A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 5. szám - A közjegyzőnél letett végrendeletekről

A JOG 35 törzsfőkig és a »/8 szerzeményi vagyonra a II. osztályban örökös nem létezvén : B. 3 s-ada jut L. és M. szülőknek egyenlő arányban, illetve leszármazőiknak. Ha sem L. sem M-nek nincsenek leszármazóik, jönnek sorra S. szülői és M. szülői s az ezektől leszármazók, s igy tovább. A gyakorlatban a két szülő leme­női rendszerint egyidejűleg halnak el ha t. i. más házas­ságból nincs gyermek. Ezért vettem a szülőket, nagyszülő­ket stb. egy osztályba. Ellenben U. s/6-ada jut S. és P. szülőknek egyenlő arányban és illetve leszármazőiknak stb. mint fentebb. S-nek azonban két házasságból, ugy szintén P-nek is két házasság­ból lévén gyermeke. S. jogán T. és O. egyenlően. T. jogán V. és ennek jogán X. Y. örököl. Ellenben P. jogán T-vel egyen­lően R is örököl. IV. Osztály örökösö 'ése: a) Öröklött vagyonban. A fentiek szerint L. M. B. és U. összes ágai kihalván, egyedül az életben lévő Z. házastárs örökli a 3/8 ági vagyont, a ki a szent koronát megelőzi. b) Szerzeményi vagyonban. Ha P. ága (R, T, V. X, Y.t teljesen kihalt, örökléshez jut a P. vagyonában a másik szülő, itt S-nek ága, vagyis O. és ennek leszármazói. Y osztály örökösödése. Ha örökös egyáltalában nincs s ekként a vagyon urat­lanná válnék, örököl a minden vagyonok kútfeje: a m. szent korona (kir. kincstár, fiscus) — ugy öröklött, mint szer­zeményi vagyonokban.*) E helyen egy jogesetet akarok felemlíteni, mely a közel­múlt napokban nyert birói eldöntést. A tényállás a következő : A fenti ábra szerint Z. és E. házastársak a kir. közjegyző előtt közös és kölcsönös végrendeletet tettek, mely teljesen szabályszerű, és a melynek értelmében a házastársak egymást rendelik ki örökösökül, ha gyermektelenül halnak el. A köl­csönös végrendelet tétele után egy bizonyos idő elmultával megszületik a gyermek : F. Az anya (E) a szülés után elhal, utána ötöd napra elhal a gyermek (F) is. Az apa (Z) ben­marad neje s 8 öröklött — ági — vagyonában és azt a kölcsönös végrendelet alapján magáénak tartja mert a végren­delet vissza nem vonatott. *) A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetét előkészítő állándó bizottság közzétett jegyzőkönyveit tartalmazó füzet 76. és követ­kező lapjain a bizottságnak 1897. évi június hó 19-én tartott ülésének megállapodásait olvassuk. Azon ülési jegyzőkönyv függeléke szerint az öröklési jog anyaga 6 cimben tárgyaltatik. • A minket érdeklő II. cimben a «Törvényi öröklés» négy fejezet­tel szerepel: u. m: 1. fejezet: Ivadék öröklése. 2. fejezet: Hitves örök­lése. 3. fejezet: Előd és oldalrokon örök'ése. 4. fejezet: Közöröklés. A tervezet az ivadék öröklése alatt a lemenők öröklését; .iz előd és oldalrokon öröklése alatt a felmenők és ezeket képviselő lemenők öröklését tárgyalja. Az ivadék öröklése után közvetlenül jön a hitves öröklése. Ez a felfogás teljesen megegyezik a magyar jogérzettel, a mely a családiság­nak élénk kifejezése. Elég. ha csak arra hivatkozunk, hogy a magyar jog a házastársat teszi gyermekek nem létében az egész szerzeményi vagyon örökösévé. Az előd- és oldalrokonok öröklését a tervezet a nagyszülők paren­teláig bezárólag terjeszti ki. Ezt a korlátot indokolttá teszi az a meg­gondolás, hogy a nagyszülők törzsén tul már a vérségi kapcsolat távol­ságával rendszerint egyenes arányban áll a vélelmezett szeretet csökke­nése. A tervezet nem akarja szaporítani a «nevető örökösök» számát, hanem bizonyos socialis követelményeknek akar eleget tenni, midőn a törvényes öröklést a felmenő második törzsre szorítja, mert ezután a közöröklésnek ad helyet. A közöröklés alatt pedig részben bizonyos nagy jótékonysági (humanitárius; alapoknak juttatja az örökséget, részben az elhunyt ille­tékes községét teszi örökössé. A tervezet ezen vázolatából és különösen azon körülményből, hogy a tervezet szerint «az ivadék öröklése után közvetlenül jön a hit­vestárs öröklése» azt lehetne talán következtetni, hogy a tervezet nem szándékolja fentartani a vagyonnak öröklött és szerzeményi minősége szerint való osztályozását ; ezt azonban legalább ez idő szerint nem tekinthetjük eldöntöttnek. annál kevésbbé, mert az idézett jegyzőköny­veket tartalmazó füzet 63. lapján olvassuk, hogy a bizottsági tárgyalást igénylő kérdések közül a bizottság tagjai «az ági öröklése kérdését is megjelölték, a mi azt bizonyítja, hogy az öröklött vagyon fogalma még nincs feladva. Az előd- és oldalrokonok öröklésének korlátozása igen kivánatos, mert a tapasztalat már rég megállapította, hogy ezen régi intézményt a haladó kor túlélte. Igen kivánatos volna azonban pontosan meghatározni, hogy a vagyontörzsfő meghatározott ága kihaltával feltétlenül a közöröklés lép, avagy a másik törzsfő ágának is van természetesen a tervezett megszo­rítással joga az örökléshez. A tervezett közöröklés szintén a mai kornak szüleménye és sokkal célszerűbb, mint a már elavult riscusi örökösödés. F. (a gyermek) nagyanyai (U.) ága. a melyről a vagyon származott, teljesen kihalt. A nagyapai (B.) ágból egyedül G. és H. van életben. Egyezség kiányában G. és H. megtámadják Z-t perrel és mint F-nek törvényes örökösei, hivatkozva a m. kir. curiának 43. és 47. teljes ülési döntvényeiben kimondott jogelvre, köve­telik F-nek törvényes osztályrészét (portio legitima, köteles rész) mint törvényes örökrészt. Az elsőfokban eljárt kir. törvényszék 1/s vagyont itél meg felpereseknek együttesen, vagyis azon 2/rf-nak a felét mely L-ről B-re és erről E-re szállott. A másodfokban eljárt illetékes kir. Ítélőtábla a kir. tör­törvénysi.ék Ítéletét helybenhagyta. * Az ügy a m. kir. Curiához nem felebbeztetett, mert felek a másodbiróság Ítélete után kiegyeztek magán uton. Ugy a kir. törvényszék, mint a kir. Ítélőtábla ítéletének indoka az, hogy : a jelen jogesetben csak a 8/8 vagyon képez ági vagyont, mely B. oldalágára, vagyis G. és H. fel­peresekre szállhatna; ennek fele, vagyis 1/8 illetheti fel­pereseket, mint törvényes örökrész F. utáni kötelesrész cimén, ellenben a tí/8 többi vagyon szerzeményi vagyon, a mely a házastársra (Z) száll, a jelen esetben annál inkább, mert E. arról jogosan és szabadon végrendelkezett férje (Z. alperes) javára Szerény meggyőződésem szerint mindkét bíróság téves alapból indult ki, következőleg téves következményre jutottak. A kir. Curia 43. és 47. sz. döntvényeiben kimondott jogelv alapján F. törvényes örököseinek kétségtelenül joguk van F. köteles részét követelni mint törvényes örökrészt. Ez a rész a ö/8-nak felét teszi, vagyis 4/ö-ot. Kik F-nek az adott esetben a törvényes örökösei? A vagyon F anyjától (E) való. Az anya (E) az egész 8/8-ot szülőitől örökölte. A vagyon tehát az anyára (EJ ági, nem pedig szerzeményi vagyon. Ezen vagyonban az apa (Z) teljesen idegen. így tehát F-nek, — a vagyont tekintve, — törvényes örököse csak az anya (E); ennek törvényes örököse B. és U. (a szülők). Idáig feljutva tűnik elő a vagyon minősége, vagyis az, hogy 6/8-ad közszerzemény, 2/8-ad öröklött. De a nagy­anya (U.) ága teljesen kihalt s ekként a másik törzsfő (B.) ágára száll amannak vagyona is. B. és L. jogán pedig G. és II. a törvényes örökösei F-nek az anyja (E.) vagyonára nézve. Következőleg G. és H.-nak nem 1/8-ada hanem 4'tí-ada a vagyonnak lett volna megítélendő. Hisz ha végrendelet nincs, Z. egyáltalában nem részesülhetett volna e vagyonban ! íme, még manapság is előfordulnak ily cardinális téve­dések, holott azt hinnők, hogy a törvényes öröklés rendé oly egyszerű kérdés! A közjegyzőnél letett végrendeletekről. Irta: dr. SZALAY SÁMUEL, kir. közjegyző. A «Jogi és Közigazgatási Útmutató* -cimü lapnak 1898. évi január 1-én megjelent száma közli a m. kir. Curiának 1897. október 20-án 5,000. szám alatt kelt határozatát. Ez a határozat a következő : «A közjegyzőnél letett végrendeletekre vonatkozólag az 1876. évi XVI. t.-c. 23. és 24. §§-ai szolgálnak irányadóul. Ezek pedig nem rendelik azt, hogy a végrendelet a közjegyző­nek zárva adassék át, következőleg az a körülmény, hogy a végrendelet nyitva avagy zárva adatik-e át, a közjegyző teen­dőire nézve különbséget nem tesz s igy a közjegyzőnek nyitva átadott végrendelet is érvényes». Ennek a curiai határozatnak első része oly általánosság­ban, a mint szövegezve van, igénytelen nézetem szerint meg nem állhat; mert a végrendeleteknek közjegyzőnél való letéte­lére vonatkozólag az 1870. évi XVI. t.-cikknek nemcsak 23. és 24. s§-ai> hanem annak 22. §-a is irányadó. Ez a szakasz pedig ezt mondja: «Irásbeli magánvégrendeletnek a közjegyző­nél való letétele az 1874. évi XXXV. t.-c. 106. §-a értelmé­ben történik)). Az 1876. XVI. t.-c. 22. §-a tehát nem tesz különbséget egyrészről azok közt a végrendeletek közt. a melyeket örök­hagyó az idézett törvény 1., 4. és 6. ij-ai értelmében tett, a melyek tehát önmagukban, vagyis a közjegyzőnél való leté­tel nélkül is érvényesek, másrészről azok közt a végrendeletek közt, a melyeket örökhagyó egész terjedelmében önkezűleg irt és aláirt ugyan, de az előirt két tanúnak közbenjöttét, avagy az idegen kézzel irt végrendeletnél az előirt négy tanú közül kettőnek közbenjöttét mellőzte. Ennek ellenében az idézett törvény 23. §-a már distinguál

Next

/
Thumbnails
Contents