A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 7. szám - Az örökösödési eljárás köréből. Gondnokság alatt nem álló elmebeteg nagykorú örökös [1. r.]

54 A JOG könyv a rendelkezésre álló adatok alapján hivatalból fog felvétetni, s annak alapján fog a hagyaték átruháztatni. Ha ezen idézés dacára sem jelenik meg senki, a második tárgyaláson vesszük fel a hivatalos jegyzőkönyvet, abban a halálesetfelvételi ív. s azt pótló esetleg bekért adatok alapján a vérségi összeköttetést, a leltár és a telekkönyvek alapján a hagyatékot, végül a törvény alapján az örökösödési rendet megállapítjuk. Ekkor bocsátjuk aztán ki az idézéseket az 1894. XVI. t.-c. 62. ij-a alapján, közölve az egyes örökösökkel, hogy az őt illető ((hivatalból megállapitott hányad» miből áll. Ha erre sem jelenik meg senki, akkor felvennők a jegyzőkönyvet arról, hogy a hagyaték átruházandó a megelőző tárgyaláson kifejtett módon. Azt irtam, hogy «felvennők» ; tettein ezt azért, mert ez ideig erre sohasem került a sor, mivel az örökösök valamelyik tárgyaláson még eddig mindig megjelentek. Éppen ezért nem szólhatok arról semmit, hogy bíróságaink — t. i. a melyektől a megbízásokat nyerjük - mily álláspontot foglalnak el e kérdésben. Közölvén az általunk követett eljárást, áttérek most már a kérdés fejtegetésére. S c h e i b e r ügyvéd ur véleményében oda concludál, hogy fenyegesse a biróság a feleket birsággal, s akkor a birságtóli íéltében valamelyik az örökösök közül bizonyára meg fog jelenni, s avval aztán le lehet az ügyet tárgyalni a törvényben előirt valamelyik módon. Nos hát megbocsát nekem az igen tisztelt cikkíró ur, de én az összes általa felemiitett megoldási módok közül ezt tartom a legkevésbbé alkalmasnak, helyesnek. Tapasztalásból tudom, hogy a birságolássali fenyegetéstől, sőt magától a birságtól sem ijednek meg az emberek. Az árvaszékek jogosultak a gyámokat rendbírságokkal sújtani, s ebből a jogból a megelőző hagyatéki eljárás érvényben volta idejében az a gyakorlat honosult meg nálunk, hogy olyan ügyekben, a melyekben kiskorúak voltak érdekelve, az ügy befejezhetése céljából a többi, nem gyám, nagykorú érdekelteket is birsággal fenyegette az árvaszék. Néha hatott ez a fenyegetés, máskor pedig még a bírságolás és annak végrehajtása sem vezetett eredményre. Ezért tehát hiszem, hogy nem egyszer bekövetkezne mindjárt eleinte is, később pedig nagyon gyakran, hogy a fenyegetésnek nem volna eredménye. Mi volna akkor a teendő ? Kiróná a biróság a bírságot ? Alig hiszem. Közigazgatási hatóságok, a melyek megszokták már azt, hogy természetszerűleg hivatásuk gyakorlása közben nem a törvények merev alkalmazása, hanem a körülmények és viszonyok helyes tekintetbe vétele, s azok alapján a kitűzött törvényes és helyes cél elérésére vezető alkalmas intézkedések és módok eltalálása, alkalmazása tartandó általuk szem előtt, könnyebben megtehetnék ezt; bíróságainknak azonban így törvényen kivül, minden támpont nélkül hézagpótlólag eljárni nem lehet. Már pedig honnan vegye a biróság a törvényes támpontot a bírságoláshoz? Az a kor, a melyben bíróságaink maguk állapították meg, maguk kreálták a delictumokat, s legjobb belátásuk szerint szabadon alkalmaztak azokra büntetéseket, az 1878: V. és 1879 : XL. t.-c. megalkotásával lejárt. Ma már a biróság büntetést csak azon cselekményre szabhat, a mely az említett törvénycikkekben, valamely azok által érvényben hagyott, vagy ujabb törvényben, vagy az 1879 : XE. t.-c.-ben körülirt statútumban delictumként megállapittatott. Büntetendő delictumként tehát bíróságaink a hagyatéki tárgyaláson meg nem jelenést nem állapithatják meg. Ott volna még a rendbírság. Igen, de rendbírság csak arra róható ki, a ki a biróság, vagy valamely hatóság előtti tárgyalás rendén, avagy valamely beadványában tiszteletlenül, vagy sértőleg viseli magát, avagy ilyen kifejezést használ. Hol van azonban a tiszteletlenség abban, hogy nem jelenik meg a fél az idézésre. Tudomásom szerint nincs egyetlen olyan rendelkezés sem törvényeinkben, mely a polgári eljárás rendén a bírósági idézésnek tekintetbe vételét tiszteletlenségnek minősítené. Rendbírság tehát ez alapon nem alkalmazható. De ellene mond a bírságolásnak maga az eljárási törvény is. Ugyanis ez az 53., 62 -65. §-aiban megállapítja a következményét annak, ha valamely fél a tárgyaláson nem jelenik meg, de sehol bírságolást nem állapit meg. Ha tehát én a tárgyaláson nem jelenek meg, de megjelenik a testvérem ; avagy ha nem jelenik meg a testvérem, de megjelenek én; bírság kirovásának helye nincs. Hogy legyen annak helye akkor, ha egyikünk sem jelent meg? Hiszen én most is csak annyit nem tettem meg, mint az első esetben. Vagy talán azért bírságolnának meg engem, mert ő nem jelent meg, s őtet mert én nem jelentem meg? Más szóval azért vált nemleges cselekedetem büntetendővé, mert más is azt tette, a mit én? Ez nem lehetséges, mert jogilag nonsens. A fenyegetett birság kirovása tehát nem lehet következménye az ujabbi sikertelen idézésnek. Ha ez nem az eredmény akkor csak az lehet, hogy ellentétben a törvény intentiojaval még is csak az ((irattárba helyezésiéhez jutunk. Ezt pedig elérhetjük «a tárgyalás ismételt megkisértésének» vagy «a törvényiéi figyelmeztetéssel idézésnek)) módjaival is es pedig olcsóbban, mert az utóbbi esetekben nem tettük — a mitől minden jogásznak a legszigorúbban őrizkedni kell a bíróságot nevetségessé azzal, hogy olyannal fenyegetett, a mit nem válthat be. Kimutatva — egyéni meggyőződésem szerint — a fentiekben a bírságolás lehetetlenségét, s hogy a birsággali puszta fenyegetés, a tárgyalás ismételt megkísértése és a törvényre hivatkozássali idézés (mely utóbbi különben semmit sem mond. hisz minden idézés a törvényes hivatkozással adatik ki) a cél elérését nem biztosítják, minden kétségen kivül állván, hogy a hivatalból megindított eljárásnál az irattárba helyezés a törvény intentiójával, sőt magával a hivatalbóli eljárás elvével ellentétben áll, az alábbiakban megkísérlem kimutatni, hogy az eljárási törvény alapján a Bekker kartárs ur által ajánlott, s a bevezetésemben leirt eljárás alkalmazható, s megkísérlem kimutatni Sc he ibér ügyvéd ur gyakorlati aggályainak elosztását is. Az eljárási törvény 53., 62., 63., 64. és 65. §-aiban behozta a hagyatéki eljárásba az úgynevezett makacssági eljárást, a mulasztás következményeinek érvényesítését. Igaz, hogy első tekintetre ugy tűnik fel, mintha egészen más alapokon nyugodna az említett £§-ban körülirt eljárás, mint a polgári perrendtartásainkban található makacssági eljárás, a mennyiben utóbbiban mindjárt az első tárgyaláson meg nem jelenés maga után vonja a következményeket, míg a hagyatéki eljárásban ujabb idézés szükségeltetik. Ám ha alaposabban tekintjük a dolgot, a különbség elenyészik. Ugyanis a polgári peres eljárásban alperesnek kézbesittetik a kereset. Neki módjában áll azt tanulmányozni, s ha nem jelenik meg, azt ismeri be, a mi a keresetben általa tudottan mondva van. A hagyatéki eljárásban az idézés az első tárgyalásra minden közelebbi körülírása nélkül az ügynek adatik ki, még csak arról sem kell az idézésben említést tenni, hogy maradt-e végrendelet örökhagyó után, vagy nem. Az első idézésből tehát az örökös még teljességgel semminemű képet nem nyer arról, hogy minő módon terveztetik a hagyaték átruházása, s igy nincs a mit beismerjen. Ezért kell a második idézésbe felvenni azokat, a miket a törvény 53.. 62 — 65. §§-ban elrendel. Ebből az idézésből az örökös már megtudja, hogy mi lesz a következménye kimaradásának, mit fog a biróság általa beismertnek tekinteni, s igy módjában van jogával tetszése szerint rendelkezve megjelenni, s ellent mondani, vagy kimaradásával beismerést tenni. Igy tehát a hagyatéki eljárásban felállított makacssági eljárásnak is az az alapelve, a mi a polgári perrendtartásban fenáll, t. i. a kimaradás általi beismerés. Tovább haladva vizsgálódásunk rendén azt kell most már kiderítenünk, hogy a hagyatéki eljárásban az összes örökösök kimaradása esetén a polgári peres eljárásban mindkét peres fél kimaradása esetére megszabott irattárba helyezés veendő-e feltétlenül alkalmazásba az eljárási törvény erre vonatkozó rendelkezésének teljes hiányában ? E kérdésre a felelet ott, a hol a hagyatékhoz ingatlanok nem tartoznak, s csak gondnokság alatt nem álló, vagy az alá nem helyezendő örökösök vannak érdekelve, a felelet feltétlenül : igen. Ez esetben az eljárás, éppen ugy mint a polgári peres eljárásban, csak valamely érdekelt fellépése esetében tétetvén folyamatba, mihelyt az érdekeltek közül annak tovább folytatását senki sem kívánja, az azonnal abban hagyandó. Nem igy áll azonban az eset akkor, ha a hagyatékhoz ingatlanok is tartoznak. A törvény 4. $-ában ezen esetre elrendeli, hogy ha örökhagyó elhunytától számított 3 hó elteltéig senki sem kéri az eljárás megindítását, vagy az örökösödési bizonyítvány kiadását a hagyatéki eljárás hivatalból indítandó meg. Ezzel a törvény az oly hagyatékok, melyekhez ingatlanok tartoznak, letárgyalását, tekintet nélkül az örökösöknek a tárgyalás meg vagy meg nem tartásárai óhajaira, közérdekből rendeli el Itt tehát az örökösök mellett, éppen ugy mint a köteléki perekben, tel- es alperes mellett a házasságvédő személyében egy harmadik erdekeit lép fel. t. i. közérdekből maga az államhatalom Éppen ugy mint a köteléki perekben az államhatalomtol közérdekből kapja a házasságvédő a jogot, hogy a perlekedő felek viszályaiba a fennálló állapotot védve bele-