A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 49. szám - Az engedményezés hatálya a per során

A JOG 851 de ^Peresnek absolute semmi más vagyona nincsen, mint egy ,>.000 trtos actív követelés, melyet alperes be is perelt és a melyre alperes, az ő alperesével szemben, két egybehangzó marasztaló ítéletet is nyert, de a mely ügy a m. kir. Curiánáí van elintézés előtt. A töldmives ügyvédje letiltja a 3 000 frtos követelest, az abban hozandó curiai Ítélet hozatala előtt Miután pedig a letoglalt követelés a végrehajtató követelését meghaladja, az 1881 : LX. t. c. 124. §-a szerint a követelés behajtása végett ügygondnokul nevezteti ki magát. Szándékosan mondtam, hogy a 3,000 frtos követelés máikét egybehangzó ítéletben lett megítélve, hogy még szembetűnőbb legyen egyrészt a foglaltató jóhiszeműsége másrészt azon körülmény, hogy a követelés behajtásával megbízott ügygondnok absolute semmi költségtöbbletet nem okoz a 3 000 frtos perben. Most a curia megváltoztatja a két alsó bíróság Ítéletét, elutasítja a keresetet és marasztalja a felperest 500 frt költség megfizetésében. Hát már én mégis szeretném látni azt a bírót, a ki ez esetben felperesnek a költségek tekintetében azt a szerencsétlen földmivest tekintse, a ki elég bátor volt bizalommal lenni két bii x5ság ítéletéhez és bizalmát most egész vagyonával fizesse meg. Es elvégre is miért.1 milyen cimen? hiszen az ügygondnok ezen perben az ő képviseletében, t. i. a végrehajtási e\)árás során — egy krajcárral sem szaporította a költségeket ? Miért változtassuk meg ezen 3,000 frtos perbeli alperesnek a sorsát. — akár előnyére, akár kárára az illetőnek egy oly jogügylet által, melynek létrejöttéhez semmi köze? Nem sokkal egyenesebb dolog, hogy az ő helyzete maradjon a régi, amennyiben csak lehet ? De lássuk az ellenérveket is. Közönségesen az engedmény esetére nézve fel hozottak ellen azzal szoktak argumentálni, hogy a «strohmann» szerepeltetése semmiképpen sem kerülhető el. mert a követelésnek még perlés előtti átruházása egy «strohmann«wa mindennapi dolog és ez esetben igazán nem lehet alpereseket megvédeni! Hát legyen szabad ezzel szemben megjegyeznem, hogy a kijátszás eme két módjának nem egyforma a létalapja. Perlés előtt átruházni egy koldusra, csak eleitől togva dubiosus követelést szoktak, mert elvégre is, mit tesz az engedményező, ha pernyerés esetén a «strohmann» nem adja vissza a megnyert értéket az engedményezőnek r Vagy ha a strohmann maga meg sem indítja a pert, hanem nyomban tovább engedményezi egy második «strohmannak» 5 Nem tehet bizonyára semmit sem, s éppen ez okból nem igen fog akadni jóhiszemű hitelező, ki ilyetén per előtti engedményezésbe belebocsátkozzék ; de már olyan felperes, ki jóhiszeműen ugyan, de téves jogi nézetből kiindulva indit pert, és Ítélet előtt veszi csak észre, hogy nem procedálhat sikeresen, fog akadni elég. ki ezen balsiker következményeit egy cessió utján le akarná iázni magáról. A végrehajtás utjáni jogutódlásnál fel szokták állítani azon tételt, hogy ott nem önkényes, hanem kényszer-jogháramlásról lévén szó, ez okból meg volna engedhető, hogy a végrehajtási letiltást megelőző időben keletkezett költségeket viselje a letiltás tárgyát képező perben eljárt felperes, mig az ügygondnok, vagy átruházás esetén (1881. LX. t.-c. 123. és 13i. §§.) maga a végrehajtató csakis azon költségeket viselje, melyeket ő maga okozott a per tovább vitelével, de ezen szabály nem áll az engedményre, mert ott az engedményes sua sponta veszi magára a követelést jogokkal és kötelezettségekkel együtt és ugyancsak sua sponte ruházza át az enged ményező a követelést másra, már pedig «volenti non fit injura!» De ez a felfogás egészen téves. Nem szabad elfelednünk, hogy kötelmek önmaguktól, — eltekintve bizonyos naturális obligatioktól — nem születnek. A kötelem létrejöttének alapja egy jogviszony kell, hogy legyen. Az én esetemre visszatérve tehát, jogviszonyt az engedmény csupán E. és tsa, mint engedményező, és D. A. mint engedményes közitt teremtett, tehát kötelem is csupán ezek között támadhatott. Miután azonban az engedmény bejelentése és annak a bíróság által való tudomásul vétele, továbbá alperesnek az engedményezésről történtértesitése már a jogi kapcsolatot (avinculum jurist) létre hozta az engedményes és az alperes között, helyes dolog, hogy a bejelentéstől kezdve a perbeli felelősség egyedül az engedményest terhelje, dea bejelentést megelőzött eljárás okozta költségeket tartozzék az engedményező viselni. Hogyan is hozhatna létre a felperes és engedményes közötti jogviszony kötelmet az engedményes és alperes között visszamenőleg? Nem találok reá semmi jogalapot. De még ha ezt el lehetne is fogadni, lehetetlen elfogadnunk azt, hogy az engedményező meneküljön, — és pedig, azért, mert a perbe állás pillanatától kezdve felperest terheli az «eventuális» pervesztés esetére vonatkozó költségfizetési kötelezettség, a kötelezettséget pedig engedményezni nem lehet. Nagyon szembetűnő ez a dolog oly esetekben, midőn külföldi felperes Magyarországon perel és az 1893 : XVIII. t.-c. 9. §-a alapján biztosíték adására köteleztetik. A biztosíték tulajdonjoga felperesé marad ugyan, de alperes arra azon igény tekintetében,melyrenézve a biztosíték nyújtatott, zálogjogot nyer. így állván a dolog, felperes a «tulajdonát képező» perbiztositékot hiába fogja átruházni valakire : ha a perben vesztes lesz, elsősorban az alperes költségei fognak belőle kielégíttetni. Menjünk már most tovább ezen a nyomon. Külföldi felperes cautio actoris mellett pert indit. ítélet előtt engedményt jelent be egy más külföldi cég javáta. Ennek alapján kéri a cautióját vissza. Azok felfogása szerint, kik az engedmény bejelentésével megszűntnek veszik az engedményező felperesi minőségét, a cautió vissza adandó lenne és alperesnek lehetne szerencséje az engedményes ellen újra megtenni a pergátló kifogást! Vagy tegyük fel, hogy a külföldi cég egy belföldi egyénre engedményezi követelését ; akkor meg pláne vissza lenne adandó a cautió, hiszen az uj felperes magyar honos, már pedig a perköltség-biztosíték adása csak külföldit terhelhet, az pedig az engedmény folytán kilépne a per keretéből! No hiszen, még csak ez kellene ! Ezen esetek eléggé megvilágítják, hogy felperes ebbeli minőségét, minden kötelezettségekkel át nem ruházhatja másra, hanem az ő felperesi minősége alatt okozott költségekért felelős marad. A combinatiót tovább füzhetnők még a perújítás kérdésével kapcsolatosan is és itt már praecedens esetekre is tudnék hivatkozni, melyek az én álláspontom mellett szolgálnak argumentum gyanánt. így tudok eseteket arra, hogy felperes végérvényesen pernyertessé lett és azután cedálta követelését. Alperes kénytelen volt fizetni az engedményesnek, egyszersmind azonban perújítással is élt az engedményes, mint felperes jogutóda ellen. A perújításnak nem adott helyt a bíróság, mert azt az alapperbeli felperes ellen kellett volna intézni. Nézetem szerint a perújítás helyesen utasíttatott el ezen indokból és ugyanezen alapon nem engedném meg a perújítást a felperes végrehajtatója ellen sem, ki a megnyert követelést végrehajtásilag magára ruháztatta. Ez pedig annál is természetesebb, mivel a perújítás néha éppen a felperes büntetendő cselekménye miatt indíttatik meg és ha a kérdéses cselekmény büntethetősége már elévült, az 1881 : LIX. t.-c. 73. ij-a értelmében a polgári per birája a perújítás kérdésével kapcsolatosan dönti el azon kérdéseket is, melyek különben büntető utón lettek volna megállapitandók. Hogyan volna már most ezen eljárás képzelhető, ha a perújítás az engedményes ellen irányulna? Milyen minőségben állítaná maga elé a bíróság a bűnös engedményezőt Hiszen polgári perben nincsen kényszeridézés! Vannak továbbá, a kik azon vélemény mellett harcolnak, hogy a felmerült költségekért egyetemlegesen szavatoljon az engedményező és az engedményes. Ezen felfogás az 1898 : XVIII. t.-c. 112. §-ának téves értelmezésén alapul. E szerint ugyanis :«Felperestársaka perköltségekért egy etemleg l'elelősek:» Az azonban téves felfogás, hogy az engedményező és az engedményes pertársak lennének, mert hiszen nem szerepelnek egyszerre és együtt felperesi minőségben. Végül olyan nézettel is találkoztam, hogy a perköltségekért első sorban felelős az engedményes és in subsidio az engedményező (t. i. ha az engedményesen nem volnának behajthatók). Ezen felfogás azonban inconsequentiát rejt magában. Mert ha megmaradt az engedményező felperesi minősége, akkor miért nem ő felel első sorban az általa okozott költségekért ? Ha pedig nem tartotta meg felperesi minőségét, akkor mi alapon marasztaltassék egyáltalán, akár csak in subsidio is ? Összegezve a mondottakat, azon végeredményre kell jutnom, hogy az engedményezés utjáni visszásságok csakis a perköltség biztosítékadási kötelezettség kiterjesztése által szüntethetők meg. Ez szerény nézetem, de lege ferenda.