A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 8. szám - A gabonauzsoráról

A JOG 6a így közöltetett a jogeset e lapok f. évi 4-ik számának mellékletén. Magát az esetet csak az Ítéletek közölt szövegéből ismerem, megengedem, hogy a per adatai alapján jogos a kereset elutasítása. Azt azonban a magas birói testület iránt érzett tiszteletem mellett is határozottan merem állítani, hogy az indokolás sem a váltótörvény rendelkezéseivel, sem annak szellemével össze nem egyeztethető, a kimondott elv pedig, ha a gyakorlat következetesen alkalmazza, nemcsak a kereskedő világnak, hanem valamenyi pénzintézetnek is kiszámithatlan károkat fog okozni. Tekintsük a kérdést első sorban a váltótörvény alapján. A kir. Curia idézett indokolása azonosít az intézvényezett lakhelyét a fizetési helylyel, a mi azonban határozottan téves. Mert a váltótörvény 3. §-ának 7. pontja nem az intézvényezett lakhelyét mondja lényeges kelléknek, hanem a fizetés helyét. Ha tehát a törvény 93. §-a szerint a váltóbirtokos jogosítva van a lényeges kellékeket kitölteni, akkor igenis kitöltheti a fizetés helyét, tekintet nélkül arra, hogy azonos-e az intézvényezett lakhelyével, vagy hogy ki van e már töltve az intézvényezett lakhelye. Az ellenkező felfogás arra a képtelenségre vezetne, hogy a váltóbirtokos minden körülmények közt előbb tartozik a telephelyet a váltóra vezetni, mint az intézvényezett lakhelyét. Mert különben, ha az intézvényezett lakhelyét már leirta. akkor — kimerítvén a fizetési helyre vonatkozó jogát — nem folytathatja az irást a telephely kitöltése végett. A váltótörvény az intézvényezett lakhelyét (helyesebben az intézvényezett neve mellett előforduló helyei) csak szükségből szerepelteti fizetési helynek akkor, ha a váltón más fizetési hely kijelölve nincsen. Ebből következik, hogy ha a váltón külön fizetési vagyis telephely van kijelölve, akkor az intézvényezett neve mellett előforduló hely nem eshetik a lényeges kellék fogalma alá, és igy a váltóbirtokos a lakhely kitöltésével nem merítette még ki jogát a fizetés helyére vonatkozólag, — mert a lakhelyre való tekintet nélkül joga van az eltérő fizetési helyet, a tulajdonképeni lényeges kellé ket kitölteni, s ez által a lakhelyet a maga jelentéktelen szerepében meghagyni. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a váltóbirtokos jogosítva van a fizetési helyet a létrejött megállapodás ellenére kitölteni. Mert ha ezt teszi, ennek bizonyítása esetén a váltóból kereseti joga nem származik. Csakis azért állítottam szembe a lakhelyet a fizetési helylyel, s azért mutattam reá a kettő közt fenforgó lényeges különbségre, hogy kimutassam, miszerint az idézett ítéletben a kir. Curia kiindulási pontja is téves, de különösen téves ennek a váltótörvény 93. §-ával történt kapcsolatba hozása azzal az igyekezettel, hogy a törvényben megállapított bizonyítási kötelezettségből eltérő kötelezettségnek látszólagos létjoga indokoltassék. A váltótörvény 93. §-a csak egyféle bizonyítási kötelezettséget ismer, t. i. annak a bizonyítását, hogy a kitöltés megállapodás ellenére történt. Annak a bizonyítását, hogy a kitöltés megállapodás szerint történt, sem a 93. §, sem a törvénynek más szakasza nem ismeri. A megállapodás ellenére történt kitöltést a váltóadós tartozik bizonyítani, mig a megállapodásszerű kitöltés bizonyításáról szó sem lehet a váltóperben, mert az, hogy a kitöltés megállapodás szerint történt, olyan törvényes vélelem, melyet csak az ellenkezőnek bizonyítása ronthat le. Ez következik a váltótörvény szelleméből, következik különösen 93. §-ának világos szövegéből. A váltótörvény azt tételezi fel. hogy ha az adós kitöltetlen váltót ad hitelezőjének ezt fel is jogosítja a hiányzó kellékek kitöltésére, még pedig tetszés szerinti kitöltésre, ha ellenkező megállapodás nem jött létre, a megállapodást azonban mendenkor az adós köteles bizonyítani, a ki a váltó teljeskitöltése által elejéi vehette volna a megállapodástól való eltérésnek. E tekintetben nincs különbség egyik, vagy másik lényeges kellék közt, a törvény a fizetési helyre vonatkozólag sem tesz kivételt. Ugy látszik, az adott esetben a kir. Curia megvolt győződve arról, hogy a telephely kitöltése utólag és megállapodás ellenére történt. És — mert ma már mindenben az úgynevezett anyagi igazságot kutatja. nem találta elmarasztalhatónak az alperest, a ki, mivel bizonyítási kötelezettségének eleget tenni nem tudott, a törvény világos rendelkezése szerint feltétlenül elmarasztalandó lett volna. Ezért kellett az intézvényezett lakhelyét a fizetési helylyel azonosítani, ezért kellett kimondani, hogy a lakhely kitöltésével a hitelező kimerítette a fizetési helyre vonatkozó jogát és azért kellett ezt a törvényben nem gyökerező elvet kimondani, hogy ily esetben a bizonyítási kötelezettség nem az adóst terheli, hanem a váltóhitelezőt. A bizonyítékok szabad mérlegelésének, az úgynevezett anyagi igazság kutatásának és a perfelek fölött való birói gyámkodásnak mai korszakában megszoktuk a meglepetéseket. Eljárási és anyagi jogszabályaink ma nagyrészt csak azért vannak, hogy a felek kövessék, a bíróságok ott ütnek rést rajtuk, a hol tetszik. Mindez az anyagi igazság kiderítésének s valósításának jelszava alatt történik. Egész törvénykezésünkben csak az egyetlen váltójog az, mely a kísérletezésektől sokáig ment maradt, egyrészt a törvény exact szerkezete folytán, másrészt azért, mert a váltójogban az alakiságok dominálnak és igy anyagi igazság kutatásának nincs helye. Sajnosán kell a közölt esetből tapasztalnunk, hogy a jogászi mesterkedés a váltótörvény kereteit is bolygatja. Pedig itt már nem theoriák érvényesítését, hanem a gyakorlati élet követelményeit kellene szem előtt tartani. A gyakorlatban az adós a váltóhitelezővel ritka esetben érintkezik közvetlenül, kereskedők többnyire kitöltetlenül küldik elfogadványaikat hitelezőiknek, rendszerint postán. Ezek az elfogadványok nem arra valók, hogy a tárcába helyeztessenek, hanem pénzintézeteknél : zámoltatnak el, s mindegyik, akár előbbi akár későbbi váltóbirtokos tetszés szerint telepiti a váltót, ha annak fizetési helye kitöltve nincs. Csak igy töltheti be a váltó azon fontos szerepet, melyre a kereskedelmi világban hivatva van. Ha már most a kir. Curia által kimondott elv érvényesül, hogy a telephely utólagos kitöltése esetén a hitelező tartozik bizonyítani, hogy az megállapodás szerint történt, akkor a hitelezők, különösen a pénzintézetek kiszámíthatatlan károkat szenvednek, — mert azt az adós könnyen igazolhatja, hogy a váltó beküldése idején a telephely kitöltve nem volt, - a hitelező ellenben nem lesz képes megállapodást igazolni, s követelését váltói uton nem érvényesítheti. A gabonauzsoráról. * Irta: Dr. ABONYI HENRIK ügyvéd, Temes-Kubin. Alig van tárgy a már eliszaposodó politikai életen kívül, a mi ugy a nagy-, mint a jogász-közönséget jobban érdekelné, mint a gabonaperek sorsa. Különböző bíróságoknál a legkülönbözőbb jogi felfogások merülnek fel, az Ügyvédek Lapja február 4-én két nagy cikket közöl tekintélyes jogászoktól, mihez hozzászólni talán érdemes lesz e lap hasábjain is. A cikkírók a gabonaelővétel mellett törnek lándzsát s megvallom, hogy a mig magam is a dolgok mélyére nem tekintettem, az ő nézetükön voltam, sőt több feleket képviseltem is; de később belátván annak törvénytelen voltát, a képviseletet letettem s éppen ezért szakszerűen felelhetek a cikkíró uraknak, a kiknek e téren különös p axisuk nincs, hogy miben is áll a buzaelővétel . Tavasszal február—márciusban, a hogy a munka kezdődik, a kisgazdának pénzre van szüksége ; minden faluban van a buzaelővásárlást űzőnek ágense, a kihez a paraszt elmegy pénzt kérni, ez ád is neki pénzt, ha a paraszt elád a terméséből neki búzát, minek a rendes vételi ára 4—5 frt; erről a paraszt aláir egy Schluss-levelet és egy váltót 's kötelezi magát augusztus 20-ára vagy a búzát, vagy annak tőzsdei árát fizetni. Ezen senki sem talál semmi megütközni valót: kinek-kinek az akarata a maga törvénye; a paraszt eladta a búzáját, szállítani köteles s ha nem szállít, köteles fizetni annak árát s bepereltetik. S miért ne?! bizony annak a földművesnek jól esett, a mikor tavasszal az első szóra zsebre tett 100 frtot (ez a kereskedői felfogás) s ki tehet arról aztán, ha a buza ára 10—12 frtra felszökött. Van azonban ennek más háttere! Elsősorban az ügylet alapját turpis causa képezi s nem volna megítélendő a következő okokból. A földmives tavasszal tényleg rendesen szorult helyzetben van, pláne ha az előző év rosszul sikerült. Pénzre van szüksége, amit egy aláírással kap az ágenstől : azonban az ágens nem ád neki kölcsönt, mert azt csak 8°/o kamatra lehet adni, különben uzsorát képez. A paraszt célja pedig a kölcsönnel való segítés ; a kereskedő tehát igy szól a kisgazdához: kölcsönt nem adok, de ha a termésedből eladsz előre, adok m.-mázsájáért 4—5 frtot s minthogy a * Hisz az tagadhatlan, hogy a gabonaeló'vételi ügyben i s lehet burkolt uzsora. Ez függ az individuális esettől. De általánosítani az ily esetet és azt vitatni, hogy minden gabonaelővétel már uzsora is, nem lehet. A szerkesztőség. 1*