A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 7. szám - Az örökösödési eljárás köréből. Gondnokság alatt nem álló elmebeteg nagykorú örökös [1. r.]

A JOG 27 eladásból folyóan szükségesnek állított vétel valóságát felperes tartozott bizonyítani. Felperes a buza-eladások bizonyítása végett hivatkozott a keresethez A) és D) alatt mellékelt K. Mór tőzsdei h.-ügynök által és 1891. év október 7-én, illetve 31-én kiállított értesitvényekre (Avisökrá),ezekben azonban a felperessel szerződött vevő megnevezve nincs és felperes az erre vonatkozó kötlevelet sem mutatta be; K. Mór ügynök pedig, kit felperes a válasziratban (6. oldal* általa (elajánlott főeskü szövegében az 1891. évi március 7-iki és 31-iki ügyletekben szerepelt vevőül nevezett meg, az Aj és l)i alattiak tartalmával szemben vevőnek nem tekinthetők. Felperes a vevő személyére nézve K. Mórt tanukép is kérte kihallgatni: ennek tanuként való kihallgatása azonban elrendelhető nem volt és pedig nemcsak azért, mert felperes a fennebb felajánlott esküjében K. Mórt magát mint vevőt jelölte meg, hanem azért is, mert más vevőt sem perirataiban, sem a K. Mórhoz intézendő X) alatti kérdőpontokban meg nem nevezett. Hivatkozott továbbá felperes saját üzleti könyveire és bemutatta I. M. és J. alatt azoknak kivonatait. Felperes könyvei sem képeznek bizonyítékot az eladások valósága mellett, mert a bemutatott kivonatok szerint azok csupán a felperes és alperes közötti közvetlen megbízási viszonyt tüntetik fel, de felperes és harmadik személy közötti vételügylet valóságos létrejöttére adatot nem tartalmaznak. Végül felajánlotta telperes tőesküjét arra nézve, hogy a keresetben emiitett eladások tényleges ügyletek. Ez az eskü azonban nem tényekre, hanem jogkérdésekre vonatkozván, bizonyítékul már ezért sem alkalmazható. E szerint felperes nem szolgáltatván elfogadható bizonyítékot a tekintetben, hogy az eladásokat tényleg foganatosította, alperes a felperes részéről 1891. évi október hó 30-án állítólag eszközlött vételt, még ha felperes annak valóságát bizonyította volna is, saját számlájára és terhére megtörténtnek elfogadni és a felperes által követelt árkülönbözetet és a k. törv. 377. §-a alapján igényelt egyéb kiadásokat és dijakat neki megfizetni már ez okból sem volna köteles. Sőt éppen abból, hogy felperes az eladások valóságát nem bizonyította, valamint az ügylet megkötésének és lebonyolításának módjára nézve a perben felhozott adatokból alaposan következtethető, hogy alperes felperessel nem is valóságos szállításra vonatkozó bizományi ügyletet kötött, hanem hogy itt a tényleges szállítást már eleve kizáró bizományi ügylet alakjába burkolt, pusztán a lebonyolításkor mutatkozó tőzsdei árkülönbözet kiegyenlítésére irányuló fogadástermészetü ügylet forog fenn. Ugyanis felperes 1891. évi március hóban 3,000 mm. őszi buza eladására vonatkozó megbízást fogadott el alperestől a nélkül, hogy tőle a szállítandó buza értékével arányban álló biztosítékot követelt volna, holott felperestől, ki perbeli előadásából kitűnően gabonabizományi üzletekkel iparszerüen foglalkozik, feltehető, hogy a hosszabb határidőben szállítandó ily tetemes mennyiségű és fotytonos árhullámzásnak alávetett árunak eladása körül vállalandó kockáza. biztosítására alperestől megfelelő fedezetet követelni el nem mulaszt, ha az alperessel kötött ügylet tényleges eladásra és szállításra vonatkozott volna. Felperes azonban 1891. évi augusztus hó 18-án kelt 3/. alatti levelében utalva az őszi buza eladási ára és az akkor jegyzett árfolyama között alperes terhére mutatkozó árkülönbözetre alperest csakis 7,000 frt készpénznek haladéktalan küldésére hivja fel. 1891. évi október hó 19-én alpereshez intézett N) alatti táviratában értesítvén alperest, hogy az őszi buza ára 10 frt 85 krra emelkedett, tőle újból fedezetet követel és 1891 október 29-én, tehát két nappal a teljesítési határidő előtt kelt V) alatti táviratában nem a buza szállítását, hanem a buza árának (11) frtra való emelkedését jelezve, ismét fedezetnek küldését sürgeti. Ezek az adatok mutatják, hogy felperes mindig csak az időnkint felmerülő tőzsdei árkülönbözetek erejéig kivánt alperestől fedezetet, nem pedig a szállítandó buza értéke erejéig, már pedig kereseti álláspontja szerint ő az eladott buza egész értéke erejéig állott volna kötelezettségben. Felperesnek eljárásából nyilvánvaló, hogy ő az ügyletnél már annak kezdetétől fogva a kockázatot kizárólag a buza időnként jelentkező tőzsdei árfolyamának különbözetében kereste és valóságos szállítási szándékot alperesnél fel sem tételezte, sőt már az ügylet megkötésénél tudta, hogy alperes a neki adott megbízással kizárólag tőzsdei árkülönbözetre irányuló fogadástermészetü ügylet foganatosítását célozza. Minthogy pedig a törvényes gyakorlat szerint pusztán tőzsdei árkülönbözetre alapított fogadástermészetü ügyletből támasztható követelés birói uton nem érvényesíthető, felperest keresetével ez okból elutasítani, illetve a másodbiróság Ítéletét helybenhagyni kellett, stb. Bűnügyekben. Vádlottat a szándékolt nemi közösülés végrehajtásában a sértett erős ellentállása akadályozván meg, attól tehát vádlott nem tőle függő körülmény és nem önként állván el: a btk. 232. §. 1. pontjába ütköző erőszakos nemi közösülés bűntettének a btk. 65. §-a szerint minősülő tényálladéka forog fenn. A kecskeméti kir. törvényszék (1896. évi július 3-án 3,388. sz. alatt) erőszakos nemi közösülés bűntettével vádolt B. K. Pál elleni fenyítő ügyben következőleg ítélt: B. K. Pál a V. Mária sérelmére elkövetett és a btkv. 232. §. 1. pontjába ütköző erőszakos nemi közösülés bűntettének a btk. 65. §-a szerinti kísérletében mondatik ki bűnösnek és ezért a hivatkozott 232 és 66, ugy a 25. §-ai értelmében az ítélet foganatba vételétől számítandó 6 <hat> havi börtönre s egy (\) évi hivatalvesztésre ítéltetik, ugy V. György, mint sértett törv. és term. gyámja részére.15 frt stb.költségek 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett leendő megfizetésére köteleztetik stb. 1 ndokok: V. György p.-szt.-mihályi lakos 1896. évi ápril. 7-én tett feljelentésében azt panaszolja, hogy 1896. évi március hó 22-én d. e. 18 éves V. Mária nevü leánya hazafelé tartott a kocséri országúton gazdája B. Józsefhez; midőn lovait hajtó B. K. Pál p.-szt.-mihályi lakossal találkozott, ki is a kocsijáról leszállt és leányát megfogva, kétszer a földhöz vágta, szoknyáját felhajtotta, s vele erőszakkal nemileg közösülni akart, de mivel leánya ellent állott, a célba vett közösülést be nem fejezhette, ez okból kéri vádlottat megbüntetni és 15 frt utánjárási költségeiben marasztalni. V. Mária sértett a végtárgyaláson is megerősített vallomásában a fenti panasznak kiegészítéséül azt adja elő, miként a midőn vádlott a kocsiról leszállt, őt átnyalábolta, a földre döntötte s szoknyáját is felhajtotta és a nadrágja körül kotorászott, de hímvesszőjét nem látta, sem az ő nemző részéhez nem érintette s ezt meg sem fogta, azonban sértett ez ellen védekezvén, e miatt szándékát végre nem hajthatván, kocsijára felült és tovább hajtott, sértett pedig a városba menvén, anyjával találkozott, kinek az esetet elbeszélte, de ő is kéri a vádlottat megbüntetni. B. K. Pál beismeri, hogy sértett V. Máriával a fenébb kitett időben csakugyan találkozott s miután reá mosolygott, kocsijáról azon szándékkal szállt le, hogy ha szép módon sikerül, vele közösülni fog, ez okból őt ölelgetve, mindketten a földre estek, de őt földhöz nem vágta, sem szoknyáját nem emelte, gatyáját meg nem oldotta, szeméremtestét még kezével sem érintette s rajta semminemű, erőszakot még meg sem kisérlett, hanem, miután belátta, hogy ekként közösülésre nem hajlandó, szándékától önként elállva, kocsijára felült s tovább hajtott. De minthogy R. Sándor tanú szerint sértett jajgatott, mire odatekintve, 120 lépésről annyit látott, hogy vádlott sértettel a földön mintegy V4 óráig hemperegtek, azután pedig felkelve, a kocsija felé ment, nadrágját igazgatta. D. Istvánné tanú pedig, már hogy előbbi tanú figyelmeztetése után jajgatást nem hallott, annyit látott, hogy vádlott a kocsija mellett haladt és valami fehéret látott, hogy igazgatta, mi által beigazoltnak vétetik az, miután vádlott maga is beismeri, hogy szándéka közösülésre volt irányítva, miként vádlott sértett irányában kifejtett dulakodást és erőszakot alkalmazva, a közösülést ily módon kívánta volna keresztül vinni, azonban e szándékát egyedül sértett ellentállása akadályozta meg, ugyanazért vádlottat a btk. 232. §. 1. pontjába ütköző erőszakos nemi közösülés kísérletének bűntettében bűnösnek kimondani, s tekintettel fiatal korára s jó előéletére, mint enyhítő körülményekre, súlyosító körülmény hiányában az itélet rendelkező részében érintett fő- és mellékbüntetések elszenvedésére, ugy ebből kifolyólag az utánjárási stb. költségeknek megfizetésére is kötelezni kellett stb. A bpesti kir. ítélőtábla (1896. évi október hó 15-én 8,069. sz. a.) erőszakos nemi közösülés bűntettének kísérlete miatt vádlott B. K. Pál elleni bűnügyben következőleg itélt: A kir. Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és B. K. Pál vádlottat az erőszakos nemi közösülés bűntettének kisérlete helyett a btk. 233. §-ába ütköző s ezen §. szerint büntettet képező, de a btk. 92. §-ának alkalmazásával a 20. §. értelmében vétségnek minősített szemérem elleni erőszak vétségében mondja ki bűnösnek s ezért a btk. 233. §-a alapján 1 (egy) havi fogházbüntetésre ítéli. 2. ugyanazon ítéletnek az anyagi marasztalásokra vonatkozó intézkedését helybenhagyja. Indokok: Vádlottnak azon beismert cselekménye, hogy sértettet az országúton utolérve, szekeréről azzal a szándékkal szállott le, hogy vele, ha szép szerével sikerül, nemileg közösüljön, sértettet — szoknyáját felemelve — a földre leterítette, tervének véghez vitelében azonban sértett ellentállása miatt kilátása nem lévén, sértettet a földről feleresztette és tovább ment; a btk. 232. §-ának 1. pontja alá eső erőszakos nemi közösülés bűntettének a btk. 65. §-a szerinti kísérletét képezné ugyan; tekintve azonban, hogy sértett eskü alatt tett vallomása szerint is vádlott vele csak tréfálkozott és őt ölelgette, hogy a jelenetet két tanú igen távol — 420 lépésnyire volt tőlük - ugy, hogy a tanuk őket fel nem ismerték, ők pedig a tanukat nem látták; tekintve, hogy vádlott saját nemző részét ruhájából ki nem vette, sem sértett nemző részét meg nem fogta: tekintve végül, hogy vádlott, midőn látta, hogy sértett nem hajlandó vele jo szándékból közösülni, szándékától elállott, sértett vallomása szerint önként, kizárólag saját akaratából, a nélkül, hogy arra a legcsekélyebb külbefolyás által kényszeríttetett volna és így vádlott önkéntes visszalépése még akkor történt, midőn a kísérleti cselekmények folytatásában tovább is mehetett volna, tehát mikor még a kísérlet nem volt befejezve: minél fogva vádlott az erőszakos nemi közösülés bűntettének kísérletében a btk. 67. §-ának 1. pontja alapján bűnösnek kimondható nem volt. Vádlottnak azon cselekményében azonban, mely szerint sértettet erőszakkal a földre lenyomta, szoknyáját felemelte azon szándékkal, hogy vele nemi-