélynek a nagyságában, a mely beállhatna akkor, ha a materiálisán jogos megtámadás is büntetést vonna maga után. A hivatalból való eljárást tehát a valódiság bizonyításának megengedettségével okozati összefüggésbe hozni nem lehet. A mint de lege lata a felhatalmazást visszavonhatónak kell tartanunk: ugy de lege ferenda a visszavonhatlanságnak bizonyos esetekben való kimondását megengedhetőnek kell venni. De még ilyen értelemben sem lehetne helyeselni, mert alig van rá ok. hogy a 269—272. §-ok minden esetére visszavonhatlan legyen a felhatalmazás. Mert a sértés helyreállítása igen sok e-etben megtörténhetik magán uton és a nélkül, hogy a birói itélet elégtételül kikérésének mellőzésével bármiféle érdek sérelmet szenvedne. A bányaművelési szabadság és a kőszén.*) Irta: WAHLNER ALADÁR, m. kir. bányakapitány Budapesten. (Befejező cikk., Az úrbér eltörlése és a bányaszabadság proklamálása között ugyanis semmi közös vonás, semmi találkozási pont, semmi hasonszerüség sincsen, ellenkezőleg e kettő tartalmilag éles ellentétben áll. Mert mi volt az urbériség megszüntetése? A tulajdonjog egész teljességének érvényre emelése az úgynevezett úrbéri földbirtokoknál. S mi a bányaművelési szabadság? A tulajdon korlátozása, a tulajdon kizárólagosságából folyó korlátlan szabad rendelkezés megszorítása. Hol van itt az összefüggés ? hol van itt az éles ellentétek lehető áthidalása ? miként lehet tehát a kőszén felszabadítását az urbériség megszüntetéséből folyó, a jogfejlődés kívánta követelménynek tekinteni ?! Az urberi kapcsolat megszüntetése függetlenítette a magántulajdont s egész teljességében érvényre emelte a volt jobbágyok birtokánál is a tulajdon tartalmát. Miként lehet ebből folyólag a jogfejlődés követelményének tekinteni, hogy mivel az úrbér el van törölve, vagyis a földbirtok az egész vonalon önállóvá, teljes és korlátlan tulajdonná vált, ennek következményeként fel kell szabadítani a kőszenet, vagyis meg kell szorítani a magán tulajdon tartalmát, melyet éppen az urbériség megszüntetése emelt egész teljességében érvényre? Itt oly éles, oly szembeszökő az ellentét, hogy az úrbéri kapcsolat megszüntetéséből a kőszén felszabadítására vont következtetés ;áncszemei maguktól pattannak szét. *) Előző cikk a 7-ik számban.