A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1898 / 49. szám - Az engedményezés hatálya a per során
350 A JOG V rendelkezésével, nyilvánvalóvá teszi, hogy a törvényhozót nem az emiitett szempont, a másodbirói Ítélet tekintélyének szempontja vezette, hanem az ítéletek egybehangzó vagy különböző voltára van a súly helyezve, s a törvény 234. §-ában azt az elvet látom kifejezve, hogy az első és másodbirósági ítéletek különbözősége esetén a status quo ante. a másodbirósági ítélet előtti állapot nem bolygatható; ezt az elvet világosan kifejezi a törvény arra az esetre, ha az elsőbirósági marasztaló ítélet alapján a biztosítási végrehajtás elrendelve és foganatosítva lett, arra az ellenkező esetre pedig, ha az elsőbiróság ítelete elutasító volt, az említett elvet kifejezésre juttatni azért nem kellett, mert a 224. §. szerint a biztosítási végrehajtás csak első bírósági Ítélet alapján rendelhető el ; s mindezeknél fogva a törvény 234. és 224. §£-ai között elvi összefüggést találva: nemcsak nyilvánvalónak nem. hanem megállapíthatónak sem tartom azt, hogy a törvény 224. §-a szerkesztési hibában szenvedne, s a törvény szövegét helyesnek vélem. Az 1882. okt. 9-én hozott l. számú teljes ülési határozatnak az indokolásában előfordul még az is. hogy a biztosítási intézkedések céljával sem lehet mege gyeztetni azt, hogy a biztosítási végrehajtás elrendelhetése tekintetében a másodbiióság feltétlenül marasztaló ítéletének az elsőbiróság ilyen ítéleténél kisebb hatály tulajdoníttassák. A biztosítási intézkedéseknek s nevezetesen a biztosítási végrehajtásnak az a célja, hogy a per jogerős befejeztéig a kielégítési alap a hitelezőtől el ne vonassék ; ha a hitelező érdeke veszélyeztetve van. kérhet biztosítási végrehajtást vagy zárlatot a törvény 223. §-a illetve a 237. §. a) pontja alapján a per folyamában bármikor, tehát az elsőbiróság ítéletétől eltérő s a keresetnek helytadó másodbirósági ítélet után is, s ilyen esetben az idézett szakaszokban emiitett okiratot a másodbiróság marasztaló ítélete képezi, s ennélfogva a biztosítási intézkedések célját a 224. §. kiterjesztő magyarázata nélkül is elérhetőnek tartom annál is inkább, mert a most idézett szakasz értelmében a veszély valószínűségének kimutatása nem lévén szükséges, a tapasztalat azt mutatja, hogy a 224. §. alapján a biztosítási végrehajtás az esetek többségében nem veszély miatt, hanem költségszaporitás céljából kéretik. Az előadottaknál fogva olyan gyakorlat kifejlődését tartom kívánatosnak, hogy abban az esetben, a midőn a másodbiróság az elsőbiróság elutasító ítéletének megváltoztatásával a kereseti vagy viszontkereseti kérelemnek helyt adott, a biztosítási végrehajtás vagy zárlat elrendelésének feltételekép kívántassák meg a veszély valószínűségének kimutatása, s azt a körülményt, hogy a kereseti igényt a másodbiróság alaposnak ítélte, a bíró a biztosítási intézkedés elrendelésénél annyiban vegye figyelembe, hogy a veszély valószínűségének kimutatására szolgáló adatokat minimalis szigorral mérlegelje; e mellett a gyakorlat mellett a hitelező jogos érdeke sem szenved sérelmet s a biró sem jönne abba az érzékét sértő helyzetbe, hogy biztosítási végrehajtást vagy zárlatot törvényes alap nélkül rendeljen el. Az engedményezés hatálya a per során. Irta: dr. GRÁBER GYULA, budapesti ügyvéd. Nagyon tanulságos esetem merült fel a budapesti kir. törvényszék, mint felebbezési bíróság előtt, melyet t. kartársaimmal közölni bátorkodom egyrészt azért, mert jó szolgálatot vélek tenni az ügyvédi karnak, másrészt azért, mivel a kérdés alapos megvitatása üdvös lehet — de lege ferenda. Az eset a következő: E. és tsa bpesti cég megbízott egy 200 frton aluli követelés behajtásával, minek következtében H. L. budapesti lakost bepereltem és ellene marasztaló ítéletet is nyertem a bpesti VIII.—X. ker. kir. járásbíróság előtt. Alperes ezen ítéletet felebbezéssel megtámadván, a bpesti kir. törvényszék felebbezési tanácsa a felebbezés szóbeli tárgyalására határnapot tűzött ki. Ezen határnap előtt 1 héttel megjelenik előttem E. és tsa felperes cég és D. A. kereskedő, ki eddig a peren kivül áll. E. és tsa cég kijelenti, hogy D. A.-nak 400 frttal adósa és ezen 400 frtos tartozás részbeli törlesztése fejében átengedményezi D. A. javára a H. L. ellenében fennálló és első folyamodásilag meg is nyert követelését. Erre kiállítottam az engedményt tartalmazó nyilatkozatot, mely szerint a követelés átruháztatik D A.-ra ugy, hogy a mennyiben a felebbezési tanács helybenhagyná az I. bíróság ítéletét, a követelés, illetve a befolyandó összeg szálljon egyenesen D. A.-ra. Ha azonban a felebbezési tanács megváltoztatná az I. bíróság Ítéletét, ugy az engedmény önként megszűnik. Már most meghatalmazást vettem D. A.-tól és miután E. és tsa engedményező cégnél veszélyt lá^/fu fennforogni, nehogy a peres követelést valaki D. A^v^foglalia- bejelentettem a törvényszéknél az ^n^^enyt, csatoltam a nyilatkozatot és a D. A.-tól beszedett meghatalmazást és kértem az engedményt tudomásul venni és a már kitűzött tárgyalásra D. A.-t felperesként beidézni. A törvényszék végzésileg tudomásul vette az engedményt és azt, hogy ezután D. A. kiván a perben felperesként eljárni és a már kitűzve volt tárgyalásra D. A.-t beidézte általam. A végzés utolsó szavai: «Miről értesíttetnek ; 1. Dr. Gráber Gyula ügyvéd, mint E. és tsa cég. valamint D. A. képviselője. 2 Alperesek képviseletében dr. N. Gy. ügyvéd. A tárgyalás megtartatván, a felebbezési tanács megváltoztatja az I. bíróság ítéletét, elutasítja a keresetet és kötelezi «felperest». hogy alperes részéré a perbeli és felebbezési költségeket megfizesse. További jogorvoslatnak helye nincsen.» Eddig a tényállás. Felmerül már most azon kérdés, hogy ki tekintendő ezen esetben felperesnek? Ki tartozik alperes költségeit megfizetni, az engedményező E. és tsa cég-e. vagy pedig D. A. az engedményes? A kérdés nem oly könnyű, mint a minőnek első pillanatra látszik. Az engedmény közönségesen ismert jogi természetét véve alapul, az első megtekintésre kézen fekvő dolognak látszik, hogy az engedményes az engedményező jogutódává lévén, annak jogaiba lép, viselvén természetesen a kötelezettségeket is. Ezen irányelvből indulva ki, természetesnek látszik, hogy az összes perbeli és felebbezési költségeket az engedményes tartozik viselni és pedig kizárólag az engedményes, mert — látszólag legalább az engedményező megszűnt perbeli személy lenni azon pillanatban, melyben a törvényszék az engedmény utjáni jogátháramlást tudomásai vette. Miután pedig két felperes ugyanazon jogon, egy perben nem szerepelhet, a fentiekből folyólag én a felebbezési tárgyaláson kizárólag mint D. A. jogi képviselője lehettem jeler. Ámde, tekintsünk a dolog mélyére és rögtön látni fogjuk, milyen absurdumok jönnének létre ezen felfogásból. Tegyük fel, hogy egy igen jó módú felperes pert indít 10,000 frt erejéig egy szintén gazdag alperes ellen. A per azonban, melyben alperes igazainak megvédése céljából kénytelen volt a legköltségesebb bizonyítási eljárást igénybe venni. - oly szerencsétlenül bonyolódik, hogy felperesnek semmi kétsége sem lehet az iránt, hogy a perben vesztes lesz és alperes részére 1—2,000 frt perköltség viselésére is fog köteleztetni. Ha már most felperes fog egy koldust és Ítélethozatal előtt arra cedálja a peresített követelést és ezt a bíróságnak szabályszerűen tudomására hozza, a fenti okoskodás szerint akkor felperes menekül az alperesi költségek viselése alól. No ugyan mi lenne ennek az eredménye? Hiszen akkor egy pár esztendő leforgása alatt minden jómódú ember be lenne perelve, hiszen lehetne, minden veszély nélkül. És keressünk bármily szorgosan jogszabályaink között, nem fogunk a megtorlásra eszközt találni, képtelenek leszünk gátat vetni ezen visszaélésnek. Cnminalitás ezen cessióban nem rejlik. Csalást nem követ el sem az engedményező, sem az engedményes. Nem ejtettek tévedésbe és nem tartottak tévedésben senkit. Legfeljebb is az illető ügyvéd, a kire rá lehet sütni, hogy ilyen tanácsot adott a felének, fegyelmi büntetés alá fog kerülni, tisztességtelen eljárás miatt. De nemcsak az az absurditás támadhatna a dologból, hogy a pervesztes felperesek ki tudnának bújni a költségfizetés kötelezettsége alól. Tegyük fel, hogy az első bírósági Ítélet alapján feltétlen végrehajtásnak van helye és alperes fizet ennek következtében a jó felperesnek, de felebbez az ítélet ellen. Felperes, miután a pénzt zsebre rakta, cedálja a követelést egy kiválóan rosz egyénre. Alperes megnyeri a pert a felebbezési eljárás során. A fenti elmélet szerint hajtási Mert a viszvegreigényeit csak az engedményes ellen érvényesíthesse? fenti okoskodásból az kell, hogy következzék, hiszen az eredeti felperes teljesen kiesett a perből, mert két felperes egy perben nem létezhetik 1 De menjünk tovább egy lépéssel. A jogutódlásnak az adós t. i. az alperes - - személyével szembeni viszonyát tekintve, teljesen irreleváns dolog, hogy a jogutód miképpen valt a követelés cselekvő alanyává. Tegyük fel tehát, hogy egy peresített és első folyamodásilag meg is ítélt követelés nem engedmény, hanem végrehajtás által, letiltás utján szállt át egy harmadikra. Es mivel a jogeset ugy szolgál leghelyesebben, ha nagyon e ere állítjuk. tehát fogalmazzuk a példát a következő módon : frt Egy értékű szegény löldmives, kinek összes vagyona egy 300 foldecskéből áll. megbiz egy ügyvédet, hogy egy 30 frtos követelését per utján hajtsa be. A pert meg is nyeri.