A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 8. szám - A gabonauzsoráról

A JOG 31 szolgált, valamint a Galíciára szóló ügyleteket F. Albert kötötte meg, mely mindezen körülményeknek és egybehangzó cselekményeknek kellő méltatása mellett és figyelemmel az N. a. szerződés feltételeiből kitetsző és a közvetítő ügynök jogkörétől és felelősségétől eltérően a F. Albert részére megállapított szélesebb kőrü meghatalmazásra és felelősségre, kétségtelen az, hogy F. Albert a felperes részéről, a míg egyrészt az általa közvetített ügyletekből kitolyóan a fizetések felvételével meg volt bizva; másrészt ő a felperes olyan meghatalmazottjának tekintendő, a ki nemcsak az eladási ügyletek rendszerinti közvetítésével volt megbízva, hanem a per adatai szerint az ügyletek valóságos megkötése és a vételárak felvételére is meg volt hatalmazva, a kinek kezeihez tehát a vevő alperes mindaddig teljesíthetett az eladó leiperesre is kiterjedő joghatálylyal fizetéseket, a mig ezen állandóan követett és a meghatalmazotti minőséget nyilván kifejező gyakorlattal ellenkező rendelkezést avagy utasítást felperes a vevőknek nem adott, a mely ezen megállapítás mellett nem birhat döntő sulylyal a felperes által felemlített ama kivételes eset, hogy az alperes egy izben közvetlenül fizetett; nem továbbá az sem, hogy a *factura» szövege alatt azon általános rendelkezés foglaltatik, a mely szerint pénzküldemények és üres zsákok a felperesnek tranco küldendők, mert hogyha ez a figyelmeztetés arra a célra is, hogy a pénzfizetések kizárólag a felpereshez küldendők, ezen általános rendelkezéssel ellenkező gyakorlat követésére felperes a már fentebb ismertetett közvetett fizetési módnak az elfogadása által adott alkalmat a vevőknek; az a körülmény pedig, hogy alperes a felperestől hozzá intézett felhívásokra nem felelt, a már teljesített fizetés után a követelés fennállása elismerésének a vélelmét nem állapítja meg; minél fogva felperes keresetével elutasítandó volt stb. A kassai kir. itelötabla (1898 szept. 5.2,161 sz. a.) az első bíróság ítéletét megváltoztatja és alperest végrehajtás terhével arra kötelezi, hogy a leiperesnek 94i frt. 05 kr. tőkét stb fizessen, stb Indokok: Nem vitás a peres felek között, hogy az alperes a felperestől 100 métermázsa lisztet 944 frt 05 kr értékben F. Albert utján megrendelt; hogy felperes ezt az árut a válaszirathoz D. a. másolatban és az észrevételekhez X. alatt eredetben csatolt 1895. aug. 30-ról keltezett levél és számla (factura) mellett az alperesnek közvetlenül elküldötte, azt az alperes kifogás nélkül átvette, s a számlának tartalmát ismerve, az ellen fel nem szólalt. ^.Tekintve pedig, hogy ennek a számlának az alján a felperes kifejezetten kiköti: <Geldsendungen, wie auch die Retournirung der leeren Sácke erbitten wir uns franco»,a mely kikötésnek a pénzküldésre vonatkozó része nyilvánvalóan azt is célozza, hogy a vevő a vételárat közvetlenül a felperes cégnek küldje; s tekintve, hogy az alperes nem is állítja, hogy emez árunak a vételára a felperes kezéhez jutott volna; az alperes a kereset értelmében volt marasztalandó, annyival is inkább, mert még abban az esetben is, ha az alperes kétségben volt a D. illetve az X alatti számla alján foglalt kikötésnek értelme, nevezetesen az iránt, vájjon ez a kikötés a pénzküldésnek közvetlen vagy bérmentes küldésére vonatkozik-e? a vételárat ebben az esetben is az eladó cégnek közvetlenül tartozott megküldeni, mert ezt a kereskedelmi forgalomban megkívántató kereskedői gondosság ugy hozta volna magával, gondatlanságából pedig a maga részére jogot nem érvényesíthet és mert ily körülmények között a peres kérdés eldöntésére nézve a «del eredére* jogi jelentőségének meghatározásaközönbös, valamint az is, ha vájjon a peres ügylet létesítésénél vagy akár a vételárnak F. Albert kezéhez történt állított fizetés idejében F. Aibert felperes cégnek pénzfelvételre is jogosult ügynöke vagy meghatalmazottja volt-e r hogy más ügyleteket afelekmikép egyenlítettek ki, végre az is, hogy vájjon a peresített követelést F. Albertnek valóban kifizette-e ? miután a felperes az erre az ügyletre a F. Albert kezéhez állitóan teljesített fizetést a maga részére teljesített fizetésül, az alperessel kellő időben közölt ellenkező kikötés illetve utasítás folytán elfogadni nem tartozik, stb. A m. kir. Curia (1899. január 11. 1,216 sz. a.) a másodbiróság ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság ítélete a benne felhozott indokoknál fogva hagyatik helyben stb. Bűnügyekben. A btk. 165. szakaszának egységet képező tárgya és célja a törvény és a közhatóságok törvényes hatósági körükben tett rendelkezései foganatjának és hatályosságának biztosításában áll. A budapesti kir. törvényszék (1897. május 25.38,323. sz. a.) K. Ferenc vádlottat bűnösnek mondotta ki a M. János és T. György sérelmére elkövetett, a btk. 165. §-ába ütközőkét rendbeli hatóság elleni erőszak bűntettében stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1898. január 18. 8,749. sz. a.) a kir. törvényszék ítéletét fenti minősítésre nézve helybenhagyta stb. A m. kir. Curia (1899. január 10. 5,634. sz. a.) vádlottat a btk. 165. §-ába ütköző hatósági erőszaknak csak egy bűntettében mondotta ki bűnösnek. Indokok: a bűnvádi eljárás adatai szerint vádlott 1897. január 4-én este két rendőrségi közeget akadályozott ugyan erőszakkal hivatalos eljárásában; tekintettel azonban egyrészt a btk. 165. §-ának egységet képező tárgyát és célját, mely a törvény és a közhatóságok törvényes hatósági körükben tett rendelkezései foganatjának és hatályosságának biztosításában áll; másrészt tekintve, hogy vádlott a M. János rendőr személye ellen megkezdett erőszakot ennek segitséghivására a helyszínén nyomban megérkezett T. György rendőr ellen folytatta, a kinek sikerült is vádlottat ártalmatlanná tenni; minthogy ekkép vádlott cselekményei a btk. 165. §-ban meghatározott hatóság elleni erőszaknak csakis egy bűntettét állapítják meg: ezeknél fogva mindkét alsóbiróság ítélete az említett bűntett I miatt emelt vádra vonatkozóan a jelen ítélet rendelkező része szerint megváltoztatandó volt stb. A btk. 391. §-ában meghatározott jogsérelem nem csupán harmadik személyek jogai sérelmére, hanem az államhatalom jogán és a társadalmi jogrend sérelmére vonatkozik. A m. kir. Curia (1899 január 12. 10,309/B. sz. a.) a btk. 391. §-ban meghatározott jogsérelem nem csupán harmadik személyek j jogai sérelmére, hanem az államhatalom jogán s a társadalmi | jogrend sérelmére is vonatkozik. Az elégett szalma 50 frtonaluli értékű lévén, az nagyobb mennyiségű termény készletnek nem tekinthető; a foganatosított helyszíni szemléből kitetszőleg eme szalma felgyujtásával más tárgy veszélyeztetve nem lévén: vádlott cselekménye nem a gyújtogatás, hanem a btk. 418. szakaszába ütköző ingó dolog szándékos megrongálásának vétségét képezi. A s. a. újhelyi kir. törvényszék (1897. okt. 22. 7,289. sz. a.) D. Ferenc vádlott a terhére rótt s a btk. 422. §.-ának 2. pontjába ütköző és E. Róbert kárára elkövetett gyújtogatás bűntettének vádja és következményeinek terhe alól felmentetik stb. I Indokok: E. Róbert bírói árverésen megvette az M. András tulajdonát képezett, a Baksalaposon fekvő földeket, melyeket azonban M. András kiadni nem akarván, E. Róbert beperelte M. Andrást s a birtok bíróilag adatott át E. Róbertnek. M. András elhalván, örökösei beperelték E. Róbertet s a lefolytatott per folytán 9,500 •-öl terület birói végrehajtás utján kihasittatott E. Róbert ingatlanaiból az M. András örökösei javára. A határt képező barázda egy kazal szalmán keresztül vonult, ugy hogy a szalma egyik fele az E. Róbert földterületén, a másik fele pedig a kihasított és K. Mihály által birtokolt földterületen feküdt. D.Ferenc, K. Mihály cselédje 1895. évi nov. 13-án a kihasított földterületet szántani akarván felszólította E.Jánost, mintE. Róbert gazdatisztjét, hogy a kihasított földterületen fekvő szalmát hordassa el, azonban E. János ennek eleget nem tett, miért is D. Ferenc azt felgyújtotta. A D. Ferenc által felgyújtott és ennek következtében elégett szalmakazal az 1897. évi július 17-én megtartott- birói helyszíni ! szemle alkalmával felvett s káros és vádlott által helyesnek talált | vázlatrajz tanúsága szerint szabad téren feküdt, a mennyiben hozzá legközelebb eső gyúlható anyag: egy szalmacsomó 17 méter távolságra feküdt, mig egy kukoricakas 20 és egy déli irányban fekvő kunyhó 34 méter távolságra. A megejtett tanúkihallgatás alkalmával csupán két tanú adott határozott vallomást az elégett szalma értékére nézve és pedig E. János 30 frtra, F. Pinkász 5—6 frtra becsülte azt. Tekintve, hogy a vádlott terhére rótt bűncselekmény elkövetése előtti napon nagy eső volt s így a felgyújtott szalmakazal lángja a 17 méter távolságra fekvő terménykészletet valamint a 20 méter távolban épített kukoricakast nem veszélyeztette és pedig annál kevésbbé, mert a szalmacsomó oly helyzetben volt, hogy a szalmazsarátnok nem érhette, mivel éppen a szalmacsomó irányából fujt a szél; tekintve, hogy a szalmakazal meggyújtása I után maga vádlott ügyelt arra, hogy a tűz tovább ne terjedjen, illetve, hogy más anyag tüzet ne fogjon; — tekintve, hogy az elégett szalmakazal értéke nem volt nagy, — tekintve, hogy a terménynek legalább 50 frt értékűnek kell lennie a bűnvádi gyakorlat szerint, hogy nagyobb mennyiségről lehessen szólni;—s tekintve, hogy a vádlott által felgyújtott szalmakazal égése által személyek élete vagy testi épsége nem volt veszélybe ejthető, de még idegen vagyonban sem volt kár okozható: a kir. törvényszék vádlott cselekményében nem a gyújtogatás bűntettének, hanem a btk. 418. §-ába ütköző idegen ingó vagyon szándékos és jogtalan megrongálása vétségének tényálladékát látván fenforogni, a terhére rótt s a btk. 422. ij-ának 2. pontjába ütköző gyújtogatás bűntettének vádja és következményeinek terhe alól felmentette. A btk. 418. §-ába ütköző más vagyona megrongálásának vétségében vádlott azért nem volt bűnösnek kimondható, mivel az ingó vagyonrongálás vétsége magánvádra lévén üldözendő, a btk. 112. §-a értelmében a magáninditvány 3 hó alatt terjesztendő | elő. Ennek dacára E. Róbert, noha a szalmakazal felgyujtásáról s annak tetteséről még 1895. nov. 8-án értesült, magáninditványát csak 1896. évi március 26-án és így a törvényszabta 3 hónapon tul terjesztette elő. Azon körülmény, hogy E. János 1895. nov. 13-án feljelentéssel élt vádlott ellen a sárospataki csendőrőrsparancsnokságnál, azért nem volt figyelembe vehető, mivel káros nyilatkozatot, mely szerint vádlott megbüntetését kívánja, a csendőrség által I beterjesztett tényvázlathoz nem csatolt.