A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 7. szám - Öröklött és szerzeményi vagyon. Törvényes örökösödés 5. [r.]

50 A JOG rát maradandó becsű munkákkal gazdagíthatjuk, a mi igazság-^ ügyi kormányunknak különben is kitűzött célja. A polgári törvénykönyv kodifikálásánál nagy gondot kell íorditani a nyelvezetre, a stilusra is. A bizottság a jogi műnyelv szempontjából a kifejezési módokra, a szófordulatokra, a terminológiára nézve szintén megállapodott: a műkifejezéseket egy értelemben fogja használni s a nyelvezet tekintetében általán véve elérendő célul azt tűzte ki. hogy a törvénykönyv határozott és világos jogszabályokat tartalmazzon. Ilyen körülmények között biztosra is vehetjük, hogy a jogi műnyelv tekintetében nem lesz kifogás a kódex ellen. Azonban mivel az egyes részeket mégis csak más-más ember fogalmazza s ahány az egyén, annyiféle a stilus : előrelátható, hogy az, aki igazán tud magyarul és érzi az egyes emberek stilizálása közt okvetlenül mutatkozó különbséget, észre fogja venni, hogy a törvénykönyv különböző részeit nem egy ember öntötte formába. Vagyis a kódex egyes részei közt stilus tekintetében mégis lesz különbség: a szókötésben, a nyelvezet külső pompájában, fordulataiban, zamatjában, a mondatrészek elhelyezésében, összekötésében és mindabban, a mi egyik ember stílusát megkülönbözteti a másikétól, abban, a mi mindegyik szerkesztőtag stílusában a jellemző sajátosság. És mert a kódex tartalmilag, belső elrendezésében, alapelveiben, szóval lényegében, egységes, összhangzatos alkotás lesz: az volna az elérendő ideál, hogy stilus tekintetében, a külső forma szempontjából is összhangzatos, kifogástalan legyen az. Vagyis az a külalak, a melyben a törvénykönyv alapelvei testet öltenek, a melyben az egyes részek harmonikus egészszé egybeolvadnak, az is egyforma legyen. E célból a végleges stilizálást, az utolsó összeegyeztetést egy ember eszközölje tehát. Ugy volna ez lehetséges, hogy mikor az egész törvénykönyv meglesz, mikor érdemben elkészült a mű, akkor egy jó stiliszta, a ki magyarán ir, nézze át stilus tekintetében az egészet és a mi eltérő volna az egyes részek stilizálása közt, csiszolja le. simítsa el és tegye a formát kifogástalanná, szépség és magyarosság szempontjából egyaránt. Legjobb volna természetesen, ha jogász ez a stiliszta maga is s így megtudná érezni, megtudná érteni — hogy ugy mondjuk, jogilag is — azt, hogy mit is akar tulajdonképen az a törvényszakasz kifejezni és ha megfelelőbb formát adna neki, ne rontaná, ne homályosítaná el magát a tartalmat semmi szín alatt. És az egyes részek szerkesztői ellenőrizhetnék a külső simítás finom munkáját, hogy a forma szépítése ne árthasson a tartalom precizitásának. Kívánatos továbbá, hogy azokat a szakjogokat, a melyeket a kódexből kizárnak és külön óhajtanak szabályozni, egyúttal, egyidőben kodifikálják. Nehogy a kódexben magában hivatkozás legyen reájuk, mint külön segéd- és rokon-jog anyagra, a valóságban pedig ne legyenek szintén rendezve. Ugyanezen szempont alá esnek az alaki jog körébe tartozó eljárási szabályok közül azok, a melyek vagy nincsenek még törvénybe foglalva vagy pedig nem megfelelő többé a reájuk vonatkozó rendtartás. így egyúttal volna szabályozandó a bányajog, a kisajátítási jog. a tagosítás és telekeldarabolás, a telekkönyvi anyagi jog, a műemlékek fentartása, a hitbizományok joga, az urbérhez hasonló jogviszonyok és esetleg revizio alá veendő az erdészet, vadászat és halászat joga. a vizjog, a mezőgazdasági és utjog, valamint az állategészségügy. Mint időleges jogviszonyok, figyelmet érdemelnének az úrbéri kapcsolatból fenmaradt jogviszonyok : a házközösség, a közbirtokosság és arányosítás, mert ezek ki fognak ugyan veszni jogrendszerünkből, de tagadhatatlan, hogy a hozzájuk hasonló modern intézmények szabályozásánál részben alapul vehetők. Igen fontos továbbá, hogy a telekkönyvi alaki jogot, a mely mai formájában elavult és egyáltalán meg nem felelő, szintén egyúttal szabályozzák. Megfontolandó végül, hogy a Horvát-Szlavonországokkal közös törvényhozás tárgyait képező tengeri, hajózási, vasúti és( szabadalmi jog, a védjegy-, mustra- és mintaoltalom, a mennyiben eddigelé nincsenek vagy nem kellőleg vannak szabályozva, a teljesség kedvéért, egyidejűleg szintén nem volnának-e külön szabályozandók ? A polgári törvénykönyv kodifikálásának nagy munkája csak igy lesz teljes, csak igy lesz igazán megfelelő, csak igy alkotunk vele minden tekintetben korszakot a magyar jog történetében. Öröklött és szerzeményi vagyon. Törvényes örökösödés. Irta: dr. PLOPU GYÖRGY, gyulai kir. törvényszéki biró. V. Miként előző cikkem*) végén említem, a m. kir. cuna állandó joggyakorlata szerint, a törvényes osztályrész (köteles rész, portio legitima) a vagyonnak az örökhagyó elhalálozása, illetve az ajándékozás idején volt becsértéke alapján történt kiszámítás után csak készpénzben ítélhető meg. Hogy a rn. kir. curiának azon joggyakorlata, mely szerint a köteles rész, kivétel nélkül, még pedig az érintett kétféle időpontra való tekintettel, csak készpénzben Ítélhető meg: határozottan téves és nem egyeztethető össze a magyar jogintézmények sem régi, sem ujabb elveivel, továbbá a jogforrást képező országbírói értekezlet sem positiv intézkedésével, sem annak szellemével: az már általánosan el van ismerve jogászaink által. Alig lehet sejteni, hogy micsoda különös ténykörülmények játszhattak, főleg kezdetben, a joggyakorlat fejlődése idejében közre, melyeknek többszörös ismétlése és concurrálása azon meggyőződést érlelték a legfőbb Ítélőszékben, hogy a köteles rész kizárólag csak készpénzben Ítélhető meg! ? Ezen joggyakorlat kezdetét nem kutathattam, mert az időből nem állottak rendelkezésemre a szükséges adatok. Nem tartom még valószinünek sem, hogy a joggyakorlat alapját és kiindulási pontját az országbírói értekezlet 8. és 10. §§-ban, összesen négyszer olvasható «érték» szó képezte volna, mert az ott használt «érték» kifejezés alatt kétségtelenül «vagyont» kell érteni, de semmi esetre sem érthetjük az alatt a vagyonnak pénzbeli értékét. Ezen joggyakorlat a 70-es évek elején már állandó volt. és azt a m. kir. curia azzal indokolja, hogy: «... a törvényes örökösöknek csak a törvényes osztályrész kiegészítéséhez és nem természetbeni osztályhoz lévén joguk, a törvényes osztályrésznek természetben való kiadását nem követelhetik ..•-.».; továbbá, hogy: «... ha a szükségörökös törvényes osztályrészére nézve rövidséget szenvedett, ugy annak csak kiegészítését követelheti, a mi csak készpénzben foghat helyt...» Ebből azt lehetne következtetni, hogy a joggyakorlatra talán az országbírói értekezlet 7. §. második bekezdése végén és a 8. §. elején előforduló ezen kifejezés «kiegészítés» adta az impulsust, ugy, hogy a «kiegészités» fogalma már magában véve «kielégítést)) tételezvén fel, ez csak készpénzben történhetik meg. Ezen következtetés azonban azért nem fogadható el, mert nem nyugszik reális alapon, és mert homlokegyenest ellenkezik magával a jogforrást képező 7. és 8. §§. rendelkezéseivel. Ugyanis: «kiegészíteni)) valamit fitt: a köteles részt) annyit jelent, hogy ahhoz a hiányzó részt még hozzá kell adni, hogy teljessé legyen. Már most: hogyan állunk a «kiegészités» fogalmával ott. hol a szükségörökös még egyáltalában semmit sem kapott köteles részébe betudhatólag ? Ha feltéve, hogy helyes és elfogadható volna az alapelv, hogy a «kiegészités» csak készpénzben történhetik meg, ugy ez csak ott nyerhetne alkalmazást, a hol a szükségörökös köteles része fejében már kapott valami értéket és azt csak kiegészíteni kellene a teljes köteles rész értékére ; ellenben ott, hol nem^ «kiegészíteni)), hanem teljességében kiadni kell a köteles részt, épen az alapelv folyományaként kizárva volna a készpénzben való «kielégítés.)) Ekként a «kiegészítés)) és a «kielégités» fogalmaira alapított érvelés a joggyakorlatot egyáltalában nem igazolja. Valószínűbbnek tartom, hogy a curiai joggyakorlatnak tnlajdonképeni rugóját másutt kell keresnünk, és pedig az ausztr. polg. tkv. 762—794. §§. rendelkezéseiben, melyekből kétségtelen, hogy a köteles rész nem természetben, hanem a hagyaték becsüje alapján készpénzben, az előirt beszámításokkal és levonásokkal adandó ki, azért, mert a köteles rész a ((hagyatéknak terhe» gyanánt van megállapítva, s igy az nem képez önálló és tulajdonképeni értelemben vett «örökrészt». hanem a hagyatékból «kielégítendő követelést.)) Hogy ez a deductio valószínűbb, abból vélem következtetni, mert az ausztr. polg. trkv. az országbírói értekezlet megalkotása előtti időben hosszabb ideig nálunk is érvényben volt, s ^y.a joggyakorlatban annyira gyökereket vert, hogy attól a curiai joggyakorlat nem tért el, hanem mint meglevőt egyszerűen fentartotta és folytatta. ' *) Lásd «A Jog» 6. számát.