A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 4. szám - Bolgár törvényhozás és igazságügy [9. r.]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 4. számához. Köztörvényi ügyekben. Felperes keresetében a Ht. 80. ij-a a) pontjában érintett bontó okot azzal a körülmenynyel kívánván igazolni, hogy neje a nemi érintkezést egy évi együttlétök ideje alatt megtagadta, ennek igazolasara azonban semmi bizonyitékot nem szolgáltatván, keresetevei elutasítandó. Azon állítás, hogy felperes a házasság megkötése után is egy mas növel tilos viszonyt fentartott, bizonyítottnak nem tekinthető egy tanúnak azon vallomása által, hogy egy éjjel felperest ezen nö lakása pitvarából kijönni látta. Az egri kir. törvényszék (1897. évi február hó 3-án 826. sz. a.) A. Illés felperesnek A. Illésné sz. D. Veronika alperes ellen házassági kötelék felbontása iránt folyamatba tett perében következőleg itélt: A kir. törvényszék A. Illés és 1). Veronika peres felek között Erken 1894. évi november 13-án a róm. kalh. egyház szertartása szerint kötött házasságot a házastársi kötelesség súlyos megsértése alapján mindkét félre nézve felbontja, ugy felperest, mint alperesnőt vétkesnek nyilvánítván; az utóbbit férje nevének viselésétől eltiltja. Felperesnek azon kereseti kérelmét, hogy az uj házasságra való léphetés az ítéletben kifejezetten megengedtessék, mellőzi. Fenti házasságból a keresethez B) alatt csatolt családi értesítő s a 826/897. sz. a. telvett kir. tszéki jegyzőkönyvhöz F alatt csatolt hivatalos bizonyítvány szerint gyermek nem születvén, vagyoni tekintetből a felek egymás irányában követelést nem emelvén: e tekintetben birói határozat hozatalának szüksége fenn nem forgott stb. Indokok: Felperes keresetében előadja, hogy ő az A) alatt csatolt anyakönyvi kivonat szerint D. Veronika erki lakos földmivesnővel Erken 1894. november 13-án a róm. kath. egyház szertartása szerint házasságra lépett. A kötött házasság azonban nem hozta meg a remélt boldogságot. Midőn a lakodalmi ünnepélv elmúlt s felperes nejével együtt maradt, férji jogait, de egyszersmind a nő iránti kötelezettségeit teljesitendő, a máiágyban fekvő nejéhez közeledett, a nő férje iránt szikrányi vonzalmat sem tanúsított s midőn felperes férj a nőt az elhálásra kérte, a nő leugrott az ágyról s kijelentette, hogy vele nemileg sohasem fog közösülni, az elhálásra nem hajlandó, büdösnek talál, nem szeret s nem is fog szeretni. Felperes a nászéji elkeseredettségében nem zúgolódott, s nejét a mindenesetre megfoghatatlan eljárásáért még egy bántó szóval sem illette, mert a tartózkodás okát inkább a női szemérmességben, mintsem a vele űzött galádságban kereste. Felperes férj azután többször közeledett nejéhez gyengédséggel, hü odaadással s kérte őt, hogy a szeméremérzet legyőzésével teljesítse női kötelezettségét s ne akadályozza oktalanul az elhálást, de D. Veronika erről mit sem akart tudni és ismételten kijelentette, hogy felperes férj sem testének, sem lelkének nem kell. Felperes meggyőződött a felől, hogy nejével az életközösséget nem folytathatja, mert az a házastársi kötelességeket szándékos magaviselete, az ál női szemérem ürügye alatt megsérti, s nem volt remény arra, hogy a házasságot alperes nejevei elhálhassa. Felperes 1895. évi november hó 10-én, tehát a házasságkötés után már majd egy esztendő multával felhívta nejét utoljára, nyilatkozzék, vájjon akar-e neje lenni s mindazon kötelezettségeket teljesíteni, melyeket a házasélet reá ró ? mert ha nem, az esetben őt magára nézve nem létezőnek tekinti. D. Veronika ezen komoly felhívás következtében férjét szó nélkül elhagyta, ingóságait összeszedte, férje lakásából eltávozott s férjéhez azóta vissza nem tért, s igy a perben álló házastársak 1895. évi november hó 11-ike óta külön válva élnek. Felperes állítja, hogy a különélés időtartama alatt is megkisérlette nejét rábírni a visszatérésre s a házassági együttélés folytatására, de ebbeli fáradozása eredményre nem vezetett. Kereseti kérelme tehát oda irányul, hogy az alperesnő és házasságvédő meghallgatása után közte és alperesnő között fennálló házassági kötelék a házastársi kötelességek súlyos megsértése, illetve nem teljesítése indokából az 1894. évi 31. t.-c. 80. §-ának aj pontján, illetőleg végleg felbontassák s felperes uj házasság köthetésére feljogosittassék. A viszálykodó felek között a kibékítés megkiséreltetvén az 1,579/96.sz. jegyzőkönyv szerint az azonban nem sikerült. Alperesnő felperes keresete ellenében a tárgyalás során azt adja elő, hogy ő szeretetből ment férjhez, azonban nagyon sajnálja, hogy a házasság nem lett szerencsés, a hiba nem az alperesnőben, hanem felperes személyében keresendő. A kereseti állitások nem felelnek meg a valóságnak, alperesnő elvárta volna férjének közeledését, de férje ezt nem tette, nem tette pedig azért, mert felperesnek bizonyos B. Teréz zaránki lakosnővel, kinél felperes azelőtt 6 éven át szolgált belső viszonya volt. S habár a házasság 1894. évi november'l3-án köttetett meg, felperes mégis ugyanaz év végéig Budapest, 1898. január hó 23. a mondott szolgálatban maradt, mi miatt a házasfelek közt bizonyos elhidegülés állott elő. Alperesnő állítja, hogy felperes férj előtte nyíltan beismerte, hogy ama B. Teréz asszonynyal belső viszonya volt: ezen körülmény a házasfeleket egymástól még jobban elválasztá. Alperesnő előadása szerint házasfelek alperesnő édes szülei házánál 1895. évi húsvéti ünnepig laktak, boldogulni nem tudván, felperes kívánságához képest az ennek tulajdonát képező házba mentek lakni, a hol is ugyanaz év november l-ig laktak oly módon, hogy felperes alperesnőt az idő alatt valami három izben elverte s ilyen alkalommal alperesnő szülei házánál keresett menedéket és csakis szülei rábeszélése folytán tért vissza férje házához, míg végre 1895. évi november hó 10-én kizárta őt s lakásába többé be nem bocsátotta, mondván: hol voltál az éjjel, most is oda mehetsz.* Alperesnő beismeri, hogy a házasság elhálva nincsen s igy a házasságból gyermek sem született; beismeri, hogy vagyonjogi kérdés eldöntése peres felek között nem forog fenn s a mennyiben ő vétkesnek, hibásnak magát nem érzi, felperes kereseti kérelmének mellőzésével viszonkeresetet támasztván felperes ellenében, kéri felperest vétkesnek kimondani s a közte és felperes között fennálló házasságot a H. T. 80. §-ának a) pontja alapján felbontani. Peres felek állításaik beigazolására tanukra hivatkoznak, azok kihallgattatván, vallomásaikat a 4,308/96 sz. a. beérkezett tanúkihallgatási jegyzőkönyv tartalmazza. A kivett tanúvallomások feletti észrevételeket peres felek az 1896. évi június hó 1-én 5,385 p. sz. a. felvett jegyzőkönyv szerint megtették s a házasság védő is nyilatkozott. A kir. törvényszék 1896. évi június 9-én 5,385/p. 96. sz. a. hozott ítélettel peresfelek közt hat havi időtartamra az ágy és asztaltól való különélést elrendelvén s annak lefolyása után felperes fellépése folytán 1897. évi január hó 26-án 826/897. sz. a. felvett jegyzőkönyv szerint az ujabbi kibékülést peresfelek közt megkisérlette mi azonban — miután peresfelek kibékülni hajlandók nem voltak, célhoz nem vezetett. Tekintettel arra, hogy az 1894. évi 31. t.-c. 139. §-a rendelkezése értelmében az ezen törvény hatályba lépte előtt kötött házasság a korábbi jogszabályok uralma alatt létrejött tények alapján is felbontható, ha ezen tények a jelen törvény szerint is bontó okot képeznek, a korábbi jogsszábályok szerint pedig azok alapján felbontásnak avagy ágy- és asztaltól elválásnak helye volt. Tekintve, hogy felperes keresetét azon bontó okra alapította, hogy alperesnő a házasság elhálását megtagadta és őt szándékosan ok nélkül elhagyta. Az utóbbi bontó ok valódiságát alperesnő nem ismerte el, sőt azon álláspontra helyezkedett, hogy habár férjétől külön él, abban őt vétkesség nem terheli, mert férje őt kényszeritette az eltávozásra; ezen alperesi álláspont ellenében felperes bizonyitékot nem szolgáltatott, de e mellett az 1894. évi 31. t.-c. 77. § ának a) és b) pontjainak esetei fenn nem forognak, minélfogva az elhagyás, mint bontó ok nem fogadható el. Azonban alperesnő nyilván beismeri, hogy azon idő alatt, míg férjével együtt élt, férje által nem érintetett és igy a házasság közöttük elhálással befejezve nem volt. E tekintetben a házasfelek mindegyike a másikat okolja, kinek hibájából ezen állapot bekövetkezett. A per során kihallgatott tanú O. István azt vallja, hogy midőn alperesnőt felhívta, szeresse férjét, arra azt mondta: «aki nem kellett délelőtt, nem kell délután sem.» Tekintettel arra, hogy a fentebb felhívott t.-cikk 80. §-ának a) pontja alá esik a peresfelek kölcsönös beismerésével bizonyított ama tény, hogy a házasságot elhálással be nem fejezték és mint ilyen a házastársi kötelesség oly súlyos megsértését képezi, a minek okából felbontás kérhető; tekintettel arra, hogy ugyanazon t.-cikk 83. §-ában meghatározott záros határidő a 145. §. értelmében a jelen törvény hatályba léptétől számítandó: ezen okokból a 85. §. értelmében mindkét félre vétkességet kimondani, a házassági köteléket felbontani s alperesnőt, mint az elvált vétkes nőt, férje nevének viselésétől a 94. §. alapján eltiltani kellett. Miután jelen esetben a keresetnek és viszonkeresetnek is hely adatott, a jogerős ítéletnek az anyakönyvvezetői hivatallal való közlése az 1894. évi 33. t.-c. 67. §-án alapszik. Felperes keresetének abbeli kérelmét, hogy a házasság felbontásának folyományaként az újbóli házasságra léphetés kifejezetten megengedtessék, a kir. törvényszék mellőzte, mert a házassági törvény 148. §-a harmadik bekezdése szerint a jelen törvény hatályba léptének napján a házassági ügyekre vonatkozó korábbi jogszabályok hatályukat vesztették és helyükben a jelen törvény határozatai léptek: ezen törvény 73. §-ának b) pontja szerint a házasság megszűnik a birói felbontással. A keresethez B) alatt csatolt családi értesítő s a 826/97. sz. jegyzőkönyvhöz F) alatt csatolt hivatalos bizonyitvány szerint gyermek nem születvén, ugy peresfelek vagyoni követelést egymás