A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 5. szám - Öröklött és szerzeményi vagyon. Törvényes örökösödés 3. [r.]

34 A JOG kipróbált mind megannyi vert aranyat képeznek, s ez a kincs nem kerülvén forgalomba, holt tőke marad, mely a közre nézve úgyszólván kárba vész. Pedig ha valahol, ugy hazánk­ban nagy szükség volna rá, hogy a gyakorlat férfiai vállvetve közreműködjenek jogtudományunk fejlesztésére, épen most, midőn reméljük, hogy igazságszolgáltatási szervezetünk messze kiható reformokkal átalakul. Megtörtént tehát nálunk is az első lépés, melynek azért kell igazán örülnünk, mert kétségtelen, hogy eléggé meg nem becsülhető eredményre biztos reményt nyújt. Öröklött és szerzeményi vagyon. Törvényes örökösödés. Irta: dr. PLOPU GYÖRGY, gyulai kir. törvényszéki biró. III. A már kifejtett előzmények x) után és alapján felállíthat­juk a törvényes örökösödés rendét ugy az öröklött, mint a szerzeményi vagyonokra nézve : A) Öröklött vagyonokban a törvényes öröklés rendje a következő : I. osztály. A leszármazók (gyermekek, unokák stb.) ága II. osztály. A felmenő ágon a vagyon-törzsfő; ennek elhalta esetében esetleg leszármazóinak, és illetve oldalroko­nainak ága. III. osztály. A felmenő ágon a másik törzsfő és illetve ennek leszármazó és oldalága. IV. osztály. Az örökhagyó hitvestársa és ága. V. osztály. A szent korona. B) Szerzeményi vagyonokban a törvényes örökösödési rend ez : I. osztály. A leszármazók (gyermekek, unokák stb.) ága. II. osztály. A hitvestárs és leszármazó ága. III. osztály. Az örökhagyó szülői (nagyszülői stb.) két egyenlő arányban és illetve ezek leszármazóinak ága. IV. osztály. Az egyik szülő leszármazó ágának kihaltával a másik szülő és leszármazó ága. V. osztály. A szent korona. Ezek szerint mindkét vagyonnemnél az örökösök öt osztályban vannak sorolva, tehát csak bizonyos osztályok szerint juthatnak az örökséghez, a következő osztály csak ugy, ha az előbbeni osztályban egyetlen örökös sincs ; az egyes osztályok­ban a közelebbi örökös kizárja a távolabbit; a lemenők fejen­ként és illetve (az unokák stb.) törzsenként egyenlő arányban örökösödnek. A felmenő ág és az oldalág, — bár az szorosan véve és rendszerint egy osztályt képez, — mégis két osztályba van sorozva, a mi akkor bir megkülönböztető jelentőséggel, midőn a vagyontörzsfő és ága kihaltával az örökség a másik törzsfő ágára származik át és ekként a volt oldalágtól egy uj oldalág, — mely addig úgyszólván csak lappangott, — lép elő. Ezért tartottam fontosnak, de különösen célszerűnek két külön osztályba (II. és III., illetve III. és IV.) sorozni a felmenő és oldalágat. Az öröklési rend levezetését nagyon meg fogja könnyi­teni a következő ábra : Az ábra magyarázata : L. és M. törzsfők; ép ilyenek S. és P.; S. és N. ; B. és U.; Z. és E. L. vagyontörzsfő. mert az egész vagyon melyet mint egészet d 8-dal jelölünk meg — kizárólag tőle és ágától eredő öröklött vagyon *) Lásd «A Jog» 3. számát. L. és M. leszármazói: A. B. C. D. A. leszármazói: G. és H. B. és U. leszármazója: E. Z. és E. leszármazója: F. S. és P. házasságából származott: S. és N. házasságából származott és U. O. P-nek egy másik házasságából származott R. Ugy R. mint 0. az anyja, illetve az apja után mostoha testvér (féltest­vér) T. és U.-val. T-től ered V. és ettől X. és \. A körrel (Q) jelzettek finemüek ; ellenben a négyszög­gel (•) jelzettek nőneműek. Vezessük le ezen ábrából a törvényes öröklés rendét mindkét vagyonnemre és mind az öt osztályra nézve. Meg­jegyezvén, hogy levezetésünkben egyszerűsítés szempontjából csak az L. vagyontörzsfőtől eredett 8/e vagyonra leszünk figyelemmel. íme : I. osztály örökösödése: a) Öröklött vagyonban. L. vagyontörzsfő után örökösö­dik a 4. leszármazó : A, B, C, D, mindegyik «/8-qt B. (apa) után örököl: E. E. (anya) után örököl F. b) Szerzeményi vagyonban. B. a nejével (U) való házas­ságának tartama alatt megveszi 3 nőtestvére (A, C. D) örök­lött vagyonát (Vs+^a+Vs^AO- Ez közszerzeményt képez, melynek fele (8/8) illeti B.-t, fele pedig (%) illeti U-t. B. és U. (apa és anya) elhalálozása után ezen szerze­ményi vagyont (%) örökli az egyetlen leány : E. a ki tehát apja (B) után örökli a 2/8 öröklött vagyonon kivül 8/8 aPai szer­zeményi és anyja (U) után a 8/8 anyai szerzeményi vagyont. Ekként az L.-től eredett vagyon egészben (8/8) E. és ennek jogán F. kezére jut; azonban ugy E-re, mint F.-re nézve a ,;/s apai és anyai szerzeményi vagyon már öröklött vagyonná lett. II. osztály örökösödése : a) Öröklött vagyonban. F. elhalt 5 napos korában. A rászállott egész vagyon (8/8) az anyjától (E) örökölt vagyon ; E-re ama vagyon % részben az apától (B). 3/8 részben az anyától (U) hárult. F-ről tehát ily hányadokban «(6/„ és 3/8) visszaszáll a vagyon a két vagyontörzsfőre. B. után annak 2/8 öröklött vagyona tovább száll vissza L. törzsfőre és erről G. és H-ra, mint A. leszármazó örököseire, miután A. C. D elhaltak és C. és D-nek nincsenek leszármazói. b) Szerzeményi vagyonban : F. után a vagyon visszahárulván B. és U. vagyontörzs­főkig, itt tűnik fel a vagyon szerzeményi minősége. Abból B. szerzett 3/8-ot és U. szintén 8/ö-ot. Az öröklésre nézve két véleménynyel találkozunk : %) Az egyik vélemény azt állítja, hogy miután B. és U. leszármazói kihaltak, azt kell kutatni és eldönteni, hogy ki hali el előbb B. vagy U ? Ha U. halt el előbb, az ő 3'd-ada is B-re ment át s 8/ a vagyon a fentiek szerint 8/8 szer­erről most már az egész — áthárul G. és H-ra Ha ellenben B. halt el előbb, akkor B-nek zett vagyona is U-ra szállott és miután leszármazói nincsenek a 6/8 vagyon átmegy U. szülőire (1. a III. oszt. örök.). Ezen véleményt részemről merőben tévesnek tartom, mert itt F. után döntendő el az öröklés kérdése. B. és U. után már örökösödött E., igy tehát nem kutatandó, hogy vájjon B. avagy U. halt-e el előbb, hogy a túléltre átháramlás történjék. (S) A másik szerintem egyedül helyes vélemény F. után az öröklés rendén visszajutván B. és U-ig, itt azt kutatja hogy a házastársak közül életben van-e valamelyik ? Ha életben volna, akkor a «/s vagyon arra szállana. Miután azonban sem hazastais, sem leszármazó ága nincs életben, az adott esetben a II. osztályban nincs örökös. Ha Z. és E. házastársaknak szerzeményi vagyonuk volna, az adott esetben F. után E. szerzeményi vagyonát az életben levő férj (Z.) örökölné. III. osztály örökösödése. a) Öröklött vagyonban. Láttuk fentebb, hogy F. után az I származott % vagyon jutott G. és H-nak. Ha G. és H. leszármazók nélkül halnak el vagyon atszármazik a másik törzsfőre, vagyis itt M-r* mar mint szerezmény fog e vagyon tovább áthárulni. D á "iríg áS\e§észen kihalt, akkor-tekintve, hogy n;XkS ~, Vl* Vagy°n ÍS 3 máSÍk tÖrZSÍÖ^ ^ U ra fog szállani es illetve ennek örököseire b) Szerzeményi vagyonban. F. után az öröklés rendén" visszajutván B. és U.vagyon­vagyontörzsfőtől re, lé ciről

Next

/
Thumbnails
Contents