A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 7. szám - Adalék a váltólejárat kérdéséhez. (A magyar kir. Curia 1897. évi 897. számú ítélete.)

A JOG 51 II. Egy apának 2 fia van; az egyiknek A. életében átadja 2 hold földét, mely az aradi határban közvetlenül a város alatt, egy nagy és virágzó gyártelep szomszédságában van, és mely az átadáskor megért 1,500 frtot; ellenben a fi,500 frtot érő többi vagyonát végrendeletileg a másik fiúnak (B.-nek, kit az apa kedvezményben részesiteni kivánt) hagyta. Az apa rövid időn elhal és A. köteles rész fejében 500 frtot követel B.-től. Mig a per folyik és a vagyon becsüje eszközöltetik, a mig 4 évig eltart, a gyáros minden áron meg akarja venni A.-tói a 2 hold földet, ki 5,000 frtot kért érte ; midőn ezt az árt a gyáros hajlandó megadni, akkor A. már 10.000 frtra tartja a 2 hold földet. Harmadszor is alkuba ereszkedik a gyáros és most rögtön kifizeti a 2 hold földért a kért 15,000 frtot, mert tudja, hogy különben még drágábban kell Megerősit ezen felfogásomban azon körülmény is, hogy az országbírói értekezlet nem is emlit oly beszámításokat és levonásokat, mint a minőket a joggyakorlat a köteles rész terhére tényleg alkalmaz és a melyek csakis az ausztr. polg. trkv. rendelkezéseiből vétethettek át. Bármi is lett légyen azonban a joggyakorlat keletkezésének impulsusa, kétségtelen az. hogy a joggyakorlatnak nincs törvényes alapja, mert az ellenkezik az országbírói értekezlet rendelkezéseivel ; nevezetesen : A 7. §. világosan rendeli, hogy: «E törvényes osztályrész felét teszi annak, a mit a leszármazó örökösök az örökhagyó után ennek végrendelet nélküli halála esetén öröklenének» ; vagyis : a köteles rész fele a törvényes örökrésznek. Ebből kétségtelen, hogy a hagyatékból a szükségörökös nem kielégítést, hanem valóságos örökrészt kap, még pedig nem teljes örökrészt, hanem fél örökrészt; vagyis : a szükségörökösre nézve az öröklés^ aránya ugy alakul, mint ha kétszer annyian volnának az örökösök, mint a hányan tényleg vannak. Ha tehát 4 örökös van. s egyik közülök szükségörökös, ki csak köteles részt igényelhet, akkor ő a hagyatékból oly örökrészt kap, mintha 8 örökös volna, a kivel ő is egyenlően osztoznék. Ha ugyanazon hagyaték, melyre 4 örökös van, természetben akkor is osztály tárgyát képezi, ha 8 örökös van : kérdem, miért nem volna applicálható a természetbeni osztály akkor is, midőn a 4 örökös közül az egyik szükségörökös, a kinek %-ada ítélendő meg a hagyatéknak!? Hogy ez az elv feltétlenül alkalmazható akkor, midőn a köteles részre szorított szükségörökössel szemben semmi beszámításnak és levonásnak nincs helye : az nem szenvedhet kétséget ; igy tehát ily esetre feltétlenül helytelen és alap nélküli a joggyakorlat. De alkalmazható az elv minden körülmények közt is, és alkalmazandónak tartom azért, mert ennek ellenkezője ellenkezik az országbírói értekezlet 7. § ának idézett rendelkezésével, mely szerint : «a végrendelet tehát erre nézve semmis.» Ha «semmis» a végrendeletnek a köteles részt sértő része, akkor a hagyatéknak ama «hányadrésze», ugy a mint van, tehát természetben, nem Ítélhető és engedhető át más örökösnek, hanem csak magának a köteles részre szorított szükségörökösnek. Avagy ha a törvényes örökösök közül valamelyik már előre oly értéket kapott, melynek beszámítását tűrni tartozik, miért nem adják ki annak is a törvényes örökrészét készpénzben r és miért kellene csakis a szükségörökösre — ki köteles részre van szorítva - - ezt a kivételes és a 7. §. rendelkezésével ellenkező, minden valószínűség szerint az idegenből importált és igazságtalan elvet alkalmazni!? Egy pár példát fogok felsorolni annak bizonyságául, hogy a köteles résznek ugy készpénzben megítélését, mint a becslés kétféle időpontját illetőleg micsoda igazságtalanságokat eredményezhet a kir. curiai joggyakorlat merevsége : I. Egy igen nagy vagyonnal bíró apának 4 gyermeke volt, ezek közt egy leánya, a kinek, midőn 1882-ben férjhez ment. a ménesi szőlőhegyen volt szőlőjét tulajdonul átadta. Az átadáskor a szőlő megért 40,000 frtot. Az apa, aki 1887-ben halt el, még 1883-ban végrendeletet alkotott és a leányát a szőlővel kielégítettnek jelentvén ki, többi összes vagyonát 300.000 frt értékben a 3 fiúnak testálta. Sem az átadáskor, sem a végrendelet alkotásakor a szőlőben nyoma sem volt a phylloxerának, de 1887-ben már teljesen kipusztult a szép szőlő és a becsérték szerint alig ért 2.000 frtot. A joggyakorlat szerint az átadáskori értéket tartozik beszámítani tűrni a leány, ki hiteles részt követel apja hagyatékából. E szerint : a) a hagyaték becsértéke . 300.000 frt. b) ehhez hozzájön a szőlő 40,000 « ""Összesen 340,000 frt. ebből a törvényes örökrész, vagyis 1[i: . . 85.000 frt. a köteles rész, vagyis 1/8-a-d 42,500 « melyből levonatván a kapott szőlőnek az átadáskor volt becsértéke ....... . 40,000 « kap még a leány: 2,500 frtot Hol van itt az igazság ! ? Hisz a leány csak két évig használta a szőlőt és már kipusztult értéke leszállott 2.000 frtra és ő azt mégis 40.000 frtba tartozik megtartani. A dolog ugy áll, hogy a köteles részre szorított leány tulajdonképen kapott 2,000 frtot és kap még 2,500 frtot, összesen 4,500 frtot apjának 340.000 frtos hagyatékából. később megfizetnie. Az adásvétel megtörténik még a per és becslés befejezése előtt, és A. a 15,000 frtból egész vagyont rendez be, midőn a per eldől és a szerint: a) a hagyaték becsértéke kitesz 6,500 frt. b) ehhez hozzájő a 2 hold földnek az átadáskor volt becsértéke 1,500 « Összes becsérték.- 8,000 frt. ebből fele a törvényes örökrész 4,000 frt. és negyede a törvényes osztályrész . . . 2,000 « melyre A. fiu előre kapott 1,500 « B. köteles még A.-nak fizetni : 500 frtot A favorisalt B.-nek jutott 6,000 frt érték és a köteles részre szorított A. készpénzben kapott 15,500 frtot. íme, a téves joggyakorlat eredménye! III. Az apa átadja Orosházán lévő és 10,000 frt értékű ingatlan vagyonát még a 70-es évek elején egyetlen fiának tartási kötelezettség mellett. A fiu 1889-ben történt halála előtt végrendeletet alkot és ugyanazt a vagyont nejének testalja, mert gyermeke nincs. 1889-ben a 10,000 frtos vagyona forgalom és ingatlanok értékének tetemes emelkedése folytán a bírói becsű szerint megér 26,000 frtot. És a szerencsétlen apának, a ki az özvegyet a köteles részért perelni kénytelen, a bíróság megítél 5,000 frtot, azonban ezt is az özvegyi joggal megterhelten. azért, mert : az apa az ági vagyon felét természetben nem követelheti; mert továbbá az apai vagyon a fiúra történt átruházáskor csak 10,000 frtot ért meg s igy ennek fele csak 5.000 frt: és végül, mert az özvegyi jog a köteles részt is terheli. Vájjon hogy volnánk a joggyakorlat merevségével azon esetben, ha a fiu elhalálozásakor az átadáskori 10.000 frtos értékű vagyon csak 3—4,000 frt becsértékü volna. Ekkor is megítélné a joggyakorlat a köteles részt 5.000 frtban és kötelezné-e az özvegyet például, hogy a 3,000 frtból 5,000 frtot fizessen az apának ! ? íme hova vezethet joggyakorlatunk! Pedig az általam felhozott három példa az életből van merítve és azok genezise annyira mindennapi, hogy bíróságaink irattáira az azokhoz hasonló concret esetek felmerültéről fényesen tanúskodhatnak ! Végül jelen szerény fejtegetéseim befejezéséül hangsúlyozni óhajtom, hogy irott, tételes jog hiányában, jogviszonyainkban igen sok a controversia és nagy a bizonytalanság, a mit feltűnően bizonyítanak felső bíróságaink nemcsak nagy számú, de sokszor homlokegyenest ellenkező elvi kijelentései. Ezen ellentéteket és bizonytalanságot gyökeresen csak a polgári jog codificatiója szüntetheti meg. Ezért üdvözli a magyar jogászi kar az általános polgári törvénykönyv tervezetét előkészítő állandó bizottság nagy körültekintést igénylő munkálatait oly örömmel és alig várja a pillanatot, hogy ama nagy törvényhozási műnek törvényerőre való emelkedését láthassa. Adalék a váltólejárat kérdéséhez. Irta : BÁNFFAY SIMON, kir. tanácsos és kir. közjegyző Pécsett. (A magyar kir. Curia 1897. évi 897. számú Ítélete.) Meglepett a «Jog» f. é. 4. száma mellékletében közölt fenti számú curiai itélet, mely szerint ha valamely váltóban a fizetés a kelttől három hó múlva köteleztetik, e kötelezettség váltójogilag érvényes s az ilyen váltó a v.-t. 4. §-a d) pontjában meghatározott kellékkel bir. Eddig én mindig az ellenkezőt tartottam; gondolkodóba ejtett tehát az itélet; meghánytam vetettem magamban a kérdést, s végre is azon eredményre jutottam, hogy az én eddigi nézetem a helyes, s ha alsóbb biró lennék, dacára a Curia emez Ítéletének, oly váltót, melyben a fizetés kelttől egy bizonyos idő múlva köteleztetik, váltónak el nem ismerném s a követeit összeget meg nem Ítélném. És minő indokok alapján?