A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 7. szám - Az örökösödési eljárás köréből. Gondnokság alatt nem álló elmebeteg nagykorú örökös [1. r.]

A J elegyedjék, kapja az államhatalomtól közérdekből a bíróság a jogot arra, hogy beleelegyedjék a nagykorú örökösök örökségi ügyének rendezésébe s azt a közvetlenül érdekeltek akarata ellenére is keresztül vigye. Éppen ugy, a hogy a köteléki perben a köz azon érdekével szemben, hogy a létező állapot fentartassék, a közvetlenül érdekeltek azt egyezségileg meg nem szüntethetik : nem áll jogukban a közvetlenül érdekelteknek, szemben a köz azon érdekével, hogy a hagyatéki ügy az ingatlanok tekintetében rendeztessék, annak rendezését, ha mindjárt közakarattal is, abban hagyni. A törvény 4. §-a alapján megindított eljárás, vagy örökhagyó halálától számított 3 hó elteltével az olyan hagyatéki eljárás, mely ha már folyamatban nem volna, a 4. §. alapján hivatalból volna megindítandó, még az összes érdekeltek egybehangzó akaratából sem levén beszüntethető, nem szüntethető az be akkor sem. ha a kitűzött tárgyaláson senki sem jelenik meg. (Befejező cikk következik.) Belföld. A polgári törvénykönyv. A magyar általános polgári törvénykönyv előkészítése tárgyában alakított bizottság f. hó 5-én tartotta Erdély Sándor igazságügyminiszter elnöklése mellett harmadik teljes ülését. Napirenden volt a következő kérdésnek megvitatása: 1. Fölvétessék-e a fölülépitményi jog t superficies) a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetébe : 2. Ha igen, mint tisztán idegen felekre vonatkozó dologi jog szerkesztessék-e, vagy pedig a jogosítvány önállósításával ingatlan jellegével ruháztassék-e föl és mint ilyen a telekkönyvezés külön tárgyául szolgáljon-e r 3. Végül, miként határoztassék meg az építményi jog viszonya az építményhez ? A kérdéshez hozzászólt a bizottság majdnem mindegyik tagja. Sághy Gyula rendkívüli fontosságot a superficies intézményének nem tulajdonit. A jogi konstrukciót illetőleg a fölülépitményi jognak mint idegen dologbeli jognak konstrukciója mellett íoglal állást. Kapcsolatosan fölemlíti egyúttal az örök haszonbért az emphyteusis intézményét mint olyant, melyre mezőgazdasági visszonyaink között okvetetlenül szükség van. Oberschall szerint superficiális jogviszonyok nálunk széltében léteznek és részletes szabályozást igényelnek. Az intézményt, mint olyant, mely gyakorlati szükségnek felel meg, jövőre is föntartandónak véli. A jogi konstrukciót illetőleg a fölülépitményi jognak, mint telekkönyvi jószágtest természetével bíró jogosítványnak iFolienrechti konstrukciója mellett foglal állást. Nagy, Vavrik és Zsögöd csatlakoznak Oberschall nézetéhez. Ádám András nézete szerint a superficies intézménye nálunk nem létezett és nem is létezik abban az értelemben, a melyet ennek az elméletben tulajdonítunk. Nem tartaná célszerűnek ezt az intézményt nálunk meghonositani, mert az csak elősegíti majd a teleküzérkedést és számos visszaélésre fog okot szolgáltatni. Lányi Bertalan min. tanácsos megjegyzi, hogy a törvényhozás nem foglal állást a felülépitmény kérdésében, sőt ennek a kérdésnek rendezését a polgári törvénykönyvnek tartotta fönn. Köves György ügyvéd közgazdasági szempontból szintén ellenzi a superficies intézményét. Schwarcz Gusztáv azt mondja, hogy tételes jogunk alapján a jogviszony, mely a vállalat és a telektulajdonos között fönáll, tulajdonképpen jogilag nem konstruálható. A jövőre azt a bizonytalanságot meg kell szüntetni, a rendezés mikéntje pedig összefügg a superficies kérdésével. Plósz államtitkár szerint alig lesz elkerülhető, hogy bizonyos esetekre vonatkozólag a személyes szolgalmakat az eddiginél tágabb keretben, különösen az elidegenhetőség, esetleg átörökithetés szempontjából szabályozzuk. Kovács Gyula tanár különösen a román jog amaz alapelve ellen foglal állást, hogy a kié a telek, azé eo ipso mindaz, a mit abba beépítenek. Nézete szerint a törvénykönyv nem térhet ki annak elismerése elől, kogy oly esetben, midőn valaki a telek tulajdonosának engedelmével építtet a telken, az építkező megtartja a beépített dolgok tulajdonát. A kérdést a jövő ülésen a pincékre való vonatkozásában fogják tárgyalni. Az általános polgári törvénykönyv szerkesztő-bizottsága f. é. február hó 4-én tartotta Erdély Sándor igazságügyminister elnöklésével heti ülését, melyben a dologjog alkotásos részét vitatták meg és megállapították az alkotórész és tartozék fogalmaival kapcsolatos alapelveket. Sérelem. 15 biró és egy 30 kros ügy. Hogy a polgári eljárás alá tartozó ügyekben az 1881. évi LIX., az 1877. évi XXII., az 1893. évi XVIII. és XIX. t. cikkek dacára még mindig nincs következetesen és célszerűen keresztülOG vive a felebbvitel korlátozása, azt az alábbi három Ítélet van hivatva bizonyítani. D. Sándor és neje végrehajtást vezettek K. János és neje ellen egy törvszéki perből kifolyólag 5 frt 88 kr. perköltség és jár. erejéig. K. János és neje végrehajtás megszüntetése iránt pert indítottak D. Sándor ellen. A tszék felpereseket keresetükkel elütasitotta és alperesek javára 10 frt, perköltségben marasztalta. A kir. tábla a tszék Ítéletének megváltoztatásával a felperesek által megtámadott végrehajtást megszüntette s alpereseket 24 frt 50 kr. per s felebbezési költségben marasztalta. A kir. curia 3,612/97. sz. Ítéletével mindkét alsóbiróság ítéletének részbeni megváltoztatásával az elrendelt végrehajtást 30 mond harminc krajcárra korlátozta, a perköltségeket kölcsönösen megszüntette és alperesek ügyvédének diját s kiadását 17 frtban állapította meg. Hát ehhez nem kell kommentár. Csupán száraz tényként konstatálom, hogy ezen 5 frt 88 kros substrátumu, 30 kros végeredményű perben az első fokon 3, a másodfokon 5, a kúriánál 7 biró s mindenik fórumon 1—1 jegyző fungált. Mindegyik Ítéletet 1 ember leirta, a másik összeolvasta, a 3-ik expediálta. A vonatkozó ügyiratoknál ugyanannyi ember iktatott, mutatózott, irattározott, leirt, csomagolt, pertárnok kezelte, statisztikába bevezették. Elfogyott rá X iv papir, X mennyiségű tinta, gyertya, spanyolviaszk, kötzsineg és még ki tudná csak elősorolni is hogy mi mindenféle állami gépezetműködést és anyagot vett igénybe ez a 30 kros végeredményű ügy. Ha ez Angliában történnék, okvetlen akadna rá valami flegmatikus angol, a ki kiszámítaná, hogy mennyibe kerüli az államnak a D. és K. házastársak 30 krajcárja. De azt hiszem, nem nagyitok, ha hozzávetőleg 150 frtra teszem azt az összeget, amibe ez a per a magyar államnak került. S ámbár a mai korban, a midőn egy huszárló vagy egy pár bakkancs értékesebb, mint 1 — 2 ember élete és néhány forint lakbérkülömbözet miatt a hivatalnokok a betegségek légióját és igy egészségök, életök megrövidítésének az okait szerzék meg a használhatlan és egészségtelen hivatali helyiségekben, a fenti 150 frt szintén megfontolás tárgyát képezheti, mégis nem ez az, a mi miatt a fenti eset közlésére szántam magamat, hanem első sorban a kár, a mit tudatlan vagy szenvedélytől elragadott, vagy végre lelkiismeretlen képviselőknek kiszolgáltatott szegény emberek szenvednek a törvény hiányossága miatt. A közlött esetben felpereseknek 10, alpereseknek 17 frtjába került az a 30 kr. Én véletlenül ismerem a K. és D. házastársakat. Szegény földmivesek. A két családnak együtt 1,000 frtnyi vagyona van, amelynek egy részén mint örökségen összevesztek és mint jó magyar emkerekhez és testvérekhez illik (az asszonyok nővérek) már a 4-ik pert folytatják egymás ellen, egymást anyagilag tönkre téve a perköltségekkel, és kifejezett szándékuk szerint nem nyugszanak addig, a mig egymást a föld színéről el nem pusztítják. Hiszem is, hogy rövid időn sikerülend elérni céljukat. Engemet csak az szomorít el, hogy ez mind a törvény szentesitett szabályai szerint, bírói asszisztencia mellett történik. A másik ok, ami szólásra késztet, az a kérdés, a mi ez esetnél felmerült előttem, hogy hivatása-e a kir. táblának és a kir. Curiának, hogy 5 frt 88 kros, vagy igazabban egy 30 kros perben ítéljen. Azt hiszem, e részben bŐ igazolását találja aggályaimnak bárki, a jelen cikk 2-ik sorában idézett törvények indokolásaiban, a melyekben ismételten kifejezésre jutott az az elv, hogy verebekre ágyúval lövöldözni nem okos emberhez illő dolog. Annak a kir. táblának és Curiának a nagy tudományát és drága munkaerejét 30 kros perekre fecsérelni oly nagy fényűzés, a melyet a szegény magyar állam magának meg nem engedhet. A Curiának az ilyen perekkel való elhalmozása szüli aztán azt a kétségbeejtő statisztikát, a melyet e lap f. é. 3-ik száma közölt a Curia ügyforgalmáról, a mely szerint 3,000 polgári-, 300 váltó- és 9,000 büntető-ügy maradt hátralékban 1897-ről. Szinte a szemének nem hisz az ember, hogy 12,000 darab hátralék lehessen egy bíróságnál az Edison századában. És ha megszakadásig dolgozik az a Curia, kisegítő és számfeletti tagjainak nagy száma mellett mégis lavinaként fog szaporodni hátraléka az ilyen 30 kros ügyek miatt, a valóban az ő elbírálása alá tartozó fontos ügyek súlyos hátrányára. De igy van a Curia elhalmozva 1—2 forintos váltóügyekkel és bagatell értékű bűnügyekkel is, a min egy alapos császármetszéssel mind segíteni lehetne és pedig azonnal. Semmi sem bizonyítja ékesebben azt, hogy egy igazán okos eszme mindig a gyökerében metszi ki a bajt, mint az 1893. évi XVIII. t.-c. A budapesti és marosvásárhelyi s utána a többi 9 tábla annyira el volt merülve a hátralékok tengerében, hogy az összes tényezők kétségbe estek a felett, vájjon lehet-e valami legtávolabbi remény is a kibontakozáshoz. És ime, az 1893. évi XVIII. t.-c. volt az a varázsvessző, a melylyel Szilágyi, a magyar igazságügynek ez a zseniális Atlasa, eltüntette a kir. táblák hajóiból 1 azt a terhet, a mely miatt már-már elültek. Egy 1898-ik évi i XVIII. t.-cikkel, a mely csak néhány §-ból állana, meg lehetne | menteni a Curia hajóját is.